Ma nőtt ki Dotti hatodik foga. Legalábbis a hegye már kint van. A lényeg úgyis a hegye, mert ki ír arról, hogy "Most már kinőtt a foga oldala is!" ??
De érdemes szétnézni mindenfele. Velem az van, hogy. Nem fáradok el. De nem élek egészségesen. Kólát iszom este stikában, nem a gyerekek előtt. Viszont szoptatok éjjel, tehát Dottiba biztos bejut néminemű nedű. Nem baj. Nekem kell. De keveset iszom, nem függő módon. És zabálok, mert a mostanában elfogyasztott ételmennyiség alapján ezt nem nevezném étkezésnek, sokkalta inkább zabálásnak. És továbbra sem megy a súlyom se föl, se le. Jó fej ez a test, csak nem vagyok neki elég hálás. Tán az leszek, ha befejezem a szoptatást. De nem fejezem be. Majd múlik. Még tűröm és bírom, és szeretném tovább csinálni.
Dávid nem keres munkát, vagy igen. Épp hangulatfüggő szerintem, mert ha nagyon elege van a gyerekpesztonka szerepéből, akkor nekidurálja magát és pályázik. Más kérdés, hogy úgy pályázik, hogy már felvételi elbeszélgetésre sem hívják be, mert leírja, hogy csak délelőtt 11-ig tud dolgozni. Ez így is van... de ezzel elijeszti azokat is, akiknek ez nem lenne probléma. Ő így érzi őszintének. Szép dolog őszintén segélyen tengődni?
Nem igazán élünk a korunknak megfelelően. Én valószínűleg kortalan vagyok belül, mert élvezem, ha játszhatok a játékokkal (ez kölökmentesen is így volt - de a társasjátékokat továbbra is utálom). 32 évesen nem zavar túlzottan, ha hazafelé menet a földön ülök a vonaton, mert nincs máshol hely. És töpörtyűt eszem zacskóból, vagy saját magam által az elvitt alufóliapapírból hajtogatott villával eszegetem az ebédmaradékomat a dobozból. Nem zavar, ha a lányokkal meghallunk valami zenét egy autóból vagy egy házból, és táncolunk az utcán. Hogy bizonyos helyeken igenis naponta nézem, hogy ki van-e téve valami, és segélyszervezeteknek mentem a kukákból a holmit.
Valószínűleg azt gondolom magamról, hogy nagyonnagyon más vagyok, mint mások. Pedig csak nagyon vagyok más, nem nagyonnagyon. Szánalmasan keveset hozok ki a tudásomból és a képességeimből, de azokat legalább megteszem. Ilyen vad dolgok a Winere Neustadt-i Anyukák csoport a Facebookon, ahol én szervezek kb. mindent. A dekorálás, a gyűjtögetés. A cégünk honlapja. A hétvégi zenede. Más két gyerek meg a munkája mellett pihenni szeret - én azon siránkozom, hogy milyen keveset teszek és mennyi mindent tehetnék. De meg is fogom tenni. Csak jusson rá minden - hely, idő, erő, alkalom.
Nem tudom, hová fogunk költözni. Sopronhoz szerintem nem lesz elég a mostani keret. Intézmények szempontjából Sopron a nyerő. Közelség szempontjából is. Megnéztük az intézményeket. Valószínűleg a jelen szabályok szerint Panni és Dotti nem járhatnak egy intézménybe. Az egyikük bölcsődés korú lesz, a másikuk óvodás. Lehet, hogy ez nem is baj, és nem árt, ha egymás nélkül is föltalálják magukat. Meglátjuk. Addig még történhet sok minden.
Furcsa hormonjaim vannak. Ha iszom egy bizonyos teát, akkor semmi gond nincs. Ha elmulasztom egyszer is, akkor kvázi megjön. Nem nagyon, csak egy icipicit. Pár napig. Utána megint nem. Nem fogok küretre menni, és voltam vizsgálatokon. Nem találni semmit. Majd rendeződik. Amit egy tea megállít, az nem olyan durva. Magánügy, de ha ide se írom le, akkor elfelejtem később, hogy mikor is volt ez.
Panni mondja az okosságokat. Gyűlnek, gyűjtjük őket. A szokásos jópofaságok, egyszer majd mutatok párat. Dotti is a szokott iramában (= rohadtgyorsan) fejlődik, csak hát az idő telik lassan. Most már szavas, mert a hónapok óta leledző VAUVAU mellé bejött a csecsemő szóra a "CSECSE" (de arra is mondja, ha ettszik neki valami - ezt tőlem örökölte), meg a hetek óta dívó közelre mutató szócska, "EZZZ". Furcsa tudni, hogy a többi senyved az óvodában, a mieink meg itthon "havajoznak". Sokat segítenek, de persze fárasztanak is. Panni kér dolgokat, szépen, udvariasan, de sokszor - Dotti nem kér, ő elveszi - pakol, mint állat. Panninál ilyentájt mondtuk azt, hogy PAKOLI-gyerek - jó kis népies Ó-betűvel megnyomva az A-t.
Valahogy emígy vagyunk. Puska, aki apám volt, hiányzik. Jó rá emlékezni, nem múlik el nap, hogy ne jutna eszembe. Megvan a piros mellénye, minden hónap 22-én fölveszem. Az élőké az emlékezés joga. Furcsa belegondolni, hogy kb. 80-90 év és Panni meg Dotti is halottak lesznek majd. Én meg aztán főleg. És persze Dávid is, és mindenki, aki most él. Érteni értem, de elé nehéz elképzelni.
Megyünk szépen, és csak utólag látszik, visszanézve, hogy jó volt-e az irány. Nekem tetszetős a tájkép, csak kissé kacskaringós az út.