2010. november 2., kedd

Na akkor költözzünk! - Most? - Persze!

Noha a Herberge-béli kilátás, a fenyők vad susogása és kevésbé költői dolgok is (pl. a jól felszerelt konyha, a mosógéppel és szárítóval ellátott fürdőszoba, a tágas hálószoba) igencsak marasztalóan hatottak, nekünk mehetnékünk volt. Nagy lelkesedéssel _nagybetűs_ életet akartunk itt: magánszférát, saját főzésű kajákat a saját konyhánkban, saját (koedukált!) fürdőszobával - itt viszont úgy éreztük magunkat, mintha megint belecsöppentünk volna Dávid kollégista éveibe. Így is volt... Még a szakács is, aki valahogy mindig mentett nekünk a maradékból (nyamm, a Tomi főztje jó ám), úgy hívott minket, hogy "gyerekek". Nem mellesleg október közepéig maradhattunk volna, mert utána másoknak kellett a szobánk.

Sürgősen albérlet után kellett hát néznünk. Péntek volt, szeptember 24-e, az első pénteki munkanapom, mikor Dávid próbára tette a munkahelyemen található internetet - sikerrel! Addigra alaposan megmutatkoztak rajtunk az elvonási tünetek - sok volt a majd egy hétnyi netnélküliség a napi 10 óra netezés után. Így viszont még aznap, míg Dávid nyelvtanórán kornyadozott a hármasban (szegény), én az üres egyes teremben (az olvasatlan levelek garmadáján túljutva) vad lakáskeresésbe kezdtem, nem éppen eredmény nélkül. Találtam ugyanis egy olyan kis lakást, amihez elég ismerős fényképek tartoztak - a munkahelyem előtti felüljáró látszott rajtuk. Aztán majdnem hagytuk elúszni - szombaton valahogy kiment a fejünkből, tréning is volt valamikor, vasárnap meg csak nem hívogatja az ember a munkaközvetítőt... Kaptunk is a fejünkre a főnökömtől, hogy miért nem csaptunk le rá rögtön (mondjuk telefon nélkül nehéz...). Fölhívta, lerendezte, délután már mentünk is megnézni. Mondtuk: kell. Mondták: jó, majd visszajelez a tulajdonos. Visszajelzett, neki is jó, minden jó, csudijóóóó = október 8-án átvehetjük. Összekapartunk kínkeservvel némi eurót (tudni kell, hogy itt _csak_ a közvetítői díj három vidám számjegyből áll, és 6-ossal kezdődik), kifizettük 7-én szépen, erre már aznap megkaptuk a kulcsokat.

No akkor most mi legyen? Természetesen költözés! Az üres lakásba, hétköznap délután, MOST?! Nincs is kocsink, ellenben van sok cuccunk, eszünk is van valamennyi, no megoldjuk okosba'! Ja, nincs mosógép a lakásban? Nem baj, gyorsan bele mindent a mosógépbe a Herbergében! Hogy semmi nincs összepakolva? Hát akkor épp ideje elkezdeni, van bő másfél óránk... Azaz másfél órád, N-i, mert Dávidnak takarót kell vennie, mivel az sincs - kész szerencse, hogy egy jófej magyar srác beugrott idefele valami OBI-jellegűbe és vett nekünk 3XXX forintért egy felfújható ágyat. Szerinte jó lesz, bírja a strapát meg minden. Földönalvás megúszva.

Itt kell megemlékeznem az akkor itt tartózkodó vendéglátós csoportról, akikkel Dávid lenyomott egy háromhetes intenzív német nyelvtanfolyamot (O. úgy vélte, otthon csak kallódik az ifjúúr, bent az órákon meg legalább ragad rá valami). Ők velünk laktak a Herbergében - egy Zimmerbursche meg két Zimmermädchen, igen helyes társaság, akikkel meg is kedveltük egymást. Volt ám kocsijuk, jó tágas. Mi meg a pakolás szünetében (valamikor vacsorázni is kell) arra lettünk figyelmesek, hogy túl nagy a csönd, ezek meg a folyosón osonnak. Kiderült, hogy orvul már bepakolták az 50 kilónyi cuccunkat (valójában 50+20 kg, mert vettünk két zsák krumplit 4 euróért) a kocsiba, és így nem kellett lecipelni semmit - sőt, még minket is levittek. A lakásba megérkezve persze előbújt a cuccaink közül egy üveg jobbfajta pezsgő, meg poharak is jöttek hozzá, nehogy árválkodjék az a szegény nedű magában.

Aztán? Aztán elmentek - mi pedig Dáviddal kettesben maradtunk első albérletünkben. Tudjátok, mit kell ilyenkor csinálni? Hmmm... Mi nagyon jól tudtuk... hát ágyat felfújni! Mert pumpa az nem volt hozzá! Ketten háromnegyed óra alatt fújtuk fel - becsületére váljék, hogy azóta is azon alszunk, nem ereszt (már...), nem rendetlenkedik (még). Majd jönnek képek a lakás metamorfózisáról, elég jól nyomon követhető a folyamat - nem mellesleg ma is tart, épp rendes ágyat (Bettsofa), sarokgarnitúrát (Eckbank) és egyéb jókat vadászunk bele. Azért már egészen otthonos... de tényleg! Aki nem hiszi, jöjjön el, nézze meg!

1 megjegyzés:

zsidányi írta...

Az előbb írtam egy hosszú levelet,hozzászólást,és a gép nem küldte el.Nem tudom,miért haragszik rám.Nem is merek többet írni most,a hat évhez szívből gratulálok,sok puszit küldök:Nagyi és Csongi,aki sokat segített.

Megjegyzés küldése