2012. december 8., szombat

Intenzív napok 1 - a szerda meg a csütörtök

Minden annyira sok, és gyors. És bizony fárasztó is. Azt mondják, a tél a lelassulás, a megnyugvás időszaka - aludni tér a természet, lehűl a vidék, minden csendes... Hát, nem tudom, ki állítja ezt, de szívesen meghívom magunkhoz, éljen át velem egy napot.

Akkor valahogy szedjük össze az eseményeket:

Volt egy kedd, amikor nem aludtam otthon. A szerdai repülőgép korai indulása miatt szobát kellett nekem bérelni Bécs belvárosában. Munka után viszont nem egyből odavitt főnökúr, hanem a régi házukhoz, ahol felnőtt. És ahol a játékait tartogatja. A játékszerek között van marhakábító, két flipper, három Mercedes az 50-es 60-as évekből, egy Steyr kamion, ami szintén 59 éves. A főnök szeret játszani. Egyszer majd múzeumot akar ezeknek a tárgyaknak, meg más régi csecsebecséknek is, de olyat, hogy középen legyen egy nagy hall, ahol összejöveteleket lehet szervezni. Álmodni tudni kell.
A körbevezetés után elmentünk vacsorázni, és ismételten nem voltam megelégedve a rostonsült marhával meg a pirított hagymával. A legjobban eddig tényleg az ízlett, amit magam főztem - node ilyen alkalom csak egyszer volt. Mire befejeztük a vacsorát, megérkezett az utazókedvű ügyfelünk is a szállodához. Szerencsére nem húztuk el túlzottan az első beszélgetést, mert
1. késő volt
2. mindenki fáradt volt és másnap fél hatkor találkoznunk kellett
3. ezt ugyan senki nem tudja, de az a zsíros hagymaleves meg a rostonmarha a krumplival kissé megfeküdte a gyomromat, úgyhogy a szkottnál kissé több időt kellett eltöltenem a szállodaimellékhelyiségben - szerencsére másnapra ebből semmi sem maradt.

Itt jön a szerda:
Reggel aztán késtünk. Főnökúr "cvíder" volt, nem szeret korán kelni. Túléltük. Münchenbe csak háromnegyed óra a repülőút, és kaptunk muffint meg üdítőt ingyen. Niki Laudáékkal jó repülni ezek szerint. Münchenből bérkocsival mentünk tovább Stuttgartba, némi kis kitérőkkel. Megálltunk például enni - és mivel kellemesen hűvös, és tiszta időnk volt, kabát nélkül, lazán vonultunk be a büféhez. Bent sikeresen összetegeződtem az ügyféllel, beszéltünk a latin nyelvről, hallgattunk Hubert von Goisernt, és ettem egy állítőlag három tojásból készült rántottát, ami nekem valahogy gyanúsan kis adagnak tűnt. Lehet, hogy a bajor tojás kisebb?
No, lényeg a lényeg: mire húsz perc múlva kikerültünk a büfé épületéből, nagyban szakadt a hó. Felvidámodtam tőle, pedig amúgy se voltam épp szomorú. És akkor jött az utazás MUNKA jellegű része: be az illetékes üzembe, folyamatos fordítás két nyelvre, gépek megnézése, türelmes várakozás másfél-két órán át a hideg hallban, míg ügyfelünk méricskélt. A főnök szép csendben elküldte magában a francba, épp nem volt türelmes kedvében - hangosan viszont nem szólt semmit.

A végén csak sikerült elindulni vissza...Igen ám, de a reptér címét nem tudtuk, így GPS nélkül vágtunk neki. Mikor javasoltam, hogy esetleg Ágit megkérhetnénk, nézzen utána a címnek a neten odahaza, az volt a válasz, hogy "Egy férfi nem kérdez". No, öt perc múlva a férfi kérdezett, választ kapott, és belőttük a helyes irányt. Ezt a nemkérdez-dolgot meg majd még megkapja párszor.

A reptéren a változatosság kedvéért ettünk, és ittunk. Két pohár sör kicsi N-i nagy bendőjében landolt, és nagyban reménykedett, hogy nem kell egyhamar távoznia onnan a repülés során. Megúsztam, mi több: olyan intenzív felszállási élményem volt, hogy nagy hirtelen egy orgazmushoz tudnám hasonlítani. A leszállás se volt semmi, de az amiatt, hogy a pilóta kissé odavágta a gépet a talajhoz. Azért nem lett semmi baj.

És itt még nem ért véget a történet, mert ügyfelünk be akart vásárolni a családjának. Bev-központba be, csoki itt, csoki ott. És valamikor ekkor a főnök úgy döntött, hogy az ügyfél nem is hülye, vagy idióta, csak szerencsétlen, és majd ő jól felkarolja. Ergo kifizetett mindent, az ügyfél feleségének vásárolt kis bizsuhoz maga keresett dobozkát, és sehogy sem akart elfogadni egy kis ajándékot sem. Itt elegem lett a makacsságából, és leállítottam - nehogymár egy szép nap végén kellemetlen helyzetbe hozza a partnert?! Egy üveg bort kaptunk, az ügyfél végre lenyugodott, hogy ő is adhat valamit. De utána azért még segített neki levakarni az autójáról a havat. Vááá.

Szépen letoltam, hogy ilyet többet ne csináljon. Szerintem használt, de majd a következő ügyfél látogatásánál meglátjuk. Vajon ilyenkor a tanár bújik elő belőlem, vagy ez valami ős-N-i?

Bármi is, volt időm gondolkodni rajta a kb. három órás vonatúton hazafelé. Bécsben csúszott minden út, egy magyar srác adott nekem egy rakat rágót, húsz percet kellett várni a vonatra. Bécsújhely: nem csúszott semmi, egy néger pasinak vadásztunk Dávid telefonos segítségével buszt, ami már nem járt, a szerencsétlennek nem is volt elég pénze, én meg nem adtam. Lehet, hogy ez gonosz, önző magatartás, de valahogy fura nekem, ha valakinél még 20 euró sincs. Hazaérés tizenegyre, Dávid főzött zöldséges fagyasztott fasírtszerű valamit. És nagyon de nagyon fáradt voltam, annyira, hogy némi szipogás is jelentkezett. Folyt. köv.

2012. december 7., péntek

Megjöttem, de most nem írok sokat

Két napnak annyi. Voltunk szállodában Bécsben, étteremben előtte, főnökúr volt lakhelyén még előtte (láttam a három merdzsót, a Steyr kamiont, ami röpke 59 éves, és minden mást), utána meg München, Stuttgart, megint München, végül bécsi bevásárlóközpont, és némi viszontagságokat követően (jeges utak, csúszkálás, fél óra várakozás Neustadtban, néger srác, akinek csak másnap jön a busza) Ternitz. Most hajat mostam, reggel ötkor kelek, egy csomó emailre kéne válaszolnom, tengernyi írnivalóm van, fázom, félmeztelen vagyok, éás megyek aludni. 

És mivel holnap van Dávidnak is, nekem is céges karácsonyunk, bizony nem tudom megígérni, hogy holnapra is jut bejegyzés. Inkább lesz szombaton kettő... vagy három.

2012. december 5., szerda

mit kell csinálni tanulás helyett?

hát falat mászni! mert mi másra is jó egy átlagos szerdai este.
van itt, Neunkirchenben egy klub, ahol minden szerdán, pénteken és vasárnap lehet boulderezni (max 2-3 méter magasságig, kötél nélkül mászni), röpke 8 euróért - de ha az ember naturfreunde tag, akkor csak 5.

mert ugye mi más is kell egy jól átdolgozott, de azért - mivel tél van - nem túl nehéz nap után.

meg le kéne még szoknom a netezésről (=arról a vágyról, hogy valamit mindenképpen megnézzek a neten; mindig "most") és akkor hasznosabban is telhetnének a szabad óráim.

N-i elment Bécsbe, nem sok hírem van róla; majd mesél, ha holnap (szerintem késő) este hazaér..

nálunk üzemelik be a nagy csarnokot, ami kétszer akkora lesz, mint a többi és tele van olyan gépekkel, amik fóliázzák az árut meg leszámolják a lemezeket (ha az ügyfél kér 20 db 2m x 4m-es lemezt, nem kézzel kell átrakni); meg lesz egy olyan részleg is, ahova nem szabad belépni, mert ott a nehéz áruk vannak és egy automata húzza ki őket a rekeszekből..
mindenesetre nagyon impozánsan néz ki, csak folyamatosan műszaki problémák adódnak az átadásnál, ezért igen lassan megy a dolog

..mondjuk számolnak velem, rendesen, mert ca. két hét múlva én is megyek a "schulung"-ra, hogy majd később üzemeltethessem egyedül is a böhömnagy masinákat..
olyan jellegű gondjaim akadnak csak a dologgal, hogy dec. 19.-ére kaptam időpontot a kocsi műszaki vizsgájához (ugye itt évente kell), ca. du. 5-re. namost azon a héten a csapat fele nem lesz, tehát az egyébként nem sok meló a bent maradóknak azért sok lesz: nem biztos, hogy el tudok jönni időben..
..de azért megoldjuk.. :)

..azért ez a mászás jól esett. és hasznos volt a Veszprémben vett mászócipő is: most már nem érzem feleslegesnek, mint a kettlebell-t. mondjuk ez utóbbit is inkább csak azért érzem tehernek, mert még cipelem (átvitt értelemben: a terhet) és nem csinálom (=rakom le a terhet és veszem fel helyette az "ágyúgolyót füllel" - edzésként)

mára szerintem ennyi, holnap is lesz nap és a késői alvás mindig később bosszulja meg magát.. :(

2012. december 4., kedd

Húzós napok lesznek

Holnapra kész az ebéd, eddig jó. Viszont holnap elindulok szépen, és csak csütörtök éjjel keveredek haza. Bécsi hotelban kell aludnom, hogy másnap elérjük a fenekorán induló repülőt. Egy ügyfelet viszünk Stuttgartba, gépeket bámulni. A főnök majd mutaogatja, én meg sűrűn tolmácsolok hozzá. Ez lesz, reggel még elő kell készíteni a másnapi cuccost. Ezúttal nem viszek spray dezodort, mert úgyis elveszik a reptéren. Gonosz banda.

Ági megkapta Rutascorbinját, amit Geri adott, mikor elmeséltem, hogy a kolléganőm fiának rendezeresen vérzik az orra. Meglátjuk, használ-e a tabletta. Tudtommal nem antibiotikum, innentől pedig Ágira van bízva a döntés.

Bevittem ugyan az adventi koszorú kellékeit, de olyan hajtás volt egész nap, hogy nem jutottam el a megvalósításig. Holnap viszont állítólag nagy nap lesz, mert

1. megcsináljuk a karácsonyi csomagokat
2. a főnök palacsintát akar sütni - hiszem, ha látom, hehe
3. ha belefér, megcsináljuk a koszorút is
4. ha sok-sok-nagyonsok időm van délután, akkor a főnök majd megmutatja a kocsijait. Mindet. És négy van belőle...

És persze jön Saakine, akinek LALE, azaz tulipán lesz hajtogatva, és akivel minimális mennyiségben törökül lesz beszélve.

Mennyi izgalom, mi?

Ami viszont tényleg izgalmas, az az oktatóm, akivel
1. összetegeződtünk, juhéé
2. időpontokat egyeztetünk a vezetéshez
3. anyagiakat rendezünk, jó kacifántos módon. De jó fej, tudtam én azt :)

Most még meglessük szépen, miként kell meghajtogatni a fehér papírt, hogy utána mintákat vágva varázslatos hópelyhek keletkezzenek az ablakra. Ja igen, egy képpel lógok én, legalább eggyel. Tessék, adventi koszorú Bendes-Stenszky-módra:




2012. december 3., hétfő

Által mentem én a kreszen, ladilom

Lehet, hogy ez csak nekem meglepő, de ennyi épp elég. Főleg, hogy egy utoljára megcsinált próbateszten 16 hibaponttal elhasaltam szépen, pont a nekiindulás előtt. Nem túl jó kezdet...

Az épület kint van a rákban, akarommondani Kispesten, jó barátnőm és még jobb ex-tanítványom, Michelle ott lakott egy ideig. Most már nem lakik ott, de jó volt nosztalgiázni.

