Kezdtük a biztosítós úriembernél negyed kilenckor. Fél tíz táján jöttünk el, a fejünkben irgalmatlan sok adat ilyen meg olyan kedvezményekről, biztosításokról, futamidőkről és egyéb nyalánkságokról. Mindezt úgy, hogy nem is reggeliztünk semmit, nekem az éjjeli kétórázástól kissé jojózott a szemem, és amúgy sem kedveljük a biztosítói szakzsargont. Szerencsére legalább a leány nyugodt volt mindvégig... olyannyira, hogy ha este nyűgös lesz, szerintem felhívunk egy biztosítási ügynököt, hogy sustorogjon németül valamit a kamatlábak meg a részvények kalandjairól.
Dupla dicséret jár valójában Pankának, mert nem sokkal a hazatérésünk után már fel is kerekedtünk újra, ezúttal kettesben és ezúttal Wiener Neudorfba. A kisasszonynak csak majdnem sikerült szabotálnia a vonat elérését egy jól irányzott bepisiléssel, de elkaptam őt is, meg utána a vonatot is. A főnök a Bachstube-nál vett föl minket, úgyis mindig onnan hozza az ebédet magának meg gyakran Áginak is. Hát most engem is elvitt Pankástul, főfogásnak a cégbe. Hihetetlenül jó volt újra bent lenni, olyan... megnyugtató, mégis felemelő. Persze egyből jöttek a kérdések: miért nem mózeskosárban / babakocsiban / kendőben hoztam, miért van kék a gyereken, miért akarom a földre tenni a kartont, amibe lefektetem, miért nem sír, miért nem hangos, miért alszik. Na, az evőkéjére utána nem volt panasz, kb. 8-9-szer kapott rá a jóra. Igazából a többi kérdés is röviden el lett intézve, tőlem ne is számítson másra senki. Ellenben kaptam munkát :)
Angol árajánlatot kellett összeállítani egy kedves Uruguay-i ügyfélnek, kísérlőlevéllel, aztán még Dél-Afrika is kapott egy emailt. És valahogy máris kiegyensúlyozottabbnak és nemesebbnek éreztem magam. A munka ugye nemesít. Én meg igencsak nemtelen voltam egy ideje. Jól jött, hogy a régi környezetben lehetek, hogy beszélhetek emberekkel másról is, mint a gyerek, meg hogy ki mikor jön látogatóba, mi merre mennyi. Hihetetlenül sokat dobott az egész napomon, és a jókedvemen is. No és persze pár hivatalos kérdésemre is választ kaphattam, aminek azért hamarosan lesz jelentősége, ugyanis anyagi természetű dolog.
Mindez azért a dupla-utazással igencsak kimerítően hatott, főleg Hannára. Úgyhogy kvázi végig aludt, és az éjjel sem volt nagy randalírozás. Lehet, hogy gyakrabban kéne mennem... ?
Ma megint tudtam beszélni Skype-on Tímeámmal, aki a múltkori felvilágosítás után (avagy EU-s pénzeken kompetenciát fejlesztünk: Rajzolj a négyzetbe egy felhőt!) ma megint bepillantást engedett az okosságba, aminek a neve ezúttal Életpálya-Modell. Elég pólyás még ez a pálya, ahogy elnézem, de tán megjavulnak a dolgok, mire a leányka iskolás korú lesz. Ha nem, akkor van suli itt is, bár azt nem szívesen... De irgalmatlan sok idő van még addig, hiszen most is alig telt el két és fél hét. Csigalassúsággal másznak tova a napok, olyan ez, mint egy végtelen advent. Várom már, hogy úgy érezzem, ahogy Ági kolléganőm, aki szerint "hogy repül az idő". Az enyém úgy, mint egy lomha túzok. Nem is, inkább .. inkább ... mint egy pingvin. Az ugyanis nem repül, csak totyorog a jégen (amíg ki nem olvad a szerencsétlenek alól az is).
A kulcsot viszont leadtam a cégnél, mivel nem vagyok jogosult akármikor bemenni. Megértettem, egy nagy levegővel odanyomtam a főnök kezébe. De mást is kapott - odaadtam neki a féltve őrzött gyíkot. Az ugyanis munkahelyi gyík, ott van otthon. Most pedig arra vár, hogy visszamenjek. Nincs vele egyedül.
Azért annyira persze nem rossz. A leányról mintha szépen lassan levedlődne az összes pattanás. A gyomra is mintha jobban kezdené szokni a strapát, meg a bélműködése is javulóban van. Vagy csak én kezdem megszokni a nyekergét.
Kint most csodás, napos idő van, és nyolc fok. Nem mértem, de tudom, hogy annyi. Ha kellőképp begyakorolnám, hogyan kell a hordozókendőt megkötni, akkor mehetnénk ki. Lehet, hogy most bősz oktató-videó-nézegetés veszi kezdetét. Jóanyám pedig jön a hétvégén, sallala. És tán mégis elég lesz a tej is, trallala. Panka meg csak alszik, alszik. Na, hol vannak azok a céges emailek...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése