2012. november 15., csütörtök

Azért kissé fárasztó napok ezek

Egyikünk sem indul úgy vagy ér haza, hogy bevásárlásra is legyen idő. Ez leginkább a pékáru beszerzésénél baj, mert a közeli pékség drága, ellenben öt-hat zsömle lazán elfogy naponta, amióta a reggeli és a tízórai intézményét rendszeresítettük.

Arra is ügyelnem kell, hogy ne vegyünk ennyi különféle húst, és ne legyen a menüben ilyen sok macerás dolog. A heti menü eddig így nézett ki:

H - párolt vöröskáposzta, zsömlegombóc, sertésszelet hagymaágyon

K - nudli

Sz - zöldborsófőzelék, rántott hússzelet

Cs, azaz ma - apróhús és krumplilángos

Péntekre grízes tészta lenne, ami egyszerű ugyan, de mi lesz a két kiló bepácolt hússal? Ennyire nem szoktam bénázni a szervezésben, de legalább tanulok belőle. Ez a tanulás-tanítás-dolog kísér, akárhova érek.

Holnap pedig csak azért fogok hatkor kelni, és nem fél hétkor, vagy még később, hogy a főnöknek legyen egy helyes kis dolgozata. Nagyon készül rá, és nagyon sokat tanul. Átfordult a folyamat teljes mértékben - egyszercsak azt veszem észre, hogy nézi a régebbi magyar emaileket, és kérdezget: hogy akkor ez mi, az mit jelent (a "mi van..." egyre kevesebbszer fordul elő)... rendesen elkapta a magyar gépszíj. Ági is észrevette, bár szerintem azt még mindig nem tudja, hogy minden délután célzottan magyarozunk. Vannak a főnökkel ilyen kis titkaink - ja hogy épp most árultam el? Hoppá... áhh, úgyis marad elég. Hehe.

Mi is volt ma... ja persze, ezek jól elhúztak Vasszilvágyra, kerengtek a pusztában, mint bölömbikafos a levegőben. Aztán csak odataláltak egy húsüzembe. Áginak maradandó élményei vannak, főleg a tisztaság terén, mert az NEM volt. De sikerült továbblendíteni az üzletet. Tapsvihar, ujjongás. "Jetzt sind wir berühmt geworden" - mondaná főnökúr, ha Hochdeutsch-ot beszélne, de így max ezt hallani: " Jetz samma brummt gewurn". Az osztrák nyelv szépségei... ugyebár.

És míg ők ketten kerengőztek, rám Murphy jóvoltából majdnem az ég is rámszakadt, annyi munka lett hirtelen. Ha pörgősebb üzletet akarunk, ezek szerint elég, ha jól otthagynak engem az irodában, egyedül. Öt csomag, megannyi email, telefon itt, telefon amott... És hiába akartam törökül tanulni még szerda előtt, nem jött össze. Mégis... sikerült a javamra fordjtani a helyzetet, mivel abban az üres-félórában, amikor még pont nem volt ott Saakine (ő a török takarítónő, akit úgy kedvelek), elkaptam. A. Google. Fordítót. És néztem ezt, azt, amazt. Kiderült (utólag), hogy a fele baromság annak, ami a neten van török nyelv-ügyben. Saakine meg eldobta az agyát, hogy én itt szavakat keresek, kiírom őket, és utána még beszélek is velük. Egyre jobban meg vagyok dicsérve, és még mindig úgy érzem, hogy egy mukkot nem tudok törökül. Viszont a segítségért cserébe, mivel mindig ki lettem javítva, jól, és még új alakokat is tanultam, én is adni akartam valamit. Adtam. Angolt. Saakine nagyon szereti ezt a nyelvet, és nagyon nem tudja. Írtam neki pár példamondatot, kicsit néztük a kiejtést és a beszélgetést is. Az N-i nem marad meg a seggén sej-haj-popóján, pedig mekkora van már neki! Hát nem? DE. És kicsit fél egy van... hova rohan az idő?

