Azért így is haladunk valamelyest, de nem könnyű. A kollázs a fotókból mindenesetre készülőben van - csak azt sajnálom, hogy Dávidról nincs újszülött vagy pár napos kép. Rólam meg Panniról van, azokat már egybe is szerkesztettem, ekképpen:
Nna, ilyen lesz a többi is, vagy még jobb.
A tej alakulóban van továbbra is, a nagy igyekezetben magamra szedtem két kilót, hogy a fene enné meg - eddig minden további nélkül fel tudtam húzni magamat az ajtófélfák közé kifeszített rúdon, most megint nehezebb.
Pannival óvatosan ismertetem meg az idegen ízeket: az alma meg a szőlőlé mellé most felsorakozott a baracklé meg a barack is. Nagyon hálás vagyok ennek a gyümölcsnek... a reggel sugárban távozó székletet (egy N-i-araszt, avagy húsz centit lövellt kifele, jihhá) a baracklé megivását követően kétszer is szépen, békében távozó ürülék követte. Nem fos, rendes kaki, csak épp fájdalmak nélkül.
Mielőtt ez a blog végképp Fekália ország kalandjaivá avanzsálja magát, leírom, hogy jönnek ide Michelle barátnőmék Németországból látogatóba a hétvégén. Hétfőn pedig én fogom megpróbálni megint a country-estet, azt nem hagyom veszni. Egy jóféle country-kalapot fogok szerválni magamnak, úgyis ünnepelnivalóm lesz (kettő is!), a fejméretemet meg csak én tudom igazán.
Tényleg, harminc éves leszek. Kirrrály. Nem hittem volna, hogy megérem, a fejemben valahogy az motoszkált mindig, hogy húszas éveimben fogok valami ronda módon távozni az élők sorából, dehát élek, no. Fenséges érzés. De én már 12 évesen is öreg voltam. Nagyon öreg. Emlékszem rá, ugyanis. Aki naiv, ártatlan gyerekkorra emlékszik, meg visszakívánja a "boldog időket", az valójában nem emlékszik, csak visszavetít valamit a jelenkori fejével, ami soha nem volt úgy. Amikor én nosztalgiázom, igazából nem vágyom vissza. Jó, hogy telik az idő, és változnak a dolgok. Ijesztően, kalandosan jó.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése