Szegény keksztészta három napja tesped a hűtőben, arra várva, hogy talán majd csak szánok az időmből rá is egy keveset, és jól kisütöm. Hát... ma hiába várta, nem került sorra.
Túl vagyok három-négy órányi próbavizsgán, többségében sikeresen véve az akadályokat. Ámde. Mindig lehetnek szerencsétlen kérdések, szerencsétlen napok. Ne könyveljük el a sikert előre, mert még jól szembefricskáz a sors. Viszont mostanra belefáradtam, úgyhogy a maradék pár percet, ami még a gyakorlási jogosultság lejárta előtt megadatna, hagyom a rákba.
Bent szépen, nyugodtan tudomásul vették, hogy kihagyom a hétfőt. A hülye péntek-effektus csak részben valósult meg, viszont hidegen fújt a szél, ami nem tesz éppen jót a kalapot tartó kezemnek. A kalapnak meg az nem tesz jót, ha leröppen a fejemről. Kesztyűt márpedig nem húzunk - senkivel nem bánunk kesztyűs kézzel. Főleg nem magunkkal, persze.
Dávid megint átment egy vizsgán, halad vele. Meg a náthájával is - most épp belefele. Majd csak kijön belőle, nem áll jól neki, ha az orra nem az én orromhoz tapad, hanem a zsebkendőhöz.
Így aztán, ő a nátáhját, én a bedepizett-vizsgákban megfáradt hangulatomat kúrálandó, Die Ärzte-t hallgatunk, és nagyon jól szórakozunk rajta. Annak ajándom, aki tud németül, és kedveli az iróniát. Robbanós barátnők meg egyéb hagyományos témák vannak feldolgozva a dalaikban, semmi különös.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése