2014. július 20., vasárnap

Ha már szakdolga... ezt Dávid írta le (majdnem) még régebben

"On each sample were 20 measurement durchgeführt."

Kissé össze-vissza, de legalább eredeti. Plágiumperek kizárva, még csak smittelve sincs.

Vasárnap volt...

Félreértés ne essék, még most is az van. Elcammogott ez a hét is, szépen, ólomlábakon. Szerdán ugyebár annyira nem voltunk sehol, hogy még a parkba sem mentem el Pannival. Még a törökhöz se. Tényleg, sehova. így is fáradt volt eléggé. Csütörtök, aznap azért a Babyrunde befigyelt a parkban (erről a két napról szólt az előző bejegyzés is), hallgattam, mint a sült hal, és a többi gyerek játékait néztem, amikre időről időre Panni pillantása is rávetődött. Vágyódó pillantás volt. No megállj, gondoltam magamban, lesz itt még hétvége, reszkess, bolhapiac!

Pénteken Dáviddal a végén mégsem mentünk el fagyizni, mert 1. volt egy orvoslásra váró számítógép a közelben, távkapcsolattal valamennyire sikerült is haladnia vele, és mert 2. oly szépen eleredt az eső, és olyan viharszürke lett az ég egyszeriban, hogy örülütnk, hogy nem sikerült elindulni hamarabb. Ejjj.

Szombaton pedig kimaradt a bolhapiac, volt bevásárlás helyette kb. 50 euróért, majdnem elkótyavetyélődött Dávid karabinere a bevásárlókocsin, de a lelkes feketebőrű egyén által mégis meglett, és rendeltünk ebédre Asia-Boxokat, negyed hatkor ettük meg. Este pedig paradicsomos húsgombócot főztem, paprika és krumpli nélkül. Az íze jó lett... a gombócok meg kissé fuzionáltak a végére.

Ma, vasárnap szépen mégis elmentünk a bolhapiacra, pedig Dávid még mindig nem írt egy betűt sem a szakdolgozatából. Most itt olvassa mellettem valaki másoknak a kutatómunkáját, de már várom, mikor csap át az aktív alkotás fázisába... A bolhapiacon ugyan nem költöttünk sokat (ott oltam ugyebáááár), de lett Panninak ruha, csörgő (meg sajnos némi bőrpirulás a karján, mert olyan erősen sütött a nap), nekünk függőszék, kukta... És elmentünk Sopronba könyvet átvenni, meg teszkózni egyet. 

A munkámhoz pedig sajnos egy ideje nem, vagy nehezen jutok hozzá. Ennek holnap vetek véget, mert rávetődöm az internetre emaileket olvasni meg gépeket keresni. Rám fér már.

2014. július 18., péntek

Csupa lazaság

Nemigen mászunk sehova. Szerdán mégcsak sétálni se voltunk a parkban,csütörtökön is csak a Babyrunde volt soron a játszótér mögötti heverészőmezőn, meg utána az éhes N-inek egy kebab. 

Ma Dávid sem ment dolgozni, de lakással sikerült haladni, mosogatva is van, fagyizni meg azért csak-csak kimozdulunk.

2014. július 15., kedd

Hogy volt, hogy nem volt...

Akkor jöjjenek a kimaradt napok eseményei, némileg zanzásítva:

Pénteken a szokásos másfél órás csúszással indultunk el. Mondjuk Dávid nemigen tehet róla, vagyis csak részben: elromlott a kísérletezéshez használt kütyü a laborban... Az elúszás viszont inkább az itthoni tökölődésnek volt köszönhető, noha jómagam igyekeztem mindent, ami az enyém és Pannié, összepakolni. Vettem föl pénzt is, váltottam forintot, kiteregettem a fehér mosást... amit lehetett, megtettem, de láthatóan ennyi nem volt elég a pontos induláshoz. Legközelebb még ügyesebb leszek - beiktatok egy msásfél órás Dávid-faktort...

Panni az utat meglepő módon egyben végigaludta, csak lestünk, hogy mi van. Este mondjuk meg is kaptuk érte a magunkét, nagy "arénázás" lett a vége a sok csendes utazós órának. A fő, hogy időben ágyba került.

Szombat. Gábor megérkezése után nem sokkal a három Stenszky Tapolca felé vette az irányt, mi pedig, ottmaradt lányok (Apol néni, Kati, Panni és én) készítettünk ebédet - finom (!) tökfőzeléket, fasírtot, hamis húslevest (az is tökből készült). No meg elmentünk megnézni, mi is az a Flabélos (a gyermek ezalatt nyugodalmasan aludt a babakocsiban, kezdni megszokni - vagy csak elfáradt a korai kelés után). Rezeg egy lapszerű izé, amilyét ráteszi az ember, azt rezegteti, így állítólag önálló erőkifejtés nélkül is olyan eredményt lehet elérni, mint ha magát mozgatná az ember. Én némileg szkeptikus vagyok az "ugyanolyan eredmény"-t illetőleg, de ez van. És hogy a Flabélosnak egész biztosan ellene tegyünk, elmentünk utána fagyizni is. A kiszolgálásra mondjuk vagy 10 percet vártunk, mert egy nagyobb család előttünk óhajtotta felfalni a fél süteményes részleget. Hozzájutottunk, elnyaltuk. Jóanyám viszont csak jóval az ebéd után érkezett, mert egy óra csúszást szedett össze a busz. Ettem vele ebédet másodszor is. Jött némi csendes piheő, úgyhogy az eredetileg betervezett porcelán-nézés helyett csak egy kellemes sétát tettünk a várban, még le is fotóztattuk magunkat. Dávidék is megjöttek az aznapi pakolásból, elfáradva, összekapva, mindenféle söröket hozva. Evés a jóanyám által hozott étkekből (krumplisaláta, mustáros csirkefalatok, nyammm), kölök-fürdetés, lefektetés, utána még csevegés fagyival az esti kert csöndjében, kortyolva ezt-azt, ésésésésésés PIPÁZVA.. Jeee.

Vasárnap. Stenszkyk pakolni Tapolcára el. Mi reggeliztünk... utána meg egy időre kivonódtam a forgalomból, mert a kisasszony nyűgös kedvében volt. Sikerült némileg megvigasztalni, jóféle kukucskálós játékkal. Nyúlből készüét ebédre leves, volt sóskamártás, meg krumplipüré, és finom nyársak, házi-grillezéssel készültek. Az összepakoláson már túlvoltunk, lebuszoztunk a vasútállomára és felültünk egy kissé késve érkező vonatra. Két úriembernek segítettem angolul elmagyarázni a helyzetet (románok voltak), ők aztán segítettek a csomagjainkat föl- és Budapesten lepakolni. No meg z egyikük próbált beszervezni engem valami franchise-féle piramisjátékba, de elhaszasztottam a szerencsémet és a nagy lehetőséget életem megváltoztatására. Ez van :) 
Hazaérve felfaltam a maradék otthoni krumplisalátát meg húst, Timivel leegyeztetttük a hétfőt, és már mentünk is aludni. Ránk fért...

Hétfő. Jóanyám és öcsém dolgozni el, jómagam Pannit összeszedve KöKire utaztam. Találka Timivel, jegyvásárlás, vágány megtalálása nem épp okosan, vonatozás Dunaharasztira (Panninak sajnos túl hangos az efféle pesti vonat), találkozás Andival és Annával. A leányka szépen növekszik, és csak néha nyafogott egy kicsit, amikor Andi nem ért rá játszani vele, vagy nem úgy történt valami, ahogy ő szerette volna. Viszont odavolt a kölökért rendesen, segített etetni a cumisüvegből (lefejt tej, persze), elvitte a maradék tejet a hűtőbe, elővett neki egy csomó játékot a sajátjai közül. Mi, nagyobbak brassóit készítettünk, mire elkészült, a szemünk is kopogott már az éhségtől. Panni bepuszilt egy adag csirkehúst almával, jóízűen. Közös fotók is készültek, gyerekekkel együtt. Aztán Andi volt oly jó és bevitt minket a Népligetig, onnan egész hamar haza tudtunk érni (és ezúttal többen is átadták a helyet, nem úgy, mint odafele menet). Nekiálltam tojásos nokedlit meg salátát készíteni meglepetés gyanánt, de sajnos csak a feléig jutottam el, úgyhogy ment a tészta salátástul a hűtőbe. És ezúttal sikerült megmutatni Pannit Barnának Skype-on, aki csakugyan majd elolvadt a látványától.

Kedd, pihenőnap jóanyámmal. Voltunk babakocsival sétálni Jutka néniék felé (lejöttek megnézni, úgyis épp a belvárosba indultak - persze a kölyökre pont akkor jött rá a szophatnék, az utcán). Onnan a kínaihoz - vettem magamnak két alsónemű-szettet, meg ajándékba elkaptam hozzá egy remek utcai cipőt. Onnan szeperfához, megszedtük rendesen (Panni beverte a szunyát). Onnan a Mekdöncihez, nekem ebédet szerválni - és futva haza, mert ugyancsak eleredt az eső. No igen, és otthon többször is angoloztam jóanyámmal, mert épp egy intenzív 60 órás tanfolyamot nyomat, és jól jön egy kis gyakorlás - nekem meg a tanár fejemmel egy kis tanítás. Ruhákat is válogattunk a kockához, így már csak egy működő varrógép kell.

Szerda. Jóanyámék el dolgozni, én várva vártam a két percre lakó unokatesómat, aki némi késedelmek után csak megjött, és össze-vissza szeretgette a kisasszonyt - annak legnagyobb örömére. A távozása után nem sokkal mi is útra keltünk, elébb jegyet vadászni a kerületben (nem volt könnyű, végül az Elágon sikerült, némi lógás árán), majd a Vaskapu utcába, Anitához, aki most lesz 88 éves. Ehhez képest remekül tartja magát, csak sajnos épp idegbecsípődése van - remélhetőleg el fog múlni hamar, így nagyon nehezen tud járni is, ülni is. Egészen negyed négyig nála dekkoltunk, Panni addig példásan viselkedett, csak a végén kezdett hisztériázni, el is indultam vele rögvest. A kendőjében szépen elaludt, így nyugodtan el tudtamn fogyasztani kései ebédemet a Marika néni kávézójában, ahol ezúttal én voltam az egyetlen vendég (és tea sem volt, de így is megérte nosztalgiázni egyet). Dáviddal a Tompa utcában találkoztunk, sajnos egy adag csúszás megint befigyelt, de így is időben értünk oda Anikóékhoz, vagy Sasáékhoz, ha úgy tetszik. Nekik van egy Panninál másfél hónappal idősebb, másfél kilóval nehezebb fiuk, Boldizsár. Az úriember úgy megilletődött az élénk kisasszonytól, hogy lefagyott kissé, mint a vindóz. Panni viszont az egész napos jógyerek-imázsát itt adta fel végképp, és olyan nyekergéseket produkált, hogy nehezen bírtuk cérnával. Ráadásul Boldi felbátorodott a végére, és meghúzta a haját. Jujjj, mekkora hiszti lett belőle... Este hétkor kezdtem Dávidot rugdalni kifele, fél nyolc előtt el is indultunk. Rrrremekk. Otthon duma, vacsorálás, duma, alvás.

Csütörtök. Jóapámhoz volt megbeszélve a találka 10 és 11 óra között. Eléggé fél tizenkettő lett belőle, sajnos. Szerintem percenkénti egy forintokat fogok szedni Dávidtól, hátha úgy időben oda tudunk érni valahova. A kölök terrrmészetesen agyon lett fotózva, babusgatva, egész jól tűrte. Onnan még útba kellett ejteni Törökbálintot autós csomagtartóért és biciklitárolóért, majd irány Ráckeve, a hét további színhelye. Panni sikeresen bealudt egy idő után, rá is fért. Leértünk, odataláltunk sikeresen. Gabival csobbantunk egy jót a Duna-holtágban, ez frissítőleg hatott. És vásárolni is voltunk a közeli Lidlben. Este étterembe mentünk, és most már tudjuk, hogy ez három darab, két éven aluli gyerekkel egyáltalán nem jó ötlet. Dáviddal jól össze is kaptunk, mert épp ő volt a soros Panni őrzésében. A végén mégis nálam kötött ki, gyorsan elhúztunk haza és lefektettem. Utána még ébren kukorékoltunk egy ideig, felállítottunk egy eső-elleni pavilon-féleséget... jól jött másnap. Fél tizenkettőkor feküdtem le.. A teljes ráckevei ott-tartózkodás alatt nem keltem fel fejni, most kell megint visszahoznom az emiatt kiesett tejmennyiséget, mert ugye lustaság, fél-egészség...

Péntek. Kelés időben, Dávid jó kora reggel (négy-negyed üt tájban) elment Matyival horgászni, hogy megtudja, mi a jó, de állítása szerint többször is bekómált, gyakorlatilag a parton aludt a zuhogó esőben. Matyi pedig megmártózott a Dunában kicsit. Panni kapott ringló-lakomát, én a málnabokrokat vettem célba, majd miután Gabiék fölkeltek, ettünk rendes reggelit is. Az eső csak késő délután volt hajlandó elállni, és utána is vissza-visszatért. De legalább volt időm felpróbálni azt a rengeteg jó cuccot, amiket Gabitól kaptam - csupa kellemes, divatos holmi, és szoptatásra is alkalmas mind, nagy-nagy köszönet érte. Ebéd: "dementoros tészta", bent főzve. Matyi újfent elment horgászni, Dávid elment aludni, mi meg elmentünk a cukrászdába süteményért. Aztán mindannyian ki Matyiért. Este grillezéses nyársas lakoma, a gyerekek lefektetése után némi sörös gin-tonik. Nekem sajnos túl sok, vissza is köszönt még aznap éjjel egy bokorban, de nagyobb bajom nem lett. Mértékkel kell az ilyet, vagy többet kell enni előtte. Fekvés, alvás.

Szombat, kelés kicsit később a szokásosnál (fél kilenckor). Dávidon továbbra is a megfázás jelei, ezt még a horgászatnál szedhette össze szegény. De legalább sütött a nap, kéklett az ég. A megfázásra természetesen a legjobb ellenszer egy adag fagylalt, de ha már ott voltunk, betankoltunk süteményből is. És strandolni is voltunk délután, Ricsit és az alvó Pannit otthon hagyva - fél óra múlva visszanéztem, és Panni ébren vonyított (nem kelhetett olyan régen, mert mikor behallgatóztam a szoba csukott ajtaján, még nem rítt). Felkaptam, kivittem a strandra, megnyugodott szépen, nagyon tetszett neki a zöld fű, a fordos víz. Este pedig hosszas készülődés és elkészítés után csak meglett az a bográcsgulyás, nem is akármilyen. Szépen bevacsoráltuk, a maradékot, mivel nagyon meleg volt még, kint hagytuk, lefedve ... no ezt talán nem kellett volna, mert másnap kissé elszaporodott benne a khmmm, "fehérje". A hatlábú fehérje, tetszikérteni. Ezúttal mértékkel történő gin-tonikozás, pipázás részemről is,, lefekvés megint későn.

Vasárnap, felkelés egészen korán (negyed nyolc, Dávidnak: nyolc). Elmentünk bevásárolni a Lidlbe, mert fogytán volt a pékáru, és annál finomabb kakaóscsigát úgyse kapunk sehol a környéken, mint ott. Még egy darab van belőle... az se sokáig. Gabiék egészen későn keltek, szépen csendben voltak a gyerekek is. Késői kelés, késői strandolás - borítékolva volt az elúszás, újfent kiakadtam, hisz ez már a sokadik volt ebben a turnusban. Azért csak megebédeltünk, a pavilont még segítettünk szétszedni, de sajnos a többi cucc összepakolását és a takarítást is Gabiékra hagytuk. Legközelebb okosabbak leszünk, ennyit tudok ígérni. A Lidl-ös bevásárlás ugrott, a Tesconál hiába álltunk meg, mert nem lehetett azt a könyvet kapni, ami nekem kellett volna. Háromnegyed nyolc után értünk haza, Pannit nagyon megviselte az utazás, sokat rítt és csak a vége felé aludt el egy órára, majd egy másik félre. Nem álltunk meg gyakorlatilag sehol (a Tescot követően csak egy Vivanál egy-egy jegeskávéra, az jól esett), amit el tudtam követni a gyerekért, azt mozgó autón belül megtettem, de már ugyancsak furdalt a lelkiismeret, hogy ennyi helyre hurcoljuk magunkkal.

Éppen ezért most egy pihenős, kevéás helyre menős hetet tartunk. Séták Neustadtban, a parkokban, és kész. Legfeljebb a környékre ruccanunk majd ki, ami kb. fél óra vonatút. Az itteni vonatok kellemesen halkak, légkondicionáltak, gyorsak, tiszták. Így ugyebár könnyű. 

Hétfőn ennek fényében gyakorlatilag nem történt semmi, egy kis séta a parkban és a török boltban egy látogatás - ennyire tellett. így is este, mint a vízihullácskák, terültünk el az ágyon.De ezen a napon reggel tudtam meg, hogy Timi barátnőmnek lánya lesz, és ez egy remek hír, pont így képzeltem. Timinek csak legyen lánya. Aztán lehet fia is.

Ma pedig kedd van, és ez a leánygyermek itt hátul durmol már legalább egy órája. Ez a hatalmas bejegyzés mind az ő szuszogása alatt készült el. Jó lenne sűrűbben írni, kevesebbet loholni, utolérni magunkat. A lakás egy csatatér, vagy csatarét, már nem is tudom. Reggel voltunk bevásárolni, a fele még el sincs pakolva. Ruhahalmok mindenütt, porszívózásmentes szőnyegek, muslicák a konyhában, mosatlan a mosogatóban, szennyes ruhakupacok a szennyestartóban, éás sajnos a fürdőszobában és emitt-amott a földön is. A megszállott grafomán meg, ahelyett, hogy puccba vágná a lakást, ír és ír. No, innen folyt. köv., és egy csomó fénykép feltöltésével is lógunk már...

2014. július 13., vasárnap

Jöttünk, láttunk, visszamennénk (?)

Most csak a legutóbbi pár óra történéseit írom le, hogy lehessen hüledezni.

Panni, minekutána dekadensen és hangos elánnal végigüvöltötte a hazafele-utat (kivételt ezalól csak a két rövidebb-hosszabb mellen-alvó szünet képezett), a megérkezésünk után átváltozott mintagyerekké. Fent a lakásban mosolyogva heverészett hason, megtanult papírt tépdesni (a kissé nedvesebb papírdarabokat szépen el lehetett venni töle). Tette ezt a tépdesést ülve, merthogy Ráckevén megtanult ülni, nem egy másodpercig, és nem is kettőig. Mikor ezzel jó ideig elszórakoztunk, elvittem fürdeni, a kiskádjába. Naná, hogy ülnie kell a kádban, máshogy el sem lehet képzelni... kapaszkodott kétoldalt, és lesett mindenfele. Mikor fölfedezte, hogy ez az az ismert víziközeg, amit Budapesten megtanult két kézzel ütve pacsálni mindenfele, bevetette az ülő-pacsáló-kombót, kissé elárasztva a fürdőszobát. Próbált ülve haladni előre-hátra, több-kevesebb sikerrel (néha kibillent az egyensülyából, de mire való egy gondos szülői kéz, ha nem arra, hogy időben elkapja a csúszós csecsemőt?). Mígnem elért a kád egyik széléig, és két kézzel vígan belekapaszkodván észrevette, hogy van világ a kádon túl is... például egy CSAP. Ez ilyen nagybetűs, mert Panni nagy kedvence a csap, ráakaszkodik és alig lehet lehúzni róla.Hát most a kád zuhanyrózsával egybeépített csaptelepét szúrta ki magának. Szépen, két kézzel kapaszkodva a kád szélében előrehajolt, kitámsdztotta a lábát, és megkísérelte fölhúzni magát... Én időben hónalj alatt elkaptam, hogy mi lesz itt, de nem lett semmi vész: önmagát tartva guggoló-féilgálló-pozícióba emelkedve megtartotta magát, és elkapta a csap nyakát. Elkezdtem Dávid után kiáltozni, hogy no, ezt tessék megnézni, de nagyon hangosan kellett a végén kiáltanom, hogy meg is hallja- valószínűleg a lakás másik végében telefonált az anyukájával. Panninál el is törött a mécses, hogy mit ordibálok itt, de hamar megnyugodott és megismételte a kinyomós-féligfelállós mutatványát (persze hiperbiztosítással, mert a hóna alatt ott volt a kezem, csúszásveszél esetére). Aztán kikaptam a vízből, mielőtt még kitalálja magának, hogy ő majd ácsorog a kádban. Megszárítkozva kiszúrta a jó messze levő tükörben önmagát, és nekiállt gagyogni a tükörképéhez, végig fókuszban tartva azt. Vacsora gyanánt egy negyed banánt falt be, ülve, harapva a darabokat az egész gyümölcsből (fogak száma jelenleg: 0), nem kiköpve a maradékot. Mutatta, hogy mellre jönne, két kézzel nyúlt érte, mellet ölelve szopik mostanság. Az apját megvárta elalvás előtt, mikor bejött elköszönni, okosan figyelte és valamiket beszélt is hozzá. Most itt szuszog mellettem.

Szóval fejlődés van, kérem. Az első szavakra várunk epedve, és nem lennék meglepve, ha hamarosan fel akarna állni a járókájában... nem is merem beletenni egyhamar. És igen... kezdek a szerencsés génállomány miatt hálás mellett büszke is lenni a lányunkra. Holnap meglátjuk,. hogy megy az ülve evés kanállal, merési segédlettel. Az a terv, hogy minél hamarabb megtanuljon merni is vele, ne csak a szájába tenni, és ne vágja oda a kanalat, ha leette róla a falatot

2014. július 4., péntek

Mén a szekér, mén a szekér... majd Magyarhonba ér

Mindenféle történt a héten, meg előtte is, a hétvégén. Repülőnapon voltunk, toronyban jártunk, zuhogott az eső, hajat mostam benne, erről talán írtam is már, ha nem itt, akkor máshol. Olyan kastélyt rittyentett magának ez a Savoyai, hogy nem győztük csodálni.

Jött a hétfő, nem kellett bemenni, nem is volt semmi affinitásom kimozdulni - szürke idő volt, néha esett.

Kedd - bemenetel, munka-munka.Meg farkaséhség na hazaérkezés után, úgyhogy lentről Dávid hozott föl tésztákat. Jól megfeküdte a gyomrát a lazacos... elég ramatyul indult a másnap reggel.

Aaz a szerda. Én meg lassan insomniás leszek, mert alig-alig akaródzik visszaaludni, ha egyszer fölkeltem etetni - pisilni - inni - fejni - inni - ninjázni. Ez is ilyen éj volt, de menni kellett megint dolgozni. Panni is nehezebben viselte, front is volt valószínűleg, így jártunk mind. Hazaérkezés után mirelit pizzák falása enyhítette az éhségünket.

Csütörtök - előbb Babyrunde az Akadémiaparkban, utána munkábamenetel. Megismerkedtem egy ausztrál bébiszitterrel, pár jó fej anyukával... Dávid előző este főzött krumplifőzeléket, abból jutott ebédre. Ja igen, rossz buszra szálltam föl Mödlingben, úgyhogy a főnöknek kellett kijönnie értem a pályaudvarra, de legalább láttam sok szép házat.

Ma pedig összekészítettem, amit tudtam... megyünk haza. Dávidéknál persze ma figyelt be egy kis technikai gubanc a mérésnél, ezért Vonyarc ma sajnos kimarad. Meglátjuk, mikor tudunk indulni. Megyek rántottát készíteni.

2014. július 1., kedd

Őszintén?

Nézem a kölkedelmet, meg az életünket. A nagy sarkalatos változás... Sehol. Tényleg. Nem lesz magunkfajtából felelősebb, komolyabb, más ember,csak mert gyereke lesz. Még jobb fölerősíti azt, amilyen az ember annakelőtte. Szerintem.

A hétvégén voltunk bulizi a Szigeten, Dávid koncertezett misén és utána beállt a Hohe Wandon a cigányzenészek közé kannát verni, vasárnap repülőshowt néztünk, kastélyt csodáltunk, cseresznyeágat törtünk nem szántszándékkal, Naschgartenben nassoltunk.

Király volt. 

És Dáviddal is mindenféle új mélységeket fedzünk föl, testileg-lelkileg egyaránt. Nem mindig egyértelműen pozitív a do!og, de nem unalmas,az biztos.