A következő címkéjű bejegyzések mutatása: utazás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: utazás. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 27., kedd

Úton, útfélen

Mára nem a szokásos útvonal volt betervezve, mert a főnöknek ki kellett szállítania az egyik vevőhöz egy gépet, és tegnap megkérdezte, nem tartanék-e véle. Mondtam, dehonnem, fő a változatosság. Ezért ugyancsak változatosan fölkeltem reggel, és szépre műveltem magam (ez alatt egy elegánsabb öltözetet és némi, tőlem igencsak szokatlan sminket kell érteni). A helyi pályaudvaron a kasszás (szigorúan két S-sel) nagyon jó fej ám, betéve tudja, hogy milyen jegyem hova szól, és így nem kellett kétszer annyit fizetnem Bécsig. A vonat viszont kis késéssel érkezett be, és a főnökkel egy ideig a macska-a-forró-kását című nagybecsű játékot űztük, mivel nem találtuk egymást. Kiderült, hogy teljesen átépítették a pályaudvart, és emiatt támadtak 200 méteres nehézségek.

Az út vége felé a főnök szépen letért az útról, leparkolta az autót az erdő mellett, és olyat tettünk, amit elképzelni is nehéz... a kiszállítandó gépre felszereltünk egy dugót, mert az nem járt hozzá. Én talpig kosztümben, kb. 10 fokban, szélben - kezemben csavarhúzó, kábel, dugó... állok az erdő mellett egy autónál és tekerjük-csavarjuk, késsel faragjuk, míg sikerül a hadművelet. Hát... lesz még min meglepődni, az bizonyos.

Aztán megérkeztünk. Arra számítottam (és ezzel talán nem voltam egyedül), hogy ha már étkezébe megyünk, legalább egy kis kóstoló jut majd - de semmi, fél órát eltöltöttünk egy illatoktól nehéz konyhában, és végül magunknak kellett megvenni a betevő falatokat. Főnök úr zsebéből laza 35 eurócska átvándorolt a vevőnkhöz, igaz, cserébe legalább igazán ízletes dolgokat kaptunk - jómagam krémes süteményekből spájzoltam be.

A főnök út közben azért megismertetett pár dologgal, volt szó címvadász német kamucégekről, csalfa románokról, becsődölt konkurenciáról és ügyeskedéseel beszerzett számítógépkeről.

A nyamvadt WLB késett visszafelé, majdnem lecsúsztam a csatlakozásról, de aztán mégse. Viszont felemelő élmény volt az egész napos etikett után kiengedett hajjal ellent-állni a szélnek, figyelni az áramló tömeget (mindig otthonos érzetet kelt), látni, ahogy a nap egyre magasabban jár-kél az égen. Reggel is, este is.

Itthon bősz töröközés ment ezidáig, meg némi túrós tészta, hogy el ne fújjon a lelkesedés szele - de már csukódik le a szemem, a karika pedig hiába szép kerek, a szememnek sajnos nem áll jól. Tessék szurkolni, hogy holnap túléljem az egyedüllétet és a török takarítónőt :D

2012. január 8., vasárnap

Újra Ternitzben

"Most kezdődik a tánc!" - mondta a papagáj, és belerepült a propelleres szellőzőrendszerbe. Valahogy így érzékelem mindazt, ami most Dáviddal ránk vár. Kaptunk két hét ajándékot, ajándék időjárással, megannyi ajándék élménnyel barátok, családtagok között, mellett. És bizony ajándékokat is kaptunk mellé, ma cuccoltuk haza. Van itt hifi, fedőtartó, könyv, csoki rogyásig, ruhák, borok, meg még annyi jó, hogy sorolni is fárasztó. Mindenkinek mindent nagyon köszönünk, megvan a lendület egy sodró erejű 2012-höz. Remélem, más is így van vele.

2011, te nagy újítások éve, búcsúzunk tőled: volt esküvő, temetés, gyerekszületés, új munkahely keresése, megszerzése (Dávidnak), feladása (nekem), nyelvtanulás, nyelvtanítás, csőtörés, izgulás, nevetés, munka és munkátlanság (stbstb majdcsakabbahagyjamár), és mindehhez igen kevés bötű itt a blogban a sok történés rögzítésére... hát nem unatkoztunk általad, kedves 2011, az biztos. Kedves 2012: nehogy egy kicsivel is alább add! Vajon mit hozol, kis komisz? És vajon ki mit kíván magának idénre? Na jó, elég a filozofálásból, majd elalusznak a kedves olvasók. Azért hihi.

Hogy üröm is legyen az örömben, elmesélem a mai hazautat: Dávidot sajnos ugyancsak sürgettem, hogy a főnököm által beígért megbeszélésre időben odaérjünk. Emiatt az egész nap hangulata enyhén (vagy enyhén szólva) nyomott és feszült volt. N-i-féle aprólékos-idegőrlős-hajszálpontos-többverziós-tervezet completed. Dél előtt sikerült elindulnunk, fél háromra már itt is voltunk. A megbeszélésen pedig, minő meglepetés, nem volt ott senki. Mint kiderült, kaptam dél táján egy e-mailt, hogy mégsem lesz, csókolom. Talán kár volt a nap nagy részét emiatt megmérgezni. Sajnos (bár ez inkább kérdőjeles sajnos) ha valami fontos nekem, elég sanszos, hogy el is érem, ha kell, durvább eszközökkel is, bár sose tisztességtelenül.

A végére pedig, hogy mégis inkább vidám legyen a befejezés (egy kicsi N-i-nek ugyanis hepiend kell és kész), álljon itt egy párbeszéd á la Dávid & N-i:

"Dehát akkor ezen most nincs is olyan lyuk, ahova ezt be lehetne dugni."
"Nem, ez defaultból ilyen ujjazós."

Inkább még nem árulom el, miről is volt szó, hátha lesz olyan kíváncsi valaki és megtudakolja.