Ma is kijelentettem, mégpedig fennhéjázva és ugyanakkor közönnyel, hogy én ugyan nem eszem két egymást követő napon ugyanazt az ételt. Ez valahogy mindig némi közderültséggel vegyes furcsállást vált ki, és pont ez volt a célom.
Tettem mindezt nyúlfogyasztás közben, bent az irodában. A nyulat Ági főzte, elfűszerezve, de azt legalább alaposan. Tésztával, amibe - kiegyenlítendő a túlfűszeres húst - nem került egy gramm só se. És salátával, amit magam készítettem - SÓZVA! Na, ez volt az ebéd. Annyira belaktam vele, hogy nem is kellett vacsora. Meg aztán ha főzök, nem vagyok éhes. És pár perccel ezelőttig még főztem. Most a kanada már elboldogul maga is a sütőben (jól rázártam az ajtót, lába csak nem kél), a levest pedig besavanyítottam, így savanyú képet vág és szintén nem mozdul a konyhából. Holnap viszek be egy levesestálat magamnak... abból fogom enni nap mint nap a levest. Merthogy tényleg bevezetem a napi levest, ahogy a húzódzkodás rendszeresítését és a reggeli teázásokat is. És nincs hajnali főzés, meg kell neki lenni még este. Dávidot is fönt eszi még a fene, mostanság kell egymást sűrűn az ágy melege felé hajtani.
Még annyit azért, hogy holnap dolgozat lesz, és palacsinta. Jobb kombinációt el se tudok képzelni, bár gyanús, hogy a palacsinta készítője ki fog alkudni magának egy nap ráadást. Majd meglátjuk... jelenleg szőrösszívű kedvemben vagyok.
Aztán volt a random fényképek között egy párizsis, és erről eszembe jutott, hogy akár a fénykép helyszínén is bemutathatnánk a varázsos zuhanyrendszerünket. Tán igazam lesz, tán nem. Kezdek kissé belezanzulni a munkámba.
Vers helyett ma más lesz, nekem kedves népdal. Mivel a telefonom bemondta az unalmast, és egy elég silány póttelefon van most helyette, nem tudok zenét hallgatni. És ha hallgatni nem tudom, hát csinálni kell... énekkel, füttyel, ami épp jön.
De hogy ez a népdal töredékeiben szerepelne a Háry Jánosban... ezt már nem rakom össze.
És egy kis oktalanság: Ha már a gondolatától elfáradsz... inkább hagyd a fenébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése