2013. június 29., szombat

Péntek, avagy valaki úgyis megszívja

Előre sejthető koreográfia szerint vesztettünk munkahelyileg a konkurenciával szemben. Lehetett volna másképp is, lehetett volna ügyeskedni a stratégiával, élni a kezünkbe adott eszközökkel, de nem így történt. Nekem pedig, mint legkisebbnek, semmilyen megakadályozási jog nem jutott. A főnök azt hitte, elég lesz, ha tisztességes, és az igazság majd melléáll... néha bosszantó tud lenni, hogy kétszer olyan idős, mint én, és három hónap eltérés híján pont ugyanolyan régóta van a szakmában, mint amikor én megszülettem, mégis elhitte, hogy ebből jól is kikerülhetünk. Most a gyártócégnek megvan az üzlet, amit akart, a konkurencia jóval áron alul, de mégiscsak üzletet csinált magának, a vevő megkapja a hőn áhított gépét a reméltnél jóval olcsóbb áron, mi pedig ki lettünk golyózva. Kész szerencse, hogy a főnök egy hetet van már csak, és utána három hétre szabadságolja magát. Finnország biztos vadregényesen szép - de legalábbis lesz annyira csodálatos, hogy némileg elfeledtesse vele ezt a ... akárhogy is nézem, ezt a kudarcot.

Van valami igencsak vulgáris jellegű bölcs mondás arról, hogy az erősebb kutya baszik. Pont így, szépen, nyersen, régiesen - akkoriban a baszik csak annyit jelentett: állat közösül állattal, nem pedig ember emberrel. Olyan, mint a német "fressen" ige - arra vonatkozik, ha állat fogyaszt ételt, nem ha ember. Ez az eset pedig mintapéldája volt a fenti mondásnak. A kérdés, hogy mit tanulunk belőle... mert mindig ez a kérdés. A főnök azt, hogy ha hátbatámadják, nem segít az igazság... de ettől nem fog tisztességtelenül játszani. Nem vallana rá, ezt meg is mondtam neki. De mit tanulok én...? Hogy legkisebbként is meg lehet valamit gátolni, ha szembemegyek a két munkatársammal? Hogy legyek rámenősebb, teszemazt erőszakosabb? Hogy mind a három ember a kis irodában ugyanolyan felelősséggel bír a velünk történő dolgok tekintetében, és nem utólag kell okoskodni, hanem ott és akkor, amikor a történés van? Vagy hogy kicsi vagyok, és maradjak meg a kis seggemen, amíg nem lesz elég tapasztalatom és úgymond nevem?

Sok tanulság van, és valahogy mind helytálló a maga módján. Első körben ezt a témát egy időre jegeljük, van elegendő más téma, amivel tovább tud menni a cég. Csak hát... fáj.

A szakmát pihentetendő ma nagyon nem foglalkoztunk a munkánkkal sem én, sem Dávid. Neki az iskolai szezon amúgy is véget ért, és két vizsgától eltekintve szabad csütörtök délutánjai és péntek egésznapjai vannak. Nekem a főnök szabadságra menetelétől viszont még eggyel több súly nehezedik majd a vállamra, ugyanis rám lett bízva a bankolás is, ami eddig kizárólag nagyfejesi tevékenység volt. Mondta is nekem a főnök, hogy valami tizenöt év után adja most először tovább ezt a tudást. Egyrészt megtisztelő, másrészt kissé megterhelő is. De igyekszem majd derekasan helytállni. Csak ahogy szoktam.

Ma tehát volt némi bevásárló körutunk Dáviddal, egyébiránt pedig sorozatot néztünk és mostunk, és ettünk, és általában véve pihentettük öreg csontjainkat.

Találtam egy kecses kis Weöres Sándor-verset a nyári estéről. Elég aktuális, bár a pásztor meg a nyáj a faluvégen nem épp századunkat idézi...

Egy okosat mondtam a főnökömnek még korábban: nem kell ahhoz kudarcot megélnünk, hogy tanuljunk valamiből. Én márcsak ilyen kis bölcselő vagyok, nincs mese :)

2 megjegyzés:

Ben Dash írta...

Azt kell mondjam, hogy de kell (kudarcot megélni). Jópár példán vagyok túl, ami mind azt mutatja, hogy tanácsokból ritkán, inkább csak a saját hibáinkból tanulunk, illetve néha sajnos abból sem - lásd "A történelem ismétli önmagát". A Confuciusnak titulált idézet se véletlenül mondja, hogy "...csinálom és megértem."

Az ember érdekes lény, simán elfelejti a régi kudarcot és belevág újra ugyanabba "Na majd most!" felkiáltással... nem tanul, egy bizonyos kor után pedig egyáltalán nem akar változtatni a begyöpösödött nézetein. Mert félünk a változástól, főleg ha annak súlya van. Az üzletben pedig van :)

Bizony sz*r dolog, mikor nem te vagy a vezető, és látod hogy jön a rossz - de legalábbis az üzletnek nem kedvező - döntés felülről, és szólnál, de nem biztos, hogy megvan a kellő jogod hozzá. Sok dolgon múlik, hogy adott esetben közbeszólhatsz-e, de én ökölszabályként azt mondanám, hogy első körben mivel a vezető a vezető, ezért hadd döntse el ő a dolgot. Végeredményben a másik lehetőség - javasolsz valamit, de rosszul sül el - mégiscsak kellemetlenebb. Inkább el kell raktározni ezt a megszerzett tapasztalatot, és majd alkalmazni a saját házad táján. Vagy most. Végtére is minek várni.

Persze lehet megjegyzést is tenni, de szerintem akkor valami olyat, ami nem arra utal, hogy mit "kéne" tennie a főnöknek, hanem inkább hogy te mit tennél, ha nagyon fontos lenne az az üzlet neked.

Így adsz tanácsot, meg nem is (Mátyás-módszer, kicsit másképp), és mindenek felett nem kritizálod a másik módszerét - valami, amire szintén érzékenyek egy bizonyos kor felett. :)

N-i írta...

Ecsémuram... megmérettél és bölcsnek találtattál. :)

Megjegyzés küldése