Viszonylag firssen kelés hétkor, reggeli háromnegyed nyolctól. Szőlő sajttal desszertnek, meg azért egy gyümölcsjoghurt is lecsusszant rá, amúgy nyomaték gyanánt. Ééééés indulás. Ekkortájt történt, hogy a főnökúr gépezetében valami elromlott. Először kézzel akarta kinyitni az elektromosan záródó parkoló-ajtót (noha tudta, hogy elektromos, hiszen előző este is gombnyomással engedték be). Ennek soráén tanultam meg a szerelő útról az alábbi görög szót: sziká, sziká. Avagy: lassan, csak lassacskán...
Aztán sziká-sziká, a főnök majdnem belehajtott egy sereg autóba, mivel nem látta, hogy lámpa van, mégpedig piros. Utána hátramenetben akart elindulni. Végül még egy kicsit le is tért az útról valami kavicsos pocsolyásba. Na, ekkor vettem a bátorságot és közöltem, hogy tele van a vezetési stílusa meglepetésekkel... utána azért összeszedte magát. Szépen odataláltunk a Tarnaméra nevű helységbe, meglett a húsüzem is, ahol még nem voltunk annakelőtte. Itt nem nyulak, hanem sertés levágása történik. És igen, láttam. Mivel az üzemnek egy kopasztó, egy töltő, és egy kábító berendezés került korábban leszállításra. Egy ilyen látogatás pedig részünkről azért történik, hogy megmutassuk, mi hogy működik. Megmutattuk, minden működött. Csak épp nem kellett volna az első elkábított disznó után a másodiknak öt percet hagyni, hogy bezárva végignézze az előző levágását, forrasztását,m kopasztását... ez embertelen cselekedet volt. A disznó pedig nem hülye... nem volt menekvése persze.
Később a főnök úgy reagálta le az esetet, hogy én szeretem azt fényképezni, mikor disznót vágnak. Mit mondjak... helyre lett téve, elég gyorsan. Ilyet nekem még a főnököm se mondjon. Szerintem megértette. Holnap azért elviszem a képeket és emlékeztetem rá még egyszer.
Amiről most írtam, a nap törtrésze volt, és nem tartott ám sokáig. Sok vidám élményünk volt emellett: jártunk sakkmúzeumban, rendőrmúzeumban (ki tudta, hogy Tarnamérán van a VILÁG legnagyobb nemzetközi rendőregyenruha-gyűjteménye?). Ettünk ebédet ez nem annyira elegáns, de annál bájosabb étteremben, meg lettünk hívva. Át kellett menni még korábban Tarnaméráról Hevesre, mert az ügyfelünknek több telephelye is van. Megnéztük a házukat, a boltjukat, minden nagyon szép volt, ízlésesen berendezve. Összetegeződtem a tulajjal, előtte a feleségével... beszélgettünk mindenféléről. Szeptemberben kijönnek, megnézni, milyen az osztrák módi húsügyben.
Fél négy felé végeztünk, de főnökúr még tett egy kitérőt a belvárosban, hogy egyes építészeti "remekműveket" megnézzen és megmutogasson (nekem kevésbé, a szerelőnknek, aki már előző nap óta végig velünk utazott, inkább). Végül fél nyolc táján tett ki ugyanott, aho Bécsben le szoktam szállni a vonatról. Jegyvétel, séta... két perc várakozás a peronon, és már jött is a vonat, ami hazarepített. Most itthon vagyok... de lélekben még nem. Valószínűleg némi sertés-kipárolgásom van, ültem vagy 12 órát autóban, rengeteget beszéltem a főnökömmel... abban a stílusban, amiben régen tettem ezt másokkal.
Ez egy veszélyes, belemászós stílus, és élénk, fúrkész tekintet tartozik hozzá. Ha ilyen vagyok, megfeledkezem kissé arról, hogy nem szabad mások életébe túlzottan belemászni... Remélem, nem tettem rosszat a sok kérdezéssel. Ej, N-i, N-i, nem tanulsz te semmiből, pedig már volt ám belőle bajod... ideje azzal foglalkozni, ami rád tartozik. Például valakivel, akivel együtt élsz és aki várt rád. Gyerünk csak, N-i, hagyd most már ezt a blogot nyugodni, tégy te is hasonlóképp.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése