Valahogy az élettel is így van, nem?
Szóval tegnap oly sűrűre sikeredett a nap, hogy a blogolás már bele se fért. Ez van, kérem, de azért remélem, hogy nem válik rendszeressé a dolog.
Voltunk kirándulni... végül hatan. Dávid családjának a tervezés közbeszólt. Fantasztikus helyeken jártunk, és hárman egy meredekebb útszakaszt is bevállaltunk: a főnök legidősebbként, mi pedig legfiatalabbakként. Láttunk megannyi szép vadvirágot, sziklákat, fákat, fekete fűbenkúszó kígyót, patakot. Felértünk, győzedelmesen belakomáztunk (a mai napiog nem értem, hogy noha egyáltalán nem voltam éhes, hogy fért el a gyomromban a nemkicsi gombóc a nagyobbacska sertéssülttel és a termetes párolt káposztával, rá kóla, sör és még vegyesgyümölcsös joghurttorta is - a kilóim, köszönik szépen, jól vannak). Annyi de annyi fényképet csinált Dávid a vadonatúj géppel, és én mégsem érem el. Ahhoz át kéne tenni a gépemre, ahhoz meg helyre kéne tenni a gépet és letakarítani róla a "szemetet". Na ez az, amire mostanság egyáltalán nincs időm.
Lényeg a lényeg: képek majd lesznek, egyelőre tessenek a beszámolóval megelégedni. A "kis kirándulás" végét nem egészen értettem, mert a főnök irgalmatlan tempót diktált lefelé, és a csapat szanaszét-szakadt. El is húztuk a csíkot, miután a kocsikhoz visszaértünk, már amúgy is várt ránk Kati, Cili és János. Az este jó részét fényképezéssel, pizzázással, képnézegetéssel, Youtube-os videók nézegetésével töltöttük, de utána hármunknak csak nem akaródzott lefeküdni, úgyhogy jártunk egyet a centrumban, végig a hangos herrengasse-n, kilyukadva a kedvenc karaoke-bárunkba, ahol épp nem karaoke volt a program, hanem koktélozós est... de azért ottragadtunk. Énekelni mikrofon nélkül is lehet, nem?
Kettőkor estünk az ágyba, de az urak reggel már keltek, mert muszáj volt a Schneeberget megmászni. Le is szakadt rájuk a jégeső, a rendes eső, fönt szél volt, és hó, és köd (de legalább nem tél, és csend, és hó, és halál). Mi hölgyek a városban múlattuk az időt egy rövid séta erejéig, de mivel a fiúk fentről küldtek nekünk is pár barátságosabb sötét felleget meg némi csapadékot is hozzá, hazamentünk ebédet főzni. Nem lett rossz, csak a körtben tízféle íz éle keveredik. Nyamm.
Délután újabb, ezúttal eggyel hosszabb sétát tettünk, de csak egy jól megérdemelt csendes pihenő után - amelynek során én oklevelet próbáltam eszkábálni leánybúcsús barátnémnak, több-kevesebb sikerrel.
A Wiener Neustadt-i dóm (vagy inkább Dóm?) elég kevert egy alkotás, van ott későromán, koragót, barokk és 20. századi betoldás is. A Dóm belsejében az egyik kőtáblánál vigyorgó kobold, denevérszárny-fülekkel... kár, hogy nincs róla fénykép. És a Dóm-téren találtam egy telefont, tokostul. Utóbb felhívtuk a "Mama" jelzetű telefonszámot és a készülék egy óra múlva átadásra került. A becsületesség jutalma egy 70 %-os minőségi étcsokoládé-tábla :) Jó jót tenni.
Amilyen okosságok előkerültek az elmúlt napok folyamán:
"Nézd ezt a nőt, milyen ronda! Olyan szép..."
"Hegymászás közben nedves kőre ne lépj ferdén..."
Valamint hogy népdalhang nem egyenlő torokhang, és sokféleképp lehet formálni a levegőt.
Verset nem fogok most keríteni, de hallgattunk ma megannyi népdal között Cseh Tamást, tőle leltem valami klasszikusabbat.
Holnap munkanap lesz megint... és ismét olyan távolinak tűnik, mikor utoljára voltam bent a munkahelyen. Mintha nem is idén lett volna. Remélem, az irodához a kulcs még megvan...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése