Ilyen napokon érzem, hogy a munka nemesít. Legalábbis fene nemesnek érzem magam ennyi meló után...
Sajnos a táskában heverő, meg nem evett szendvicsek már nem érzik magukat ilyen nemesnek. Holnap azért fel lesznek falva, szépen sorjában... És ha valamelyik már túlszikkadna addigra, van pár éhes kacsa a munkahely fele menet a kis patakban - ők nem fogják bánni azt a kis szikkadtságot.
Az6ért arra is jó volt a mai nap, hogy kiderüljön - eléggé magamra tudom venni, ami a céggel történik, vagy történhet. Egy olyan helyzetben pl., ahol nekem személy szerint semmi döntési lehetőségem nincs, minek vagyok annyira feszült, hogy a végén kihűl a kezem, megfájdul a fejem, és úgy általában rossz fizikai közérzet tör rám? Minek, ha nem is múlhat rajtam?
Valószínűleg igaza van a főnöknek, hogy lassan kis sorsközösség alakul ki a céges emberek között, nagy-nagy összetartással. Ettől függetlenül el kell tudni távolítani magamat az efféle stresszhelyzetektől - túlfeszülten az ember nem talál jó megoldást. Mit jó megoldást, túlfeszülten nem talál semmit, csak kapkod össze-vissza, és tán még másokat is hátráltat... bizonyos mennyiségű adrenalin serkent, de van olyan szint, ahonnan inkább már gátol.
Ja igen, hogy szerda van és miért nem vagyok (vagyunk) a Roxban, noha Dávidnak ma még énekkari próbája sem volt?
Hát mert zaj van, kevés hely van, füst van, és egy rakat nagyon kedves jóismerős, akik szépen leteremtenek az első alkoholfogyasztási kísérletnél. Énekelni még jó ott... de aludni is kell néha. Meg főzni. És holnap a 6:20-assal el kell indulnom. Éhgyomorra. Cukorpróbára. Csudajó. Remélem, hamar végeznek velem...
2 megjegyzés:
http://www.speakingtree.in/spiritual-blogs/seekers/self-improvement/the-cockroach-theory-differentiating-response-and-reaction
"One should not react in life.
One should always respond."
No igen... van még mit tanulni. Az a csótányos sztori pedig telitalálat...
Megjegyzés küldése