És majdnem kimaradt a lényeg. Az alkuvás. Mert ma már nem volt menekvés, szárnyam alá kellett venni a beszállító munkatársat, hogy adjon szépen plusz nyolc százalék kedvezményt. Én szépen elkezdtem, de más munkatárs vette fel. Puffneki 1. Aztán nem tudta, miről van szó. Puffneki 2. Aztán valamit magyarázott, hogy ez így nem lesz jó.... Puffneki 3. És a végén azt mondta, hogy meglesz, küldhetem a rendelést. Ööööö mivan?

Ezek szerint sikerült (SIKERÜÜÜÜÜÜÜÜÜLT!!!), de nagyon nem merem elkiabálni (PSSSSSSSZTT!!!), amíg legalább egy visszaigazolást nem látok, hogy tényleg ezeken az árakon, tényleg megcsináltam. Addig csak csendben örülök (juhé, juhé). Szemben a bajszos felettes fenemód jól mulatott rajtam, mikor remegő kézzel lecsaptam a kagylót, és rákvörösen felnéztem,hogy akkor most mi a helyzet... Alkudtam 106 eurót, pedig azt mondta a főnök, hogy ez csak 50 euró lesz, kicsike kis tétel. Hát hogyne. Képeznek kifele. Én meg készülök kifele. Mi lesz még itt? Most pl. egy fekvés. Bzzzzz.

2012. november 13., kedd

Tanulunk tanulni

Dávid biztosan, mert szombaton vizsgája van, de eddig csak az okostelefonja volt a kezében, meg az én Sziddhárta című könyvem, amit 11-es koromban kaptam év végén, kimagasló tanulmányi eredményeimert és példamutató magatartásomért, persze.

Én el nem olvastam eddig, és ezután is kevés esélyt látok rá, de legalább neki jól jött, hogy milyen kis eminens voltam. Hehe.

Szóval tanulni tudni kell, és aki nem tud, annak meg kell tanulnia tanulni. Ágival például az együtt éneklést tanuljuk, és haladunk, kérem, haladunk. Valami szépet csak összehozunk december végéig. Egyelőre a repedt fazék és a fájófejű macska keverékét adja a kettősünk. Csak nevet kéne találni... egy kis avantgard hangzással berobbannánk a köztudatba. Serényen.

Főnökúr meg furcsa dolgokra kap rá, mikor fél napra elszabadul az irodából üzleti út címszó alatt. Ma például megfogant a fejében a gondolat, hogy nekem meg kell tanulnom alkudni. Elémtett egy lapot, hogy itt van 32 százalék, alkudjam át 40-re. Németül, per se. Hát khöm.... csak így? 

Aztán szerencsére nem csak így, hanem el is magyarázta a stratégiát, és megkönnyítette a dolgomat azzal, hogy holnap délután is jó lesz. No, remek - van egy nap felkészülési időm, lelkileg.

Azért ő is kapott ma. Végre, kb. fél év küzdelem után sikerült megértetnem vele, hogy a többesszámban lévő önözés csak a középkorban volt jó az "ihr" (= ti) alakjaival, manapság már nem mondunk ilyet. Kicsit meglepte a tény, hogy 57 éves osztrák létére a Hochdeutschnak nem egészen van birtokában. Puff neki.

Ezentúl viszont inkább talán lapítok, nehogy kitaláljon nekem valami extrát az alkudozás mellé.

2012. november 12., hétfő

Hétfőnek pont megteszi

Dávid nem tudta megdoktorolni az autókát, a feltöltött aksi ellenére sem indult el, úgyhogy cangás napot tartott. Szerintem nem árt neki... bár mostanság pont ilyen nedvesebb, nyálkásabb időszak van. A hétvégi ősz jobban tetszett.

A kacsák ma odébb voltak, de azért meglettek. Ezentúl nem lesz ránkrohadó pékáru. Egyrészt, mivel rendesen reggelizünk Dáviddal (együtt - erőt ad a naphoz), másrészt szendvics is készül tízóraira, harmadrészt meg, ami így se fogy el, azt a kacsáknak adom. Hihetetlen, hogy tudják marni egymást pár falatért - mások meg békésen kivárják a sorukat. Eltérő személyiségek mindenütt vannak.

Ági azzal fogadott, hogy a főnök párja változtatásokat óhajtana eszközölni az irodai konyhában. Nemkicsit akadt ki rajta... és teszemazt, még igaza is van. Annak kell, hogy tetsszen, aki ott dolgozik, nem annak, aki hétvégente néha felmegy egy fél órára a párjával (aki történetesen a főnököm). Mindegy, nem lesz ebből semmi.

A főnök elkapott valami újságcikket, és a kezembe nyomta, hogy naeztolvassamel, desűrgősen. Utóbb kiderült, hogy csak a kávékapszulák újrahasznosításáról van valami szösszenet. Legalább tudja, kinek kell adni az ilyesmit - én minden környezetkímélő megoldásért egyből oda tudok lenni, és legott elő is kerítettem a munkahelyünk közelében fekvő gyűjtőhelyeket. Ennek a ravasz felettesemnek meg megint más volt az eszében. Felhívta a kapszulagyűjtő céget, hogy ugyebár, a kapszulából valahogy ki kell szedni a kávézaccot az újrafelhasználás előtt, és ezt egy bizonyos húsfeldolgozó gép is tudja, nem-e érdekelné őket ilyen gép. Csuda észjárása van, az biztos. És lehet, hogy az előbbivel ellentétben ebből igenis lesz valami.

Egyébiránt ma annyi se történt, hogy bú vagy bá. Részben azt kívánom ilyenkor: bár több ilyen napunk lenne (no meló, ellenben fényképnézegetés iwiwen és társai), másrészt viszont ennek az ellenkezőjére vágyom, mert az vinné előre a céget, ha pörgés-forgás lenne, nem pangás felsőfokon.

A nudli holnap fog elkészülni, de a krumpli már megfőtt hozzá. Remélem, egy óra alatt kész leszek vele. Hipergyors üzemmódra kell kapcsolni reggel, akkor menni fog.

Richiék nem válaszolnak az emailemre, amit tegnap fél tizenegykor küldtem (nem nappal). Lehet, hogy megsértődtek a nemtörődömségemen? Nem ártana, ha így lenne, mert lassacskán inkább terhemre van a gyermek, mint örömömre... A főnök legalább készül, ma is behozott egy könyvet, hogy ő ebből tanult régebben, és önként elkezdte "értelmező-olvasni" a korábbi magyar emaileket. Kiírta a nem ismert szavakat a szótárfüzetébe, és vettünk ragozást is. Miért nem tud egy 13 éves olyan lelkes lenni, mint egy 57 éves??

2012. november 11., vasárnap

Sűrűn szép, no meg bukás lesz

Ha az ember kiiktatja a mindennapjaiból a számítógépet, tényleg meglepően sok ideje támad hirtelen. Így történhetett, hogy ma pl. kényelmesen megreggeliztünk, majd német fogalmazással élve "útra csináltuk magunkat". Eredetileg a Rax lett volna kinézve úticélnak (ez egy helyes-hegyes hegy, itt a közelben, és szép, meg magas, meg minden). Majd kissé elbizonytalanított minket a technika csodája, amely közölte, hogy a mai leghosszabb napsütéses időszak a hegyen három perc volt, illetve négy fok körüli a hőmérséklet odafent. Brrr, lent süt a nap és 14 fok van, maradunk a tengerszint feletti 500 méternél.

Elindultunk szépen, szendviccsel, jókedvvel, és bizonytalan nyomású autógumikkal, no meg nem épp tele tankkal - node mire valók a benzinkutak? Az elsőnél a nyomás lett helyretéve, a másodiknál a benzin lett pótolva bőségesen. Akkor hát induljunk...

