2013. május 28., kedd

Tanulsz vagy tanítasz

Néha mindkettő. nem, nem igaz. Mindig mindkettő. Az együttlevést, a viselkedést, az önkifejezést, az önkifejezést úgy, hogy ne bánts vele mást. Zenélni, úgy, hohy tetsszen is. Értékelni mindazt, amid van, annak árnyékában, amid már nincs, és főleg annak az előrenyúló árnyéknak az oltalmában, hogy amid van, azt is elevszítheted. Tanulni becsülni a körülményeket, a napfényt, a korodat (lám, milyen sok), az egészségedet.

Mégsem így vagyunk, hanem semmiségeken összekapunk, hülyeségeket fújunk föl, melodrámázunk a legnagyobb boldogság közepette is. Komplett idióták vagyunk, és összezavarunk mindent. És mikor mégsem, akkor bőszen próbáljuk mindezt másoknak átadni. Több-kevesebb sikerrel. És utána magunk esünk ugyanabba a hibába.

Mindemellett vezettem ma automata VW Passatot, VW Polot, baleset nem volt, de lehetett volna. Hülyültem, nem főztem, de pácoltam, holnap főzhetek bent, na tessék. Erre tartanak. Olvastunk mesét a főnökkel magyarul, rájöttem, hogy az olvasást gyakoroltatnom kell.

Szünetünk lesz csütörtökön, nem tudom, örüljek-e neki. Ahogy azt sem tudom, tényleg megyek-e szerdán énekelni.

Timi barátnőmtől, akiből csak egy van, de az nagyon, hallottam vidámat. Beteszem ide, mint tanulságos párbeszédet. A diákjaitól leste el....

(egyik diák) "De tanárnő, ha hangoskönyvből tanulom meg, akkor nem hiba, ha nem tudom rendesen leírni a neveket, igaz?"
(másik diák) "Nem baj, majd leírod fAnAtikusan.."

És vers, mert az kell.Petőfitől mégpedi valami egészen szokatlan. A barna kisleányok ezúttal távol maradnak, merengés jő s némi lélekvándorlástan:

HALHATATLAN A LÉLEK...

Halhatatlan a lélek, hiszem,
De más világba nem megy át,
Csak itt lenn a földön marad,
A földön él és vándorol.
Többek közt én, emlékezem,
Rómában Cassius valék,
Helvéciában Tell Vilmos,
Párizsban Desmoulins Kamill...
Itt is leszek tán valami.

2013. május 27., hétfő

Nem épp anyák napja

A cím Ágiról szól, akinek a gyerekei egész bravúros ügyességgl teszik tönkre az idegeit. A főnök szerint egy apa hiányzik mellőlük. Valószínűleg nem téved nagyot. Remélem, Ági a sarkára áll és megmutatja, hogy egyedülálló anyaként is fel lehet nevelni két gyereket. Én meg jól képen csapnám mindkettőt.

Csütörtök nálunk elvben szabadnap, de még nem tudom, hogy fogom eltölteni. Dávid hazamegy autót szereltetni - ez megint egy rakat pénz. Viszont autó nélkül szintén nem jó.


Ha már autó... vezettem ma is, és megintcsak a főnök párjának a kocsiját. Már alakul... de lehetne ezt még jobban is. Jóanyám otthon ügyeskedik a vezetéssel... de neki sem egyszerű, mert a kartonját sehogy nem lehet előkeríteni. Sebaj, így is voltak már forgalomban Zolival, aki az ő oktatója is immár, nem csak az enyém. Jihhhá.

Okosság: A hülyegyereket képen kell csapni.

Vers: Adytól.

2013. május 26., vasárnap

Hepaj vala

De még milyen jó. A bomlasztó egyén kitett magáért, tette mindezt pozitív értelemben, éppen ezért egy büdös mukkom sem lehet. Más meg, aki alapból kooperatívabb volt, kevésbé teljesített, és volt olyan is, aki egész egyszerűen csak rossul lett. Mindezzel együtt Gini barátnőmnek életre szóló élményt kerítettünk, és meg kell hogy mondjam: büszke vagyok magunkra.

Ma némi lógás után felevett a fene a vonatra megint. A vonat késett, a csatlakozást esélyem sem volt elérni, de legalább sétáltam egy nagyot Sopronban. 

Még a vonaton lettem figyelmes egy kiscsaládra: apa és lánya utazott és vidulta végig a majd három órát. Volt ott székenmászkálás, barchoba, németezés (a dunkel az azt jelenti, hogy világos... olyan nincs, hogy Elefant, csak hogy ElefantEN... kicsit fájt) és Kivagyokén című játék. Az egyik megfejtés a Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon képviselő úriember volt. Az illető már előúkerült témaként, mikor Katiék ellátogattak ide Veszprémből. Megosztó egy pasas, az biztos. És ma a kislány jóvoltából megtudhattam, hogy van paródiája is a dalszövegnek (biztos van TÖBB is, én egy ilyet találtam mai "VERS" gyanánt):

Az én hentesem egy olyan arc, aki
Zsíros deszkát ken,
Amikor éhezem,
Hagymával meghinti rendesen,
Az én hentesem.
Ő az én hentesem.

Az én hentesem egy olyan arc, aki
Bélszínt darál csendesen,
A macskámnak viszem,
Állatvédő vagyok, igen,
Jó a hentesem.
Ő az én hentesem.

Refrén:
Mert nem kell más nekem,
Csak a hentesem, az én hentesem.
Bármit kínál,
Az úgy jó nekem, az úgy jó nekem.
Mert mindig jót ajánl,
Az én hentesem, az én hentesem.
Ezt csócsálnám:
És így jó nekem, és így jó nekem
A sült máj.

Az én hentesem egy olyan arc, akitől
Bontott csirkét kérnek,
Mert arra különleges pácot kennek,
Ettől zöld a hentesem
 Ő az én hentesem.

Az én hentesem a juhbelekbe
Virslit tölt, ami nagyon ízletes,
Rozmaringos bárányborda lesz,
Jó, ha fűszeres.
Ilyenkor alig férek a bőrömbe.
Ő az én hentesem.

Refrén:
Mert nem kell más nekem,
Csak a hentesem, az én hentesem.
Bármit kínál,
Az úgy jó nekem, az úgy jó nekem.
Mert mindig jót ajánl,
Az én hentesem, az én hentesem.
Ezt csócsálnám:
És így jó nekem, és így jó nekem
A sült máj.

Mert nem kell más nekem,
Csak a hentesem, az én hentesem.
Bármit kínál,
Az úgy jó nekem, az úgy jó nekem.
Mert mindig jót ajánl,
Az én hentesem, az én hentesem.
Ezt csócsálnám:
És így jó nekem, és így jó nekem
A sült máj.

Okosat csak annyit mondok, hogy aki fáradt, az ne sorozatot nézzen, hanem menjen aludni.

2013. május 25., szombat

Magyarba-huss

Itt vagyok Budapesten, megint. Holnap leánybúcsú lészen, annak a lázában égünk páran leányok :)

A főnök mára megkerült, eszerint épségben hazajutott, és még interneten keresgélt olyan céget, amit én csak Indiában találtam meg. Olaszország azért közelebb van... ügyesedik, előbb talált meg valamit, mint én. A végén még a fejemre nő. 

Dávid meg a másik, reggel olyan német mondatot ritytentett, hogy csak néztem. És az internetet is megreparálta, szépen magyarosul fogalmazva. Mert az persze csak akkor tud elmenni, mikot vonatidőpontokat kellene néznem a kishazámba való eljutás érdekében.

A főnök azt mondta, kivisz az állomásra, mivel a párja autója még nem rohadt le alatta. Az az autó arról sem tudott, hogy megvan a jogsim... és mielőtt megtudhatta volna, rám lett parancsolva, hogy sipirc a vezetőülésre. Na szép, így visznek ki az állomásra, mi? Még én vittem őt... épp csak ki nem tettem :) Na majd legközelebb.

A vonatút előtt még vásárolnom kellett ezt-azt, de meglett minden, szerencsére. Vagyis majdnem minden... szőrös bilincs kell még, és egy hiperfakanál sem ártana. 

A mostani profán stílushoz képest a vonatút meglepően emelkedett volt, és nyugalmas. Egyedül ültem végig a csaknem három órás utat Soprontól a Keletiig. A zenehallgatás ilyenkor üdítő tud lenni, főleg, hogy vonaton valahogy nem szeretek olvasni. Tán furán hangzik, de rosszul leszek tőle, fizikailag. A rádióban viszont Pest felé közeledve egyre érdekesebb dolgok kezdtek gyűlni: interjú értelmes énekessel, kóristákkal, és egy jó csokorra való mindenféle vers. Bár tudnék idézni... valami hermeneuta nő is volt, akinek a költő a kataforáit markolná, az anaforáit nyalná... Meg egy másik, ami arról szólt, hogy a versek Júdások, pénzszerzésre jók csak. Ennek megleltem a forrását, itt ni: korabeli vers.

És még Ányos Páltól is volt egy jó adag. Némi szentimentalizmus keveredett az alkonyati vonatozásba, fínom esti fűszer gyanánt. És az a fÍnom direkt hosszú Í.

Most ismét észbe kellett kapnom, hogy már fél egy van, és még dolgom is lenne. Megyek hát, bilincslesre és fakanálszerző böngészésre. Vadászidény vagyon.

S ami ma fáj, holnapra tovatűnik talán. Más lesz a fény, s mi rávetül, az árny...

2013. május 23., csütörtök

Behozandusz

A sűrűségnek is van határa. A méz, mikor besűrűsödik, cukros lesz, megszilárdul, nem mozdul. Hőt kell neki adni, hogy megint normálisan folyjon. Az ember hasonló, de neki nem hősokk kell, hanem mondjuk egy olyan nap, amikor... amikor úgy igazán nem történik semmi. Vagy alig valami. És ez a nap pont ilyen volt most, afféle ajándék-lógós nap.

De még szépen le kell írni, hogy.

Hállellujjjja, ja-ja-ja. Meggyütt a jogsi. Expressz módon keringett Ausztria éterében-terében, míg fel nem kaptam a postán tegnap reggel. Lett belőle nagy futás, hogy elérjem a vonatot. Elértem. A főnöknek mutattam meg először, már adta is volna át a helyet a volánnál. Mondtam, hogy méág inkább ne, majd holnap... ez volt tegnap.

A "holnap", azaz a mai nap a főnök autója lerohadt alatta, mikor egy ügyféltől jött visszafelé, egy amúgy sem túl sikeres masinabemutató után. Feladta, bekrepált, ennyi. Mondtam is magamban: ez a kocsi inkább meghal, semhogy én vezessem.

Szóvalhogy a mai nap főnökuram számára igen szerencsétlenül alakilt. Öröm lehet az ürömben számára, hogy így kihagyott egy dolgozatírást... De nem hinném, hogy ez különösebben vigasztalja, ha holnap megmondom neki. Úgyhogy talán inkább meg se mondom. Hívja ki a fene maga ellen a sorsot... no meg én, de nem mindig.

A tegnapi bejegyzés természetesen karaokeparti miatt maradt el. Csak a szokásos... azaz dehogyis. Énekeltem két duettet. Egyik potttsékabb lett, mint a másik. Előtte énekeltem egyedül. Na az jó volt. Lehet, hogy le kéne vonni némi tanulságot a dologbul... még nem döntöttem el. Ez a móka tényleg nem egészen a minőségi szórakozás kategóriájába esik - lejjebb kell adni az igényszintet, akkor finom a móka. És fel lehet dobni másképp: elég pár "vicces kellék". Az meg nálam mindig van, most épp egy napszemüveget súvasztottam a táskámba, mielőtt Dávid nyomába eredtem volna a karaoke-bárba. Lettek is olllllyan fotók, hogy jujj. Meg jajj. Koreografálni tudni kell, kérem. És ÉN TUDOK IS. Ezért van az, hogy amikor rám hallgat a nép, akkor az úgy jó.

Bezzeg amikor nem... Ez a lánybúcsú már épp ideje, hogy nyélbe legyen ütve. Van egy egyén, aki bomlasztja a bandát, szítja a feszültséget. Nem kedvelem az ilyesmit, és Gini érdekében nem hagyom elmérgesedni a helyzetet, de még bármi megtörténhet magán a búcsún, ami holnapután tartandó. Az alkohol ugyebár felszíre hozza, amit jobb lenne mélyen eldugva tartani. És ha az egyén balhét rendez puszta féltékenységből, azzal tönkre fogja tenni a közös barátnőnk nagy napja előtti másik nagy napot. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy ne így legyen. Tán elég lesz... tán nem.

