2012. március 27., kedd

Úton, útfélen

Mára nem a szokásos útvonal volt betervezve, mert a főnöknek ki kellett szállítania az egyik vevőhöz egy gépet, és tegnap megkérdezte, nem tartanék-e véle. Mondtam, dehonnem, fő a változatosság. Ezért ugyancsak változatosan fölkeltem reggel, és szépre műveltem magam (ez alatt egy elegánsabb öltözetet és némi, tőlem igencsak szokatlan sminket kell érteni). A helyi pályaudvaron a kasszás (szigorúan két S-sel) nagyon jó fej ám, betéve tudja, hogy milyen jegyem hova szól, és így nem kellett kétszer annyit fizetnem Bécsig. A vonat viszont kis késéssel érkezett be, és a főnökkel egy ideig a macska-a-forró-kását című nagybecsű játékot űztük, mivel nem találtuk egymást. Kiderült, hogy teljesen átépítették a pályaudvart, és emiatt támadtak 200 méteres nehézségek.

Az út vége felé a főnök szépen letért az útról, leparkolta az autót az erdő mellett, és olyat tettünk, amit elképzelni is nehéz... a kiszállítandó gépre felszereltünk egy dugót, mert az nem járt hozzá. Én talpig kosztümben, kb. 10 fokban, szélben - kezemben csavarhúzó, kábel, dugó... állok az erdő mellett egy autónál és tekerjük-csavarjuk, késsel faragjuk, míg sikerül a hadművelet. Hát... lesz még min meglepődni, az bizonyos.

Aztán megérkeztünk. Arra számítottam (és ezzel talán nem voltam egyedül), hogy ha már étkezébe megyünk, legalább egy kis kóstoló jut majd - de semmi, fél órát eltöltöttünk egy illatoktól nehéz konyhában, és végül magunknak kellett megvenni a betevő falatokat. Főnök úr zsebéből laza 35 eurócska átvándorolt a vevőnkhöz, igaz, cserébe legalább igazán ízletes dolgokat kaptunk - jómagam krémes süteményekből spájzoltam be.

A főnök út közben azért megismertetett pár dologgal, volt szó címvadász német kamucégekről, csalfa románokról, becsődölt konkurenciáról és ügyeskedéseel beszerzett számítógépkeről.

A nyamvadt WLB késett visszafelé, majdnem lecsúsztam a csatlakozásról, de aztán mégse. Viszont felemelő élmény volt az egész napos etikett után kiengedett hajjal ellent-állni a szélnek, figyelni az áramló tömeget (mindig otthonos érzetet kelt), látni, ahogy a nap egyre magasabban jár-kél az égen. Reggel is, este is.

Itthon bősz töröközés ment ezidáig, meg némi túrós tészta, hogy el ne fújjon a lelkesedés szele - de már csukódik le a szemem, a karika pedig hiába szép kerek, a szememnek sajnos nem áll jól. Tessék szurkolni, hogy holnap túléljem az egyedüllétet és a török takarítónőt :D

2012. március 26., hétfő

Pechek, levelek, kaják

A telóm otthon maardt. Ma hipertúlóra volt nálunk, ezért csak egy teljes órával később tudtam hazaérni, mint ahogy szoktam. Addigra a boltok már bezártak, úgyhogy nem tudtam megvenni a tegnap emlegetett vacsoránakvalót (tészta, szalonna a túróstésztához, tejföl, egyebek). Mivel nem volt nálam a telefonom, nem tudtam Dávidnak szólni, hogy neki kellene vásárolnia, ha ilyen vacsorát szeretne. Dávidéknál elment egy rendes ember a cégtől, egy megrendelést a felénél sztornóztak le, és mellesleg csak itthon vette észre, hogy írtam neki az itthon hagyott telefonomról.

A nap többi része jó volt, a cég oldalát nagyrészt sikerült lefordítanom angolra, telefonáltam is angolul, lett új megrendelőnk, sok-sok cég akar a mi kis cégünkön keresztül cucchoz jutni. A főnököt jól megleptem, mert mire egy negyedórás telefonálásból visszatért, készen várta az, amit el akart magyarázni nekem. Logót kellett feltölteni a weboldalra, ennyi volt az egész.

Odafele a vonatúton, jobb híján, mivel nem tudtam sem sudokuzni, sem zenét hallgatni, magamban beszéltem törökül, és szerencsére nem hallatszott ki. Eleinte elég akadozva ment, utána már könnyebben - ahogy rengetegszer ajánlottam a volt tanítványoknak is, tessék használni a nyelvet, dolgozni vele! Mai gyakorlás megvolt, holnapra is tartogatok :)

Valamint a hazaérkezésem után rekordmennyiségű levelet írtam egy rakat nem épp rekordmennyiségű, tehát kiválasztott barátnak. És már nagyon várom a válaszaikat... a levélírásnál még sokkal jobb, ha az ember levelet kap. Kivételes esetben pedig még kézzel írott, borítékos levél is kerülhet a postaládába, vagy képeslap ... de ilyen javakban már rég nem volt részem.

