A következő címkéjű bejegyzések mutatása: séta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: séta. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 6., kedd

Szellőzés

El kellett mennem Neunkirchenbe, nőgyógyászhoz. Már maga a nőgyógyász sem egy kellemes dolog, itt elég érdekesen vizsgálják az embert (ide inkább nem is írom le, mert pirul a billentyűzet, pedig eredetileg sötétszürke színű)... De már az előzmény is macerás egy magamfajta, munkanélküli házipatkánynak. Kikelni az ágyból, rendesen felöltözni, elkészülni, kimenni. A jó meleg, posványos lakásból, ki a friss tavaszba. Sétálni, legalább egy órán át. Brrrr. Hát, amennyire elszoktam a kimozdulástól, nem is ártott, végülis túl lehet élni, ha az ember lyánya néhanap két órát friss levegőn van, és nem egy laptop monitorát bújja veszettül. Az izomláz meg majd elmúlik.

Nincs hóvirág, sem ibolya azon a környéken, amit ma bejártam. Egyetlen egyszer bukkantam valami új élet jellegű dologra, de az már Neunkirchen belsejében volt: egy parkoló mellett leledzett egy olyan kisujjkörömnyi lilás színű virág. Olyan kicsi volt, hogy még le se fényképeztem. Egyébiránt felhős és napos idő volt, és láttam közelről cinkét. Rém izgi, én is majd lefordulok az ágyról, miközben ezt írom, na. Volt ma izgibb is.

Az ex-főnököm arra pályázik, hogy ha esetleg kapok munkát, akkor mellette még hozzá is be tudok ugrani órákat tartani. Hát... azért egy meggondolást megér, mert nem mindegy, hogy az a bizonyos négyjegyű összeg egyessel vagy kettessel kezdődik. Főleg, ha esetleg egy nagyobb lakásba költözünk, vagy csak szimplán valamivel arrébb innen, Ternitzből (vagy ha a vonatjegy árát nézzük, vagy valamilyen autósiskola árait). Egy esetleges költözés során mindenképp egy rakat költség merül fel, ami Magyarországon alig vagy nem is ismert... a közvetítői díj gyakorlatilag megúszhatatlan, és a kaució sem ötvenezer forint. Ezért egyelőre maradunk, én pedig holnap szépen elmászom az állásinterjú2 nevezetű eseményre. A felkészültségemet jellemzi egy nagy nulla, vagyis még ki kellene olvasnom két katalógust, meg azt se ártana eldönteni, hogy mit vegyek fel. Olasz magassarkú cipő kizárt, szoknya szintén. Ja, hogy csak egy nadrágkosztümöm van, ami meg rám Dávid szerint nagy? Hát kérem, ideje lesz felnőni a feladathoz.

És ma hallgattam jódlit... és egy kicsit megpróbáltam magam is. Én, igen, és jódlizni, igen. Nem is ment rosszul, bár a szomszédok gyanúsan hallgatnak odaát egy ideje - lehet, hogy vidékre menekültek?

Dávid meg egy elég ronda torokgyuszit kapott ki, fájva nyel, de nem a nyelve fáj. Vettem neki tantum verde-t, ő meg valami gyógy-cukrot lelt a Billa-ban, úgyhogy neki épp szopogatás van. A "szopásig" remélhetőleg nem jutunk el, mert az azt jelentené, hogy lebetegszik, itthon marad a nyakamon és még engem is jól megbetegít. Itt még nem tartunk, nem is fogunk. Egyelőre mellettem hortyog, és alkalmanként hümmöget, vagy beszél. "A két kezeddel meg tudod fogni... Ahha...." Ilyeneket. Kedves fizikusok és egyéb állatfajták, nincs kedve valakinek feltalálni egy álomolvasót?

2012. február 25., szombat

Séta, mert tavasz

Nagynehezen sikerült magunkat meggyőzni, hogy a számítógépezés és a délutáni alvás nem a legokosabb dolog egy napsütéses pénteki napon két fiatal részéről, úgyhogy végül öszveszedtük magnkat és elmentünk Ternitzbe sétálni. Kint persze már nagyon élveztünk mindent - a hatalmas szelet, a közeli park susogó fáit, a kis ágakat, mogyorókat és mindenfélét, amit a patakba dobva figyelemmel kísértünk - merre visz az útja? Mások kicsit furcsán néztek - de ezek tipiksan olyan felnőttel voltak, akik megtiltják a gyereküknek vagy unokájuknak, hogy bármiért lehajoljon, mert attól hűde piszkos lesz a keze, és az bizony armageddon a köbön.

Dávid talált egy patakba fulladni készülő madáretetőt, de szerencsésen kimentette. Meg egy működő öngyújtót. Utána még megnéztük az égőrózsaszín naplementét, meg a villogó mentőautókat. Itthon meg minden csordultig van étellel, erre az utóbbi időben csak a pizzázás meg a kebab megy. Szégyen, gyalázat.

2012. február 9., csütörtök

Hóesés, a frizura még mindig tart

Könnyű annak, aki lófarokban hordja, és a hóesést a meleg szobából lesi vidoran. Azért addig evett a veszett fene, amíg csak kimerészkedtem, hogy egy - a főbérlőnktől ellesett - módszert alkalmazzak. A főbérlőnkről pediglen az alábbi dolgokat érdemes tudni:

- rengeteg ingatlant ad bérbe, és kvázi ebből él, nem is akárhogy
- hetvenvalahány éves
- ötvenvalahánynak néz ki
- férfi, jó humorral, kb. 1,80 méterrel, frissen elvált
- nem iszik alkoholt, mert valami spiritiszta-jellegű társulat tagja, egészséges életmód és társai, ezek szerint neki be is jött

A módszer pedig a következő:
1. Végy egy adag friss fehér havat. Megvan? Na ugye, eddig nem nehéz.
2. Most végy két lábat, amin járni is tudsz - a magadé pont megteszi.
3. Távolíts el a lábadról minde nem odavalót: cipő, csizma, papucs, zokni, bokaperec, banánhéj, jancsiszög, miegyéb. Visszér maradhat, bár nem ajánlott.
4. Vértezd föl magad némi "jó lesz ez nekem"-mel.
5. A józan eszed veszejtsd el pár röpke percre, vagy csak hagyd a meleg szobában.
6. Hess ki a hóba mezítláb, sétálj, ugrálj, csak ne állj egyhelyben.
7. Ha eddig eljutottál: csak halkan szidj (a felmenőim emlegetése pedig tabu, mindennemű kontextusban).

Ezt műveltem a múltkorában, majd ma is, végül pedig Dávidot is lecsábítotam némi szilánk-randira - a séta után olyan érzése van az ember lábának, mintha apró kis jégszilánkok ezreivel kezelnék akupunktúrásan. Szívet-lépő élmény volt, mert a lábnyomaink egy naaaagy szívet formáznak az udvaron. Állítólag módfelett egészséges, nekem csak vérpezsdítő és jó. A brokkoli meg bemondta az unalmast, vagy csak irigy lett a szépen zöldellő fokhagyma-szárakra, mert besárgult. Ergo brokkolikrémleves sztornó. Törökül meg hiába vagyok túl egy szép adag anyagon, ha egy egyszerű, alapfokúnak álcázott párbeszédből is alig étek valamit. Vagy csak türelmetlen vagyok, szokás szerint, és minden kell, lehetőleg azonnal, ha nem rögvest. Én kevésbé vagyok az egészséges életmód híve, mint a főbérlőnk - megyek, falok valamit.