2013. október 13., vasárnap

Akkor pótolandusz

Még péntek este beállított János, aki Stenszky. Elvittük kebabozni, aztán itthon még lazultunk némileg (hogy hogyan s miképp, azt inkább nem részletezném, de éjfél után kerültünk ágyba, vidám tudatállapotban, és előtte János ejtőernyős ugrásait bámultuk videón). 

Az ifjúurak reggel felkeltek és leléptek bolhapiacra, onnan elmentek a Hohe Wandhoz, Dávid pedig szépen haza is jött, befeküdt mellém az ágyba, és sajnos cseréltünk. Én aktív lettem, és menni akartam, tenni akartam, ENNI akartam, ő meg... elaludt. És nem igazán akart kikelni. Én meg begurultam, beraktam egy mosást és leléptem hazulról. Felszálltam az első vonatra, amire alkalmas volt a havijegyem, és elmentem Leobersdorfba. Találtam egy szép bicikliutat, meg valami fűzfás patakpartot, párosodó szitakötőkkel, aranyszínű levélhullással, nyugalommal. Megnyugodtam, felhívtam Dávidot, ő meg odatalált hozzám. Sétáltunk egy kellemeset, szedtünk egy rakat diót, megnéztünk egy Waldorf-iskolát, egy katicabogaraktól hemzsegő kastély-kaput, és egy vásárlást beiktatva hazajöttünk. Béke volt, és nyugalom, innentől kezdve. 

Az aktív időszak viszont igazából csak ma köszöntött ránk - körülbelül megterveztük a szabadságos hetünket, kitakarítottuk a lakást, a hűtőt, Dávid kimosta a táskáját, én átültettem a növényeket (hálásak). Reggel Dávid énekelt a kölyöknek, az meg veszettül rúgott. Előtte, mikor nem énekelt neki, nem rúgott. Ezt megjegyezzük. Kihúztunk egy adag nevet, van pár tipp fiú és lány változatra is. Ez is mind titok :P

Jóanyámmal is sikerült csetelni, csak az a nyüves újságcikk, meg a főzés maradt ki. Kell valami reggelre is, nem?

 Nem. Vagyis nem lenne muszáj... de így lesz. És így lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése