Van egy öcsém, ma harminc éves. Nekem ez majdnem olyan hihetetlen, mint hogy én ár majdnem 33 éve élek. Nagyon furcsa. Baromi öregek lettünk.
Faltuk ma a langalló- és a krumpliskenyér-maradékokat. Kati tanított ma már, Pannival Dávid kiment elé és bent voltak a tanáriban. Állítólag nagyon tetszett a tanároknak, mert mosolygott. A kérdésekre nem válaszolt, nagyon helyes. Nem cirkuszi mutatvány, csak egy gyerek - az értelmesebbik fatából. Mondtam is ma, hogy vannak amolyan állat-féle gyerekek. Néhány mászik mindenhova, mint a majom, meg ordít, mint a sakál, vagy csak a labdák után rohangászik, mint a kutya - és vannak emberszabásúak, akikkel eleget törődnek. Bezony.
Megcsonkítottam az eddig növesztett körömkolosszusokat. Pár rágva lett, pár vágva- nem látszik a különbség, de a rágottaknak profibb a széle. Nem tövig hanem szépen, meg nem lehet róluk mondani, hogy foggal lettek metszve. Sajna sokkal jobban értek a művészi rágáshoz, mint a vágáshoz. Félhosszúak maradnak, az praktikus, és mutatós is.
Dávid hosszas utánajárás után ma este végül mégiscsak kicserélte a hibás foglalatot a lépcsőházvóban, tehát lesz fény zseblámpa nélkül, éljen-éljen.
Panni mondásait már papíron rögzítjük néha, több is összegyűlt ma. Dotti tökéletes magyarsággal megtanulta kiejteni a NEM szócskát, de a használata egyelőre inkább olyan, mint az a bé-betűs a fiataloknál, akiknek épp nem jut értelmesebb az eszébe. A SÜSÜ-t tiztán ejti, és nagy lelkesedéssel teszi be a helyes szavakat a dalok szövegébe, mint pl. Körté-FA..., PÁ kis aranyom PÁ..., Hull a HÓ... a kis NYÚL...a tuti befutó mégis Mary Zsuzsi --mama című opusza.