Zavaró továbbá, hogy minségi bejegyzésekre mostanában már alig-alig futja. Ideje lenne ügyelnem arra, hogy nemcsak blogfirkász vagyok, hanem önjelölt művész is, a maga alkotta határokkal és igényszinttel. Jó lenne nem alább adni, de igen gyakran megesik, hogy csak le akarom tudni az írást, mint a napi penzumot. Ekképp pedig elveszítem azt, ami igazán fontos - az ünnepet az írásban. Nem szabad. Elég dolgot veszítettem már el ahhoz, hogy ezt (és még pár más dolgot) ne hagyjak veszendőbe menni. Nem egészen én bújok a sorok mögött, ez csak egy rész belőlem, alaposan becsomagolva és ragasztószalaggal erősen átkötve. De legalább a csomagolás lehetne tetszetősebb néha, nem?

A kevesebb alvás ellenben, mivel szintén kirángat a hagyományos, megszokott menetből, egész üdítően hat a blogolási szokásaimra. Egy jó adag kialvatlanság, némi indulat, szemernyi tehetség a sarokban - és meg is vannak az ideális feltételek a mesterremek írásához. Pont így született Az ifjú Werther szenvedései is. Bele is haltak páran. Nem linkelem be - tessék elolvasni. Kétnyelvű példányok is kaphatóak, németül is tudóknak úgy a legtartalmasabb olvasni.

Az egész bejegyzés csordultig van oktondi megállapításokkal. Mind az enyém, meg nem tagadom őket. Semmit nem kéne megtagadni, ami a miénk. Hozott anyag - formálható, ha nem tetszik. Kidobni nem érdemes... hiányozni fog. Hát, ehhez tartsa magát mindenki. 

Én pediglen bölcsességem tetőpontján elvonulok rajzfilmsorozatot nézni, mielőtt egy Sokratés-koszorú hullana szöszke fürtjeimre.


2013. május 21., kedd

Határt szabni érdemes

Mert az embernek akkor is vannak határai, ha nem akar róluk tudomást venni. Például ha túl sok sorozatot akar nézni, másnap olyan lesz, mint egy ólomlufival töltött vízihullácska. 

Főleg, hogy főzni is kell még reggel.

Bent munka volt, de nem rengeteg. A főnöknek kereken megmondtam, hogy ha együtt kirándulunk legközelebb, akkor azt tehetnénk úgy is, hogy a banda együtt marad, és nem szakad szanaszét. Némi diskurzus után meglett a közös nevező. 

Holnap megint jön Saakine, és nem törököztem semennyit. Nagy szégyen, a kezdeti lelkesedés után... össze kell szednem magamat megint. És a billentyűzeteket is be kell vinni, hogy számítógépet lehessen tesztelni, és afrikai kereskedőcégeket kell keresni, miközben a karaoke-estre megtanulok egy irgalmatlan nehéz és csupa-dialektus-nótát, ami elvben az elvált nők himnusza... Tudta a fene, de ha már megígértem, meg is kell tenni. És gitározni, és zongorázni kéne, és futni, meg táncolni, meg mozogni, úszni és olvasni és önképződni, amíg még lehet. Előbb-utóbb vége lesz a sorozatnézésnek is, és akkor mindezekre lesz idő.

Bölcsességből már Dunát lehet rekeszteni ezzel a bejegyzéssel, de egy Juhász Gyula-vers még pont idefér.

 Sóhaj

Meg akarjátok ölni a pacsirtát,
Harsány dalost, mert pirkadást dalol,
Hisz könnyüket már a mezők kisírták
S a Nap, a Nap kél már a hant alól.

És mit bántjátok a szomorú hattyút,
Ki fölriadt a fekete tavon
S énekbe kezd, mely oly édesbúsan szól,
Hogy kéjesen borzong a fájdalom? 

És mit akartok a fáradt dalostól,
Ki bús robotban vigaszt énekel
És áhítattal az ünnepre gondol,
Mely jönni fog még, ó mert jönni kell!

Töretlen optimizmus, nemde? No, tegyük el magunkat egy víg holnapra.

Levesből is a sűrűje az igazi

Valahogy az élettel is így van, nem?