Kevésbé volt jó megfagyni, mivel a szél olyan erővel kívánta megszerezni a kalapomat, hogy csak erőteljes karizombefektetéssel sikerült eltéríteni a szándékától, és a kar végén kéz van, a kéz meg a csípős szélben bizony fázik. Kesztyű továbbra is tiltólistán van, pedig találtam is a minap egy párat.

További nem túl jó ómen volt, hogy a szabályosan közlekedő, zebrán átmenő, kalapos-feltűnő jómagamat majdnem elütötte egy kevésbé szabályosan közlekedő kamion. Most akkor mi van azzal az elsőbbségadással gyalogos-átkelőhelyen?

A vizsgaközpontot már sikeresen jellemeztem Dávidnak, az alábbi hasonlattal élve: 
1. Végy egy falusi általános iskolát.
2. Végy egy józsefvárosi közintézményt.
 3. ElegyÍtsd a kettőt, és tedd le az eredményt Kispesten. Meg is van a Nemzeti Közlekedési Hatóság épületes épülete.

Minthogy irgalmatlanul korán tudok megérkezni az ilyen helyekre (másfél órát melengettem magam odabent, mire végre előkerült a vizsgabiztos úr), bőven volt alkalmam kielemezni a mocskos falak, 80-as éveket idéző kamerák és egyéb csodák művészi értékét, és persze a vizsgázókra gyakorolt pozitív hatását. Nem értem... azért sokaknak kell jogsi, és nem egy ember bukik ám meg. Miért nem tudják kicsit összekapni azt a koszfészket?!

No, némi idegesség (nemakarok_mgegyszabadnapot_kivenniiiiiii), némi leszarom-tabletta (hanemsikerül, akkormajdfogmáskor), és már ott is ültem a monitor előtt. És valamiért Fortuna lenézett baldachinos ágyikójából, és megszánt. Talán ő is tudja, milyen rossz, ha az embernek kevés szabadnapja van... Mindenesetre se oldalkocsis motorkerékpár, se nyergesvontató, se túlnyúló rakomány. Dementoros rendőrből 1 db, villamosból 2-3 kérdés volt. És most már tudom, hogy a vontatókötél /-rúd nem lehett hosszabb a vontatott jármű hosszánál. Egy pont, puff neki.

Utána szépen megnéztem a monstrumot, ami a KöKi (=Kőbánya-Kispest végállomááááás) közepén emelkedik kifele, és jól eldugja a tapasztalatlan szem elől a metrólejárót. Ami mellesleg metró-feljáró. De meglett. És meglett a Kálvin-tér, a Múzeum-körút, az ELTE BTK, a mellette levő Burger King. Benne egy retro-ebéd N-inek. Utána Keleti, közben egy kis advent-vásárlás. 16:10-kor indult a vonat, 20:00 után itthon voltam. Még megalkottuk Dáviddal az első advent-koszorút... most gyújtjuk a gyertyát hozzá. Egyszer majd kép is lesz, ígérem. De tényleg, na...

2012. december 2., vasárnap

Egynapos látogatás

... melynek kezdete nem épp a legegyszerűbb vala. Nem mintha nem sikerült volna időben felkelni, vagy összekészülni. Dávid sem tartott fel, maximum egészséges mértékben. Ellenben a vonatjáratok kezdik felvenni ezt a keleties, "legalább öt perces késés kell" jellegű divatot, nem csekély mértékben borzolva ezzel az utasok idegeit.

Nekem ma hét perc kellett volna egy röpke átszálláshoz Wiener Neustadtban. A vonat tíz perccel késett, így a felgyülemlett mínusz három perc árnyékában szomorúan pásztáztam az immár üresen álló 21-es vágányt. A következő vonat a vasárnapra való tekintettel két órával később érkezett volna... vagyis biztos meg is érkezett, csak én épp nem vártam meg. Némi Dáviddal való diskurzus után ugyanis kiderült, hogy ha a kilenckor induló soproni vonatot már nem is érem el, a tíz óraira még lenne esélyem, amennyiben ő, azaz Dávid engem odafuvaroz. Nem túl erőteljes tiltakozásom ellenére aztán kedvesem legott bevette magát náthástul a kocsiba, elszáguldott értem Neustadtba, majd Sopronba, ahol csaknem szabályszerűen felrakott a vonatra (épp csak a lépcsőkre nem emelt föl). Némi idegesség így is volt, mert nem triviális megtalálni azt a pályaudvart. Jelentem, sikerült, Budapest vidáman köszöntött, én pedig őt. Mindig jó ide hazajönni... elmenni annál nehezebb.

Itthon belakmároztam finomságokból, poénokból, még filmekből is. Jutott azért hely a tanulnivaló megemésztésére is, meg hát még ott van a holnap délelőtt. Időben összekapom magam, mennie kell ennek a vizsgának, nincs kedvem másodszorra jönni elméletizni... drágák a szabadnapok.

A kis herceg című könyvet lett volna kedvem levadászni, de persze nincs meg. Mivel sose kedveltem igazán ezt a "mesét", szerintem elpasszoltuk valamerre a könyvet. Úgy kell nekem, de majd meglesz.

Egy kis tesztelés még belefér, és utána húzás aludni. Kipihent fej kell, holnapra.

2012. december 1., szombat

Nem jön ám rosszul a szombat

Ezt legalábbis az az apró tény is igazolja, hogy fél tizenegykor még az ágyban henteregtem. LusssssstaN-i. Aztán összébbkaptam a lakást (kivágtam fél tonna bioszemetet, ezzel megszabadítva a kb. félmilla házi tenyésztésű muslicánkat a táplálékforrástól), mostam két kört, és rekordlassúsággal kisütöttem a panaszos keksztésztát, ami ugyan kicsit fázott a soknapos hűtőben tartózkodás után, de a maga módján friss és üde illatú volt. 

Dávid tegnap nagyon nem volt képben az agyát (is ???) emésztő dátha miatt, ugyanis leejtette a termoszt (szép repedés van rajta), a mobilját meg föltette az autója tetejére, utána szépen elindult a kocsival haza... és szerencsére pár perc után leesett neki, hogy leesett. És visszament érte, és megvolt, csak épp a képernyőre sztrájkol = sötét, és repedéses. Másik készüléket használ, úgyhogy most két teljesen ugyanilyan telefonnal rohangálunk. A telefonkönyvet viszont nem éri el - kész szerencse, hogy az én számomat tudta fejből. A technika elhülyíti az embert...

Ma meg a pénztárcáját hagyta ott a sulija vécéjében, de mivel ezek itten rendes népek, megvolt minden, mikor később visszament érte. Hú, de nem szeretem, amikor beteg. Rámhozza a frászt.

Szóval az lett volna a terv, hogy bevásárolok, mosok, kekszet sütök és elindulok Magyarhon felé, de aztán csak-csak addig húzódott a sütés, hogy már nem volt kedvem nekiindulni. Nem is baj! Dávidnak ugyanis a szombati suli mellé énekkara is volt, és nagykoncert. Úgyhogy elmentem koncertet hallgatni, és nem bántam meg. Ugyan a kórus nem üti meg azt a színvonalat, amit a múltkori, Wiener Neustadt-ban, de a dalok és a hangulat többszörösen kárpótoltak, meg aztán minthogy ismerem ezt a kórust, eleve nem indulok olyan elvárásokkal, hogy itt a Wiener Sängerknaben-jellegű élményben lesz részem. Voltak vicces unga-bunga-szöbóvegű afrikai dalok, és hogy valami karácsonyi hangulatot csempésszenek bele, két ungade-bungade között felhangzott, hogy Oh Lord, Oh praise the God above meg hasonlók.

Szünetben Dávid odament a büféspulthoz, és megkérdezte, milyen ital használ a hangnak leginkább. Azt a választ kapta, hogy bizony a vörösbor, úgyhogy vett is két pohárral. Vesztére, mert száraz, számomra elég ihatatlan nedűt szerzett, és így másfél pohárral ő ivott meg. Hogy a hangjának használt-e, azt nem tudnám megmondani, de a szünet utáni második részben úgy virult hátul a feje, mint a vadalma, és szédelgett is egy "kissé". Már rég a lóbőrt húzza itt mellettem. Nekem meg kelni kell fél hétkor, hogy szépen vasárnap ebédre érkezzek Pestre. Most már a vizsgahelyszínt is tudom, lehet kezdeni készülődni, de csak lassan...