2012. december 4., kedd

Húzós napok lesznek

Holnapra kész az ebéd, eddig jó. Viszont holnap elindulok szépen, és csak csütörtök éjjel keveredek haza. Bécsi hotelban kell aludnom, hogy másnap elérjük a fenekorán induló repülőt. Egy ügyfelet viszünk Stuttgartba, gépeket bámulni. A főnök majd mutaogatja, én meg sűrűn tolmácsolok hozzá. Ez lesz, reggel még elő kell készíteni a másnapi cuccost. Ezúttal nem viszek spray dezodort, mert úgyis elveszik a reptéren. Gonosz banda.

Ági megkapta Rutascorbinját, amit Geri adott, mikor elmeséltem, hogy a kolléganőm fiának rendezeresen vérzik az orra. Meglátjuk, használ-e a tabletta. Tudtommal nem antibiotikum, innentől pedig Ágira van bízva a döntés.

Bevittem ugyan az adventi koszorú kellékeit, de olyan hajtás volt egész nap, hogy nem jutottam el a megvalósításig. Holnap viszont állítólag nagy nap lesz, mert

1. megcsináljuk a karácsonyi csomagokat
2. a főnök palacsintát akar sütni - hiszem, ha látom, hehe
3. ha belefér, megcsináljuk a koszorút is
4. ha sok-sok-nagyonsok időm van délután, akkor a főnök majd megmutatja a kocsijait. Mindet. És négy van belőle...

És persze jön Saakine, akinek LALE, azaz tulipán lesz hajtogatva, és akivel minimális mennyiségben törökül lesz beszélve.

Mennyi izgalom, mi?

Ami viszont tényleg izgalmas, az az oktatóm, akivel
1. összetegeződtünk, juhéé
2. időpontokat egyeztetünk a vezetéshez
3. anyagiakat rendezünk, jó kacifántos módon. De jó fej, tudtam én azt :)

Most még meglessük szépen, miként kell meghajtogatni a fehér papírt, hogy utána mintákat vágva varázslatos hópelyhek keletkezzenek az ablakra. Ja igen, egy képpel lógok én, legalább eggyel. Tessék, adventi koszorú Bendes-Stenszky-módra:




2012. december 3., hétfő

Által mentem én a kreszen, ladilom

Lehet, hogy ez csak nekem meglepő, de ennyi épp elég. Főleg, hogy egy utoljára megcsinált próbateszten 16 hibaponttal elhasaltam szépen, pont a nekiindulás előtt. Nem túl jó kezdet...

Az épület kint van a rákban, akarommondani Kispesten, jó barátnőm és még jobb ex-tanítványom, Michelle ott lakott egy ideig. Most már nem lakik ott, de jó volt nosztalgiázni.

Kevésbé volt jó megfagyni, mivel a szél olyan erővel kívánta megszerezni a kalapomat, hogy csak erőteljes karizombefektetéssel sikerült eltéríteni a szándékától, és a kar végén kéz van, a kéz meg a csípős szélben bizony fázik. Kesztyű továbbra is tiltólistán van, pedig találtam is a minap egy párat.

További nem túl jó ómen volt, hogy a szabályosan közlekedő, zebrán átmenő, kalapos-feltűnő jómagamat majdnem elütötte egy kevésbé szabályosan közlekedő kamion. Most akkor mi van azzal az elsőbbségadással gyalogos-átkelőhelyen?

A vizsgaközpontot már sikeresen jellemeztem Dávidnak, az alábbi hasonlattal élve: 
1. Végy egy falusi általános iskolát.
2. Végy egy józsefvárosi közintézményt.
 3. ElegyÍtsd a kettőt, és tedd le az eredményt Kispesten. Meg is van a Nemzeti Közlekedési Hatóság épületes épülete.

Minthogy irgalmatlanul korán tudok megérkezni az ilyen helyekre (másfél órát melengettem magam odabent, mire végre előkerült a vizsgabiztos úr), bőven volt alkalmam kielemezni a mocskos falak, 80-as éveket idéző kamerák és egyéb csodák művészi értékét, és persze a vizsgázókra gyakorolt pozitív hatását. Nem értem... azért sokaknak kell jogsi, és nem egy ember bukik ám meg. Miért nem tudják kicsit összekapni azt a koszfészket?!

No, némi idegesség (nemakarok_mgegyszabadnapot_kivenniiiiiii), némi leszarom-tabletta (hanemsikerül, akkormajdfogmáskor), és már ott is ültem a monitor előtt. És valamiért Fortuna lenézett baldachinos ágyikójából, és megszánt. Talán ő is tudja, milyen rossz, ha az embernek kevés szabadnapja van... Mindenesetre se oldalkocsis motorkerékpár, se nyergesvontató, se túlnyúló rakomány. Dementoros rendőrből 1 db, villamosból 2-3 kérdés volt. És most már tudom, hogy a vontatókötél /-rúd nem lehett hosszabb a vontatott jármű hosszánál. Egy pont, puff neki.

Utána szépen megnéztem a monstrumot, ami a KöKi (=Kőbánya-Kispest végállomááááás) közepén emelkedik kifele, és jól eldugja a tapasztalatlan szem elől a metrólejárót. Ami mellesleg metró-feljáró. De meglett. És meglett a Kálvin-tér, a Múzeum-körút, az ELTE BTK, a mellette levő Burger King. Benne egy retro-ebéd N-inek. Utána Keleti, közben egy kis advent-vásárlás. 16:10-kor indult a vonat, 20:00 után itthon voltam. Még megalkottuk Dáviddal az első advent-koszorút... most gyújtjuk a gyertyát hozzá. Egyszer majd kép is lesz, ígérem. De tényleg, na...

2012. december 2., vasárnap

Egynapos látogatás

... melynek kezdete nem épp a legegyszerűbb vala. Nem mintha nem sikerült volna időben felkelni, vagy összekészülni. Dávid sem tartott fel, maximum egészséges mértékben. Ellenben a vonatjáratok kezdik felvenni ezt a keleties, "legalább öt perces késés kell" jellegű divatot, nem csekély mértékben borzolva ezzel az utasok idegeit.

Nekem ma hét perc kellett volna egy röpke átszálláshoz Wiener Neustadtban. A vonat tíz perccel késett, így a felgyülemlett mínusz három perc árnyékában szomorúan pásztáztam az immár üresen álló 21-es vágányt. A következő vonat a vasárnapra való tekintettel két órával később érkezett volna... vagyis biztos meg is érkezett, csak én épp nem vártam meg. Némi Dáviddal való diskurzus után ugyanis kiderült, hogy ha a kilenckor induló soproni vonatot már nem is érem el, a tíz óraira még lenne esélyem, amennyiben ő, azaz Dávid engem odafuvaroz. Nem túl erőteljes tiltakozásom ellenére aztán kedvesem legott bevette magát náthástul a kocsiba, elszáguldott értem Neustadtba, majd Sopronba, ahol csaknem szabályszerűen felrakott a vonatra (épp csak a lépcsőkre nem emelt föl). Némi idegesség így is volt, mert nem triviális megtalálni azt a pályaudvart. Jelentem, sikerült, Budapest vidáman köszöntött, én pedig őt. Mindig jó ide hazajönni... elmenni annál nehezebb.

Itthon belakmároztam finomságokból, poénokból, még filmekből is. Jutott azért hely a tanulnivaló megemésztésére is, meg hát még ott van a holnap délelőtt. Időben összekapom magam, mennie kell ennek a vizsgának, nincs kedvem másodszorra jönni elméletizni... drágák a szabadnapok.

A kis herceg című könyvet lett volna kedvem levadászni, de persze nincs meg. Mivel sose kedveltem igazán ezt a "mesét", szerintem elpasszoltuk valamerre a könyvet. Úgy kell nekem, de majd meglesz.

Egy kis tesztelés még belefér, és utána húzás aludni. Kipihent fej kell, holnapra.

2012. december 1., szombat

Nem jön ám rosszul a szombat

Ezt legalábbis az az apró tény is igazolja, hogy fél tizenegykor még az ágyban henteregtem. LusssssstaN-i. Aztán összébbkaptam a lakást (kivágtam fél tonna bioszemetet, ezzel megszabadítva a kb. félmilla házi tenyésztésű muslicánkat a táplálékforrástól), mostam két kört, és rekordlassúsággal kisütöttem a panaszos keksztésztát, ami ugyan kicsit fázott a soknapos hűtőben tartózkodás után, de a maga módján friss és üde illatú volt. 

Dávid tegnap nagyon nem volt képben az agyát (is ???) emésztő dátha miatt, ugyanis leejtette a termoszt (szép repedés van rajta), a mobilját meg föltette az autója tetejére, utána szépen elindult a kocsival haza... és szerencsére pár perc után leesett neki, hogy leesett. És visszament érte, és megvolt, csak épp a képernyőre sztrájkol = sötét, és repedéses. Másik készüléket használ, úgyhogy most két teljesen ugyanilyan telefonnal rohangálunk. A telefonkönyvet viszont nem éri el - kész szerencse, hogy az én számomat tudta fejből. A technika elhülyíti az embert...

Ma meg a pénztárcáját hagyta ott a sulija vécéjében, de mivel ezek itten rendes népek, megvolt minden, mikor később visszament érte. Hú, de nem szeretem, amikor beteg. Rámhozza a frászt.

Szóval az lett volna a terv, hogy bevásárolok, mosok, kekszet sütök és elindulok Magyarhon felé, de aztán csak-csak addig húzódott a sütés, hogy már nem volt kedvem nekiindulni. Nem is baj! Dávidnak ugyanis a szombati suli mellé énekkara is volt, és nagykoncert. Úgyhogy elmentem koncertet hallgatni, és nem bántam meg. Ugyan a kórus nem üti meg azt a színvonalat, amit a múltkori, Wiener Neustadt-ban, de a dalok és a hangulat többszörösen kárpótoltak, meg aztán minthogy ismerem ezt a kórust, eleve nem indulok olyan elvárásokkal, hogy itt a Wiener Sängerknaben-jellegű élményben lesz részem. Voltak vicces unga-bunga-szöbóvegű afrikai dalok, és hogy valami karácsonyi hangulatot csempésszenek bele, két ungade-bungade között felhangzott, hogy Oh Lord, Oh praise the God above meg hasonlók.

Szünetben Dávid odament a büféspulthoz, és megkérdezte, milyen ital használ a hangnak leginkább. Azt a választ kapta, hogy bizony a vörösbor, úgyhogy vett is két pohárral. Vesztére, mert száraz, számomra elég ihatatlan nedűt szerzett, és így másfél pohárral ő ivott meg. Hogy a hangjának használt-e, azt nem tudnám megmondani, de a szünet utáni második részben úgy virult hátul a feje, mint a vadalma, és szédelgett is egy "kissé". Már rég a lóbőrt húzza itt mellettem. Nekem meg kelni kell fél hétkor, hogy szépen vasárnap ebédre érkezzek Pestre. Most már a vizsgahelyszínt is tudom, lehet kezdeni készülődni, de csak lassan...

2012. november 30., péntek

Én még bizony éjfél előtt lefekszem

Szegény keksztészta három napja tesped a hűtőben, arra várva, hogy talán majd csak szánok az időmből rá is egy keveset, és jól kisütöm. Hát... ma hiába várta, nem került sorra.

Túl vagyok három-négy órányi próbavizsgán, többségében sikeresen véve az akadályokat. Ámde. Mindig lehetnek szerencsétlen kérdések, szerencsétlen napok. Ne könyveljük el a sikert előre, mert még jól szembefricskáz a sors. Viszont mostanra belefáradtam, úgyhogy a maradék pár percet, ami még a gyakorlási jogosultság lejárta előtt megadatna, hagyom a rákba.

Bent szépen, nyugodtan tudomásul vették, hogy kihagyom a hétfőt. A hülye péntek-effektus csak részben valósult meg, viszont hidegen fújt a szél, ami nem tesz éppen jót a kalapot tartó kezemnek. A kalapnak meg az nem tesz jót, ha leröppen a fejemről. Kesztyűt márpedig nem húzunk - senkivel nem bánunk kesztyűs kézzel. Főleg nem magunkkal, persze.

Dávid megint átment egy vizsgán, halad vele. Meg a náthájával is - most épp belefele. Majd csak kijön belőle, nem áll jól neki, ha az orra nem az én orromhoz tapad, hanem a zsebkendőhöz.

Így aztán, ő a nátáhját, én a bedepizett-vizsgákban megfáradt hangulatomat kúrálandó, Die Ärzte-t hallgatunk, és nagyon jól szórakozunk rajta. Annak ajándom, aki tud németül, és kedveli az iróniát. Robbanós barátnők meg egyéb hagyományos témák vannak feldolgozva a dalaikban, semmi különös.

A mának hosszúra kellett nyúlnia

... hogy a magamfajta egyszerű lélek is befogadhassa mindazt, amit hozott. Húzós nap volt, na.

Ági megfázott, nem is volt ma túl jó kedve - ezzel még lehet élni. Főnökúr is tüsszentett egyet-kettőt, tiszta maródi banda. Csak rám ne testáljanak megint valami ragadványt. 

Ebédre elvben megkaptam volna Ági levesét, mivel a hozott menühöz mindig jár leves, Ági gyomra meg még gyenge... de kiderült, hogy "Klare Suppe" van, magyarul kiszedtek belőle mindent a főzés után. Így mégse enyém lett a leves.

Hosszasan szerveződött egy ügyféllel való utazás, melynek eredményeképpen jövő hét szerdán már Bécsben alszom, és csütörtök fél hét után röppen is velünk a gép Münchenbe. Szeretem az ilyen utazásokat, még ha csak egynaposak is.

Minnnndenféle telefonok csörögtek mindenhol, és a telefonbeszélgetéseknek általában az lett a vége, hogy "majd utánanézek", "bizonytalan", "később megmondom" és egyéb állatfajták. De legalább már nem ódzkodom a kagylótól annyira, és nem kapok frászt, ha az enyém csörren meg.

Csúsznak a megrendelésekkel a gyártók, mi meg összevissza szégyelljük magunkat, de ennél többet aligha tudunk tenni. Karácsony előtt állítólag ez a megszokott menetrend. Csak ne engem hívjanak ideges ügyfelek - nem tudom, milyen hatékonysággal szerelném le őket.

Ági egy órát húzott rá a mai munkaidejére, utána aztán csak elment haza. Nem sokkal ezután csörgött a telefon, és az egyik fő-fő kontaktunk közölte a főnökkel, hogy ez az utolsó munkahete, holnap lesz az utsó munkanapja. Nagy érvágás, nagyon nem jó. Holnap megint lázas "Wo gema hin"-ek lesznek, mert ha ezt az ügyfelünket elveszítjük, azzal gyakorlatilag bebukjuk a céget. Per se, még semmi sem biztos, és majd a hétvégén kiderül, mert történetesen a kontakt most hétvégén Bécsben óhajt csalinkázni a családjával.

A főnök meg pár perc agyalás után csak úgy folytatja a munkát, mint eddig. Gyorsan összeszedte magát, az tény. Sokkal gyorsabban, mint ahogy vártam, és igen meglepő fordulatra szánta el magát. Mégpedig hogy vegyük át a magyar ragokat, szedjük rendszerbe, nézzünk példákat. Egy ilyen hír után. Hüm...
Ha ezt elterelésnek szánta, sikerült. Azt mondta, otthon begépeli, hogy tényleg átlátható legyen. Nagyon szép mondatokat tud már, raggal, tárgyesettel, nem is rossz kiejtéssel. Most megint a tanár beszél belőlem... a büszke tanár.

És utána tanárból átváltottunk emberbe, és beszélgettünk. Csak úgy, erről-arról, mindenről. Válás, apaszerep, hibák, rendszer-gondolkodás, idézetek, mesék, célok, ünnepek, ki mit tesz meg, ki mit nem tesz meg. Ha valaki egy éve azt mondja: na figyelj ide, N-i-lány, most szépen otthagyod a rosszul fizető tanári állásodat, és elmégy titkárnőnek, majd kilenc hónap eltelte után úgy beszélgetsz este fél kilencig az 57 éves, szúrósszemű, bajszos főnököddel, mint egy jó baráttal, talán kiröhögöm. Most meg csak magamon nevetek, hogy a valóság mindig megcáfol... mindig. Gondolj ki valami hajmeresztőt - és valószínűleg még hajmeresztőbb fog veled történni.

Mindenesetre csak hazaértem tizenegyre, és megfőztem a currys-joghurtos-pulyka-apróhúst, bár nem tudom, jó lesz-e ez így holnap ebéd gyanánt. Az étteremben ízlett - lehet, hogy ott nem melegen tálalták?

No és igen: a hazaesés után és a főzés előtt a leveleimet csak megnéztem. No mi kandikál az emailek között? Hétfőn kreszvizsga, szevasz! Hoppá. Akkor most borul a hétvégi program... nem tudom, merre, de borul. Át kell szervezni az egészet, máshogy megoldani a téli kellékek beszerzését, szólni holnap midnenképp, mosni, takarítani fél nap alatt, és talán szombaton hazamenni. Reggel úgyis megcsináltam két próbavizsgát, jók lettek, pár hibával - node gyakorolni kell.

2012. november 28., szerda

Hepaj a köbön

Ági ma már volt dolgozni. Szépen kiosztott engem ezzel-azzal kapcsolatban, gondosan elpakolta, amivel még feladatom lett volna... csak a szokásos, ha nincs pár napig, előjön nála az ilyesmi. A fő, hogy jobban érzi magát - amikor már rendezkedik, nem lehet nagy baj.

Furcsa emberek találják meg a cégünket - épp Dél-Amerikába készülünk szállítani darálót, lenne egy japán érdekeltség is, illetve jött egy érdeklődő email Bolíviából... Valamiért az az érzésem, hogy ennek talán köze van ahhoz az időszakhoz, amikor rendbetettük a weboldalt, és szerény személyem kicsit pofozott az angol verzión (ami tudvalevőleg nem nézett ki sehogy).

Ma megint tech-zseni voltam. Mi mást várjunk el egy latintanártól, nem? Céget kellett keresni vezetéknév alapján, meg nagyon halvány oldalakat beszkennelni és kontrasztosítani kicsit, hogy esetleg még el is lehessen olvasni a rajta lévő adatokat. Sikerült. Ezenkívül biztosítottam Ágit afelől, hogy a nemrég vásárolt fényképezőgépéhez a programtelepítő CD tényleg csupa hasznos, ártalmatlan dolgot tartalmaz. Fő az óvatosság.

Jött egy pali, remélhetőleg a héten az utolsó látogatónk. Nekem már igazán nem kell több. Nyomta a dumát, hadarós-németül, egy idő után azért ráállt a fülem. Élénk, hűde-világoskék szeme volt. Huhh, azok a szemek. A kéktől valahogy mindig negatív értelemben kapok frászt.

A kekszből, ami miatt éjjel egykor feküdtem le, és hajnali hatkor keltem föl, végül nem adtam a főnökéknek, csak Saakine-nek. Vele ma megint törökül beszéltem, valahogy nem zavart minket, hogy még két ember van az irodában, akik nem értenek semmit az egészből. Csendben pusmogtunk, úgyse velünk törődtek a többiek.

A csöcsös-csajszis naptár, amit tényleg nem magának rendelt a főnök, meg lett tekintve. Tüzetesen. Nem is volt benne semmi, a főnök panaszkodott is, hogy ennél durvábbat akart ajándékozni az ügyfeleknek... Ennek kapcsán megtanulhattam a "senkrechtes Lächeln" kifejezést, ami magyarul függőleges mosolyt jelöl. Khömmm. Én nem találtam ki, hogy mi az, csak valami halvány sejétsem volt róla. Most este elkaptam a szűz szótárfüzetemet, és felavattam, ezzel a szóval. Ezentúl oda gyűjtöm az ilyen furcsálmányokat... biztosan lesz még pár.

Ma nem sütök kekszet, pedig a hűtőben bújik a tegnap éjfélkor kreált tészta. Tán egy napot még kibír odabent. És remélhetőleg több motivációm, és több szerencsém lesz vele, mint a mai terméssel - bár Saakinenek ízlett.

Csupa jellegtelen dolgokról írok. Próbáljuk meg másképp is.

Megjelentek az utcákon a karácsonyi fények, és most lesz hétvégén az első adventi vasárnap. Ugyan nekem ez alapból nem jelent semmit, de mondtam Dávidnak, hogy meg lehetne próbálni ténylegesen hangulatossá tenni ezt az időszakot. Ezt IS. Ergo a hétvégén tervezek egy jót sétálni, és begyűjteni pár fenyűgallyat, tobozt... csinálunk adventi koszorút. Az elsőt - én még sose csináltam. Bent az irodában is be fogom vezetni, ide egy toboz, oda egy ág, és persze pár saját készítésű hópehely. Az óvodában nagyon szerettem ezeket hajtogatni-vagdosni, és a legjobb az volt, mikor utána kibontva meseszép hópelyhek születtek.

Nem tudom, hogy s mint lesz az ajándékozással, az utazással. Biztos, hogy lesz két hetünk, és ki fogjuk használni. A többi, valamiért, az utolsó pillanatig rejtély lesz, még számunkra is.

Vasárnapra havat ígérnek... szerintem csak berezeltek a decembertől, és így akarják rávenni a lusta autósokat, hogy cseréljék már le a nyári gumit. Elköszön az ősz, szépen, halkan... és aztán visszasunnyog egy hét múlva, és kisebb megszakításokkal itt marad március végéig. Nem is tudom, mikor éltem már meg igazi, nagyonhavas, kopogós telet. Szánkózósat...

Kivéve persze a hólapátolós időszakokat, mert akkor nagyonis soknak tűnt. Relativitás... meg Heisenberg. Dávid pedig kémiát tanul, és kifejezetten jól jön neki, hogy szófosásom van a gép előtt, és nem nyávogok, hogy menjünk már aludni.

Node ennyi elég lesz már, hátha sikerül az ágy felé terelni a tanulóúrfit... nem jó, hogy ennyi mindent vállal. Nemhogy rám, de magára sincs ideje. Vajon meddig megy ez még így?