Szóval tegnap oly sűrűre sikeredett a nap, hogy a blogolás már bele se fért. Ez van, kérem, de azért remélem, hogy nem válik rendszeressé a dolog.

Voltunk kirándulni... végül hatan. Dávid családjának a tervezés közbeszólt. Fantasztikus helyeken jártunk, és hárman egy meredekebb útszakaszt is bevállaltunk: a főnök legidősebbként, mi pedig legfiatalabbakként. Láttunk megannyi szép vadvirágot, sziklákat, fákat, fekete fűbenkúszó kígyót, patakot. Felértünk, győzedelmesen belakomáztunk (a mai napiog nem értem, hogy noha egyáltalán nem voltam éhes, hogy fért el a gyomromban a nemkicsi gombóc a nagyobbacska sertéssülttel és a termetes párolt káposztával, rá kóla, sör és még vegyesgyümölcsös joghurttorta is - a kilóim, köszönik szépen, jól vannak). Annyi de annyi fényképet csinált Dávid a vadonatúj géppel, és én mégsem érem el. Ahhoz át kéne tenni a gépemre, ahhoz meg helyre kéne tenni a gépet és letakarítani róla a "szemetet". Na ez az, amire mostanság egyáltalán nincs időm.

Lényeg a lényeg: képek majd lesznek, egyelőre tessenek a beszámolóval megelégedni. A "kis kirándulás" végét nem egészen értettem, mert a főnök irgalmatlan tempót diktált lefelé, és a csapat szanaszét-szakadt. El is húztuk a csíkot, miután a kocsikhoz visszaértünk, már amúgy is várt ránk Kati, Cili és János. Az este jó részét fényképezéssel, pizzázással, képnézegetéssel, Youtube-os videók nézegetésével töltöttük, de utána hármunknak csak nem akaródzott lefeküdni, úgyhogy jártunk egyet a centrumban, végig a hangos herrengasse-n, kilyukadva a kedvenc karaoke-bárunkba, ahol épp nem karaoke volt a program, hanem koktélozós est... de azért ottragadtunk. Énekelni mikrofon nélkül is lehet, nem?

Kettőkor estünk az ágyba, de az urak reggel már keltek, mert muszáj volt a Schneeberget megmászni. Le is szakadt rájuk a jégeső, a rendes eső, fönt szél volt, és hó, és köd (de legalább nem tél, és csend, és hó, és halál). Mi hölgyek a városban múlattuk az időt egy rövid séta erejéig, de mivel a fiúk fentről küldtek nekünk is pár barátságosabb sötét felleget meg némi csapadékot is hozzá, hazamentünk ebédet főzni. Nem lett rossz, csak a körtben tízféle íz éle keveredik. Nyamm.

Délután újabb, ezúttal eggyel hosszabb sétát tettünk, de csak egy jól megérdemelt csendes pihenő után - amelynek során én oklevelet próbáltam eszkábálni leánybúcsús barátnémnak, több-kevesebb sikerrel.

A Wiener Neustadt-i dóm (vagy inkább Dóm?) elég kevert egy alkotás, van ott későromán, koragót, barokk és 20. századi betoldás is. A Dóm belsejében az egyik kőtáblánál vigyorgó kobold, denevérszárny-fülekkel... kár, hogy nincs róla fénykép. És a Dóm-téren találtam egy telefont, tokostul. Utóbb felhívtuk a "Mama" jelzetű telefonszámot és a készülék egy óra múlva átadásra került. A becsületesség jutalma egy 70 %-os minőségi étcsokoládé-tábla :) Jó jót tenni.

Amilyen okosságok előkerültek az elmúlt napok folyamán:

"Nézd ezt a nőt, milyen ronda! Olyan szép..."
"Hegymászás közben nedves kőre ne lépj ferdén..." 

Valamint hogy népdalhang nem egyenlő torokhang, és sokféleképp lehet formálni a levegőt.

Verset nem fogok most keríteni, de hallgattunk ma megannyi népdal között Cseh Tamást, tőle leltem valami klasszikusabbat.

Holnap munkanap lesz megint... és ismét olyan távolinak tűnik, mikor utoljára voltam bent a munkahelyen. Mintha nem is idén lett volna. Remélem, az irodához a kulcs még megvan...