2012. január 21., szombat
Egy igazán dolgos szombat
2011. február 5., szombat
változások röviden
pedig lett volna miről. például azon a pénzen, amiért decemberben keményen megdolgoztam, eldöntöttem, hogy adataink biztonságának fontossága ellenére inkább egy e-könyvolvasót veszek. és meg is vettem. pirosban, természetesen :)
mennyire érdekes megfigyelnie magát az embernek: ha fél, vagy akár egy éven keresztül is vágyik valamire, aztán, egyszer csak eljut odáig, hogy megszerezze. mekkora figyelemmel kíséri a webes lehetőségek segítségével, hogy, noha az osztrák Sonytól vette, milyen úton kerül Hollandiából szerény kis házának portájához (éppen hol jár a futár). érdekes ránézni ezekre a dolgokra: az embernek önmagára..
ezután persze mérni az időt, hogy a "minden csoda három napig tart" nála hány napot is jelent pontosan :)
persze beszereztünk egy normálisabb routert is (itt vagy itt nézhető meg), ami a bejárati ajtó fölé eszkábált - kuka mellől bányászott deszkából készült - polcon kevésbé zavarja a bejárást. egyre otthonosabban néz ki a lakás (majd erről is lesznek képek) :)
részemről egy normálisabb állás (mint a hólapátolás, ami ráadásul mostanában csak annyit jelent, hogy 5kor felkelek, kinézek az ablakon és visszafexem) keresése folyamatban van. azaz lassan, de biztosan halad (ennek legegyszerűbb oka az, hogy az idő múlik :P)
meg persze addig is próbáljuk takaríthatóvá tenni a lakást: találtunk az itteni használt-piacon egy ikea expedit polcot (5x5-ös), amit meg is vettünk. a szép dolog az elhozása volt. igaz ugyan, hogy ez is itt volt, Ternitzben, de nekünk csak egy biciklink van. így hát odaállítottunk ketten egy biciklivel, hogy jöttünk a polcért :) csodálkozott a hölgy és mondta, hogy este, ha visszajövünk, szívesen segít inkább kocsival elvinni, mert ez így kissé nehéz lesz.. de azért adott még mellé egy poäng-szerű kényelmes bőr fotelt ajándékba, most is innen írom ezt a bejegyzést :) hiába, az osztrákok - már akik szeretik a magyarokat - azok nagyon kedvesek is tudnak lenni :)
érdekes már csak az összeállítása volt este fél 10kor. merthogy annyi hely, ahol fektetve össze tudtuk rakni, csak az ágy helyén volt :) ja és nem két perc az összeszerelése, bár tényleg nem bonyolult. de azért nem tudtam volna N-i nélkül megcsinálni..
ma este meg a szomszédék kopogtattak, hogy nekik már nagyon nem kell ez a rozoga kis asztal, kell-e nekünk, vagy kidobhatják. hát, az igazat megvallva, a lábam és a monitor elég súly neki és tényleg inog, de attól még jó, mert már én is tudok asztalon dolgozni :)
ja, dolgozni: egyelőre a feladatom a helyi/Helyi újságcikkek áttanulmányozása a nyelvvel való közelebbi ismeretség kötése érdekében. most is ezt lógom épp el..
ja, úgy dolgozni! igaz is, voltam múlt héten egy állásinterjún egy neunkircheni cégnél (náluk), magyar anyanyelvű értékesítőt keresnek. elvileg mostanában még visszaszólnak..
2010. december 2., csütörtök
A beígért bejegyzés a lakás metamorfózisáról, most - sok lesz, de jó
Az itteni, kb. korunkbeli párok 55-60 négyzetméteres lakásokban laknak, bizony. Csak tudnám, hogy minek… lehet takarítani vég nélkül, fűteni beleszakadásig, berendezni pénztárcaürítésig. Tegye, akinek jól esik. Nekünk még ez is _nagy_. Tényleg nagy. Akkora fehér falak vannak, mint egy kórházban, és mivel sem Dávid, sem én nem rajongunk a haszontalan (tehát gyakorlati hasznot nélkülöző) dolgokért - faliképek, polcok tele porfogó mütyür cuccal, plakátok, kendők, és bármi, amire azt mondják, hogy „finom női kéz nyoma” -, hát még üresek is maradnak egy ideig. Más, ha magunk alkotunk valamit, ami szép, noha gyakorlati haszna nemigen van. Erre példa a már közzétett bejárati ajtó esete a levelekkel. Sok ehhez hasonló változtatás, csinosítás vár megvalósításra – jelenleg mindhiába, mert ahhoz kevésbé kaotikus munkaidő kellene. Nem baj, haladunk, mint a csiga hazafelé. Tetszik érteni, ugye?
Ami azt illeti, a lakás eredetileg nem is lakás volt, hanem (székbe kapaszkodj, állkapcsot szegezz, ééééés) MASSZÁZSSZALON. Bizony: a konyhában legfeljebb teát főztek, a zuhanyban a vendég felfrissülhetett, a jelenlegi étkezőnk volt valószínűleg a regisztrációs iroda, és a nagyszobában, ami most egyaránt dolgozószoba, nappali és hálószoba, egy masszázságy nyújtózkodott hívogatóan. Nem lehetett azonban túl szuggesztív jelenség, mert a vendégek egy idő után nem jöttek, így a masszázsszalon lelépett, mi meg megkaptuk. Nem, nem az ágyat, nem a szalont, hanem a helyiséget. Lakni benne, főzni, mosni, élni. Ezért nincs sütőnk (minek egy masszázshoz sütemény is? Bár nem lenne épp rossz… vélemények?). Ezért nem volt mosógépünk. Ezért kell három órán át készíteni egy kétfogásos vacsorát, mert mindössze két villanyrózsa szolgáltat főzési lehetőséget, változó hatékonysággal. A furcsa, hogy eredetileg nem voltak fehérek a falak. Egy régi képen láttuk, amikor még valami lazacszerű, vagy barackvirághoz közelítő színárnyalatban pompázott a hely. Nekem talán még jobban is tetszene úgy, bár egy idő után úgy érezném magam, mint töltelék egy puncstortában… de gondosan újrameszelték, hogy tetsszen az idejövőnek. Hát, mindenki tévedhet, ez van…
Legfeljebb átfestjük, addig jó lesz így is. És akkor jöjjön végre a metamorfózis:
Kezdetben vala az üresség. Meg a hideg, meg a matrac, némi hidegélelem a mini hűtőbe „slihtolva”, 20 kg krumpli két zsákban, meg pár guriga vécépapír, és semmi más.
Azután eljöve a jóság leselejtezett székek, kidobásra váró bútorok és függönyök formájában, majd pediglen kis családom nagy csomagjainak köszönhetően (evőeszközök, tányérok, poharak, alapkellékek).
Íme, egy adag becses tárgy: vízforraló, hogy ne kelljen fél órát várni egy lábas forró vízre; egy műanyag tálca a Herbergéből, amely még a tányértalan időkben tett jó szolgálatot, ám már ideje lenne visszavinni; egy lábas – több használható nincs, így a rántások pl. egy jénai tálban készülnek; egy kólásüveg – pohármentes időszakunk emlékére őrizzük :)
Emitt pediglen: ajándék-üvegasztal, némi elektro-lom a fal mentén (szintén kaptuk, mostanra nagyjából felszámoltuk), csupasz kőpadló és mindennek közepén természetesen egy bekapcsolt laptop. Ugye nem lepődött meg senki?
Ez a jókora szekrény szerencsére a lakás tartozéka volt, különben a ruháink valószínűleg a mai napig sporttáskákban várnának jobb sorsukra. Némi újságpapír a földön – cipőtörlésre, cipőtömésre, és csak úgy – otthoni hírek, juhéj!
Egy darab fürdőszoba, vécével egybekötve, de utóbbi úgysem fontos: zöld és kész. Ellenben felhívnám a figyelmet a zuhanyzókabin jobb oldalán elhelyezkedő fehér tartályra – ez a jóságos bojler szerencsére nem csak éjszaka fűt, hanem nappal is üzemképes. A kabin lábánál mosópor és öblítő árválkodik – ekkor még nem volt mosógépünk. A túloldalt némi szennyes, hűvös halomban – igen, szennyes-tartónk sem volt. Viszont a padló alatt fut a szomszéd fűtőcsöve, úgyhogy néhol kvázi padlófűtést élvezhet, aki tudja, hova kell lépni.
Utána pedig Dávid importált némi árut… és innen már nem volt megállj, gyűlt és gyűlt a „kincs”… gyakran nem is tudtunk vele tempót tartani, így vígan halmozódott az épp kihasználatlan sarkokban. Így e:
Ezen illusztris kép egyik érdekessége a bal oldali ajándék porszívó. Ki akarták dobni, mert csak. Mert nekik van másik. Valahogy mintha kiveszett volna belőlük az üzleti érzék vagy mi… még jó, hogy nem hagytuk. A másik izgi-mizgi a jobb oldali „izé”. Eredetileg ebben tárolták a masszírozandó ügyfelek papírjait, gyógyszereket, miegyebet. Aztán ez is majdnem a szeméttelepen végezte, de megmentettük. Az „izé” elnevezés lehet mégoly pórias, mégis ez tükrözi leginkább igazi valóját: volt ez már nálunk polc, iratszekrény, íróasztal, vasalódeszka… most épp tálaló és számítógépasztal egy személyben.
Jóanyám azt mondta mindig, majd ha nekem is lesz saját otthonom, jobban fogok figyelni a rendre, idegesíteni fog a rumli és majd úgyis kiderül, milyen rendszerető ember vagyok én. Hát, még nem derült ki… talán később.
Ellenben itt voltak Katiék, és hoztak. Sokat. Jót. Örültünk, pakoltunk. Lett sok evőeszköz, tányérszárító, szennyes-tartó, aloé vera a mosdó mellé (ez is zöld, az is zöld, jól elvannak), szőnyeg, nagy zöld katonaláda, felsorolni is sok lenne, nem is próbálkozom tovább. Azért mi magunk is ügyeskedtünk, költve a fincsi eurót. Vettünk cipőtartót. Vasalódeszkát. Szőnyeget. Szőnyeget még. Hólé-lecsöpögtető műanyag tálcát, vagy mi a szöszt. Kenyérpirítót. Van egy kockás füzet, én abba jegyzetelgetek, hogy mi minden kéne még. Dávid erre a célra különféle listákat használ, eddig ezek papírfecniken hányódtak, mostanra - hisz ez csak természetes - bedigitalizálta a telefonjába és folyamatosan frissíti: mi kell Magyarországról, mit veszünk meg itt, mit veszünk meg _máshol_.
Már nem tudom azt írni, hogy mit veszünk meg _otthon_, lassan kezdjük ezt az üres masszázsszalon-származékként induló helyet az otthonunknak tekinteni. Nem megy sem gyorsan, sem könnyen, de épp ez teszi izgalmassá a mindennapjainkat. Találunk-e vajon olyan sarokpadot, ami ide illene? Mikor veszünk routert, hogy ne csak oldalazva tudjunk bejönni az ajtónál álló monstrum miatt? Mikor lesz ágyunk? Hol vegyünk állólámpát? Mások ezen rég túlvannak, egyesek még talán el sem kezdték tervezni, milyen is legyen a saját kuckójuk. Mi most vagyunk a közepében, és bátran merem állítani: élvezzük. Nagyon. A szőnyegeket úgy rendeztük el, mintha egy zöld pázsiton egy vörös kacskaringós út vezetne, át a konyhán, be a hálószobába. Az aloé vera mellett már egy kis hagyma is virít a mosdón, alkalmasint egész kis fűszerkertünk is lesz. Dávid a minap hazahozott egy lécet, hogy ha fölapplikálja valahogy az ajtó fölé, akkor oda tehetünk lelógó zöld növényzetet, vagy amit csak szeretnénk. Az ajtónk egyébként legfölül üveg. Arra én szánok egy vidám üvegfestményt, talán nap lesz rajta és felhők, hogy aki idejön, mindig derűsen érkezzen-távozzon, bármilyen is kint az idő. Tervezünk egy naplemente-sarkot, valódi náddal, és az egyik közbülső falra talán majd festünk egy élethűnek látszó ablakot, mintha át lehetne látni egyik helyiségből a másikba. Annyi de annyi ötletünk van… és igen nehéz úgy szavakba önteni, hogy közben nem mutogathatjuk élőben: ezt így képzeld el, azt amúgy szeretnénk…
Abba is hagyom, nehogy valaki kedvet kapjon és beugorjon hozzánk pofavizitre... várjatok csak, mindenre sor kerül. Régi biológia-tanáromat idézve: "Ami késik, az jön."
2010. november 28., vasárnap
Na ilyet kaptok ti is nemsokára, Magyarország fái
Ezek vagyunk mik :) Ki tudja, hátha ez a kis őszi gyűjtemény távoltartja a havat - legalább az udvarunkból... a hegyekben eshet nyugodtan :)
Ezenkívül Dávid talált helyet az LCD monitorok darabjainak, konkrétan a LED-soroknak:
Jól nézhettem ki a biciklin (Dávidról van szó), ugyanis amikor egyszer kifordultam az udvarról, az utcán járó-kelő fiatal bagázs elkezdett valamin nagyon röhögni. Pedig szerintem nem néztem ki úgy, mint egy csöves..
Máskor is okoztunk némi feltűnést a bringával, pl. amikor ketten ültünk rajta - Dávid a kormánynál, N-i keresztben a vázon, elöl. Valahogy mindenkinek két méretet nőtt a szeme, amikor megláttak. Meg a szájuk is kerekedett furcsán, biztos összhangban volt a szemükkel.
Meg jártunk a Rotschild-rezidencia mellett is, hát, a vidék az egyszerűen mesés :)
2010. november 2., kedd
Na akkor költözzünk! - Most? - Persze!
Sürgősen albérlet után kellett hát néznünk. Péntek volt, szeptember 24-e, az első pénteki munkanapom, mikor Dávid próbára tette a munkahelyemen található internetet - sikerrel! Addigra alaposan megmutatkoztak rajtunk az elvonási tünetek - sok volt a majd egy hétnyi netnélküliség a napi 10 óra netezés után. Így viszont még aznap, míg Dávid nyelvtanórán kornyadozott a hármasban (szegény), én az üres egyes teremben (az olvasatlan levelek garmadáján túljutva) vad lakáskeresésbe kezdtem, nem éppen eredmény nélkül. Találtam ugyanis egy olyan kis lakást, amihez elég ismerős fényképek tartoztak - a munkahelyem előtti felüljáró látszott rajtuk. Aztán majdnem hagytuk elúszni - szombaton valahogy kiment a fejünkből, tréning is volt valamikor, vasárnap meg csak nem hívogatja az ember a munkaközvetítőt... Kaptunk is a fejünkre a főnökömtől, hogy miért nem csaptunk le rá rögtön (mondjuk telefon nélkül nehéz...). Fölhívta, lerendezte, délután már mentünk is megnézni. Mondtuk: kell. Mondták: jó, majd visszajelez a tulajdonos. Visszajelzett, neki is jó, minden jó, csudijóóóó = október 8-án átvehetjük. Összekapartunk kínkeservvel némi eurót (tudni kell, hogy itt _csak_ a közvetítői díj három vidám számjegyből áll, és 6-ossal kezdődik), kifizettük 7-én szépen, erre már aznap megkaptuk a kulcsokat.
No akkor most mi legyen? Természetesen költözés! Az üres lakásba, hétköznap délután, MOST?! Nincs is kocsink, ellenben van sok cuccunk, eszünk is van valamennyi, no megoldjuk okosba'! Ja, nincs mosógép a lakásban? Nem baj, gyorsan bele mindent a mosógépbe a Herbergében! Hogy semmi nincs összepakolva? Hát akkor épp ideje elkezdeni, van bő másfél óránk... Azaz másfél órád, N-i, mert Dávidnak takarót kell vennie, mivel az sincs - kész szerencse, hogy egy jófej magyar srác beugrott idefele valami OBI-jellegűbe és vett nekünk 3XXX forintért egy felfújható ágyat. Szerinte jó lesz, bírja a strapát meg minden. Földönalvás megúszva.
Itt kell megemlékeznem az akkor itt tartózkodó vendéglátós csoportról, akikkel Dávid lenyomott egy háromhetes intenzív német nyelvtanfolyamot (O. úgy vélte, otthon csak kallódik az ifjúúr, bent az órákon meg legalább ragad rá valami). Ők velünk laktak a Herbergében - egy Zimmerbursche meg két Zimmermädchen, igen helyes társaság, akikkel meg is kedveltük egymást. Volt ám kocsijuk, jó tágas. Mi meg a pakolás szünetében (valamikor vacsorázni is kell) arra lettünk figyelmesek, hogy túl nagy a csönd, ezek meg a folyosón osonnak. Kiderült, hogy orvul már bepakolták az 50 kilónyi cuccunkat (valójában 50+20 kg, mert vettünk két zsák krumplit 4 euróért) a kocsiba, és így nem kellett lecipelni semmit - sőt, még minket is levittek. A lakásba megérkezve persze előbújt a cuccaink közül egy üveg jobbfajta pezsgő, meg poharak is jöttek hozzá, nehogy árválkodjék az a szegény nedű magában.
Aztán? Aztán elmentek - mi pedig Dáviddal kettesben maradtunk első albérletünkben. Tudjátok, mit kell ilyenkor csinálni? Hmmm... Mi nagyon jól tudtuk... hát ágyat felfújni! Mert pumpa az nem volt hozzá! Ketten háromnegyed óra alatt fújtuk fel - becsületére váljék, hogy azóta is azon alszunk, nem ereszt (már...), nem rendetlenkedik (még). Majd jönnek képek a lakás metamorfózisáról, elég jól nyomon követhető a folyamat - nem mellesleg ma is tart, épp rendes ágyat (Bettsofa), sarokgarnitúrát (Eckbank) és egyéb jókat vadászunk bele. Azért már egészen otthonos... de tényleg! Aki nem hiszi, jöjjön el, nézze meg!