2011. október 3., hétfő

Egy éhes bejegyzés

Mindig úgy gondoltam, hogy aki már főzni tud, az aztán igazán felnőtt. Úgy végérvényesen. De mióta én is tudok, rájöttem, hogy ez életem egyik nagy tévedése. Ahhoz a felnőttségnek nem sok köze van, hogy főzzünk, vagy inkább „kotyvasszunk valamit”. Ahhoz viszont, hogy felelősségteljesen bevásároljunk előtte, már szükségeltetik némi fegyelem. Ahhoz meg végképp, hogy ami az asztalra kerül, az se túl sok, se túl kevés ne legyen. Ezen túlmenően nem árt figyelni arra sem, hogy a drága eurókon megvett hús fele ne landoljon a Biotonne nevű, szerves hulladék számára kiötölt kukában, minekutána négy napig érintetlen állt a hűtőben, és senki felé sem _szagolt_. (Mígnem egy csendes napon Bendes kisasszony rátalála a pácolás tudományára...)

Mindezek ellenére inkább tartom magunkat Dáviddal két, valahol a gyerek- és felnőttkor határán megrekedt, gyomrát viszont igen szerető zabagépnek, mint felelősségteljes felnőtt embernek. Tán ezért is eszünk FINOMAT és élvezzük ennyire az evést. Én csámcsogni is szoktam, de tényleg. Meg cuppogni, ujjat nyalogatni, amúgy ínyenc módra (nem Dávid ujját, na - vagyis hát nem mindig az övét... az övét meg végképp nem!). Mindazonáltal érdekes háziasodási jelleg is mutatkozik mifelénk. Mostanra ugyanis kissé megőrülök, ha hetente legalább kétszer-háromszor csak házikosz kerül az asztalra házikoszt helyett. Kész török asszonyság lesz belőlem: májne hobbi issszt kohhhen. Napersze. Főzni mindazonáltal igen élvezetes, ha

  1. van, aki segítsen (mondom, hogy nem nőttünk fel, egyedül egyikünknek sem megy úgy, mint együtt)
  2. nem vagyok előtte éhes. Mert éhesen főzni nem lehet. Nekem legalábbis megtiltotta valaki. Az a valaki pedig én magam voltam.
  3. nem tart több mint 3 órán át (ez a szipi-szupi indukciós főzőlappal = négy rezsó, valamint a még királyabb Sharp kombi segítségével mostanra nem gond), valamint
  4. nem kell előtte mosogatni, vagy legalább nem sokat. A főzés nem mosogatás, csak nagyon hasonló helyen történik.

Ilyen nyálas bevezető után következzék némi nyálcsorgatósdi. Meg a duma bojkottja, mert kommentár ezúttal nincs, csak képek - meg kell tanulnom kevesebbet írni, különben mindenki elpártol a blogtól, tudom én.



Férfiasan bevallom, hogy a képek kiválogatása-feltöltése-beillesztgetése legalább annyi fáradságomba került, mint az egyes étkek elkészítése. És hogy mik vannak a képeken? Csakazértse mondommeg :P Azaz hogy... Már csak azért se mondom meg, hogy játékos kedvű egyének kedvükre találgassanak. N-i addig is mosolyog.

Hogy valami híradás is legyen: (több mint egy éve kint) élünk, dolgozunk, lusták, rendetlenek, lelkesek és szerelmesek vagyunk. Fontosabb talán nincs is, vagyis még egy... A kocsimánia. Egy autó lesz hamarosan a játszótársunk pár év erejéig - Dávid nem akar egyedül olyat játszani, hogy télen, a hóban-sárban-fagyban húsz percet gyalogol a munkahelyére az erdő mellé, meg visszafele is - a fene sem érti, miért. (Ja igen: a gyaloglás után még mindig csak a vasútállomásra jut el, nem haza, mert a hazajutás Neunkirchenből pár euró és pár perc vonatozás, meg még 2 X 10 perc séta naponta, ami duplán hihi). Osztrák autó lesz pediglen, mert az jó drága kötelezővel rendelkezik, és mi azt szeretjük, ha sokat kell fizetni. Vagy nem, de ettől még muszáj.

Szerintem most mindenki egyen valami finomat és nézzen ki magának egy szép színes őszi fát :)

(És valaki azt is elárulhatná, hogy a blog szerint ma miért október 3-a, hétfő van... időutazunk tán?)

2011. szeptember 5., hétfő

Végre megint munka, sütés, kisegyéb

Rövid helyzetjelentés következik: megint ketten dolgozunk. Mától. Éljen, nem kell egyedül főzni :P (Sem pedig a gép előtt döglenem napi 12 órában - elég lesz 3-4 óra is). És még egy kombinált sütő-mikó-grill is figyel a pultról, a Sharpy névre hallgat, és szép. És süt. Nemcsak mirelit pizzát, hanem töki pompost, piskótát és egyéb jót is, tehát épp a beteljesülések ideje vagyon. Nem mellesleg voltunk a Schneeberg-en, kb. ez is egy éve van tervezve. Hamarosan pedig egy éve lesz annak, hogy kint vagyunk. Úgyhogy ez egy jó korszak, és merem remélni, hogy nem csupán nekünk az. Csak a kajás képeket nem találom még mindig, ezért csúszik lassan fél éve egy beígért poszt, ami mellesleg csak nyálcsorgatásra ad majd okot, különösebb értelme nem lesz. No, szép napot mindenkinek, megyek a törökjeimhez :) Aki esetleg annyira nem tud mit kezdeni magával, hogy élménybeszámolót írna nekünk a nyaráról, az ne fogja vissza magát, mert az árt.

2011. július 27., szerda

Nagy csönd után kevéske zaj

Itt van, megjött N-i már megint. Dávid berekesztené a blogolást - meg is értem, mivel minimum fél éve nem közölt semmit, ha jól tévedek. De NEM és NEM. Ez a blog marad, mert kell nekem, és bizonyos visszajelzések is azt engedik sejteni, hogy haszna és közönsége van nekije. Hát akkor kezdjük is.

Köszöntjük a kedves olvasókat - Lectoribus salutem d.

Gazdaságpolitikai híreinket hallják: Dávid dolgozik Vollzeit-ban, túlórázik, majd beleszakad. Utóbbit csak félig tessenek ironikusan érteni, tényleg nem bírja jól, az otthoni munkahelye után ez fizikailag túlontúl megterhelőnek bizonyul. Él a remény, hogy belejön, és felhagy az olyan bugyuta szokásokkal, hogy a 130 kilós munkatársával hetvenkednek: ki mennyi csövet bír megemelni egyszerre - ebből otthonra a nyúzott ábrázat és a véraláfutások maradnak. Ezzel együtt szépen keres (nem engem!), és mint tudjuk, aki keres, az talál. Főzni már nagyon keveset segít, ez nem is tetszik. Részemről félidőben dolgozom, augusztusban pedig semennyire sem: a főnök szerint felforrt agyvízzel nem lehet nyelvet tanulni, sem pedig tanítani, és hát ebben némileg igazat is kell adnom neki. Ennek köszönhetően még csak némileg lázadozom a rám maradt háztartási teendők súlya alatt, de amint visszanyerem a teljes foglalkoztatásomat, bizony itt rend lesz teremtve. A jelszó: "Anyánk (önfeláldozó) modelljei károsak az egészségre".

Kulturális újdonságaink következnek: Nagyban belevetettem magam egy okos elképzelés még okosabb megvalósulásába, amit livemocha-nak hívnak, és ingyenes, ám roppant hatékony módja a nyelvtanulásnak. Jelenleg a török nyelv van soron, ha felvittem középfokra, jön az olasz, a román (N-i, az újrakezdő), a francia, meg még néhány. 16 nyelv a cél, mert az a kedvenc számom. Tessék nyugodtan egy kezdő nyelvzseni pökhendi hetvenkedésének betudni, tán az is marad, tán nem. :) Dávid is halad a némettel szépen; olyan szavakat hoz haza a munkahelyéről, hogy csak nézek, mert még sosem hallottam őket 17 évi némettanulás- és jópár évnyi tanítás alatt. Elértük, hogy jóval gyorsabban reagál németül, mint az, aki táblázatok alapján próbál meg mondatokat összerakni. A szókincse és a nyelvtana természetesen fejlesztésre szorul, de alakulóban van. Más nincs: színházba-moziba-múzeumba nem járunk, filmeket ritkán nézünk, zenét hébe-hóba hallgatunk, én gyártok koreográfiákat és előbb-utóbb majd táncolunk, de még nem. Nem festünk, nem írunk verset vagy zenét, nem tanulunk történelmet, nem tanulmányozunk irodalmat. (De mindez eljövend, ha Kedvesem nem mint lemerült elem tér meg kicsiny lakunkba a hatalmas raktárakból.) Viszont ami a könyveket illeti, Dávid olvas nekem. Esténként. Mesét. Nem vicc, és nem felkészülés az apaszerepre, egész egyszerűen felfedeztük, hogy ő szeret nekem olvasni, én szeretem őt hallgatni. Hát erre varrjanak gombot a tisztelt Hölgyek és Urak. 27 évesen mese az ágyban. Tudom, ráérnénk vele öregkorunkban, most mást kellene mívelni, igen-igen... de öregen már rosszabb az ember szeme :P

Egészségüggyel kapcsolatos híreink a következőek: Dávid véraláfutásaitól és karcolásaitól eltekintve remek egészségnek örvendünk. Egyszer leégtem, volt némi émelygés is a dologban, mára viszont nyoma sem maradt. Eszünk. Sokat. Erről lesz egy külön poszt, képekkel. Már készül. Napi egyszer azért szokott meleg étel kerülni az asztalra, magyaros, kínais, olaszos, mindenféle. Dávid talált egy sütőt, amely az első sütésnél ugyan felmondta a szolgálatot és amúgy is meredeken retkes, de egy meggyes piskótát azért sikerült benne összehozni. Több mozgás kéne, meg kevesebb édesség - úgy falunk, mint a gyerekek.

Akkor jöjjön a pletykarovat: tegnap voltunk 6,5 évesek. Ugye, mint az országút, olyan öregek vagyunk együtt? Még mindig nem unjuk, mert egy ideje fölfedeztük, hogy orron át lehet kommunikálni (senki ne gondoljon gusztustalan dolgokra!). Legalábbis Dávid szentül hiszi, hogy ha az orrát az enyémhez dörgöli, akkor utána gondolatokat lop tőlem, vagy én lopok tőle. Ez legalább további okot ad arra, hogy orroljunk :D Lehet, hogy ez most túl intim információ volt egyeseknek, de akik jól ismernek minket, azok tudják, hogy a nyilvános csókolózás valahogy nem a mi asztalunk - ellenben az "eszkimó-puszit" bátran és különösebb zavarban levés nélkül vállaljuk. Voltunk egy esküvőn is nemrég, Dávid volt évfolyamtársa elvette azt a lányt, akivel régen nemzetközi latin-versenyen voltam. Mert a világ kicsi, az emberek pedig mindenütt ott vannak benne, gyakran jó közel egymáshoz. Ez volt az első olyan esküvő, ahol tetszett a pap beszéde. Vicces volt, alapvetően vidám és személyes, nem sablonos, és ahogy Dávidot elnéztem, olykor megható is. Aki viszont a házassággal kapcsolatos terveinket firtatná, annak üzennék, hogy ne tegye. Quod dixi, dixi, quod scripsi, scripsi :)

És akkor végezetül az időjárásról: általában felhős az ég, szórványosan előfordulnak záporok, zivatarok. Esetenként jégesővel, hatalmas viharos széllökésekkel tarkítva, hogy alig tudom becsukni az ablakot! Néha becsap egy-egy villám a közelben, a múltkor akkorát reccsent, hogy a szomszédos parkolóban visítva adta tudtunkra egy autó, hogy ő bizony fél. Napközben pár órára kisüt a nap, a hőmérő higanyszála viszont ritkán éri el a huszonöt fokot (ámbár a múltkor, mikor rásütött a nap, úgy elszégyellte magát, hogy felment 50 fokra, bizony). Mindez a hegyvidéki éghajlat változékonyságának köszönhető, de meg lehet szokni ezt is. Vidám esőfelhőket szoktunk küldeni Magyarország felé - ha lecsap egy kiadós zápor, vagy rátok szakad az ég, gondoljatok hálával ránk :D

Kedves nézőink, friss híreinket hallották Ternitzből. Gasztronómiai rovatunkkal hamarosan újra jelentkezünk,addig pedig minden kedves olvasónknak kellemes időtöltést és kevésbé moderátoros stílust kívánunk. A viszontlátásra. XD

2011. június 22., szerda

Gyuszi bácsi meghalt

Animula vagula, blandula,
Hospes comesque corporis,
Quae nunc abibis in loca
Pallidula, rigida, nudula,
Nec, ut soles, dabis iocos.

Dávid nagyapjának, a mindig mosolygós és idézetekben kifogyhatatlan Stenszky Gyulának emlékére. Sit tibi terra levis!

2011. június 7., kedd

Most akkor mégis maradunk egy kicsit

Amióta a legutóbbi bejegyzést írtam, visszaértünk még húsvét hétfőn Magyarországról, a babok többsége szépen beérett mostanra, viszont volt nálunk csőtörés, meg utána Cili is pár napra, és mindeközben eltelt másfél hónap a szokott menetben. Én pediglen valami rejtélyes okból kifolyólag úgy döntöttem, hogy legközelebb csak akkor írok ide, ha Dávidnak lesz munkája, addig úgysem történik sok izgalmas (a fentieket leszámítva). Nos, lehet örülni: Dávid fizikus létére fizikai munkát talált (az eleje tehát stimmel), de pont jó ez így, nyelvtudás-csiszolásra, munkás-életbe való belemelegedésre, fizikai felfrissülésre a majd háromnegyed év tétlenség után. Ma van az első munkanapja, raktáros, és majd lehet, hogy egy targoncavezetőit is megcsinál, azzal ugyanis följebb emelkedhet a ranglétrán, és talán izgalmasabb is a munka, ha vezethet közben. Tessék, jó hírek egy szép nyári napon, a hőmérő az ablakban kornyadoz, és 45 fokot mutat --> jó, rásüt a nap, de akkor is. A vártakkal ellentétben úgy néz ki, nekem is van még munkám, július vége tájáig. Mindezt azonban nem szabad elkiabálni, úgyhogy továbbra is tessék nekünk szurkolni kelet felől :D Mellesleg ha elköltöznénk, az új albérlet kb. 5-600 ezer forintba kerülne = a legtöbbször van egy bizonyos Provision, azaz közvetítői díj, valamint a Kaution-t sem szokás visszaadni, hanem a felmondási idő (negyed év normális esetben) albérleti díjaként meg szokták tartani maguknak. Úgyhogy anyagilag is jobb, ha errefelé próbálunk meg helyezkedni egy ideig.

Még valami: mivel Dávid most kezdett, és tudtommal csak három teljesen ledolgozott hónap után lehet szabadságot kivenni (valami furcsa bürokratikus oka van ennek is), maximum valamilyen itteni ünnepnap alkalmával tud majd hazalógni. Azokat meg még nem ismertük ki eléggé, na de majd most. :P

2011. április 18., hétfő

Nagymosoly Budapestről

_Itthon_ vagyunk, folyik a barát-hajkurászat, meg egy rövid visszaszokás az itteni pörgésbe. Na ez az az élet, amit Ternitzben sose kapnék meg. És igen, meredeken hiányzik. DE most éppen nem :D

Azért remélem, a babjaink, a fokhagymáink meg a többi hátrahagyott növény elvan nélkülünk is Ausztriában...

Kellemes húsvétot mindenkinek, jó pihenést és főleg fííííínomakat!

2011. április 9., szombat

"Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe' hinnem s azt is tudom, hogy el kell mennem innen"

Az élet pediglen nem állt meg, csak akadozva megy tovább…

Megvagyunk, és nemigen változott semmi. Már ami a helyzetünket illeti. Többek már tudják, sokan még nem: sajnos kezd elegünk lenni abból, hogy egykeresős kisközösséget alkotunk. Ami azt jelenti, hogy bizony hamarosan, de a nyár végéig remélhetőleg mindenképpen továbbállunk innen.

Ternitz remek választásnak tűnt, ugyanakkor a táj megejtő szépségén kívül nemigen szól mellette más. Dávid nem kapott, nem kap, és úgy tűnik, nem is fog errefelé munkát kapni, noha a némettudása gyakorlatilag már megvan hozzá (egyáltalán nem túlzok, ha azt mondom, hogy az itt élő „integrálódóttak” többségének alacsonyabb szinten áll a nyelvtudása, mint neki). Bár lusta, mint a dög (értsd ezalatt, hogy magától nem fog neki a tanulásnak még véletlenül sem), szerencsére van érzéke a nyelvhez és a megfelelő személyi tréner is biztosítva van, úgymond. A múltkor valamilyen ismerőse felhívta, és mivel előtte utánanézett Dávid jelenlegi tartózkodási helyének az interneten, ravaszul németül kezdett el beszélni a telefonba. Erre Kedvesem nem volt rest: vette a lapot, és németül társalogtak egy ideig. Én meg a túlsó szobában hüledeztem, mert _egyetlen hiba sem volt abban_, amit Dávid a telefonba mondott. Tehát még némi szókincsbeli gyötrés, és gyakorlatilag megvan a középszint.

Most abban reménykedünk, hogy a munkavállalási engedély eltörlésével tán megnyílik pár eddig hét lakat alatt őrzött ajtó, és sikerül állást találnia. Meg persze nekem is jól jönne valami olyan hely, ahol tényleg nem össze-vissza tanítok (hol délelőtt, hol délután, hol este, hol hétvégén), ahol nincsenek vasárnapi megbeszélések, és mellesleg ahol nem ad-hoc dől el, hogy akkor most dolgozhatok, vagy nem.

Remélem, senki nem esik le a székről, ahogy most ezen sorokat olvassa… alaposan átgondoltuk Dáviddal a dolgot, és inkább vállaljuk a kockázatot, minthogy biztosan veszteségesen kelljen hazasomfordálnunk.

Természetesen jó dolgok továbbra is történnek. Először is itt a tavasz, amit mi is eléggé vártunk, nem mintha nem szeretnénk a havat. Az ötórai felkelésekből és a hólapátolásból lett csak elegünk. Most már a magas Schneeberg-en sem leljük nyomát a hónak (pedig a tantermek ablakából egészen a csúcsáig ellátni). Szegény hegy, hűtlen lesz a nevéhez (Schnee havat jelent, Berg pedig hegyet).

Kevésbé jó, de tény: túl vagyunk egy beteges időszakon. Jómagam szépen tartottam magam egy évig, de a szervezetem nem bírta tovább, és mivel már három németes magyar csoporton söpört végig az influenza, a legutóbbi csoport nekem is adott belőle egy kicsit. Dávid a megbetegedésem után kapott el valamit, ami nem egészen olyan volt, mint az enyém, de ő is húzta egy hétig. Már csak azért is gyanús, hogy nem én fertőztem meg, mert közben Magyarországon tartózkodott, ugyanis volt egy potya-fuvarja odafele, így majdnem egy teljes hétre megszökhetett. Látta a nagyszüleit, együtt lehetett a családjával. Ennek eredményeképp nyugodt lélekkel, zaklatottságmentesen tért meg az útról. Bennem pedig már egy ideje élt a vágy, hogy valami hasonlót követhessek el a születésnapomon.

Persze amit az ember elképzel, amit szeretne, és ami történik - hát kérem, ez három egészen különböző dolog szokott lenni, az óravázlataim és a jegyzőkönyvek legalábbis ezt tanúsítják. Kivételes esetekben viszont a jószerencse megsegíti az idegenbe szakadt gályarab-leányokat is, mint amilyen én vagyok :-)

Tehát: március elején közlöm, hogy én márpedig a születésnapomat, amiből egy van egy évben, otthon kívánom tölteni. A főnök meg: nem-nem, most menjek haza, vagy utána a tavaszi szünetben, mert valami furcsa kavarás miatt két háromhetes csoport össze lesz vonva, és egy öthetes csoport lesz belőle, szó sem lehet hazamenetelről. Mondom, megy haza most a fészkes-fene, meglátjuk még azt. Március közepe - nyugaton a helyzet változatlan. Március vége: kiderül, hogy nem indul el az egyik csoport, a másik meg korábban indul… ergó épp a szülinapomon fejeződik be. Utána pedig tavaszi szünet. Magyarán szólva kaptam a születés- és névnapomra egy tíznapos otthon-tartózkodást. Szebb ajándékot nem is kérek már, annyira örülök. Kérdezték páran, hogy egy pesti lány hogy bírja a kis, isten háta mögötti iparvárosban. Hát jelentem, elég nehezen, Dávid nélkül már rég nem lennék itt. A barátok, a család rettenetesen tudnak hiányozni. Nem is maga a szociális élet, mint olyan, elvégre hétköznap az ember robotol, hétvégén meg a robotot piheni ki… hanem a közelség, a lehetősége annak, hogy valakivel összefuthassak, megszervezzek valamit. Márpedig én ragaszkodom a baráti társaságomhoz, így akivel csak lehet, megpróbálok összegabalyodni a pihenőhetem során.

Még valamiről szívesen megemlékezem itt, mert nagy hatással volt rám, és maradandó élményt nyújtott: ez a tegnap este. János kollégám szerencsére szemfüles volt, és kiszúrt magának egy ingyenes koncertet a Ternitz mellett fekvő Neunkirchenben. Így páran elmentünk megnézni, miféle műsor terem ingyen itt, Ausztriában. Nem kellett csalódnunk: a 90-es években fénykorát élő Papermoon nevű zenekar igen színvonalas módon szórakoztatta a széltépázta közönséget. A fellépés helyszíne ugyanis egy belső udvar volt, amit körülbelül négy különböző módon lehet megközelíteni (tehát a szél négy bejáró felől is fúj beléje nekije), a teteje ellenben fedett, üveggel. Nagyon kellemes esti program volt. Igazi élménnyé a hazasétálás tette: erdőn-mezőn át, jobbára a holdfényben, susogó fák közt haladtunk végig (néhány igen erőteljesen kacsintgató csillag irigykedett is a holdra…) és titkokat súgott a természet, igazi éjszakai titkokat. Bár Dávid meg-megújuló szó-rohamai miatt nem mindig értettem tisztán, mit is akar mondani (nem Dávid, hanem a természet), aztán csak elhallgatott (nem a természet, hanem Dávid). Néha jobb magunk mögött hagyni bút-bánatot, aggodalmat, és csak hallgatni a susogó lombokat a hegyes kifli-alakú éjszakai lámpástartó fényében. Ez ilyen alkalom volt.