2012. március 6., kedd

Szellőzés

El kellett mennem Neunkirchenbe, nőgyógyászhoz. Már maga a nőgyógyász sem egy kellemes dolog, itt elég érdekesen vizsgálják az embert (ide inkább nem is írom le, mert pirul a billentyűzet, pedig eredetileg sötétszürke színű)... De már az előzmény is macerás egy magamfajta, munkanélküli házipatkánynak. Kikelni az ágyból, rendesen felöltözni, elkészülni, kimenni. A jó meleg, posványos lakásból, ki a friss tavaszba. Sétálni, legalább egy órán át. Brrrr. Hát, amennyire elszoktam a kimozdulástól, nem is ártott, végülis túl lehet élni, ha az ember lyánya néhanap két órát friss levegőn van, és nem egy laptop monitorát bújja veszettül. Az izomláz meg majd elmúlik.

Nincs hóvirág, sem ibolya azon a környéken, amit ma bejártam. Egyetlen egyszer bukkantam valami új élet jellegű dologra, de az már Neunkirchen belsejében volt: egy parkoló mellett leledzett egy olyan kisujjkörömnyi lilás színű virág. Olyan kicsi volt, hogy még le se fényképeztem. Egyébiránt felhős és napos idő volt, és láttam közelről cinkét. Rém izgi, én is majd lefordulok az ágyról, miközben ezt írom, na. Volt ma izgibb is.

Az ex-főnököm arra pályázik, hogy ha esetleg kapok munkát, akkor mellette még hozzá is be tudok ugrani órákat tartani. Hát... azért egy meggondolást megér, mert nem mindegy, hogy az a bizonyos négyjegyű összeg egyessel vagy kettessel kezdődik. Főleg, ha esetleg egy nagyobb lakásba költözünk, vagy csak szimplán valamivel arrébb innen, Ternitzből (vagy ha a vonatjegy árát nézzük, vagy valamilyen autósiskola árait). Egy esetleges költözés során mindenképp egy rakat költség merül fel, ami Magyarországon alig vagy nem is ismert... a közvetítői díj gyakorlatilag megúszhatatlan, és a kaució sem ötvenezer forint. Ezért egyelőre maradunk, én pedig holnap szépen elmászom az állásinterjú2 nevezetű eseményre. A felkészültségemet jellemzi egy nagy nulla, vagyis még ki kellene olvasnom két katalógust, meg azt se ártana eldönteni, hogy mit vegyek fel. Olasz magassarkú cipő kizárt, szoknya szintén. Ja, hogy csak egy nadrágkosztümöm van, ami meg rám Dávid szerint nagy? Hát kérem, ideje lesz felnőni a feladathoz.

És ma hallgattam jódlit... és egy kicsit megpróbáltam magam is. Én, igen, és jódlizni, igen. Nem is ment rosszul, bár a szomszédok gyanúsan hallgatnak odaát egy ideje - lehet, hogy vidékre menekültek?

Dávid meg egy elég ronda torokgyuszit kapott ki, fájva nyel, de nem a nyelve fáj. Vettem neki tantum verde-t, ő meg valami gyógy-cukrot lelt a Billa-ban, úgyhogy neki épp szopogatás van. A "szopásig" remélhetőleg nem jutunk el, mert az azt jelentené, hogy lebetegszik, itthon marad a nyakamon és még engem is jól megbetegít. Itt még nem tartunk, nem is fogunk. Egyelőre mellettem hortyog, és alkalmanként hümmöget, vagy beszél. "A két kezeddel meg tudod fogni... Ahha...." Ilyeneket. Kedves fizikusok és egyéb állatfajták, nincs kedve valakinek feltalálni egy álomolvasót?

2012. március 5., hétfő

Lapos hétfő, nembaj

Amely napon említésre méltó a mosogatás, az ablakon bekukk-szerelőbácsi a létrájával, valamint egy holnapi kiruccanás Neunkirchenbe, és a Richi-gyerek szintén holnap tartandó latinja.

