A következő címkéjű bejegyzések mutatása: étel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: étel. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 2., hétfő

Második idei

Veszprémi szép láblógázás, még mindig.
Avagy:

tegnapi nagy elhatározásom volt, hogy én ma márpedig alkotok, ételt. Alkottam is, miután Dottit sikerült igen könnyedén alvásra bírni fél kettő tájban. Párhuzamosan készült
1) a tökfőzelék osztrák módra, kisebb módosításokkal (nuku creme fraiche, nuku agyonfűszerezés, nuku tökmagolaj, de azért mégiscsak jó lett, mert még a gyerekek unokatesója is tolta befele, értesüléseim szerint)
2) a krumplis kenyér, aminek a receptje az apróséfen leledzik, és a folyadékmennyiség kivételével tökéletes recept
3) a töki pompos, avagy a langalló, Kikitől, a recept a nosaltyn bújik és sokszoros sikere volt már

Szerencsére Dotti úgy időzítette a fölébredését, hogy a nagyja megvolt, mire rámakaszkodott.

A délután másik fele cukrászdába menetelt tartogatott.
Az odaút kissé rögös volt, szó szerint... ugyanis kiderült, hogy a veszprémi utak toldozott-foltozott textúrája nem kompatibilis a 3 és 1,5 éves szőkéink trappolásával. Ezt két, 8 perc intervallummal megszakított orbitális esés, majd az ezzel járó ordítás, sebesült térd, vérző ajak és pirosra duzzadt áll adta félreérthetetlenül a tudtunkra. Kell valami segédeszköz, kocsi, póráz, babakocsi, babapóráz, mittudomén, de ez így nem volt jó. A cukrászdában aztán a megtépázott idegekre jó hatással volt egy-két jó falat - szerintem sikerült végigkóstolni a fele süteménykínálatot. Avagy: kiskölökkel cukrászdába menni érdemes, az ő süteményének a háromnegyedét is te eszed meg, hehe.

Említésre méltó továbbá Panni mai mondása a langalló tésztájának készültekor (egy nagy 32-es tepsibe kellett laposan belenyomkodni, téglalap-alakban):
ez egy naaagy, kör alakú háromszög.

Dotti mai alkotása: mikor épp négyesben voltunk csak a Festő utcában este, bekattant neki, hogy csip-csip-csókát kell énekelni, mégpedig kb. tízszer. Nyújtotta mindig a kezét, csípett ügyesen, végig tartotta, utána lelkesen hessegetett, és persze ragyogott a szeme, ahogy mi többiek énekeltük, amit ő szeretett volna. Nagy dumagép, de azért a huszonakárhány szavas szókincsének még sok ez a mű egy csöppet.
Az esti lefektetésnél aztán hamar elaludt, picit szopkodott, és mikor elengedett, még a kezével félálomban HESSHESSHESS-ezett egy nagyot, így aludt el.

2012. március 10., szombat

Német, sváb, angol, magyar

Ma sikerült elkapni Dávid torokfájásán kívül egy darab Michelle volt-tanítvány-barátnőt, és a kedvesét, pardon, vőlegényét, Frankyt. Franky német, Michelle viszont, nevével ellentétben nem francia, hanem magyar, és elég friss a páros, most fél év környékén járhatnak... talán kicsit több. A kommunikáció rendesen angolul zajlik köztük, ami azért szép, mert ez mindkettőjüknek idegen nyelv. Minthogy azonban Michelle ki szándékozik költözni Stuttgart mellé, muszáj a német nyelvet is nyomatni... ennek érdekében ma Skype-oltunk egy szépet, főleg németül. Franky eredetileg sváb, és kérésre bemutatott némi sváb dialektust. Dáviddal annyit tudtunk reagálni, hogy "ahha...". Itt más nyelvjárás dívik, az biztos.http://www.blogger.com/img/blank.gif

DE! Anno a rádióban sokat hallottunk egy kivehetetlen szövegű dalt, és rákeresve aztán megértettük a szövegét, sőt, jómagam be is tanultam a jó részét. Kiderült, hogy ez az együttes ott Bayern felé is igencsak népszerű, úgyhogy nem kellett elsüllyednünk szégyenünkben, hogy hozzá se tudunk szagolni a Dialekt-hez. Itt van a dal; Hochdeutsch-on nevelkedett egyének fenntartásokkal kezeljék, aki meg olyan szerencsés, hogy semmit sem ért belőle, hallgassa bátran, vidám, élvezhető nóta.

Dávid egyébként megkésve csatlakozott a beszélgetéshez, mert elugrott a bolhapiacra. Hozott... két selejtes elemes helikoptert, hogy egy jót összeeszkábáljon majd belőle - még távirányító is kell hozzá. Meg kis török pénztárcát. Meg nyomásmérő kinézetű hőmérőt. Meg autószerelői kézikönyvet, szigorúan németül. Meg egy eszméletlen napszemüveget. Meg egy olyan alátét-félét, amit a sniccer, vagyis a szike alá lehet tenni, hogy ne sérüljön semmi a vagdosás során. Szóval a toronyórát aranyláncccal csak azért nem hozta el, mert az itt van tőlünk egy perc sétányira, és hiányozna a megszokott látkép, ha azt is lenyúlta volna.

Ma sikeresen össze is kaptunk, bár nem a vásárlósdi miatt, hanem némi étel-témában. Legyen elég annyi tanulságnak, hogy én nem eszem meg többé a földre lehullott dolgokat, ő meg stressz-menedzseli magát némiképp, legalábis remélem. Mostanra megint nyugi van, és dörgölődző orrok.

Olvastam ma egy érdekes, rövidebb-mint-hosszabb könyvet a Küzdelemről, miszerint az csak árt, és a folyammal haladni jó, főleg, ha az ember megtalálja önmagát, és még el is fogadja. Illetőleg, hogy a küzdelmet sokan keverik az erőfeszítéssel. Hát... biztos. Szerintem elég énközpontú lett ez a mű, a közösséggel és az egymásrahatással kapcsolatban alig volt benne valami. Csináld, valósítsd meg, ne érdekeljen a mások véleménye, mert az önértékelési hiba. Én azt hittem, csak kíváncsiság... meg nyitottság a többiek meghallgatására. Tán tévedek.

Megtárgyaltuk még Dáviddal a hangok fontosságát egymás életében, meg hogy kinek milyen hangszíne van, kihez mennyire illik a hangja, és hogy én egyetemistaként végig tudtam borzongani egész előadásokat egy-egy előadó tanár hangszíne, felhangjai miatt. Hogy közben mit beszélt az illető, az kb. mindegy is volt. Tényleg.

Ja igen, mindeközben én itthon táncoltam, zongoráztam (amiről tudni kell, hogy nem tudok, tehát nyomogattam billentyűket jobb és bal kézzel is, és ebből jöttek létre dallamok, ad-hoc módszerrel), és felvásároltuk a Hofer (itteni Aldi) és a Spar készleteinek jó részét. Dávid meg összeeszkábálta a helikoptert, és épp egy Winbuilderrel játszik, ami egy "live-Wondows"-t indít el winchester hiányában egy icipici pendrive-ról. Ugye mindenki értett mindent?

2011. október 3., hétfő

Egy éhes bejegyzés

Mindig úgy gondoltam, hogy aki már főzni tud, az aztán igazán felnőtt. Úgy végérvényesen. De mióta én is tudok, rájöttem, hogy ez életem egyik nagy tévedése. Ahhoz a felnőttségnek nem sok köze van, hogy főzzünk, vagy inkább „kotyvasszunk valamit”. Ahhoz viszont, hogy felelősségteljesen bevásároljunk előtte, már szükségeltetik némi fegyelem. Ahhoz meg végképp, hogy ami az asztalra kerül, az se túl sok, se túl kevés ne legyen. Ezen túlmenően nem árt figyelni arra sem, hogy a drága eurókon megvett hús fele ne landoljon a Biotonne nevű, szerves hulladék számára kiötölt kukában, minekutána négy napig érintetlen állt a hűtőben, és senki felé sem _szagolt_. (Mígnem egy csendes napon Bendes kisasszony rátalála a pácolás tudományára...)

Mindezek ellenére inkább tartom magunkat Dáviddal két, valahol a gyerek- és felnőttkor határán megrekedt, gyomrát viszont igen szerető zabagépnek, mint felelősségteljes felnőtt embernek. Tán ezért is eszünk FINOMAT és élvezzük ennyire az evést. Én csámcsogni is szoktam, de tényleg. Meg cuppogni, ujjat nyalogatni, amúgy ínyenc módra (nem Dávid ujját, na - vagyis hát nem mindig az övét... az övét meg végképp nem!). Mindazonáltal érdekes háziasodási jelleg is mutatkozik mifelénk. Mostanra ugyanis kissé megőrülök, ha hetente legalább kétszer-háromszor csak házikosz kerül az asztalra házikoszt helyett. Kész török asszonyság lesz belőlem: májne hobbi issszt kohhhen. Napersze. Főzni mindazonáltal igen élvezetes, ha

  1. van, aki segítsen (mondom, hogy nem nőttünk fel, egyedül egyikünknek sem megy úgy, mint együtt)
  2. nem vagyok előtte éhes. Mert éhesen főzni nem lehet. Nekem legalábbis megtiltotta valaki. Az a valaki pedig én magam voltam.
  3. nem tart több mint 3 órán át (ez a szipi-szupi indukciós főzőlappal = négy rezsó, valamint a még királyabb Sharp kombi segítségével mostanra nem gond), valamint
  4. nem kell előtte mosogatni, vagy legalább nem sokat. A főzés nem mosogatás, csak nagyon hasonló helyen történik.

Ilyen nyálas bevezető után következzék némi nyálcsorgatósdi. Meg a duma bojkottja, mert kommentár ezúttal nincs, csak képek - meg kell tanulnom kevesebbet írni, különben mindenki elpártol a blogtól, tudom én.



Férfiasan bevallom, hogy a képek kiválogatása-feltöltése-beillesztgetése legalább annyi fáradságomba került, mint az egyes étkek elkészítése. És hogy mik vannak a képeken? Csakazértse mondommeg :P Azaz hogy... Már csak azért se mondom meg, hogy játékos kedvű egyének kedvükre találgassanak. N-i addig is mosolyog.

Hogy valami híradás is legyen: (több mint egy éve kint) élünk, dolgozunk, lusták, rendetlenek, lelkesek és szerelmesek vagyunk. Fontosabb talán nincs is, vagyis még egy... A kocsimánia. Egy autó lesz hamarosan a játszótársunk pár év erejéig - Dávid nem akar egyedül olyat játszani, hogy télen, a hóban-sárban-fagyban húsz percet gyalogol a munkahelyére az erdő mellé, meg visszafele is - a fene sem érti, miért. (Ja igen: a gyaloglás után még mindig csak a vasútállomásra jut el, nem haza, mert a hazajutás Neunkirchenből pár euró és pár perc vonatozás, meg még 2 X 10 perc séta naponta, ami duplán hihi). Osztrák autó lesz pediglen, mert az jó drága kötelezővel rendelkezik, és mi azt szeretjük, ha sokat kell fizetni. Vagy nem, de ettől még muszáj.

Szerintem most mindenki egyen valami finomat és nézzen ki magának egy szép színes őszi fát :)

(És valaki azt is elárulhatná, hogy a blog szerint ma miért október 3-a, hétfő van... időutazunk tán?)