A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mese. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mese. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. február 5., szombat

változások röviden

az elmúlt több, mint egy hónapban - a vak is látja - egy kicsit lusták voltunk. na jó, én biztos, hogy lusta voltam. például blogot írni. meg persze németet is tanulni..

pedig lett volna miről. például azon a pénzen, amiért decemberben keményen megdolgoztam, eldöntöttem, hogy adataink biztonságának fontossága ellenére inkább egy e-könyvolvasót veszek. és meg is vettem. pirosban, természetesen :)

mennyire érdekes megfigyelnie magát az embernek: ha fél, vagy akár egy éven keresztül is vágyik valamire, aztán, egyszer csak eljut odáig, hogy megszerezze. mekkora figyelemmel kíséri a webes lehetőségek segítségével, hogy, noha az osztrák Sonytól vette, milyen úton kerül Hollandiából szerény kis házának portájához (éppen hol jár a futár). érdekes ránézni ezekre a dolgokra: az embernek önmagára..
ezután persze mérni az időt, hogy a "minden csoda három napig tart" nála hány napot is jelent pontosan :)

persze beszereztünk egy normálisabb routert is (itt vagy itt nézhető meg), ami a bejárati ajtó fölé eszkábált - kuka mellől bányászott deszkából készült - polcon kevésbé zavarja a bejárást. egyre otthonosabban néz ki a lakás (majd erről is lesznek képek) :)

részemről egy normálisabb állás (mint a hólapátolás, ami ráadásul mostanában csak annyit jelent, hogy 5kor felkelek, kinézek az ablakon és visszafexem) keresése folyamatban van. azaz lassan, de biztosan halad (ennek legegyszerűbb oka az, hogy az idő múlik :P)

meg persze addig is próbáljuk takaríthatóvá tenni a lakást: találtunk az itteni használt-piacon egy ikea expedit polcot (5x5-ös), amit meg is vettünk. a szép dolog az elhozása volt. igaz ugyan, hogy ez is itt volt, Ternitzben, de nekünk csak egy biciklink van. így hát odaállítottunk ketten egy biciklivel, hogy jöttünk a polcért :) csodálkozott a hölgy és mondta, hogy este, ha visszajövünk, szívesen segít inkább kocsival elvinni, mert ez így kissé nehéz lesz.. de azért adott még mellé egy poäng-szerű kényelmes bőr fotelt ajándékba, most is innen írom ezt a bejegyzést :) hiába, az osztrákok - már akik szeretik a magyarokat - azok nagyon kedvesek is tudnak lenni :)

érdekes már csak az összeállítása volt este fél 10kor. merthogy annyi hely, ahol fektetve össze tudtuk rakni, csak az ágy helyén volt :) ja és nem két perc az összeszerelése, bár tényleg nem bonyolult. de azért nem tudtam volna N-i nélkül megcsinálni..

ma este meg a szomszédék kopogtattak, hogy nekik már nagyon nem kell ez a rozoga kis asztal, kell-e nekünk, vagy kidobhatják. hát, az igazat megvallva, a lábam és a monitor elég súly neki és tényleg inog, de attól még jó, mert már én is tudok asztalon dolgozni :)

ja, dolgozni: egyelőre a feladatom a helyi/Helyi újságcikkek áttanulmányozása a nyelvvel való közelebbi ismeretség kötése érdekében. most is ezt lógom épp el..

ja, úgy dolgozni! igaz is, voltam múlt héten egy állásinterjún egy neunkircheni cégnél (náluk), magyar anyanyelvű értékesítőt keresnek. elvileg mostanában még visszaszólnak..

2010. október 30., szombat

Az első nap, avagy minden kezdet nehéz

Kedves Rokonaink, Barátaink és Üzletfeleink!

Ezennel életre hívjuk első közös blogunkat, juhéééj - itt fogjuk közzétenni kis kalandjainkat Ausztriában, Ternitzben. Kezdjük az elején!

Szeptember közepén érkeztünk, egészen pontosan szeptember 18-án, egy szombati napon – előre megbeszélt időpontra, amit a szállásadó pappal egyeztettünk (a pap lakását mint közeli és olcsó helyet ajánlották nekünk). Azt hittük, már tudunk hol aludni, így - hogy el ne szálljunk a boldogságtól - kb. 50 kiló csomaggal megpakolva értünk ide. "Szállásadónk" csodálkozott, hogy mit akarunk itt ennyi csomaggal - ő csak egy hónap múlva tudta volna kiadni nekünk a lakást, ami egy ötgyermekes családnak is kellőképp tágas helyet biztosít... és hozzá 5 éves bentlakási szerződést kellett volna vele kötni. Természetesen a megbeszélt ár háromszorosáért, hogy máshogy. :)

Emberünk elirányított egy ifjúsági szállóba (a továbbiakban: Jugendherberge), "látják, ott van fönn a domboldalon, a temető mellett" - s így "örvendezve" nekiindultunk. Ott persze nem kaptunk szállást, mivel "valamilyen nagyobb csoport érkezése" volt várható másnap (de örömest küldtek minket tovább a másik városba, „csak 10 perc séta” – akkor miért nem látszik a hegyről, mi?), így elindultunk vissza...

Hova is? A vasútállomásra - abban bíztunk, hogy legalább ott letehetjük a csomagokat valamiféle megőrzőben és esetleg egy nagyobb térkép is kint lesz hotelekkel, vendégházzal. Térkép volt, hotel nem, csomagmegőrző sem, így merész bolyongásba kezdtünk, hátha valami szembejön az utcán... és jött! Találtunk egy vendégházat, juhúúú - csak sajnos nem volt szabad szobájuk, huhúú. De tudtak egy címet... csakhogy addigra N-inek elege lett valamiért 3 óra járkálás után, így Dávid egyedül járt utána a helynek, bátorságát és a helyiek angoltudását is próbára téve. Bátorság jeles, helyiek angoltudása kettes... adtak Dávidnak egy eladó fogadót reklámozó lapot, amit havi 1500 euróért akár ki is lehet bérelni. Ekkor jött az utolsó mentő ötlet, a telefonfülke felkutatása - biztos, ami biztos, kéznél volta főnök telefonszáma, csak épp a saját mobiltelefonunk nem működött (nem aktiváltuk a ROAMING szolgáltatást). A városka másik végén találtunk is egyet (jó messze, főleg 50 kiló többletcuccal), nosza, a főnököt felhívtuk. Csak a Jugendherberge-s esetig jutottunk el a történetben, mikor a főnök (a továbbiakban O.) elkiáltotta magát, hogy "Dehát az a csoport mi vagyunk!", a fordulatot pedig méltóképp megkoronázandó a fülke bontotta a vonalat. Éhes fülke volt, elnyelt két eurót és csak 35 centet engedett beszélni.
Újabb próbálkozás után sikerült kideríteni, hogy elég rájuk hivatkozni, és máris lesz szállás. Még egy utolsó nagy kaptatás a helyre, és fent máris sokkal szebb volt minden – kivéve a szállásadó nénit, aki viszont legalább barátságosabban fogadott, mint utoljára. Hát így kezdődött minden…