2017. január 8., vasárnap
Ma jó
2017. január 6., péntek
Éjjeli szívások
2017. január 5., csütörtök
És leesett
2017. január 3., kedd
XXX
Van egy öcsém, ma harminc éves. Nekem ez majdnem olyan hihetetlen, mint hogy én ár majdnem 33 éve élek. Nagyon furcsa. Baromi öregek lettünk.
Faltuk ma a langalló- és a krumpliskenyér-maradékokat. Kati tanított ma már, Pannival Dávid kiment elé és bent voltak a tanáriban. Állítólag nagyon tetszett a tanároknak, mert mosolygott. A kérdésekre nem válaszolt, nagyon helyes. Nem cirkuszi mutatvány, csak egy gyerek - az értelmesebbik fatából. Mondtam is ma, hogy vannak amolyan állat-féle gyerekek. Néhány mászik mindenhova, mint a majom, meg ordít, mint a sakál, vagy csak a labdák után rohangászik, mint a kutya - és vannak emberszabásúak, akikkel eleget törődnek. Bezony.
Megcsonkítottam az eddig növesztett körömkolosszusokat. Pár rágva lett, pár vágva- nem látszik a különbség, de a rágottaknak profibb a széle. Nem tövig hanem szépen, meg nem lehet róluk mondani, hogy foggal lettek metszve. Sajna sokkal jobban értek a művészi rágáshoz, mint a vágáshoz. Félhosszúak maradnak, az praktikus, és mutatós is.
Dávid hosszas utánajárás után ma este végül mégiscsak kicserélte a hibás foglalatot a lépcsőházvóban, tehát lesz fény zseblámpa nélkül, éljen-éljen.
Panni mondásait már papíron rögzítjük néha, több is összegyűlt ma. Dotti tökéletes magyarsággal megtanulta kiejteni a NEM szócskát, de a használata egyelőre inkább olyan, mint az a bé-betűs a fiataloknál, akiknek épp nem jut értelmesebb az eszébe. A SÜSÜ-t tiztán ejti, és nagy lelkesedéssel teszi be a helyes szavakat a dalok szövegébe, mint pl. Körté-FA..., PÁ kis aranyom PÁ..., Hull a HÓ... a kis NYÚL...a tuti befutó mégis Mary Zsuzsi --mama című opusza.
2017. január 2., hétfő
Második idei
Veszprémi szép láblógázás, még mindig.
Avagy:
tegnapi nagy elhatározásom volt, hogy én ma márpedig alkotok, ételt. Alkottam is, miután Dottit sikerült igen könnyedén alvásra bírni fél kettő tájban. Párhuzamosan készült
1) a tökfőzelék osztrák módra, kisebb módosításokkal (nuku creme fraiche, nuku agyonfűszerezés, nuku tökmagolaj, de azért mégiscsak jó lett, mert még a gyerekek unokatesója is tolta befele, értesüléseim szerint)
2) a krumplis kenyér, aminek a receptje az apróséfen leledzik, és a folyadékmennyiség kivételével tökéletes recept
3) a töki pompos, avagy a langalló, Kikitől, a recept a nosaltyn bújik és sokszoros sikere volt már
Szerencsére Dotti úgy időzítette a fölébredését, hogy a nagyja megvolt, mire rámakaszkodott.
A délután másik fele cukrászdába menetelt tartogatott.
Az odaút kissé rögös volt, szó szerint... ugyanis kiderült, hogy a veszprémi utak toldozott-foltozott textúrája nem kompatibilis a 3 és 1,5 éves szőkéink trappolásával. Ezt két, 8 perc intervallummal megszakított orbitális esés, majd az ezzel járó ordítás, sebesült térd, vérző ajak és pirosra duzzadt áll adta félreérthetetlenül a tudtunkra. Kell valami segédeszköz, kocsi, póráz, babakocsi, babapóráz, mittudomén, de ez így nem volt jó. A cukrászdában aztán a megtépázott idegekre jó hatással volt egy-két jó falat - szerintem sikerült végigkóstolni a fele süteménykínálatot. Avagy: kiskölökkel cukrászdába menni érdemes, az ő süteményének a háromnegyedét is te eszed meg, hehe.
Említésre méltó továbbá Panni mai mondása a langalló tésztájának készültekor (egy nagy 32-es tepsibe kellett laposan belenyomkodni, téglalap-alakban):
ez egy naaagy, kör alakú háromszög.
Dotti mai alkotása: mikor épp négyesben voltunk csak a Festő utcában este, bekattant neki, hogy csip-csip-csókát kell énekelni, mégpedig kb. tízszer. Nyújtotta mindig a kezét, csípett ügyesen, végig tartotta, utána lelkesen hessegetett, és persze ragyogott a szeme, ahogy mi többiek énekeltük, amit ő szeretett volna. Nagy dumagép, de azért a huszonakárhány szavas szókincsének még sok ez a mű egy csöppet.
Az esti lefektetésnél aztán hamar elaludt, picit szopkodott, és mikor elengedett, még a kezével félálomban HESSHESSHESS-ezett egy nagyot, így aludt el.
2017. január 1., vasárnap
Megint napos lesz a blog
Boldog Új Évet, meg ilyenek. Veszprémben bújunk épp, mostanra egész jól megszoktuk a hőmérsékletet, az alvóhelyeinket, a nyüzsgést, mert abból azért jut bőven. Feltöltekezünk belőle szépen, mert ki tudja, mikor jövünk legközelebb.
Megmondtam Dávidnk, hogy minek az éve lesz 2í17, de ide nem írom ki. Titok.
A kölkök és magunk se vagyunk betegek már egy jó ideje, kb. 8-9 napja, előtte pont a magyaroknak szervezett nagybanzájra sikerült lebetegednem annyira, hogy hangom is alig volt. Szépen hozzácsapódott az időszak ahhoz a beteges részhez, amit még november közepe felé kezdtünk el egy kishányós-hasmenős csodavírussal. Annak pár nap alatt vége volt, de azt követte a hörghurutos-taknyos borzalom, ami egészen szépen ping-pongozódott sokáig, alaposan megkeserítve a budapesti ott-tartózkodásunkat, mert Gabiékon kívül senki se merte vállalni a velünk való találkozást. Megértem, persze - de akkor se örülök neki. És most jó ideig nem is lesz több alkalom, ahogy a Wiener Neustadt-i magyarok sorsát is csak visszafogottan fogom igazgatni egy ideig - van elég dolgunk. Kezdetnek haza kellérni és rendezni sorainkat odaát. Utána Panninak lesz születésnapja, aztán Dottinak névnapja, aztán dávidnak új munkahelye, reményeim szerint. Aztán előbb-utóbbköltözni is kell, de egy farsangi és egy húsvéti bulit még utoljára elvállalok a népnek. Búcsúajándék a csoportnak, kevesen tudják... annyi lesz neki, ahogy jött, úgy vész el.
Megyek, mert a régi jó szokásunkat, hogy Dáviddal időnként rajzfilmsorozatokra vetemedünk, még megtartottuk.
A karácsony amúgy pont olyan volt, amilyennek tavaly leírtam, hogy olyan legyen. Majd megmutatom... majd.