Nem indulunk. Nem megy az autóka semerre. Megint... nem megy. Megint... nem. Hátratolat, aksiban feszültséget mér Dávid - de ebből aztán nem sok derült ki. Mi lészen? Hazajutás lészen, és egy segítőkész benzinkutas munkatárssal sikerült is betolásos módszer által működésre bírni Wolf motorját. Hazáig kitartott, Dávid szépen beparkolt vele egy olyan helyre, amit talán hosszú ideig nem fog elhagyni... holnap kiderül, addig töltődik az éhes aksi itt fönt. Meleg van, zene van - tán nem lesz makacs és holnap hajlandó lesz elindítani kedvesemet a dógozóba.

Ez aztán alaposan földhöz vágta lelkes kettősünket - némi rebarbarás-epres pékáruval, málnapálinkával és jázminteával (no meg egy kis tánccal részemről, kissé hiányos öltözetben... hoppá) aztán meg is pátyolgattuk magunkat az ijedelmekre. És indultunk, másodszorra, szendvicsestül, kocsi nélkül. Kirándulni így is lehet. A környező dombok-hegyek-mezők jól meg lettek tiporva a most avatott bakancsom, és Dávid kalapos-bőrdzsekis alakja által. Fotók vannak, de nem adok. Majd egyszer megint felteszek egy rakatot, mint a múltkor. Azért lehet, hogy nem mindenki élvezte ezt a kis kiruccanásunkat, pl. a kirándulóhely környékén lakók, akik kénytelenek voltak elviselni egy kezdő jódlis szárny- és hangzálpróbálgatásait. A kutyák egy idő után már nem vonyítottak... annyira... és a favágás is abbamaradt. Ki érti ezt.

Végül öt előtt sikerült hazaesni, meghitt kimerültségben. Szájtépés az otthoniakkal, persze, nem maradhat el, a vasárnap nekem erre jó. Utána lehet csak igazán jól főzni. Kész a heti menü, ehhez tartom magam - módosítás azért lesz majd benne. Hétfőre párolt vöröskáposzta volt előirányozva, sertésszelettel, átsütve-hagymááásan, és zsemlegombóc, nyomaték gyanánt. Nemrég lettem kész vele.

A főnök adott nekem DVD-t, táncosat, ez már a harmadik. Meg filmet is, valami dialógusos-intrikásat. Lehet, hogy kezd kiismerni...?

Ami nem vidám, az annak a felismerése, hogy a számítógéptől való megszabadulás egyben a géphez kötődő kötelezettségek elodázásával is jár. Például hogy Richinek a cuccát ki kellett volna javítani. Ezt kb. 15 perce tettem meg - tán nem is baj, hogy eddig vártam vele, mert lelombozó a dolog. Bukni fog a kölyök, és nem tudok tenni ellene. Nagyon sötét a latinhoz, hiába erőlködök itt vele. Sötét nap lesz a kedd...

2012. november 10., szombat

Összekaptuk a dolgokat

Magunkat, hajnali fél tízkor.

Némi élelmet, amit még találtunk (tegnapi maradéééékok), nagyon korán, fél tizenegykor.

A SoMa fél árukészletét, fél tizenkettőkor.

A Hofer és a Spar fél árukészletét, fél egykor.

A lakást, fél kettőkor és még fél háromkor is.

Jómagam a tanítványt, aki persze önbizalomhiányos és aranyos volt, fél négykor, fél ötkor, és még fél hatkor is. 

Egy pizzát a töröknél, fél hétkor.

Némi hangzást, dalokat két szólamban, ritmust hozzája, fél nyolckor, fél kilenckor.

Még pár videót nagyon tehetséges énekkarral (Vocalive, itt), nagyon tehetséges acapella-csapattal (ehun e), és nagyon fegyelmezett japcsikkal (hopp).

