... hogy a magamfajta egyszerű lélek is befogadhassa mindazt, amit hozott. Húzós nap volt, na.
Ági megfázott, nem is volt ma túl jó kedve - ezzel még lehet élni. Főnökúr is tüsszentett egyet-kettőt, tiszta maródi banda. Csak rám ne testáljanak megint valami ragadványt.
Ebédre elvben megkaptam volna Ági levesét, mivel a hozott menühöz mindig jár leves, Ági gyomra meg még gyenge... de kiderült, hogy "Klare Suppe" van, magyarul kiszedtek belőle mindent a főzés után. Így mégse enyém lett a leves.
Hosszasan szerveződött egy ügyféllel való utazás, melynek eredményeképpen jövő hét szerdán már Bécsben alszom, és csütörtök fél hét után röppen is velünk a gép Münchenbe. Szeretem az ilyen utazásokat, még ha csak egynaposak is.
Minnnndenféle telefonok csörögtek mindenhol, és a telefonbeszélgetéseknek általában az lett a vége, hogy "majd utánanézek", "bizonytalan", "később megmondom" és egyéb állatfajták. De legalább már nem ódzkodom a kagylótól annyira, és nem kapok frászt, ha az enyém csörren meg.
Csúsznak a megrendelésekkel a gyártók, mi meg összevissza szégyelljük magunkat, de ennél többet aligha tudunk tenni. Karácsony előtt állítólag ez a megszokott menetrend. Csak ne engem hívjanak ideges ügyfelek - nem tudom, milyen hatékonysággal szerelném le őket.
Ági egy órát húzott rá a mai munkaidejére, utána aztán csak elment haza. Nem sokkal ezután csörgött a telefon, és az egyik fő-fő kontaktunk közölte a főnökkel, hogy ez az utolsó munkahete, holnap lesz az utsó munkanapja. Nagy érvágás, nagyon nem jó. Holnap megint lázas "Wo gema hin"-ek lesznek, mert ha ezt az ügyfelünket elveszítjük, azzal gyakorlatilag bebukjuk a céget. Per se, még semmi sem biztos, és majd a hétvégén kiderül, mert történetesen a kontakt most hétvégén Bécsben óhajt csalinkázni a családjával.
A főnök meg pár perc agyalás után csak úgy folytatja a munkát, mint eddig. Gyorsan összeszedte magát, az tény. Sokkal gyorsabban, mint ahogy vártam, és igen meglepő fordulatra szánta el magát. Mégpedig hogy vegyük át a magyar ragokat, szedjük rendszerbe, nézzünk példákat. Egy ilyen hír után. Hüm...
Ha ezt elterelésnek szánta, sikerült. Azt mondta, otthon begépeli, hogy tényleg átlátható legyen. Nagyon szép mondatokat tud már, raggal, tárgyesettel, nem is rossz kiejtéssel. Most megint a tanár beszél belőlem... a büszke tanár.
És utána tanárból átváltottunk emberbe, és beszélgettünk. Csak úgy, erről-arról, mindenről. Válás, apaszerep, hibák, rendszer-gondolkodás, idézetek, mesék, célok, ünnepek, ki mit tesz meg, ki mit nem tesz meg. Ha valaki egy éve azt mondja: na figyelj ide, N-i-lány, most szépen otthagyod a rosszul fizető tanári állásodat, és elmégy titkárnőnek, majd kilenc hónap eltelte után úgy beszélgetsz este fél kilencig az 57 éves, szúrósszemű, bajszos főnököddel, mint egy jó baráttal, talán kiröhögöm. Most meg csak magamon nevetek, hogy a valóság mindig megcáfol... mindig. Gondolj ki valami hajmeresztőt - és valószínűleg még hajmeresztőbb fog veled történni.
Mindenesetre csak hazaértem tizenegyre, és megfőztem a currys-joghurtos-pulyka-apróhúst, bár nem tudom, jó lesz-e ez így holnap ebéd gyanánt. Az étteremben ízlett - lehet, hogy ott nem melegen tálalták?
No és igen: a hazaesés után és a főzés előtt a leveleimet csak megnéztem. No mi kandikál az emailek között? Hétfőn kreszvizsga, szevasz! Hoppá. Akkor most borul a hétvégi program... nem tudom, merre, de borul. Át kell szervezni az egészet, máshogy megoldani a téli kellékek beszerzését, szólni holnap midnenképp, mosni, takarítani fél nap alatt, és talán szombaton hazamenni. Reggel úgyis megcsináltam két próbavizsgát, jók lettek, pár hibával - node gyakorolni kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése