2012. január 4., szerda

Gini, kínai, egyéb izgalmak

Tapasztalatok alapján bátran kijelenthetem, hogy McDonald'sban reggelizni mégsem jó dolog. Egészségtelen is, drága is, és úgy eltelít, hogy egy rendes ebédhez már semmi kedvem nem maradt. Viszont végre találkoztam Ginivel - vele még a gimnáziumból ismerjük egymást. Gyógytornára jártunk együtt... mikor először megláttam, egy kis, max. másfél méteres, cérnavékony leányzó állt előttem, fenékig érő koromfekete lófarokkal, hatalmas szürkéskék szemekkel és hozzám képest mínusz három és fél évvel. Ma pedig az én még mindig filigrán termetű, még mindig hosszúhajú és nagy manószemű Gini barátnőm egy étterem helyettes séfje és eljegyzett leány, saját lakással, hiteltörlesztéssel, 2,5 éves boldog kapcsolattal és mérhetetlen nagy felelősséggel a vállán. Nem teheti meg, hogy csak úgy kimarad a munkából, vagy elmegy bulizni, mint ahogy a korabeli fiatalok többsége teszi. Az idő bizony senkit se kímél, drasztikus, ám módfelett igazságos módon.

A kínai ruhaüzletekben meg nem lehet kapni olyan jóféle, halcsont nélküli cicifixet, amilyet egy-két éve még sikerült beszerezni. Illetve lehet, végülis Dávid talált. Igen, Dávid, igen, melltartót. Addig tipi-tapogatta a kollekciót, míg fellelt pár olyan példányt, amikben csakugyan nem volt halcsont. Később ugyan kiderült, hogy rám egyik sem jó, mert ez csak a kiskamaszoknak járó kiváltság: halcsontmentes, szivacsos melltartó - hadd ne zavarja a leányzókat a mell egészséges fejlődésében. Nem nő tovább a melled? Így jártál, hordjál fincsi halcsontosat, ha már meg merészeltél öregedni! Ja, hogy esetleg nyom vagy szúr? Hát kérem, a női sors csupa szenvedés, ebbe tessék belenyugodni, illetőleg spéci fehérnemű boltban már 8000 forintért hozzájuthatsz, te kis finnyás, úgyhogy fogd csak be a panaszos szádat. Még jó, hogy jóanyám anno bölcsen bespájzolt 200 forintos halcsontmentes szivacsos melltartókból... Ja igen, a fehérneműboltba is Dávid ment be, nekem eszembe (hova???) se jutott. Ahogy jóanyám fogalmazott: "Csúcs ez a pali!"
Volt ma még egy rövidebb látogatásunk Andinál. Az Anna nevű lány újfent elbűvölte Dávidot, és valszeg rájött, hogy engem nem lehet, vagy ha igen, akkor ahhoz több kell némi fogóreflexnél meg bambulászásnál. Mindenesetre ma jobban produkálta magát, ugyanis visított párat (amilyen kicsi, olyan hangos is tud lenni, jáááááj), mikor meg már elmenőben voltunk, némi hangicsálás is elhagyta egyelőre fogatlan szája kerítésit. A visítás megijesztett (szerencsére Andi igencsak a TOP-on van babanyugtatásban, ezúton is üzenem, hogy szép volt!), a gőgicse pedig meglepett, főleg, mivel néha igencsak hallani véltem két aaaóóóeeőőii között a "HÜLYE" fonémasort... komolyan.
Végezetül: a Farmville továbbra sem működik rendesen, Gerit viszont felköszöntöttük, volt ünnepi vacsora meg sziporkás torta. Párbeszéd az asztalnál: "Ez milyen torta?" "Rigójancsi." "És mi van benne?" "Hát Rigó Jancsi!" És EZ kivételesen NEM DÁVID VOLT!

Az Ubuntu szerint még harmadika van, de jó

Pedig már majdnem sikerült lecsúsznom róla, de ez a helyi időszámítás bizony nagyon tetszik. Ubuntuéknál eggyel korábban van. Kézműves foglalkozás volt ma, megtanultam betűt csomózni. Ha az ember rájön a nyitjára, vagy inkább a kötésére, egész jól bele lehet jönni. A végeredmény némileg Újpestes lett, fehér háttérrel lila bötűk.

Hiányzik a kézműveskedés, ez ellen pedig tenni kell. Mozgalmas év lesz ez, le kell szokni a lustaságról, rászokni a kultúrára, a mozgásra, a táncra, mindenféle olyanra, amire eddig nem sikerült. Még szerencse, hogy ennyire az elején vagyunk, innen szép a nyerés...

Geri ötsém a mai napon lett negyedszáz éves. Öregember... botot neki.

Zsófis múltidézős Burger King-es kocsmázós nap vala. Fölfedezések pediglen a mai napra is jutottak. Kierült, hogy a hamburger helyett nagy krumplit is lehet érteni, ha megkérdezik, mit kérsz (agyi kapacitás - 10 %), hogy a Burger King koronája némi erőszakkal állítható fejméretű, hogy a kocsmákban már tilos a dohányzás - huszonéves fiatalokat kapott rajta a tulaj, amint a lányvécében bújva cigiznek.

Már csak azt mondja meg nekem valaki, miért vágyom arra, hogy szép, ékes bókokkal teli ódajellegű verseket olvassak - MAGAMRÓL? Groteszk, de nekem már némi temetési beszéd is megtenné...az úgyis csupa dicséret. Mintha kissé túlzottan vágynék arra, hogy tömjénezzenek, vagy agyondicsérjenek. Talán mert nem kapok eleget...

Egészségtelen, önbizalomhiányos állapot, 13 éves lelkivilág, pfúj. Fejsimogatás (magamnak), szépvagyokjóvagyok, megyekaludni.

2012. január 2., hétfő

Hamarabb fog ő szülni, mint én beleőszülni

A módfelett frappáns cím mögött megbújó mai élmény: Andi barátnőmet csoportosan meglátogattuk Dáviddal és Timi barátnőmmel. Igazából az "Andi barátnőméket" helyesebb volna, lévén egy párhónapos kisbaba is tartózkodik náluk, aki történetesen Andi kislánya, Anna. Sőt, Ujszászi Anna Tamara. Komoly név egy ilyen kis lénynek, de majd az idő megmutatja, mi bújik benne. Jelenleg leginkább kisebb sikolyokat, könnyen kijövő büfiket és nehezebben kijövő, ám annál szagosabb barnaságokat rejt, a személyiségéről viszont még nem sokat sikerült megtudni. Belőlem meg, ha voltak is anyai gének, hormonok vagy akármicsodák, na azok valahol szépen kivesztek. Nem tudok mit kezdeni olyasvalakivel, akivel nem lehet beszélgetni, és nem állat. Ha Dávid úgy döntene, hogy gyereket szeretne, akkor ezzel bizony GYES-re is ítélné magát... És itt jön képbe a cím. A csoport többi tagja még most is ott van, babáznak. Én asszem kinőttem ebből valamikor nagyon-nagyon régen. Egy előző életemben. A fő/ fura az, hogy nekem így jó. Ahogy Dávid mondta, csak őszintén.

Ezenkívül szereltünk szét és össze ablakot a hatodik emeleten (Dáááávid, gyereleonnan), mostunk és vezettünk fal mentén internet-kábelt, (N-i hagydmárabba) ettünk kínait (háténeztnemeszemmeg, kéritek?), fotóztunk és fotózkodtunk (amígnemveszitekel, nemhagyomabba á la Timi). Budapesten az élet mozgalmas és vidám. A Farmville meg nem akaródzik rendeltetésszerűen működni, (halkancsendben káromkod') aminek nem örülök. Micsoda izgalmak, kérem, hát ennél nagyobb bajom idén már ne is legyen. Ne bizony.

2012. január 1., vasárnap

Tempus adest secundum

Új év, új lehetőségek - és egy nem-fogadalom: ezennel ünnepélyesen nem-fogadom, hogy idén kissé meg fognak sűrűsödni a dolgok. Itt, ott, mindenhol. A titokzatos Bendes-kisasszony grafomániájától remegve félni tessenek. Remélem, csak néha fogok latinul vagy törökül írni... :P

Mivel hátulról ádáz hátvakargatás áldozata lettem, ezennel abba is hagyom. Magdissima cara, mi lesz még itt! Valete!

2011. október 3., hétfő

Egy éhes bejegyzés

Mindig úgy gondoltam, hogy aki már főzni tud, az aztán igazán felnőtt. Úgy végérvényesen. De mióta én is tudok, rájöttem, hogy ez életem egyik nagy tévedése. Ahhoz a felnőttségnek nem sok köze van, hogy főzzünk, vagy inkább „kotyvasszunk valamit”. Ahhoz viszont, hogy felelősségteljesen bevásároljunk előtte, már szükségeltetik némi fegyelem. Ahhoz meg végképp, hogy ami az asztalra kerül, az se túl sok, se túl kevés ne legyen. Ezen túlmenően nem árt figyelni arra sem, hogy a drága eurókon megvett hús fele ne landoljon a Biotonne nevű, szerves hulladék számára kiötölt kukában, minekutána négy napig érintetlen állt a hűtőben, és senki felé sem _szagolt_. (Mígnem egy csendes napon Bendes kisasszony rátalála a pácolás tudományára...)

Mindezek ellenére inkább tartom magunkat Dáviddal két, valahol a gyerek- és felnőttkor határán megrekedt, gyomrát viszont igen szerető zabagépnek, mint felelősségteljes felnőtt embernek. Tán ezért is eszünk FINOMAT és élvezzük ennyire az evést. Én csámcsogni is szoktam, de tényleg. Meg cuppogni, ujjat nyalogatni, amúgy ínyenc módra (nem Dávid ujját, na - vagyis hát nem mindig az övét... az övét meg végképp nem!). Mindazonáltal érdekes háziasodási jelleg is mutatkozik mifelénk. Mostanra ugyanis kissé megőrülök, ha hetente legalább kétszer-háromszor csak házikosz kerül az asztalra házikoszt helyett. Kész török asszonyság lesz belőlem: májne hobbi issszt kohhhen. Napersze. Főzni mindazonáltal igen élvezetes, ha

  1. van, aki segítsen (mondom, hogy nem nőttünk fel, egyedül egyikünknek sem megy úgy, mint együtt)
  2. nem vagyok előtte éhes. Mert éhesen főzni nem lehet. Nekem legalábbis megtiltotta valaki. Az a valaki pedig én magam voltam.
  3. nem tart több mint 3 órán át (ez a szipi-szupi indukciós főzőlappal = négy rezsó, valamint a még királyabb Sharp kombi segítségével mostanra nem gond), valamint
  4. nem kell előtte mosogatni, vagy legalább nem sokat. A főzés nem mosogatás, csak nagyon hasonló helyen történik.

Ilyen nyálas bevezető után következzék némi nyálcsorgatósdi. Meg a duma bojkottja, mert kommentár ezúttal nincs, csak képek - meg kell tanulnom kevesebbet írni, különben mindenki elpártol a blogtól, tudom én.



Férfiasan bevallom, hogy a képek kiválogatása-feltöltése-beillesztgetése legalább annyi fáradságomba került, mint az egyes étkek elkészítése. És hogy mik vannak a képeken? Csakazértse mondommeg :P Azaz hogy... Már csak azért se mondom meg, hogy játékos kedvű egyének kedvükre találgassanak. N-i addig is mosolyog.

Hogy valami híradás is legyen: (több mint egy éve kint) élünk, dolgozunk, lusták, rendetlenek, lelkesek és szerelmesek vagyunk. Fontosabb talán nincs is, vagyis még egy... A kocsimánia. Egy autó lesz hamarosan a játszótársunk pár év erejéig - Dávid nem akar egyedül olyat játszani, hogy télen, a hóban-sárban-fagyban húsz percet gyalogol a munkahelyére az erdő mellé, meg visszafele is - a fene sem érti, miért. (Ja igen: a gyaloglás után még mindig csak a vasútállomásra jut el, nem haza, mert a hazajutás Neunkirchenből pár euró és pár perc vonatozás, meg még 2 X 10 perc séta naponta, ami duplán hihi). Osztrák autó lesz pediglen, mert az jó drága kötelezővel rendelkezik, és mi azt szeretjük, ha sokat kell fizetni. Vagy nem, de ettől még muszáj.

Szerintem most mindenki egyen valami finomat és nézzen ki magának egy szép színes őszi fát :)

(És valaki azt is elárulhatná, hogy a blog szerint ma miért október 3-a, hétfő van... időutazunk tán?)

2011. szeptember 5., hétfő

Végre megint munka, sütés, kisegyéb

Rövid helyzetjelentés következik: megint ketten dolgozunk. Mától. Éljen, nem kell egyedül főzni :P (Sem pedig a gép előtt döglenem napi 12 órában - elég lesz 3-4 óra is). És még egy kombinált sütő-mikó-grill is figyel a pultról, a Sharpy névre hallgat, és szép. És süt. Nemcsak mirelit pizzát, hanem töki pompost, piskótát és egyéb jót is, tehát épp a beteljesülések ideje vagyon. Nem mellesleg voltunk a Schneeberg-en, kb. ez is egy éve van tervezve. Hamarosan pedig egy éve lesz annak, hogy kint vagyunk. Úgyhogy ez egy jó korszak, és merem remélni, hogy nem csupán nekünk az. Csak a kajás képeket nem találom még mindig, ezért csúszik lassan fél éve egy beígért poszt, ami mellesleg csak nyálcsorgatásra ad majd okot, különösebb értelme nem lesz. No, szép napot mindenkinek, megyek a törökjeimhez :) Aki esetleg annyira nem tud mit kezdeni magával, hogy élménybeszámolót írna nekünk a nyaráról, az ne fogja vissza magát, mert az árt.

2011. július 27., szerda

Nagy csönd után kevéske zaj

Itt van, megjött N-i már megint. Dávid berekesztené a blogolást - meg is értem, mivel minimum fél éve nem közölt semmit, ha jól tévedek. De NEM és NEM. Ez a blog marad, mert kell nekem, és bizonyos visszajelzések is azt engedik sejteni, hogy haszna és közönsége van nekije. Hát akkor kezdjük is.

Köszöntjük a kedves olvasókat - Lectoribus salutem d.

Gazdaságpolitikai híreinket hallják: Dávid dolgozik Vollzeit-ban, túlórázik, majd beleszakad. Utóbbit csak félig tessenek ironikusan érteni, tényleg nem bírja jól, az otthoni munkahelye után ez fizikailag túlontúl megterhelőnek bizonyul. Él a remény, hogy belejön, és felhagy az olyan bugyuta szokásokkal, hogy a 130 kilós munkatársával hetvenkednek: ki mennyi csövet bír megemelni egyszerre - ebből otthonra a nyúzott ábrázat és a véraláfutások maradnak. Ezzel együtt szépen keres (nem engem!), és mint tudjuk, aki keres, az talál. Főzni már nagyon keveset segít, ez nem is tetszik. Részemről félidőben dolgozom, augusztusban pedig semennyire sem: a főnök szerint felforrt agyvízzel nem lehet nyelvet tanulni, sem pedig tanítani, és hát ebben némileg igazat is kell adnom neki. Ennek köszönhetően még csak némileg lázadozom a rám maradt háztartási teendők súlya alatt, de amint visszanyerem a teljes foglalkoztatásomat, bizony itt rend lesz teremtve. A jelszó: "Anyánk (önfeláldozó) modelljei károsak az egészségre".

Kulturális újdonságaink következnek: Nagyban belevetettem magam egy okos elképzelés még okosabb megvalósulásába, amit livemocha-nak hívnak, és ingyenes, ám roppant hatékony módja a nyelvtanulásnak. Jelenleg a török nyelv van soron, ha felvittem középfokra, jön az olasz, a román (N-i, az újrakezdő), a francia, meg még néhány. 16 nyelv a cél, mert az a kedvenc számom. Tessék nyugodtan egy kezdő nyelvzseni pökhendi hetvenkedésének betudni, tán az is marad, tán nem. :) Dávid is halad a némettel szépen; olyan szavakat hoz haza a munkahelyéről, hogy csak nézek, mert még sosem hallottam őket 17 évi némettanulás- és jópár évnyi tanítás alatt. Elértük, hogy jóval gyorsabban reagál németül, mint az, aki táblázatok alapján próbál meg mondatokat összerakni. A szókincse és a nyelvtana természetesen fejlesztésre szorul, de alakulóban van. Más nincs: színházba-moziba-múzeumba nem járunk, filmeket ritkán nézünk, zenét hébe-hóba hallgatunk, én gyártok koreográfiákat és előbb-utóbb majd táncolunk, de még nem. Nem festünk, nem írunk verset vagy zenét, nem tanulunk történelmet, nem tanulmányozunk irodalmat. (De mindez eljövend, ha Kedvesem nem mint lemerült elem tér meg kicsiny lakunkba a hatalmas raktárakból.) Viszont ami a könyveket illeti, Dávid olvas nekem. Esténként. Mesét. Nem vicc, és nem felkészülés az apaszerepre, egész egyszerűen felfedeztük, hogy ő szeret nekem olvasni, én szeretem őt hallgatni. Hát erre varrjanak gombot a tisztelt Hölgyek és Urak. 27 évesen mese az ágyban. Tudom, ráérnénk vele öregkorunkban, most mást kellene mívelni, igen-igen... de öregen már rosszabb az ember szeme :P

Egészségüggyel kapcsolatos híreink a következőek: Dávid véraláfutásaitól és karcolásaitól eltekintve remek egészségnek örvendünk. Egyszer leégtem, volt némi émelygés is a dologban, mára viszont nyoma sem maradt. Eszünk. Sokat. Erről lesz egy külön poszt, képekkel. Már készül. Napi egyszer azért szokott meleg étel kerülni az asztalra, magyaros, kínais, olaszos, mindenféle. Dávid talált egy sütőt, amely az első sütésnél ugyan felmondta a szolgálatot és amúgy is meredeken retkes, de egy meggyes piskótát azért sikerült benne összehozni. Több mozgás kéne, meg kevesebb édesség - úgy falunk, mint a gyerekek.

Akkor jöjjön a pletykarovat: tegnap voltunk 6,5 évesek. Ugye, mint az országút, olyan öregek vagyunk együtt? Még mindig nem unjuk, mert egy ideje fölfedeztük, hogy orron át lehet kommunikálni (senki ne gondoljon gusztustalan dolgokra!). Legalábbis Dávid szentül hiszi, hogy ha az orrát az enyémhez dörgöli, akkor utána gondolatokat lop tőlem, vagy én lopok tőle. Ez legalább további okot ad arra, hogy orroljunk :D Lehet, hogy ez most túl intim információ volt egyeseknek, de akik jól ismernek minket, azok tudják, hogy a nyilvános csókolózás valahogy nem a mi asztalunk - ellenben az "eszkimó-puszit" bátran és különösebb zavarban levés nélkül vállaljuk. Voltunk egy esküvőn is nemrég, Dávid volt évfolyamtársa elvette azt a lányt, akivel régen nemzetközi latin-versenyen voltam. Mert a világ kicsi, az emberek pedig mindenütt ott vannak benne, gyakran jó közel egymáshoz. Ez volt az első olyan esküvő, ahol tetszett a pap beszéde. Vicces volt, alapvetően vidám és személyes, nem sablonos, és ahogy Dávidot elnéztem, olykor megható is. Aki viszont a házassággal kapcsolatos terveinket firtatná, annak üzennék, hogy ne tegye. Quod dixi, dixi, quod scripsi, scripsi :)

És akkor végezetül az időjárásról: általában felhős az ég, szórványosan előfordulnak záporok, zivatarok. Esetenként jégesővel, hatalmas viharos széllökésekkel tarkítva, hogy alig tudom becsukni az ablakot! Néha becsap egy-egy villám a közelben, a múltkor akkorát reccsent, hogy a szomszédos parkolóban visítva adta tudtunkra egy autó, hogy ő bizony fél. Napközben pár órára kisüt a nap, a hőmérő higanyszála viszont ritkán éri el a huszonöt fokot (ámbár a múltkor, mikor rásütött a nap, úgy elszégyellte magát, hogy felment 50 fokra, bizony). Mindez a hegyvidéki éghajlat változékonyságának köszönhető, de meg lehet szokni ezt is. Vidám esőfelhőket szoktunk küldeni Magyarország felé - ha lecsap egy kiadós zápor, vagy rátok szakad az ég, gondoljatok hálával ránk :D

Kedves nézőink, friss híreinket hallották Ternitzből. Gasztronómiai rovatunkkal hamarosan újra jelentkezünk,addig pedig minden kedves olvasónknak kellemes időtöltést és kevésbé moderátoros stílust kívánunk. A viszontlátásra. XD