2012. április 3., kedd

Torta, sör, itchy feet és sípoló víz

Nem is volt olyan vészes nap, mint amilyen lehetett volna. Adódtak azért kisebb félreértések, de a főnök hozott tortákat, és ez mindjárt vidámabbá tette a napot (az enyémet biztosan).

Az már kevésbé vidámít, hogy Dávid késő estig kimarad sörözni a munkahelyi haverokkal... na majd cserébe egyrészt főz (mivel nem tudok úgy főzni, hogy nincs elmosogatva, a mosogatásban pedig ő van soron épp), másrészt meg elvisz táncolni. Egyszer biztos, de lehet, hogy kétszer is. Már egy ideje táncolhatnékom van ám... nyomom az ütemet a vonaton is, bár csak óvatosan, visszafogottan. Csak most egy ideig ne jöjjön vendég a hétvégén, mert akkor nem lehet a táncos est után másnap sokáig heverészni.

A tulaj lánya meg már igazán kihívhatná azt a vízszerelőt, mert esténként eszméletlenül sípol a szomszédék vízcsöve. Grrrr.

Schmitt meg lemondott odahaza... tán ideje is volt, mert a Facebook-on már volt olyanalkalmazás, hogy "Schmittelj magadnak egy doktorit!" vagy valami ilyesmi...

2012. április 2., hétfő

Ma pediglen elkéstem

Mert mostanság nagy vakondláz lett úrrá az osztrákokon... nekiálltak túrni a földet, valami veszett tempóban, most, hogy utóbbi (nem a tempó, hanem a talaj) porhanyósabb és nem olyan fagyos. A napsugarak valószínűleg nemcsak itt, de minden más helyen is fellendítik némileg az építőipart, de ennek nem mindenki örül. Én például nem. Mert a földtúrás csak akkor sikeres, ha közben a túró-fúró munkálatokat nem zavarják folyton a keresztül-kasul száguldozó vonatok, igaz?

Hát ez kérem skandallum, ezek a vonatok csak ne száguldozzanak annyit! Így aztán pár járattal kevesebb van mostanság, többek között azzal is, amelyikkel én ma fél 10-re lettem volna hivatott megérkezni a munkahelyemre. És még ki is van írva. Lehet, hogy ez nálam is vakond-effektus, csak nem a földet túrós, hanem a nem-látok-a-szememtől-ös fajta. Vakonditisz!! Na de, hogy magamat védjem, nem akárhogy van kiírva... van a bejárati ajtón egy két lapból álló nyomtatott figyelmeztetés, hogy egyes vonatok "kiesnek", van egy éjfélkor, meg egy este 9 táján. És ettől teljesen függetlenül, a pénztárblak oldalánál van egy kézzel írott A5-ös fecni, amin fel van sorolva további 20 kiesős járat, amely akár még a normális időszakban közlekedőket is érintheti. Hát, köszönjük, kedves ÖBB, megvolt a mai egészséges és azon túli adrenalin-szint, valamint némi terepsprint, hogy a fél órás késés ne duzzadjon egy órásra.

Szerencsére a főnökség megértő. Remélem, az marad holnap is, mikor valószínűleg 5-ödszörre kérdezek majd vissza, hogy mit is óhajt a főnök úr - Égi kolléganőm ugyanis holnapra kivett egy szabadnapot, hogy a fia jogsiszerző vizsgáján ott legyen (minthogy ő tanította be a 17 éves srácot, ez nem majomszeretet, hanem egy kötelező procedúra).

Ami jó történt ma:
- jóanyám által küldött blúz történt rám reggel, és szép voltam (höhöhö), és elegáns (höhö), de legalábbis csinos (hö?)
- találkozás hazafelé jövet Nevrezzel (ő az első török, akit megismertünk itt, és egész jóba lettünk vele, mellesleg perfekt 3-4 nyelven és tud további ugyanennyit, ja és könyvelő)
- kreatív csomagolás a főnökkel, melynek tartozákai voltak szögek helyett csavarok, kartonok, egy hatalmas gép, egy gurtni-jellegű valami, egy sniccer, és én az elegantos blúzban meg a lófarokkal
- viszonylag sok alvás: majdnem kilenc óra (!) - és bár ezt ma nem fog sikerülni túlszárnyalni, azért próbálkozni szabad...