Ezenkívül Dávid eléggé elrongyolódott egészsége is megér pár bötűt, bár hogy a gyöngesége hátterében mi áll, azt egyelőre homály fedi. Az biztos, hogy nem a mirelit pizza a ludas, elvégre abból én is faltam tegnap két nagyobb szeletet (és se libatöpörtyú nem volt rajta, sem egyéb lód-jellegű, haha). Mindenesetre már vagy két órája alszik, és közben olyanokat mond, hogy "jobbkéz hátra" meg "okosan, csak okosan" - mivel pedig az izgalmak őgyis épp a tetőfokukra készülnek hágni, megyek és követem a példáját. Okosan, bár nem jobb kézzel hátra, mert úgy elég kényelmetlen lenne.

2012. március 4., vasárnap

Fail-szorgalom

Nem tudom, mi lelt minket, hoy már fél nyolc tájban kivetett az ágy... Dávidot valami zavaros álom gyötörte, engem meg az ablakon bekandikáló napsugarak. A lényeg, hogy ő leült Linuxozni (kb. egész nap fel sem állt mellőle, és még nekem is magyarázott ezt-azt), én meg erőt vettem először magamon, majd a szobán is, és raktam egy rendjellegű valamit. Ezzel úgy fél tízig végeztem is, és ennyi volt részemről a szorgalom, jöhetett a jól megérdemelt, képernyős lazítás.

Délután aztán ismét a volán elé ker-ültem egy szűk óra erejéig. Sikerült fölmenni a padkára, jeeeee. Egyszer a magam jóvoltából, egyszer Dávid utasítására hogy "kifér ez"... hát, kifért, csak padkásan. Szerencsére nem lett baja Wolfnak, rendesen viselkedett és még mindig nem ütöttem el senkit, pedg ma jóval többen grasszáltak arrafelé a gyalogosok. Mit kell a délutáni jóidőben sétálgatni?! Indexeltem is, bibí, le is fulladtam párszor, babaaaa.

Holnap lesz ebéd/ vacsora házilag, mivel sem ma, sem tenap nem főztünk, és a végén még ránkrohad a pulyka, meg a többi, drága pénzen vett élelem. Apropó élelem: leltem ma egy hölgyet, aki csak nyers, önmaga által megtermesztett zöldségen-gyümölcsön él, nem is akárhogy. A neve Annette Larkins, és Dávidnak szerintem elég motivációt adhat az egészségesebb étkezéshez, mert ahogy ez a hetven éves nő kinéz, az valami csoda. Álltólag plasztikai műtétek nélküli csoda. Mondjuk nem szeretném, ha a kedvesem hozzá hasonlóan nézne ki... De mivel zavarja a gyomra, és érzi, hogy tenni kéne valamit a zavar elhárítása érdekében, hát ez egy egész jó tipp.

Vásárlás, gépezés

Még tíz előtt sikerült kinyitni a tegnapi tornáztatástól megfáradt szememet, ezért már tizenegykor el is indultunk a szokásos szombati bevásárló-körútra. A SOMA-ba párnát venni mentünk, de a párnán kívül valahogy sikerült még egy óriás kirándulós hátizsákot is beszerezni, meg egy kartondoboznyi ruhát, mert épp 5 euró volt ilyen kiszerelésben. A vásárolt ruhákból egy lett túl szűk, a többi pont jó. Ez csak azért érdekes, mert míg Dávid minden őt érdeklő ruhát fölpróbált, sőt, velem is szemrevételeztetett, addig én csak elkapom a ruhát, megsimítom, néha megforgatom, és már el is dőlt a sorsa. Ilyen egy rutinos turis, a hibaszázalék kb. 10.

Voltunk még a Hoferben, ez a 70 centes banán miatt említésre méltő, meg a Sparban, ahol hosszas szünet után vettünk ismét pulykahúst. Holnap lesz belőle valami ehető állagú dolog, ma kész nyársakat próbáltunk ki... A teszteredmény elég kétes, nekem a csirke túl száraz, a paprika túl kesernyés, a virslidarab a közepén ízlik, de kevés. Nem ez lesz a kedvenc gyorskajám, ennyi bizonyos.

Ma kivételesen sokszor fordult elő, hogy Dáviddal egymás agyában turkáltunk - amit ő gondolt, én mondtam ki, vagy fordítva. Mondtam is, hogy kíváncsi lennék, milyen eredmények születnének egy ravasz vizsgálat során. A vizsgálat ravaszsága abból állna, hogy elkülönítve figyelnek meg minket, és a hasonló gondolatokat, mozdulatokat, cselekedeteket rögzítik - vajon mennyi lenne belőlük, ha épp nem egymás közelében vagyunk?

Fetelepült a laptopra két ősrégi DOS-os játék, a Prehistoric és a Prince of Persia. Nsztalgica, fesőfokon. A nap maradék órái mindkettőnk részéről a gép előtülve teltek, mégis jóval hasznosaban a megszokottál. Dávid egy Linux-ot bűvöl, mert meglepetés gyanánt hoztam magammal Magyarországról két szép programozással kapcsolatos könyvet... úgyis folyton emlegette. hogy milyen szívesen tanulna. Ím, itt a lehetőség! Ő pedig, legnagyobb örömömre, él vele éstanulja, buzulja fél napon át, szépen túlmelegítve a hálókáryát -annyira, hogy utóbbi a végén még föl is lázadt az ilyen mértékű igénybevétel ellen, és most "pihen". Jómagam lektori munkát végzek, mert valaki eljuttatta hozzám a könyvét... és nem lennék kellőképp bölcsész, ha nem kritkus szemmel nézném. Emiatt hárm oldalt haladtam egy óra alatt... és nem is végeztem, ma már nem is fogok. Majd holnap, szépen, ahogy illik, mára már a lefekvésen kívül nincsenek ambícióim.

2012. március 2., péntek

A tegnap és a ma izgalmai

Egy darab tegnap:

El kellett jönnöm Magyarországról, és emiatt szomorú voltam. Pedig igazán ritkán vagyok szomorú, ezúttal azonban sikerült. Elszorult a szívem, ahogy az üres lakásban benéztem a fiókomba és ott a régi rendben leltem a kis ingóságokat, emlékeket. Ahogy végigmentem az előszobán, majd kulcsra zártam a bejárati ajtót. Ahogy a jól megszokott úton a Tesco felé igyekeztem.

Itt a sors kicsit megtréfált, hogy ne legyek olyan szomorú. Dávid levelét kellett feladnom az OEP-nek... ez azért is érdekes, mert pont így jöttem el Ternitzből is, ott is feladtam a postán Dávidnak egy levelet, az ottani OEP-hez.

Ez a magyarországi menet nem volt épp egyszerű, pedig 3 pénztár is üzemelt, ámde:

- az első pénztárhoz, ahova beálltam, egy idősebb fazon állt be elém, kezében valami értékpapírokkal, amiket be akart váltani... és mivel már csináltam ilyet jómagam is, tudtam, hogy ez min. negyed óra lesz, így odébb álltam
- a második pénztárnál dolgozó hölgy vörösre fújt orral és láztól csillogó szemekkel, kipirult arccal fogadott, meg az abban a pillanatban kitett ZÁRVA táblával, ezért még odébb álltam
- a harmadik pénztárhoz épp előttem jutott oda egy pofa, kezében cirka 20 szép sárga csekkel - odébb pedig nem álhattam, hát kivártam a "soromat".

Utána szép 20 másodperc alatt végeztem is. El a buszmegállóba, onnan a Keletibe, cifra háromnegyed óra várakozás a szerencsére bent álló vonaton, és már indultunk is. Figyelmes lettem a kis táblára a vészféknél, rajta volt a megnevezés vagy öt nyelven, meg persze, hogy ne ezt húzogasd, hanem a .... na mindegy. Franciául viszont csak annyi állt ott, hogy riasztó. Jó tudni - ha riasztani akarok valakit, húzzam meg a vészféket... a lusta nemkiírós mindenit neki.

Az úton végig 7-9 perces átszállásokkal jöttem, 3-szor is megsétáltattak a vonatok. A szomorúság végre enyhült, a zenehallgatás segített. Volt információértékű hír is, hogy a külföldi rendszámú autókat még szigorúbban ellenőrzik a rendszámtáblás törvény miatt, meg hogy egyre több helyen tanítanak kínait a magyarországi oktatási intézményekben. Gyuszi bácsinak volt igaza, persze. Voltak még párosan repülő gémjellegű madarak, meg egy nagy rakat vadkacsa, földön, vízen és levegőben egyaránt. Hó semerre, bezzeg mikor az ellenkező irányba utaztam...

A sopronban vesztegelő kis vonat jegykiadó automatája nem adott jegyet, viszont szorgosan elnyelte az eurót - egy bácsitól kettőt, tőlem, mivel meg akartam győződni a gép vásottságáról, egyet. Váljék egészségére.

Végül csak megérkeztem, és a tegnap este idegesen telt el, a mai interjú miatt.

Akkor jöjjön a ma. Hosszas utánajárás után Dávid megszerkesztette nekem a haditervet az odajutáshoz. Ugyan háromnegyed órás séta is volt a tervben, de legalább biztos odaérkezést ígért. Az ünnepi cipő mondjuk nagyon nem lelkesedett ezért a részért, tört is a vége felé. Az elegantos táska össze-feketézte a ruhámat, a szoknyában nem lehet 25 centisnél nagyobb lépéseket megtenni, az elegáns kabátban gyakran majd megfagytam, a gondosan rendezett frizurát szétfújta a szél. A smink végig zavart, és mivel a fények az utcán mások, mint a fürdőszobában, nem is állt jól. Egy utcaseprő férfi két csikk feltakarítása között azért rámköszönt, éljen az elismerés.

Mödling nagyobb, mint Ternitz, van benne sok patak meg buszok, nincs sok járda és tájékoztató tábla. Az útidíj a fájdalmas, mert ha semmi kedvezményben nem részesül az ember, akkor egy oda-vissza bizony 23 euróba fáj, ami nem kevés pénz... főleg, ha naponta kell kiadni. A társalkodó partnerem egy bajszos és szúrósszemű osztrák úriember volt. Eredmény persze nincs, kedden megyek vissza, de annyi bizonyosnak látszik, hogy üzleti utak is benne lennének a pakliban, amiket persze autóval kéne lebonyolítani.

Egy egyszerű B kategóriás jogosítvány itt minimum 800 euró, de ennél csak drágább van, és akkor nincs benne a vizsgadíj, esetleges pótvizsgadíjak, alkalmassági vizsgálat, elsősegély-tanfolyam, miegyéb. Ha lesz is jogsim, szerintem nem itt szerzem meg. Egyelőre a frász kitör, ha arra gondolok, hogy forgalomban vezessek. Annyi a süle-büle az utakon, mint a nyű, főleg errefelé - egyszer már írtam róla talán, hogy örömest mennek szembe a forgalommal. Meglátjuk, kedden jön a második kör, mert az illetékes kis hölgy ma sajnos beteg volt.

A jogsi kapcsán sikeresen kiderítettem, hogy amilyen látásom nekem van, azt sztereo-vakságnak hívják, és nem is annyira ritka, 10-12 százaléknyi ember állítólag nem képes a két szemmel egyszerre látni. Legalább nem tompalátó vagyok, az is valami. Huhhh, de milyen lefekvés jön mindjárt.

2012. március 1., csütörtök

Megint itt

Sajnos most semmi kedvem nincs leírni az út izgalmait, a készülődést a holnapi napra meg minden egyebet. Megyünk aludni. Per pillanat úgyse sípol a szomszéd csöve... A holnapi beszámolóhoz meg majd szépen odacsatolom a mait. Most viszont zutty!

Sokfelé, sokféle

Busz, metróü, villamos, gyalog. Trolival nem. Fogorvosi rendelő, könyvesbolt, turi 1, turi 2. Burger King, Tesco. Apám, este anyám és Geri. Skype-on Dávid, telefonon Kati. Egy darab megcsinált fog, némi kiadott pénz, túl sok evés. Furcsa emberek - hátulról Lilinek kinéző valaki, pukkancs néni, cinkos eladó, meregetős szemű cigányleányok, vidám fogorvos, hülyékkel elárasztott pénztáros és sötét alakok a Tescoban. Egy óra apámnak, óracsere bal csuklóról jobb csuklóra nekem. Egy szakadt, egy nagy és egy jó ruha kiturkálása a sok közül, itthon további szekrények feltúrása megfelelő ruhadarab után. Angol továbbképzés egy csomó ismeretlen szóval, és ravasz újságcikkekkel öcsém részéről. Holnap itthonról haza. Fura. Fura ez az egész.