A sűrűségnek is van határa. A méz, mikor besűrűsödik, cukros lesz, megszilárdul, nem mozdul. Hőt kell neki adni, hogy megint normálisan folyjon. Az ember hasonló, de neki nem hősokk kell, hanem mondjuk egy olyan nap, amikor... amikor úgy igazán nem történik semmi. Vagy alig valami. És ez a nap pont ilyen volt most, afféle ajándék-lógós nap.
De még szépen le kell írni, hogy.
Hállellujjjja, ja-ja-ja. Meggyütt a jogsi. Expressz módon keringett Ausztria éterében-terében, míg fel nem kaptam a postán tegnap reggel. Lett belőle nagy futás, hogy elérjem a vonatot. Elértem. A főnöknek mutattam meg először, már adta is volna át a helyet a volánnál. Mondtam, hogy méág inkább ne, majd holnap... ez volt tegnap.
A "holnap", azaz a mai nap a főnök autója lerohadt alatta, mikor egy ügyféltől jött visszafelé, egy amúgy sem túl sikeres masinabemutató után. Feladta, bekrepált, ennyi. Mondtam is magamban: ez a kocsi inkább meghal, semhogy én vezessem.
Szóvalhogy a mai nap főnökuram számára igen szerencsétlenül alakilt. Öröm lehet az ürömben számára, hogy így kihagyott egy dolgozatírást... De nem hinném, hogy ez különösebben vigasztalja, ha holnap megmondom neki. Úgyhogy talán inkább meg se mondom. Hívja ki a fene maga ellen a sorsot... no meg én, de nem mindig.
A tegnapi bejegyzés természetesen karaokeparti miatt maradt el. Csak a szokásos... azaz dehogyis. Énekeltem két duettet. Egyik potttsékabb lett, mint a másik. Előtte énekeltem egyedül. Na az jó volt. Lehet, hogy le kéne vonni némi tanulságot a dologbul... még nem döntöttem el. Ez a móka tényleg nem egészen a minőségi szórakozás kategóriájába esik - lejjebb kell adni az igényszintet, akkor finom a móka. És fel lehet dobni másképp: elég pár "vicces kellék". Az meg nálam mindig van, most épp egy napszemüveget súvasztottam a táskámba, mielőtt Dávid nyomába eredtem volna a karaoke-bárba. Lettek is olllllyan fotók, hogy jujj. Meg jajj. Koreografálni tudni kell, kérem. És ÉN TUDOK IS. Ezért van az, hogy amikor rám hallgat a nép, akkor az úgy jó.
Bezzeg amikor nem... Ez a lánybúcsú már épp ideje, hogy nyélbe legyen ütve. Van egy egyén, aki bomlasztja a bandát, szítja a feszültséget. Nem kedvelem az ilyesmit, és Gini érdekében nem hagyom elmérgesedni a helyzetet, de még bármi megtörténhet magán a búcsún, ami holnapután tartandó. Az alkohol ugyebár felszíre hozza, amit jobb lenne mélyen eldugva tartani. És ha az egyén balhét rendez puszta féltékenységből, azzal tönkre fogja tenni a közös barátnőnk nagy napja előtti másik nagy napot. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy ne így legyen. Tán elég lesz... tán nem.
Zavaró továbbá, hogy minségi bejegyzésekre mostanában már alig-alig futja. Ideje lenne ügyelnem arra, hogy nemcsak blogfirkász vagyok, hanem önjelölt művész is, a maga alkotta határokkal és igényszinttel. Jó lenne nem alább adni, de igen gyakran megesik, hogy csak le akarom tudni az írást, mint a napi penzumot. Ekképp pedig elveszítem azt, ami igazán fontos - az ünnepet az írásban. Nem szabad. Elég dolgot veszítettem már el ahhoz, hogy ezt (és még pár más dolgot) ne hagyjak veszendőbe menni. Nem egészen én bújok a sorok mögött, ez csak egy rész belőlem, alaposan becsomagolva és ragasztószalaggal erősen átkötve. De legalább a csomagolás lehetne tetszetősebb néha, nem?
A kevesebb alvás ellenben, mivel szintén kirángat a hagyományos, megszokott menetből, egész üdítően hat a blogolási szokásaimra. Egy jó adag kialvatlanság, némi indulat, szemernyi tehetség a sarokban - és meg is vannak az ideális feltételek a mesterremek írásához. Pont így született Az ifjú Werther szenvedései is. Bele is haltak páran. Nem linkelem be - tessék elolvasni. Kétnyelvű példányok is kaphatóak, németül is tudóknak úgy a legtartalmasabb olvasni.
Az egész bejegyzés csordultig van oktondi megállapításokkal. Mind az enyém, meg nem tagadom őket. Semmit nem kéne megtagadni, ami a miénk. Hozott anyag - formálható, ha nem tetszik. Kidobni nem érdemes... hiányozni fog. Hát, ehhez tartsa magát mindenki.
Én pediglen bölcsességem tetőpontján elvonulok rajzfilmsorozatot nézni, mielőtt egy Sokratés-koszorú hullana szöszke fürtjeimre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése