2012. március 6., kedd

Szellőzés

El kellett mennem Neunkirchenbe, nőgyógyászhoz. Már maga a nőgyógyász sem egy kellemes dolog, itt elég érdekesen vizsgálják az embert (ide inkább nem is írom le, mert pirul a billentyűzet, pedig eredetileg sötétszürke színű)... De már az előzmény is macerás egy magamfajta, munkanélküli házipatkánynak. Kikelni az ágyból, rendesen felöltözni, elkészülni, kimenni. A jó meleg, posványos lakásból, ki a friss tavaszba. Sétálni, legalább egy órán át. Brrrr. Hát, amennyire elszoktam a kimozdulástól, nem is ártott, végülis túl lehet élni, ha az ember lyánya néhanap két órát friss levegőn van, és nem egy laptop monitorát bújja veszettül. Az izomláz meg majd elmúlik.

Nincs hóvirág, sem ibolya azon a környéken, amit ma bejártam. Egyetlen egyszer bukkantam valami új élet jellegű dologra, de az már Neunkirchen belsejében volt: egy parkoló mellett leledzett egy olyan kisujjkörömnyi lilás színű virág. Olyan kicsi volt, hogy még le se fényképeztem. Egyébiránt felhős és napos idő volt, és láttam közelről cinkét. Rém izgi, én is majd lefordulok az ágyról, miközben ezt írom, na. Volt ma izgibb is.

Az ex-főnököm arra pályázik, hogy ha esetleg kapok munkát, akkor mellette még hozzá is be tudok ugrani órákat tartani. Hát... azért egy meggondolást megér, mert nem mindegy, hogy az a bizonyos négyjegyű összeg egyessel vagy kettessel kezdődik. Főleg, ha esetleg egy nagyobb lakásba költözünk, vagy csak szimplán valamivel arrébb innen, Ternitzből (vagy ha a vonatjegy árát nézzük, vagy valamilyen autósiskola árait). Egy esetleges költözés során mindenképp egy rakat költség merül fel, ami Magyarországon alig vagy nem is ismert... a közvetítői díj gyakorlatilag megúszhatatlan, és a kaució sem ötvenezer forint. Ezért egyelőre maradunk, én pedig holnap szépen elmászom az állásinterjú2 nevezetű eseményre. A felkészültségemet jellemzi egy nagy nulla, vagyis még ki kellene olvasnom két katalógust, meg azt se ártana eldönteni, hogy mit vegyek fel. Olasz magassarkú cipő kizárt, szoknya szintén. Ja, hogy csak egy nadrágkosztümöm van, ami meg rám Dávid szerint nagy? Hát kérem, ideje lesz felnőni a feladathoz.

És ma hallgattam jódlit... és egy kicsit megpróbáltam magam is. Én, igen, és jódlizni, igen. Nem is ment rosszul, bár a szomszédok gyanúsan hallgatnak odaát egy ideje - lehet, hogy vidékre menekültek?

Dávid meg egy elég ronda torokgyuszit kapott ki, fájva nyel, de nem a nyelve fáj. Vettem neki tantum verde-t, ő meg valami gyógy-cukrot lelt a Billa-ban, úgyhogy neki épp szopogatás van. A "szopásig" remélhetőleg nem jutunk el, mert az azt jelentené, hogy lebetegszik, itthon marad a nyakamon és még engem is jól megbetegít. Itt még nem tartunk, nem is fogunk. Egyelőre mellettem hortyog, és alkalmanként hümmöget, vagy beszél. "A két kezeddel meg tudod fogni... Ahha...." Ilyeneket. Kedves fizikusok és egyéb állatfajták, nincs kedve valakinek feltalálni egy álomolvasót?

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Az apu beszélgetett az anyuval, amikor ő álmában ugyanígy beszélt, és az anyu válaszolt is neki annak rendje módja szerint, csak hát horvátul...

Megjegyzés küldése