Viszont Dávid főzött nekem zöldborsófőzeléket, így nem fogok éhenhalni holnap sem. A bárány maradéka pedig ma némi győzködés után lecsusszant a torkomon.

2012. március 25., vasárnap

Bárány denied

Tegnap vettem némi barihúst, hogy ne a spórolás jegyében éljünk, és hát 28 évente akár ki is lehet próbálni valamit, amit eleddig nem evett az embör fia-lánya. Sajnos a végeredmény - egy adag, nokedlivel és tzatzikkivel tálalt tárkonyos apróhús, fokhagymás-tejfölösen, nyálakat visszafogni! - a szakácsnak nem vált ínyére. Konkrétan pont a hús nem ízlik, minden más, a szószt is beleértve, remek. Egy darab ÍJ-kártya kiosztva.

A Dávid-féle kényelmes fotel, ami annyi idelátogatónak nyerte el a tetszését, és még tavaly, a naaaagy fehér polcunk megvásárlásakor költözött hozzánk, mégpedig ingyen, és kiszállítással, most a helyhiány miatt szétszerelődésre kényszerült. A téli holmik is bezsákolódtak szépen, előkerültek a lengébb ruhadarabok. Ez a lakás továbbra is egy kis lyuk, vagy nekünk van túl sok holmink... Mindenesetre Dávid kreált a szobában jóféle hangzást az egyik hangfal áthelyezésével.

A kis helikopter pedig, amit nemrég a piacon szerzett be másodmagával, sajnos semmiféle távirányítást nem hajlandó elismerni felettes hatalomként. Magyarán nem reagál. A mocsok.

Küldetésünk is volt mára - Dávid Robi kollégájának kellett osztrák tarifákat vadászni, ez este tízkor jó kis időtöltés. Skype-oltak ma egy nagyot, és sok blabla mellett az is kiderült, lehet, hogy az autó 1000 euró körüli javításából csak egy 50 ezer körüli összeg lesz, ha valahogy sikerül eljuttatni Wolfot magyar szerelőhöz.

A mai legrosszabb élmény az óraátállítás volt, a legérdekesebb pedig, hogy a bárányhús-egyelésnél egy ideg felmondta a szolgálatot a jobb kezemen, és ettől kegyes kis zsibbadás lett úrrá a hüvelyk- és mutatóujjamon. Mostanra elmúlt, szerencsére, különben holnap érdekesen dolgoznék... és most is érdekesen írnám ezt a bejegyzést.

Valahogy így telik el egy jól megérdemelt hétvége - ma még csak ki se mozdultunk.
A törökre ráfekvés legalább folyamatban van, talán nem leszek olyan nagy bajban szerdán a török takarítóval, mint a múlt héten. Következő hét, jöjj és hozz sok finom új élményt, meg egy túróstésztát holnap vacsorára!

2012. március 24., szombat

Vásárlás, sok(k), de ne legyünk spórolósok

Dávid ezt a célt tűzte ki magunk elé, minthogy mindketten (elvileg legalábbis!) rendszeres keresők vagyunk. Ne spóroljunk annyit. Ennek örömére csupa leszázalékolt áru került a kosárba. PEdig vettünk extrákat is, de valahogy mindig az olcsóbbik felé nyúlt a kezünk. "A vérünkben van", vagy mi. Az otthoni viszonyokhoz képest szerintem így is királyi módon élünk.

Jövő hét vasárnapra fixálódott egy újabb látogatás, lehet megint nekiesni a kis lakásnak, és takarítani unásig, fáradásig, kétségbeesésig és végül normalizálódásig. De jó lesz, óóóójeee.

Ma nem törököztem, hujjujj, pedig jövő hét szerdán megint egyedül leszek. És ha szerda, akkor nem mínusz 10 %, hanem takarítónő, aki törökül beszél velem, mert milyen jól értem. Előre rettegek...

Mosogatás megvolt, főzés (főzelék állagú zöldségleves) megvolt, és ha minden igaz, még tiszta ruha is kerül a jövő hétre. Cipőm viszont nincs túl sok. Meg blúzom se. Ami van, nem itt leledzik, hanem magyarországi fiókokban. Sajnos... újakat kell szereznem, ha nem akarok április végéig csizmában járni. Meg ugyanazokat a blúzokat felvenni hetente.

Ami szintén nem olyan jó hír, hogy Dávid nem kapja meg azt a pénteket szabadnapnak, amely közvetlenül a húsvét előtti héten van, így nem látjuk túl sok értelmét, hogy hazamenjünk Magyarországra. Főleg, hogy talán a kocsi sem lesz akkorra üzemképes állapotban, és mehetnénk vonattal, ami hosszabb is, kötöttebb is. Főleg, hogy legalább két helyre el kéne mennünk (Veszprém, Budapest), és minderre lenne másfél napunk, úgy, hogy fél nap az utazás. Így inkább valami más program után fogunk nézni... még az is lehet, hogy csokifigurákat és festett tojásokat rejtünk majd el egymás elől a parkban. Hehe... de tényleg... miért is ne?

2012. március 23., péntek

Hosszú napok

Mintha minden blogolás után több hónap telne el, én meg folyton azon agyalok, vajon írtam-e tegnap... és a válasz mindig igen, pedig már lassan három hónapja tolom a témát, bizony.

A Ricsi gyerek meg még mindig azt hiszi, hogy át tud verni a nemlétező latintudásával.

Kocsi: motorcsere lészen valahol, valamikor. Pár száz euróban benne lesz.

Most pedig zutty, mert már két pulóverben is fázom, és ez valószínűleg a fáradtság jele. Holnap több blabla lesz itt, ígérem. Ki se bírnám másképp, hehe...

2012. március 22., csütörtök

Ki korán kel, kanadát készít

És aztán este 10 után csak kóvályog... még jó, hogy ülök.

Dávid meg már rég elment aludni, olyan fél kilenc körül. Neki lesz igaza, nekem viszont sajnos még főznivalóm van, vagy ma estére vagy holnap reggelre.

A volt főnököm Ricsi-unokája meg bekapott egy szép karót latinból, úgyhogy holnap munka után még egy duplaóra is beficcen majd, Dávid utána megy énekkarra, és hát a lábam már hiányol némi diszkót... vagy csak bedőlünk az ágyba.

Michelle barátnőmék belátható időn belül jönnek hozzánk - várom már. A kocsi meg még mindig áll, és szervizre vár. Jövő hét elejéig csak meglesz - sajnos ellentétes vélemények vannak az egyes autószerelőkkel kapcsolatban.

A munkahelyen egyre oldottabb a hangulat, kezdek ténylegesen belerázódni, bár ma egy eltűnt Excel-táblás sorral ráhoztam Ágira a frászt, és a csütörtök amúgy is őrült nap szokott lenni. Ő meg azzal ijeszteget, hogy beteg lesz, mert fáj a torka, fújja az orrát... dehát ki segít rajtam, ha az Ági betegszabadságra megy?!

A főnök amúgy holnap elhúz szépen élettársostul Stuttgartba autókiállítást nézegetni, nyugodtabb lesz a nap, kevesebb a túlóra, hehe. A fűtőtestleolvasók meg elmennek a rákba, hogy nem válaszolnak az e-mailekre. Jusztse hívtam fel őket, végül idén kb. 7 euró lett a fűtésszámla-különbözet. És a péntek szoknyanap.

Aki az egyes bekezdések között összefüggést vél fölfedezni, tudja meg, hogy téved...:)

2012. március 21., szerda

Becsapós tecnika és űbertörök

Ma a mobiltelefon is 20-át mutatott, meg a hazafelé tartó vonat egyik kijelzője is. Én meg egészen megijedtem, hogy már ez itt a vég, összefolynak a napok, kedd helyett nekem már szerda van, senilitas, -atis, femininum. Aztán a nyomtatott sajtó segítségemre sietett, mert egy ingyenes napilapon megtaláltam a szerdámat, amit már elveszettnek hittem.

Ma volt az első olyan napom, mikor egyedül voltam az irodában. Persze, hogy eddig összesen nem érkezett ennyi e-mail és telefonhívás, mint ma, főleg nem olyanok, amiket nekem kellett átvenni. Volt takarítónő is - na ő úgy beleélte magát abba, hogy én márpedig ilyen meg olyan jól beszélek törökül, hogy gyakorlatilag egy órát áttársalogtunk eme idegen nyelven. Szerinte nagyon szépen megy... szerintem meg nem (most szólaltam meg először)! Úgyhogy jövő hét szerdán szándékozom neki megmutatni, hogy megy ez még jóval szebben is. Azért nagyrészt értettem, amiket mondott, bár a Hörverstehen még nem az igazi. Említette, hogy tetszik neki az angol nyelv - arra gondoltam, hogy minden szerdán adok neki egy lapot alap angol kifejzésekkel, mellette török nyelvű kiejtés-segítővel, meg a török jelentéssel. Nem lenne épp kis munka, lehet, hogy előbb megkérdezem, tényleg annyira szereti-e az angol nyelvet, ahogy ma mondta.

No, alvás van, mert holnap reggel szerintem kotyvasztok valamit. Befigyel egy kanadára való karfiol és brokkoli a fagyasztóból, egy kis besamel-mártás egy kis reszelt sajt, némi sütés... hmm, lehet, hogy kicsit korábban kelek majd holnap evégett.

Gábornak (Dávid-apuka) pedig ezúton is köszönöm az úti-beszámolót, de főleg a frappáns címekkel ellátott képeket, amelyek még a hétvégi látogatáskor készültek. Pár majd még felkerül ide, túl jók lettek ahhoz, hogy csak mi lássuk Dáviddal.