2012. június 14., csütörtök

Új arcok, régi N-i

Viszonylag firssen kelés hétkor, reggeli háromnegyed nyolctól. Szőlő sajttal desszertnek, meg azért egy gyümölcsjoghurt is lecsusszant rá, amúgy nyomaték gyanánt. Ééééés indulás. Ekkortájt történt, hogy a főnökúr gépezetében valami elromlott. Először kézzel akarta kinyitni az elektromosan záródó parkoló-ajtót (noha tudta, hogy elektromos, hiszen előző este is gombnyomással engedték be). Ennek soráén tanultam meg a szerelő útról az alábbi görög szót: sziká, sziká. Avagy: lassan, csak lassacskán...

Aztán sziká-sziká, a főnök majdnem belehajtott egy sereg autóba, mivel nem látta, hogy lámpa van, mégpedig piros. Utána hátramenetben akart elindulni. Végül még egy kicsit le is tért az útról valami kavicsos pocsolyásba. Na, ekkor vettem a bátorságot és közöltem, hogy tele van a vezetési stílusa meglepetésekkel... utána azért összeszedte magát. Szépen odataláltunk a Tarnaméra nevű helységbe, meglett a húsüzem is, ahol még nem voltunk annakelőtte. Itt nem nyulak, hanem sertés levágása történik. És igen, láttam. Mivel az üzemnek egy kopasztó, egy töltő, és egy kábító berendezés került korábban leszállításra. Egy ilyen látogatás pedig részünkről azért történik, hogy megmutassuk, mi hogy működik. Megmutattuk, minden működött. Csak épp nem kellett volna az első elkábított disznó után a másodiknak öt percet hagyni, hogy bezárva végignézze az előző levágását, forrasztását,m kopasztását... ez embertelen cselekedet volt. A disznó pedig nem hülye... nem volt menekvése persze. 

Később a főnök úgy reagálta le az esetet, hogy én szeretem azt fényképezni, mikor disznót vágnak. Mit mondjak... helyre lett téve, elég gyorsan. Ilyet nekem még a főnököm se mondjon. Szerintem megértette. Holnap azért elviszem a képeket és emlékeztetem rá még egyszer.

Amiről most írtam, a nap törtrésze volt, és nem tartott ám sokáig. Sok vidám élményünk volt emellett: jártunk sakkmúzeumban, rendőrmúzeumban (ki tudta, hogy Tarnamérán van a VILÁG legnagyobb nemzetközi rendőregyenruha-gyűjteménye?). Ettünk ebédet ez nem annyira elegáns, de annál bájosabb étteremben, meg lettünk hívva. Át kellett menni még korábban Tarnaméráról Hevesre, mert az ügyfelünknek több telephelye is van. Megnéztük a házukat, a boltjukat, minden nagyon szép volt, ízlésesen berendezve. Összetegeződtem a tulajjal, előtte a feleségével... beszélgettünk mindenféléről. Szeptemberben kijönnek, megnézni, milyen az osztrák módi húsügyben.

Fél négy felé végeztünk, de főnökúr még tett egy kitérőt a belvárosban, hogy egyes építészeti "remekműveket" megnézzen és megmutogasson (nekem kevésbé, a szerelőnknek, aki már előző nap óta végig velünk utazott, inkább). Végül fél nyolc táján tett ki ugyanott, aho Bécsben le szoktam szállni a vonatról. Jegyvétel, séta... két perc  várakozás a peronon, és már jött is a vonat, ami hazarepített. Most itthon vagyok... de lélekben még nem. Valószínűleg némi sertés-kipárolgásom van, ültem vagy 12 órát autóban, rengeteget beszéltem a főnökömmel... abban a stílusban, amiben régen tettem ezt másokkal.

Ez egy veszélyes, belemászós stílus, és élénk, fúrkész tekintet tartozik hozzá. Ha ilyen vagyok, megfeledkezem kissé arról, hogy nem szabad mások életébe túlzottan belemászni... Remélem, nem tettem rosszat a sok kérdezéssel. Ej, N-i, N-i, nem tanulsz te semmiből, pedig már volt ám belőle bajod... ideje azzal foglalkozni, ami rád tartozik. Például valakivel, akivel együtt élsz és aki várt rád. Gyerünk csak, N-i, hagyd most már ezt a blogot nyugodni, tégy te is hasonlóképp.

Kimaradt egy nap, és ez őrjítő

Nem tudtam, hogy ennyire bele lehet szokni az esti blogolásba, és amikor kimarad, mennyi minden marad bent... Nem egészséges, hogy bent marad, ki kell adni szépen, különben zizi lesz az N-i feje. No akkor lássuk csak:

13-a, azaz szerda:

felkelés volt korán, rendben megérkezés a Südbahnhofra. És akkor, olyan nyolc óra tájban belém bújt a kisördög, hogy én bizony turistásat fogok játszani, és mivel volt még vagy negyed órám, nekiálltam mászkálni egy fényképezőgéppel a kezemben, ami nem éppen véletlenül volt nálam. Találtam hatalmas ollókat, hatalmas teniszütőt, kacsás tavas parkot, klassz játszóteret, egy sereg ágyút, egymással marakodó károgi varjúkat... egész érdekes tud lenni ez a Bécs, ha az embernek van egy üres negyedórája. Ja igen, mellesleg szakadt az eső és szembefújt a szél. Így kell ezt. 

Főnök úr megjött szépen, húztunk magyarozni. Az idő megtréfált minket, mivel Ausztriában szakadt, Nyugat-Magyarországon esett, középen felhős volt, és mire leértünk Bajára, sütött a nap, kéklett az ég... és ez szépen kihozta a főnök allergiáját. Állítólag minden levegőben szálló nyári izére allergiás, és viszket tőle a füle. Hát, valahogy örülök, hogy nem vagyok allergiás típus.

Baján kihagytunk egy fazont, akivel már telefonáltam párszor, és állítólag igen érdekes stílusa van. Sajnáltam. Helyette mentünk nyulazni, ugyanis nyúlvágó üzembe vittünk kisdarálót, és ott üzemeltünk be egy csíkozógépet. Fényképek itt is készültek, de részint jogvédelmi okból, részint megelőzendő hangos undorkodásokat, inkább nem teszem közzé. Legyen annyi elég, hogy a megnyúzott nyulak fejének üveges szemekkel teli látványa nem tartozik a kedvenceim közé. 

A nap inenntől elég lazára vevődött - ebéd egy elég nívós étteremben (szerencsére a múltkori magyar útról maradt annyi forintom, hogy állni tudjam a magam fogyasztását), séta a belvárosban, kacsák, Fő tér, Duna megtekintése, betérés egy hangulatos kávézóba csak a látvány kedvéért és egy BUDAPEST XVII. kerületi utcatábla felfedezése, névjegykártya beszerzése, további húsz perc séta a főnök nélkül, aki ezalatt az autóban aludt. Utána húzás Pestre, felszedni a szerelőt, aki másnapra kellett, és el Gyöngyösre, ahol nekünk szállás lett foglalva. Állítólag egyágyas szobákkal. Nos, kérem, szerintem a franciaágy nem feltétlenül minősül "egyágy"-nak, de meglehet, én keverek valamit. Tény, hogy nem volt félbevágva az ágy.

Az odatalálás sem volt semmi, mivel öt embert kérdeztünk meg, mire meglett az Opál Hotel. Ebből kettő nagyon kedvesen útbaigazított, csak nem sok sikerrel, kettőnek fogalma nem volt, hol a hotel, az utolsó pedig bevágódott az autójába és - mondván, hogy bár "opálos" kissé az agya, csak kövessük sűrű, tömött sorokban az egy szem kocsival -  elkalauzolt minket odáig. Nem mellesleg hatalmas dumája volt, és mondta, hogy ha valaki Pesten szürkehályogműtétre vár, akkor menjen le Bajára, mert ott ű a szemorvos, és ott a legrövidebb a várakozási idő.

A hotelban a lepakolás után még lementünk a többi, hotelaulában tartózkodó pasi közé, akik a meccset nézték, és megittunk némi sört. Előtte valami magyar pasik dicsértek az aulában, hogy milyen szép vagyok - ráadásul józanul! Nagy válság lehet Magyarországon,én mondom...
Én ugyan édes bort szerettem volna, de valahogy fél liter 2000 forintos üveges borhoz nem volt "kedvem". Pohárka búzasör lett belőle, jól kiegészítette a pipa. Kicsit bele is húztam, mivel két adag lett elhasználva, hogy végre elfogyjon az az olcsó dohány, amit magammal hordtam. Sikerült. Főnök úr és szerelő ür pedig kb. két korsó sört fogyasztottak, és a halálról, meg egyéb finom témákról elmélkedtek.

Ha már témák, akkor itt kell megemlíteni, hogy a múltkori sötétebb témák helyett most egész kedélyes beszélgetések sikeredtek a főnökkel, mint pl. hogyan próbálta megbetegíteni magát a katonasági alkalmassági vizsgálat előtt sikertelenül, meg ilyenek. Úgy néz ki, eléggé felengedett a kezdeti tartózkodása óta, de lehet, hogy ezek csak időszakos lazaságok részéről. Viszont nekiállt ebéd közben kielemezni. ENGEM, SZEMÉLYISÉGILEG. És nem is jutott túl rossz eredményekre, de persze óvatosan fogalmazott. Mondjuk a "materiell interessiert", avagy "anyagi javakban érdekelt" jelzőnél fennakadt a szemem - remélem, nem valami pénzhajhász materialistának néz...

No, pipa után lefekvés fél egykor, oszt zutty. És akkor jöjjön a mai nap, újabb bejegyzésben, mert ez már kezd túl hosszú lenni.







2012. június 12., kedd

Tán lesz bűvös hét... plusz bűvös napok

Mégsem paff, legalábbis szép lassan megoldódni látszik a dolog.

Holnap ellenben megint megyünk a főnökkel magyarországozni (ezt olyan gyakorta teszi, hogy már kis betűvel igét lehet képezni belőle, jeeee). Bűvö magyar turista-napok lesznek ezek, és mégsem állunk meg sehol a tájban gyönyörködni, vagy extra programot szervezni. Ettől lesz igazán bűbájos az egész - mint a múltkor is.

Ezúttal engem visz, de mint rájöttem, ez nem az egyenlőség jegyében történik (múlt héten Ágit vitte), hanem mivel Ági nem akar olyan utakon részt venni, ahol ottalvós hoteles megoldások vannak estére. Pedig a két fia nyugodtan ellenne szerintem egyedül, nem kicsik már... de ha nem, hát nem. Nekem marad a tömérdek svédasztalos falat reggelire.

Ma hiperhajtás volt, Ági gépe mindeközben dögledezett, de még arra sem volt idő, hogy ránézzek. Kár... elég totálkár lesz ebből, ha még pár napot nyomatva lesz.

Egyébként meg nincs idő semmire, csak a rakott krumpli cáfolja ezt a kijelentést a sütőből előkandikálva. Betölti az illata a konyhát, pedig nem is vagyunk éhesek... gonoszság.

2012. június 11., hétfő

Paff a bűvös hétnek?

Dávid ma déltájt szép paprikás hangulatban felhívott, hogy nem engedik a jól eltervezett, és a még jobb tervezés útján haladó európai körutas hetünkre el szabadségra. Merthogy ó nem vette ki, csak jelezte, hogy akkor szeretne, egy másik srác meg fogta és pár napja szépen ki is vette. Most aztán mozaikozhatunk szépen, hogy ha Dávid X héten nem, de Y héten ráér, akkor mennyi az esélye, hogy közösen tudnak szabadságra menni N-ivel, tekintettel arra, hogy utóbbi hölgyemény két egész munkatársának már elég konkrét elképzelései vannak a nyárról, és a teljes augusztus kilőve, valamint július heteiből is kettő?

Az a baj, hogy matematikából a szöveges feladatokat már az iskolában sem csíptem. Azért legyünk derűlátóak, valamit majd csak összehozunk, meg a jószerecnse ilyenkor szokott kopogtatni. Várjunk csak, hallok is valamit... inkább abbahagyom most az írást és beengedem, mielőtt továbbáll.

2012. június 10., vasárnap

Ennyi volt egy hétvége

Jeges kávé vaníliafagyival és tejkaramellával reggeli gyanánt... Némi megoldatlan kihívás egy videó megvágásával kapcsolatban... és már magunk mögött is hagytuk Veszprémet. A fejfájást, na azt nem, az jött hűségesen.

De az a madár nem volt komplett... mikor épp indultunk volna el az autóval, egyszercsak ott állt előttünk. Mi a kocsiban, ő meg az úton, kilapításra készen. Fiatal volt (ez látszott a tollazatán) és mohó (a csőrében valami nagyobbfajta jobb falat) - elég képtelen párosítás, ha a túlélésre való esélyeit latolgatjuk. Dávid dudál, madár bámul. Kinyitom az autó ajtaját, madár bámul tovább. Tapsolok, HESSS - madár csak bámul... na erre már szépen két kézzel hadonászva kezdtem ülözőbe venni, mire végre fölfögta, hogy jelenléte az út közepén több, mint nemkívánatos, és egy közeli bokorba távozott.

Az út innentől elég nyugodtnak volt mondtahó mondható, annyira, hogy még a fejfájás is elunt minket és kissé odébb állt. Ekkor fogtam föl, hogy pékáru híján kissé sanyarú lesz a másnap, no meg a kihagyott reggeli szendvicsek miatt a gyomrom is kezdett berzenkedni. Ebből az lett, hogy a szombathelyi Tescoban kisegítettük magunkat ezzel-azzal.

Dávid egyszercsak rájött, hogy Ausztriában van autópálya-matricája (ha hímnemű lenne, akkor patricája, hehe). Erre nagy örömmel rágurultunk az autópályára - talán most először utaztam vele a pályán. Kényelmes, gyors, nem kellett a hatvannal közlekedő buszokat előzgetni a kanyargós utakon, mint annakelőtte.

Belefért még a mába egy adag mosás, egy adag növényátültetés (ennek során a velünk lakó két termetes földigiliszta fölfedezése és kimenekítése), egy szép nagy pizza sajátkezűleg való elkészítése, Dávidnak pár szundi óra és utána egy hátmasszázs, valamint egy L'Ecsó című rajzfilm megnézése is. No meg a szokott beszélgetés jóanyámékkal Skype-on. Olyan lesz ez lassan, mint az angoloknál az ötórai tea... szép, szabályos élet. Remélem, ezt senki nem vette be.

2012. június 9., szombat

Eddig jó, innen meg lesz valahogy

Úgy néz ki, az utazás megzavarta a fejfájós rossz-nyavalyát, vagy csak tekintettel akart rám lenni a sűrű szombat miatt... Mindenesetre eddig békén hagy-itt, békén hagy-ott... de mostanság észrevette, hogy kifogytam az aktívkodásból, és szép lassan rám tőr, vagy inkább rám mászik. És az ég is dörög veszettül.

Mik is voltak ma? Dávid tegnap idefele jövet azt pedzette, hogy tervezzünk magunknak programot - elvisz arra a helyre vezetni, ahol ők is tanulgatták gyerekként Veszprémben, meg menünk le a Balatonra, és még némi eperszedés is szóba került. Akkor mondtam neki, hogy szerintem ne tervezzünk, mert valószínűleg programok garmadájával leszünk ellátva még akkor is, ha nem akarjuk. De hát akartuk, úgyhogy mentünk... sokfele.

Reggel reggeli a kertben. Kecskejoghurt (NEM, nem kecskéből, vagyis csak közvetetten), cseresznyelekvár, zsemlye, müzli, magunk hozta ez-az-amaz, finom tea, desszertnek könyvolvasás. Utóbbit nem enni, csak emészteni kellett. Kissé szállingóztak közben az ismeretlen eredetű fehérségek a fáról, de mint utóbb kiderült, ezek már nem élnek, csak úgy tesznek, mintha. Kis fehér lábaik vannak, és szerintem levedlett ruhák, rovarokéi. Nem baj, kell a fehérje úgyis.

Utána séta el egy sportbizományi mellett szelektív szemetes zacskókkal, séta vissza, bizományit kívülről megles. Be azért nem mentünk, mert rajtam Dávid roppant elegáns nyúlott kék pizsamája volt, egy zöld kardigánnal kiegészítve, na meg volt alattuk egy naracsszín póló is. Haj mosatlan, fésületlen, lábon zöld csíkos zokni és papucs. Ha beengednek, a végén még ott marasztalnak kabala-papagájnak. Vagy még rosszabbnak.

Némi itthoni civilizálódás után aztán vissza a bizományihoz - erre kiderült, hogy nincs is nyitva. El pár lomtalanításos kupac mellett, Dáááávid, NEMSZABAD!! Úgyhogy nem túrtuk meg a kupacokat, csak távolról lettek szemmel megsimogatva. Voltunk mászócipőt nézni Dávidnak, de a húszezernél kezdődő áraktól még a harmincöt fokban is elhűltünk némileg. Új cipő vásárlása a teendők listájáról törölve.

Be Dávid apukájához, csúcsidő miatt ki Dávid apukájától... találka délutánra áttolva. (HELYZETJELENTÉS: Közben itt villog a villany, remélem, nem száll el a bejegyzés egy kósza villámmal.)

Vásárlás a Sparban, vagy Intersparban, vagy hol... bót. Kati segítségül hívása telefonon. Kati hipp-hopp, megjelenik személyesen (Veszprém mégsem olyan nagy). Vásárlás, vásárlás máshol, hazamászás. Kispihi után (Dávid kitöltött valami személyiségtesztet, és a jellemrajza Hitchcock és Dr. House személiségére hajaz állítólag, hehe!) ebéd, nyamm. Sok finomság, de utána no alvás, menni kell hegedűket nézni, meg előadást hallgatni, meg kötelet verni (szép karkötőink lettek ám), meg papírmerítést lesni, és ilyenek. Mindez szépen meg is történt vala, és még egy kis fagyizás is belefért, majd jött a délutáni találka Gáborral, ismét a Festő utcában. Vaníliafagyi, kert... majd Dávidék Tescoba és DVD-kért el, később vissza. Jómagam meg elszívtam egy cigit, mert úgy tartotta úrnői kedvem, és mert a pipám nem vala kéznél. Pehhhhhh.

Most meg szépen behoztam a másfél napi Facebook-nélküliséget, kint meg szakad, és szakad. Dávidék meg kertipartin vannak a veszprémi énekkarosokkal, de gyanús, hogy ebből inkább házibuli lett már az elején. És mivel a kontaktlencsém már lázadna, ennek a jóval tele napnak itt most lezárása lészen, szemekkel együtt.

2012. június 8., péntek

Szökésben

Mégpedig Veszprémbe, el a jól eltervezett szokásos elúszós ternitzi hétvégéből. Mondjuk nem mondanám, hogy váratlanul ért, hisz Dávid már emlegette a héten, hogy lesznek itt valami programok. Ma meg azzal állt elő, hogy van egy ajánlata - szeretnék-e fürödni a hétvégén. Mondtam, hogy ugyan szeretnék, és ezalatt nem csak a tisztálkodást értem, viszont néminemű női nyavalyák miatt a Balaton kétes tisztaságú vizében való megmerítkezést mégiscsak kihagynám ezúttal. Szegény erre lázas keresésbe fogott ott legbelül fejben, hogy valami épkézláb mézesmadzaggal csak megkötözzön és lecibáljon  magával vigyen. Nagyon nem kellett engem se győzködni, hisz régen voltam, és szeretek is ITT lenni... a mai és a holnapi bejegyzés bizony magyar IP-címről lesz elküldve.

Ami miatt némileg aggódom, az a női gondok alkalmával sorozatosan megjelenő, a napot soha el nem vétő rosszullét. Mindig a második és a harmadik nap között jön, alattomban, bejelentkezés és időpont-egyeztetés nélkül, de annál határozottabban. Szépen letaglóz, jól meg is tapos, hogy fájjon fejtájon, hastájon, de leginkább émelyegjek, és gyakorta végezzek buddhizmustól igen távol álló leborulásokat egy kétbetűs helyiségben. Hát... fájdalomcsillapító és émelygésmentesítő homeopátiás izé beszerezve - igaz, a legutóbbi ilyen szertől teljesen felpörögtem, vihogtam, énekeltem, táncoltam, hevesen gesztikuláltam és folyamatosan beszéltem. Ez még elviselhető mellékhatás, inkább Dávid sínylette meg, mivel közben négy órán át vezetett hazafelé Ternitzbe, akkoriban. De ezúttal szabad téren élhetem ki magam, ha rám jönne valami. Veszprém nagy.

Dávid is nagy. Legalábbis ma nagy volt, ahogy a családjának a Saint Denis-templom (így írják-e? nem puskáztam...) erényeit. Az alábbi örökbecsű mondat némi vidámságot hagyott maga után: "A halott személyt megszobrosították, kőbe!". Engem inkább akkor szobrosítsanak meg, amíg élek; könnyű egy halottról szobrot csinálni - az nem mondhat kritikát!

Hogy a munkahelyről is essen szó, Ági kész volt ma a tegnapi rekordút miatt, mivel este 10-re ért haza. Ezt is csak azért, mert nem hagyta, hogy a főnök este kilenc fele még kipróbáljon egy-két csomagolásfajtát Bécsben. Szegény főnök, nem elég, hogy folyamatosan kínozza az allergia, és még meleg is van, megfosztják a munka élvezetétől holmi csip-csup magánéleti igények miatt, mint pl. az alvás. Én sem fosztok meg ma többet senkit, sipirc aludni! Akinél már reggel van... hát, annak is!