2017. február 20., hétfő

Ez azért jó itt

Neustadt város. Annak minden előnyével és minden, bár számomra kevésbé érzékelhető hátrányával. Emberek, boltok, nyüzsgés, élet. Város. Szeretek városban élni.

Dáviddal szombaton voltunk megnézni a helyet, ahol egy tuti kis ház vár (talán pont ránk), és az bizony egy falu. Határmenti, takaros, lapos... falucska. Tíz perc alatt bejártuk, autóval persze. Játszótér első körben sehol, általános iskola egy darab (de ez amúgy se érint minket), két drágább bolt (egy Billa, egy Spar) meg számos kertes ház. 

Nem mondom, azért kissé szíven ütött a dolog. Én városi lány vagyok, voltam, és az is maradok, nem tudom, milyen lesz ilyen helyen élni. A legegyszerűbb, ha az ember beszerez egy második járgányt, és azzal pár perc alatt elröppen pl. a közeli Eisenstadtba (annak Kismarton a böcsületes magyar neve), ott van olcsóbb bolt, többféle, ott van élet. Kertes ház termőfölddel, az nincs. De élet van. Egy kis utazás lesz az ára.

Persze egyáltalán nem biztos, hogy a mienk lesz az a kiadó ház. De ha másfele megyünk is, akkor is vidéket célozunk meg, mert az árban kézenfekvőbb. Még akkor is, ha cserébe egy második autót kell szerválni az élhető hétköznapokhoz.

Az azért furcsa, hogy ahonnan én jövök, ott a nagynénémen kívül senkinek nincs és nem is volt autója, és úgy is eléltek. Bár Budapesten ez azért könnyebben megy.

2017. február 19., vasárnap

Menni hagyni

Szerintem jó vagyok benne, kevés dolog van, amit nem tudtam eddig elengedni.

Holnap zenede - ha elköltözünk innen, nagy valószínűséggel annak is vége lesz.

A mostani munkám - egészen biztosan vége lesz, max. 10 év múlva. De sejtésem szerint sokkal hamarabb is.

A lányok - velük sem lesz másképp, szeptembertől kezdődik az igazi szocializáció. Várom már, rájuk fér. Rám is. Csak rám nem a szocializáció.

Előre szépen.

2017. február 18., szombat

Néha jobb hallgatni

Azt mondta Toppancs is a Bambi rajzfilmben: "Ha nem tudsz egy jó szót szólni... akkor inkább ne mondj semmit."

Mindenesetre várva várom a házmegtekintés napját, ha addig nem kél lába neki. Pedig vonzó hirdetés ám, esélyes, hogy odalesz, mire mi sorra kerülünk.

2017. február 15., szerda

A kimaradt tegnap

Vannak kevésbé sikerült napok. A tegnapi ilyen volt. Pár dolog azért sikerült.

Sikerült egy kiadós fejfájással ébredni - ez aztán olyan hűséges társnak bizonyult, hogy egész nap ragaszkodott is hozzám.

Sikerült égve hagyni az olaj alatt a villanyrezsót, így sikerült 5 perc alatt fekete füstbe borítani a konyhát, a nagyszobát, meg az összes pókhálót (így feketén viszont egyből levadászhatóvá váltak, eddig alig látszott belőlök valami). Kapott belőle a csempe meg a konyhafal is, szép lett nagyon. 

Ezután sikerült úgy elindulni a rollerral a munkába, hogy meg már ne vele érkezzek, hanem a főnök autójával, a roller ugyanis fölmondta a szolgálatot. És persze ez volt az a nap, amikor a főnök lelépett Magyarországra, ezért jöhettem hazafelé a kavicsokon romantikusan végigbukdácsoló tropa rollerral. 

Hogy szép legyen az élet, ma a fejfájás és a roller-pech is megismétlődött (első körben működött, de amint másodszor kellett volna nekiindulnia, feladta). 

Mindezt betetőzendő Dávidnak épp az áll feljebb a telefonbeszélgetésünkből ítélve, hogy ha őkelme elmegy énekkarra, és utána valami havercsókával 11-ig dumcsizgat valamerre, meg a múltkori korhelykedése (ami szerintem többe került, mint 50 euró, nem semmi egy munkanélkülitől) akkor miért is kell éjszaka főznie, mikor én közben csak két kiló gyerekszennyest mostam ki hipógőzben, miután megvacsoráztattam és lefektettem a gyerekeket.

Azt hiszem, nem félek egyedül maradni. Meglátjuk, lesz-e rá szükség. Két évem van kb. házat keríteni Magyarországon, hogy Panni általános iskolája ne privát legyen. Ennyinek elégnek kell lennie. Dávid pedig megpukkadhat, de akkor is veszek házat Sopronban. Max. ő nem jön vissza. 

Visszaszámlálás start. Csupa advent az egész élet, nem győzök várni valamire. A Fausti pillanat messze van.

2017. február 14., kedd

Délelőtti szundi kiiktatva

Megkértem Dávidot, hogy legyen szíves és inkább feküdjön le a gyerekekkel aludni nyolckor, de a délelőtti alvását iktassa ki, mert eddig csak délután aludt, most viszont már a reggeli órákban is becsúszik a vízszintes testhelyzet.

Nekem olyan ember kell, aki nem az Indexet meg a Youtube-ot stíröli a szabadidejében, ha nagy az alvásigénye, de közben munkája van. Hanem hagyja a Youtube-ot meg az egyéb vacakokat a fenébe, és a munkáját végzi (addig a két napig, amíg még van neki, hogy végre lezárja azt is - amivel már amúgy is csúszott egy hetet). 

Egy rendes munkahely megtalálásával pedig a délutáni szundi is ki lesz iktatva. Alig várom. Holnap úgyis megint lesz egy meghallgatása.

Még jó, hogy én szeretek dolgozni. És nem szeretek aludni. Másként nem is bírnám ki.

2017. február 12., vasárnap

A tegnap meg a ma

Ideje lenne, hogy Dávid eldöntse, mit szeretne, mit akar, és mit fog ebből meg is tenni. Neked olyan könnyen megy - mondja ő.

Igen, nekem könnyen megy, nekem elég régóta tiszta mind a három. Beszéltük, hogy aki laza szeretne lenni, annak előbb le kell fektetni valamilyen (igazából akármilyen) korlátokat, és azok között aztán lehet lazázni. Akim pedig sodródik és hagyja magát, az nem laza, hanem gyönge - a kettő ég és föld.

Dotti egér-jelmezét ellenben ő varrta meg kvázi majdnem készre. Tanít engem varrni. Király.

Dávid még bulizik

Magyar est van megint Stefánéknál. Dávid a gyerekekkel való, fél kilenc körüli távozásunk hevében elvitette a pincérlánnyal a félig megivott kólámat (grrrrr).

Most meg visszament azzal a szólammal, hogy várjam meg a kólámat itthon. Milyen kedves.

Attól tartok, nem várok tovább. Egy fél kóla mégse ér ennyit. Veszek holnap egy egészet. De hogy ezt a kóla-dolgot haláláig megemlegeti, az tuti.