2012. április 1., vasárnap

Rövid volt a mutatós

A címben szereplő mondat elég régről származik, még története is van... Annakidején a családommal jelentkeztünk közönségnek a Szerencsekerék forgatására. Ugye mindenki tudja még, mi (volt?) a Szerencsekerék? Lényeg a lényeg, mehettünk, másfél kilométert kellett gyalogolni valami istenháza-megetti elhagyatott poros úton; beültünk, tízszer újravettek minden vackot és összevissza-dirigálták a közönséget... és volt a nézők soraiban valami idősebb nénike, vidékről. Na, tőle megkérdezték a végén, hogy hogy tesztett neki a forgatás. És erre ő közölte, hogy "szép vót, jó vót, csak olyan rövid vót a mutatós" - ez alatt azt értve, hogy a közönség előtt ZÜMMMM elszáguldott a kamera, és vagy két egész másodpercig látszott az a kb. 150 ember össz-vissz.

No, ez a félmondat a családunkban megrekedt, és minden olyan eseményre használjuk, amikor valami nagyobb horderejű dolog pillanatok alatt lezajlik, jelentős hiányérzetet keltve. Régebben úgy mondták (talán épp Horatius?), "hegyek vajúdtak, s kisegér születik" - latinul is tudom, de az most minek ide...

Hát így, épp így érzem most magam ennek a hétvégének a tükrében - mivelhogy másfél napi alapos takarítás és sokfogásos étkek hosszadalmas elkészítése után vendégeink
jöttek - gyorrsan,
láttak - még gyorsabban,
győztek - azaz betermeltek egy-egy adag ebédet --> hozzátenném, nem túl jelentős mennyiségben,
és mentek.

Mindezt úgy másfél óra alatt. Mi meg itt trónolunk fáradtan, egy hatalmas adag maradék kajával, szennyesedényekkel megrakodva, a kitakarított lakásban, és valahogy nagyon el tudnánk még viselni egy hétvégét, ha lehet, akkor most mindjárt, mégha nem is rögtön.

Képeket nem is csináltam, mert még a végén beperelnének valakik dehidratáció okozásának alapos vádjával, úgyanis úgy csorogna a nyál a fotók megtekintése után, hogy az akár komolyabb egészségkárosodáshoz is vezethet. Ezt a felelősséget pedig nem vállalom. Finom volt, van, lesz még egy ideig.

A pár, aki ma nálunk volt, igen friss, igen szerelmes, és jól mutat együtt. Nagyon szurkolok Michelle barátnőmnek, hogy sikeresen vegye a külföldre költözés akadályait és jól érezze magát ebben az új életében... minden eszköz adott nekik. Mi meg majd megyünk az esküvőjökre, amint megtudjuk, hol-mikor lesz.

Hogy bolondok napja van ma, azt leginkább az időjárás adta tudtunkra, mert reggel nemigen akartam hinni a szememnek. HAVAT láttam, kérem, a tetőn, és napot, amint süt. A hó már önmagában is elég érdekes volt, de hogy még nap is légyen hozzá... és majdnem egész délelőtt sütött a nap és esett a hó.

Hát, ha már ilyen bolondul telt el ez a hétvége, legalább egy napot kaptunk személyre szólóan. Ennyi elég is, jöhet a jövő hét.

2012. március 31., szombat

Egy darab pihenésmentes hétvége

Mert ha vendégek jönnek, akkor persze nem égetjük magunkat a "czigányputri, nyomortanya, koszfészek" és egyéb gáláns jelzőkkel illetett kis otthonunkkal, hanem átvedlünk kultúr-európaiba. Ergo ma egész nap takarítááááás, főzés. És holnap is ez lesz, legalábbis az utóbbi biztosan. Na, még a menüt bepötyögöm, aztán ugye mindenki megbocsátja a leragadó szemű bloggernek ezt a rövid posztot? Hát kérem, mi ma kínait ettünk, Dávid most is azt falja. bár nem volt hozzá itthon ananász, ellenben keverődött bele mangó-csatni. Mondjuk azt inkább indiai ételekhez szokták, de nem baj, finom így is. Pulyka van benne, nem csirke, hehe. Holnap pedig ezt falhatja, aki meglátogat minket: friss saláta retekkel, magvasan; szalonnás-túrós bucik előételnek; karfiolleves túrós grízgombóccal; zsemlegombóc a szokásos kivitelezésben; pulykamell vadasmártással; savanyúság (uborka, savanyúkápi); desszertnek almáspite, vaníliasodóval. És ennek kb. a fele van kész, a többi holnap lesz esedékes. Nyálakat feltörölni és BBZZZzzzzzz....

2012. március 30., péntek

Most jön csak a java

Munkás napok helyett házimunkás napok jönnek, meg a barátnőmék. A kettő - ki hinné - összefügg: holnap a koszfészekből ragyogó lakást fogunk varázsolni, és még a So-Ma-ba sem ártana eljutni. Bár lehet, hogy utóbbiből semmi sem lesz, végülis jönnek a jól megszokott ruháim is.

A Dávid által vett kütyü, amivel netezhetek a vonaton, ma le lett tesztelve, és bár nehéz szülés volt, végül császárral kijött a net a laptopból. Szegény masina úgy belefáradt a dologba, hogy a hazaúőton le is merült. Konnektor nyista. Sajnos.

Ma is volt másfél óra túlmunka, már kezdem megszokni, hogy így van. Úgy kellett, úgy kellett, káposztába hús kellett, én mondtam anno a volt főnökömnek, hogy olyan munkahelyet szeretnék, ahol jó sok túlóra van. Hát, jelentem, sikerült!

A jelenlegi legnagyobb fejtörtést két dolog okozza: egyrészt, hogy mi módon fogok én bejárni dolgozni jövő héten, ha nem lesz vonatom? Ugyanis épp átépítés van soron, nekem meg mégiscsak el kéne jutni A-ból B-be, meg vissza. No majds meglátjuk, mi lesz.

A másik a vasárnapi menü összeállítása - nem sok ötletem van ez ügyben sem. Ami van, az meg macerás. Valami guszta menü készülődik lassan, nagyon lassan a fejemben. Erre most megéheztem, grrr. Inkább megyek is aludni, és reménykedem, hogy nem a munkahelyi számlákkal fogok álmodni.

2012. március 29., csütörtök

Munka munka hátán, mindazonáltal zuhé

Na, nem tettem tönkre a kávéfőzőt, csak elállítottam, huhh. Ilyenkor, mikor elutaznak ketten és jóóóul otthagynak egy napra, másnap mindig őőőrült hajtás van a lemaradás behozatala érdekében. Ma hatig voltam bent, hehe. Nem baj, ki lesz fizetve, és nem is fáradtam el, bár mostanra már érzem a kívánkozást az ágy melege felé... de _nem_ Dávid felé fordulva, mert ő halat evett... pfff. A fogmosás meg derogál 10 óra után, ugyebááár.

A főnökről ma kiderült, hogy amennyire én utálom a halat, ő ugyanúgy van a szárnyassal. Érdekes.
De most már kcsit jobban értem, amiket dialektusban mond... no, majd javul még a Hörverstehen a zzzidővel.

Azért mielőtt elzuhannék innen, még leírom, hogy mégsem csapott be az időjárás. Mára ugyanis hűvösebb, szelesebb és nyugtalan időt ígértek, én meg ennek megfelelően sapka-kalap-vastagkabát jellegű szerelésben futottam ma a köröket. Délelőtt erre föl napsütés, 18 fok, lágy szellő. Nesze neked, nagykabát! Ám ebéd közben már riogatott némi szél - süvöltve adván tudtomra, hogy megérkezett; mikor pedig hat után kiléptem a munkahely ajtaján, szépen rákezdte az eső is. Csak nekem, csak akkor, nem csak ott, de ez mindegy. Csöpp, csöpp-csöpp, zutty a nyakamba! Én meg, némi vidám és talán szörnyülködéssel vegyes perceket okozva leendő utastársaimnak, szépen kiálltam a zuhogó esőbe, először csak kalapban... Aztán megsajnáltam szegény nyúlszőr-alkalmatosságot, és födetlen fővel is elvoltam vagy öt percig. Mire két órával később hazaértem, már nem sok maradt a bőrig ázott ürge-image-ból, de fenemód jól esett, hogy jól esett. Ha-ha. Ugye mindenki szépen lefáradt, én igen, húzás van aludni.

2012. március 28., szerda

Megint egyedül

És előre tudom, hogy április harmadikán Ági nem jön, mert a fiának kell segítságet nyújtania autókázás-ügyben. Én meg néha elég nehezen értem a főnököt... na nem baj, majd lesz valahogy.

A mai nap a múltkori szerdához képest egész nyugodt volt, telefon csak kettő, azok is magyarok, jeee. Pár e-mail, pár számla, megrendelők, stb. stb., a nap nagy részében olvastam, unalmamban megszereltem valami kézi pumpát, és gonosz is voltam. Óvatosan, titkon meglestem a többi pályázó anyagát, akik erre az állásra jelentkeztek. Két dolgon elhűltem rendesen - az egyik, hogy már január elején is volt kiírás, nem is tudom, mi tartott ennyi ideig az alkalmas jelölt kiválasztásáig. A másik pedig, hogy azért nem kellett lepkehálóval fogniok a népet, voltak ám sokan, nem is akármilyen pályázatokkal lepték el a céget. Ezek meg mégis engem vettek föl, a kis butusok. Nem egészen értem, hogy miért - egész más területen vannak tapasztalataim, a végzettségem sem az igazi... talán a kölyök-faktor miatt. A főnök ugyanis a minap kifejtette, hogy akinek gyereke van, az csak fél lélekkel van ott a munkahelyén, de gondolatban folyton a csemetékkel foglalkozik. Ebben valóban lehet valami, de ezzel azt kockáztatja, hogy akinek nincs gyereke, annak még lehet... hát, ők tudják, én, ha egy mód van rá, nem fogom kirúgatni magam.

Pedig lehet, hogy a mai kávéfőzésemmel kiérdemlek magamnak egy ejnye-bejnyét, mert kissé bekrepált a gép... de a végén megjavult. Asszem. Nagyon remélem....

A török nyelvből ma már többet értettem, mint a múltkor, és mintha a válaszolgatás is jobban ment volna, bár sokmindent még nem tudok kifejezni. Szépen beszél Saakine, az biztos, nem hadar úgy, mint egyes volt tanítványok. Ma még nem kérdeztem meg tőle, hogy akar-e velem angolozni, de majd valamikor a közeljövőben sort kerítek rá :)

Kapok csomagot jóanyámtól, ruhákkal, Michelle közvetítésével, dejóóóó! Lesz rendes titkárnőcis kinézetem, legalábbis ezt a fajta életmódot sűrűn imitáló ruhatáram. Mert most nem nagyon van.

És végre időben értem ma haza, először, és talán utoljára ezen a héten. Dávid meg most lett kész a tejszínes spenőttal, úgyhogy ha megbocsát a nagyérdemű.... a blogger falni megy, a blogger falni megy, hijjá hijjá hijjá hó, a blogger falni megy :D