Végül még Dávid is összekapott velem, de mint utóbb kiderült, inkább csak önmagával, amiért olyan vaddá tud válni, mikor kirángatják abból, aminek a közepében van (jelen esetben: az internetezésből, mivel nehézkes megoldani, hogy mindkettőnknek legyen net-hozzáférése, és ha neki van, én hogy írok blogot??).

Kapós nap volt ez a mai, no. És micsoda csoda-cuccokat kaptunk a SoMaban, haha. Egy zöld kalap most is a fejemen van onnan. Valahogy nem kívánkozik lefele.

2012. november 9., péntek

Kacsamentes, fényes nap

Merthogy Ági elkapott, miközben a patak fele sétáltam, és így inkább vele mentem be az irodába.

A főnök tegnapi kimaradása miatt ma extra-pörgés volt. Nem baj, kaptunk cserébe süteményt, ettünk együtt ebédet. Meg lett jegyezve, hogy én mindig nagyon derekasan főzök. Hát igen... hozzá ma derekasan fölkeltem negyed hatkor. De főzve lett, s nem maradtunk éhesek.

Richi nagy kamugép, legalábbis az eget is leesküdné, nagy sértődötten, hogy ő ugyan nem másolt semmit, minden saját, vérrel és verítékkel készített munka. Hogyne. Végülis mindegy, csak a dogája legyen kettes...

Pár jogsis teszt megint meg lett oldva. Nem vagyok túl büszke magamra, mindig van olyan, amin elhasalok. Rá kell gyúrni rendesen.

Valahogy elhagyott az ihlet a mai napon. Vannak tehát olyan napok, amiket inkább átélni érdemes, nem írni róla. S ez most biztos ilyen nap volt, mert rég írtam ennyire száraz modorban... 

2012. november 8., csütörtök

Dal lészen, és fogaknak tsikorgatása

Ágival ugyan nem megyünk el énekesnőknek, de azért karácsonykor szólni fog valami. Csak sajnos kicsit FÖLÉbecsültem Ágit, mármint a hangját. Ugyanis mélyebb, mint hittem, és emiatt nekem is mélyebbre kell menni. És valószínűleg én leszek az alt.

A dal, amit írni kezdtem, halad, de nem fogJUK elénekelni bent, mert így is túlzottnak érzem a lelkesedésemet a többiekével szemben, hogy gy.k. Ági benne van, de csak mert nyúzom vele, a főnök meg nem is tud róla, meg nem is érdekli. Még csak az hiányzik, hogy bent énekeljek saját dalt. No nem.

Amúgy ma főnökmentes nap volt, ezért tudtunk próbálni - a rendelkezésre álló hét órából kb. 10 percet, de az is valami.

Ha pedig nincs bent a főnök, akkor ugyebár hamarabb el lehet jönni, nem kell túlórázni. Fél ötkor lejárt a munkaidőm.
Nos, meddig volt bent az ember hibbant leánya eme csodás napon?

Hatig. Csak úgy nyomatéknak, de leginkább, mert volt mit csinálni. Pl. beállítani azt a híres füttyös dalt a Windows szignál helyett, ami a Híd a Kwai folyó felett (fejből írom, lehet, hogy más a pontos címe) fő dala.

Itthon nekiveselkedtem Richike két megmaradt gyakorlatának. Majd eldobtam az agyam - aztán meg tényleg. Alig volt hibája, feleannyi idő alatt végeztem a javítással, mint eddig.

Nopersze, csak semmi örvendezés. A gyerek megtalálta az interneten az általam már rég fölfedezett, és eddig sikeresen titokban tartott megoldókulcsot. Nem hülye.. legalábbis nem minden szempontból. Még néhány műhibát és szócserét is belepöttyentett, de nem ver át a kis hamis. Holnap lekapom a tíz körméről.

Jogosítvány-ügyben is többet kéne gyakorolnom, az előbb elhasaltam egy próbateszten. Ejjnye.

Ja, hogy ma még főzni is kéne...?