A következő címkéjű bejegyzések mutatása: latin. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: latin. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. április 9., hétfő

Remélem, nem a húsvéti mókába...

... betegedett bele Dávid. Bár az gyanúsabb, hog a néha hóeséssel is tarkított időjárásban kirándulva, hegynek felfelé kimelegedett és levette a _pulóverét_ ... tehát egy szál pólóban rohangált. A lényeg, hogy a változatosság kedvéért beteg: meg van fázva, fáj a torka, láza nincs. Meglátjuk, munkát hoz-e a holnap vagy orvost.

A töröktanulás teljességében elmaradt, ellenben betegen is olvasott nekem Dávid Umberto Ecot. Belekezdett A rózsa neve című opuszba. Eddig annyi dereng, hogy körülményes fogalmazásmódja miatt nem ő lesz a kedvenc íróm - én már Jókai tájleírását is sokallom ám, nemhogy itt egy freskóról harminc percnyi olvasandóval jön nekem ez a pali.

Ellenben tele van latinnal, és noha középkori, és alaposan meg van tűzdelve ógöröggel is a galád, azért jobbára szótár nélkül fordítom le a kisebb-nagyobb passzusokat. Olykor azért elkél az internetes segítség, de föl nem fogom, hogyan is tudnak mások úgy elolvasni egy ilyen könyvet, hogy közben nem tudnak latinul. Jó kis reklám: Érteni akarja Umberto Ecót? Tanuljon latint!

És persze sokadszorra leesik a tantusz, hogy ez azért hiányzik. Ötödikesként kezdtem foglalkozni a latinnal, úgy hét éven át komolyabban is fordítottam mindenfélét, és mindig nagyon szerettem. És hát igen. Latintanár vagyok, és holnap megyek hentesgépárusító kis cégünkhöz számlázni és megrendeléseket faxolni.

Mintha valahol elcsúszott volna valami. Azzal a céllal vágtam neki az egyetemnek, hogy legyen diplomám. Két okból - mert azt akartam, hogy a családom büszke lehessen rám ("egyetemista"), és főleg, mivel tanítani akartam, ahhoz pedig jobb helyeken diploma kell. Aztán kiverekedtem magam az egyetemről azzal a céllal, hogy akkor most aztán tanítás lesz, és ráadásul beszélni fognak a tanítványaim, mert úgy lehet rendesen megtanulni bármit is, ha dolgozol vele, ha használod, mindenféle módon. Akkor rögzül, és élvezettel rögzül, mert energiát ölsz bele.

Aronson bácsi pedig megírta A társas lény című könyvében, hogy ha valamibe energiát ölsz, vagy kevésbé durván kifejezve, energiát fektetsz, az felértékelődik, különben kognitív disszonanciád támad. Röviden: szenvedsz vele, tehát azt gondolod: na, ez már ér valamit. Ha nem ezt gondolod, akkor külső kényszer miatt szenvedsz vele, és úgy sose lesz a tied. Én pedig élményekkel akartam tanítani a latint... emlékszem, ahogyan terveztem magamban a dolgokat. Forum Romanum makettjét megcsináltatni a kölykökkel. Fegyvereket készíttetni és korabeli ruhákat varratni. Csaták, hadrend, harci jelszavak... Korabeli receptet kipróbálni rajtuk, velük. Asterix és Obelix-féle képregényeket csinálni, ahol persze latinul társalognak a figurák. Kiirtani a nyevtani táblázatok magolását, a hibázástól való félelmet; úgy tanítani, ahogy a gyerekeket szokás: beszéddel, mutogatva, dicsérve az aranyos hibákért is, közösen nevetve. Elmenni Rómába, előadni római komédiákat, esetleg csereiskolákkal szervezni mindenfélét. Nyári tábort szervezni, ahol csak latinul folyik a csevej. Eredeti auktorokat olvastatni, nem a gagyi 21. századi gyógylatint. És így tovább...

Megannyi terv, lógva valahol a levegőben, mert otthon nincs latintanári állás, s ha van is, a fizetésből még eléldegélni is csak bajosan lehet. Megélni márpedig meg kell. El kell szakadni, önálló keresetre szert tenni, lassanként saját dolgokat beszerezni - saját fizetés, saját autó, valamikor majd saját lakás vagy ház, esetleg saját család. Most ez a projekt van soron - megélni, de őgy, hogy élvezetes is legyen. Egy tervet egy másik elé helyezni... Terv, terv.

DE. Megvan bennem az a nagyon gonosz tulajdonság... sokan elég bosszantónak is találják. Rám nagyon jellemző... A makacsság. És valami azt súgja, hogy ha nem is most, de valamikor később leszek én még latintanár, ennek a kérlelhetetlen makacsságomnak köszönhetően. Most csak... szünet van, egy helyes kis, lélegzetvételnyi szünet, tanulószünet, ha úgy tetszik.

2012. február 16., csütörtök

Ma bezzeg

Szakadt a hó egész délelőtt, ma már nem tűnt mókásnak, hogy megint le kell menni. A hóember nagyon kíváncsi természetű ám ott lent az udvaron. Onnan tudom, hogy rengeteget nézelődött... majdhogy kiesett a gesztenye-szeme. Aztán tényleg kiesett. Először csak a bal, utána már mind a kettő. Többször is látásjavító műtétnek vetettem alá, ami a műtősnek jobban fájt, mint a műtöttnek - nem is tudom, hogy bírtam tegnap majd egy órán át tapicskolni a havat, mikor a mai kétszer három perc érintkezés a hóval is érzékenyen érintett. Ja igen, a végén plasztikai műtétre is sor került, mert az orra is lepottyant szegénynek.

Dávid orrával is volt ma némi gond, lógó orral jött haza. Kapott ugyanis egy kis kóstolót munkahelyi incidensekből, és kiderült, hogy a jóakarók nem mindig akarnak jót, akitől viszont félni kell, attól nem is kellene annyira félni, elég volna hallgatni rá, ha egyszer ő a nagyfőnök, és nem szembemenni az akaratával.

Ezenkvül beállított ma hozzánk az "idegromboló zaj" nevű jelenség, amit egy porszívózáshoz hasonló, folyamatosam szóló sípolásként kell elképzelnie annak, aki kínjainkban szolidarítani kíván velünk. Most valahogy nem szól, de a délelőtt nagy részét és a délutánt bizony megtöltötte. Én jobbára akkor nem hallottam, mikor lehúztam a vécét, vagy zuhayoztam. Nem is sejtettem, hgy a zaj-zaj-ellen-effektuson kívül szorosabb összefüggés is van a dolgok között, pedig Dávid kiderítete, hogy de. A sípoló borzalom ugyanis a vízcsőhálózatból jön, de abbamarad, amint valaki bármelyik lakásból kinyit valamilyen csapot vagy vízmozgást idéz elő a csövekben. A főbérlő lánya nem lelkesedett az este hatkori zaklatásért, peig elvben addig dolgozik itt lent. Majd holnap hív egy szerelőt, remek. Dávid szerintnem vagyunk neki szimpatikusak. Legalább ez kölcsönös.

Voltam ma tanítani megint, a csütörtök egy Ricsis-latinozós nappá avanzsálódott. Csak tudnám, miért nekem akarja beadni a gyerek, hogy ő mennyit tanult, mior nem - erről inkább a benti tanárát kellene meggyőznie. Találkoztam a volt kolléganőmmel is, beszélgettünk a mostani csoportről, amely elég harmatos, tehát nem friss és üde, hanem harmatgyenge. Nekem már nem jut ki az efféle integrációs "élvezetekből" - valahogy nem bánom. És ma végre rendesebben is kimozdultam itthonról, egy nagyobbacska, bevásárlással is egybekötött sétát téve. Jól esett, mert láttam, ahogy a nap szorgosan eltünteti a pár órával azelőtt lezúdult ipari mennyiségű havat. Egész tavasz lett délutánra a délelőttből.

2012. február 2., csütörtök

Az érdektelenség mosolyával

A háztartási teendők vígan halmozódnak a hétvégére: Dávid dolgozik napközben --> emiatt fáradt --> nem végez házimunkát --> én sem végzek, mert ő sem, mi vagyok én, háziasszony? Ez így elég makacs verzió, de nem óhajtok beállni a Hausfrau-k népes táborába, akkor már inkább ülök a közepében és törökül tanulok, az is munka valamiképpen. Jó is, megy is, jól. Ma egy darab ötven perces óra erejéig volam tanár az exfőnök unokájával. Latint kell az úrfinak tanulnia, de nem szereti - és ahogy a gimnáziumi tanára módszereit elnézem, hajlok igazat adni ... a gyereknek.

Ez a kis 50 perc segített visszarázódni az itthonüldögélés miatt igencsak kopós németbe, az óra után egy jó ideig Dáviddal is csak a Deutsch ment. Gyakrabban is sor kerülhetne ilyenre, majd rajta leszek, hogy így legyen. Fene hideg van itt és Magyarországon is (olyan mínusz 10-14 és társai), de hó továbbra is kevés, bár a hétvégére riogatnak vele. A múltkor még szerdára jósolták, ma csütörtök van ugye... késik a kis (?) huncut.

A hörgőim fájnak, ha levegőt veszek, emiatt a köhögési ingert igyekszem minimálisra csökkenteni. Iletőleg fene se tudja, hogy kell rendesen lefogni egy F dúrt barréval, ha egyáltalán így írják.

Holnap Dávid megy cicusokat nézni, Bécsbe, és hogy ne féljen vagy ne tévedjen el, vele megy az egész cég is. A Cats-et fogják megnézni, hogy érthető legyen, előtte vacsoráznak is, valószínűleg nem kétszersültet. Íme, egy osztrák cég, amelyben csapatépítés zajlik.