A következő címkéjű bejegyzések mutatása: munkahely. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: munkahely. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. április 12., csütörtök

Ez a nap nem volt piskóta

Ma volt a jubileum, bizony: kerek egy hónapja kezdtem el bent dolgozni. Az időjárás is kb. akkor volt utoljára ilyen zord - jól lehűlt az idő, jutott szélből, esőből, napsütésből egyaránt. Nekem monduk pont tetszett így - április legyen csak vegyes.

Kérdezik innen-onnan, hogy élvezem-e, bírom-e... ez is inkább vegyes. Még mindig elég sok a diriga, ez olyan munkahely, ahol két öreg róka mellett én vagyok a kis nyuszi. Büdös egy szerep, főleg egy ex-tanárnak. Azért a képességeim el vannak ismerve, főleg a technika terén, abban ők a "kisbénák". A feladatom továbbra is változatos, csak mostanra a legtöbb része már rutinná vált. A telefonálás pedig nem az én asztalom, hiába kapom fülvégre a kagylót napi rendszerességgel. Se nem szeretem jobban, se nem utálom jobban.

Azt viszont nagyon nem szeretem, hogy Enikőnek hívnak. Az előző munkahelyen is zavart ez a főnökségtől, nem is volt olyan a viszony, hogy sajnálnám az eljövetelemet. A takarító itt is Eniz, ez tetszik, vele jól megvagyok. Holnap megint utazás elfeke, ezúttal Abdára. Van ott egy bezárt, kihalt telephely... a fene se tudja, mit fogunk ott keresni.

Azért olyan szempontből jutott piskóta, hogy sütöttem. Csokiöntettel, ahogy a menzán lenni szokott, olyan is lett, csak még jobb. A bentiek is falhatták kedvükre, mert bevittem egy kisebb adagot.

Péntek 13-a lesz holnap, de jó. Volt már ilyen nemrég... akkor se történt semmi, per se.

2012. március 8., csütörtök

Kis éji blogolás

... melyről hamarosan kényszerülök majd leszokni, máskülönben lesz a fejem szép zokni. Amúgy valami már órák óra dalol kint, három-négy hangot adva ki egymás után, úgy 6 peces szünetekkel. Mintha egy mobiltelefon akarná felhívni a figyelmet arra, hogy mindjárt lemerül - de elég kitartó, legnagyobb bánatomra.

Akkor pár szót a munkáról is, ha már megígértem. Titkárnő-féle leszek, de elég speciális feladatkörrel: lesz itt számlázástól kezdve internetes oldalak szerkesztésén át csomagolásig minden. A cég, ahova fölvettek, magyar nyelvű adminisztratív munkatársat keresett, és húsipari gépek vételével-eladásával foglalkoznak. Kissé lelkifurdalásom van attól, hoy olan helyre megyek dolgozni, ahol állatok feldolgozására értékesítenek gépeket... de legalább a leöléshez nem nyújtanak segítséget (tudtommal). Az első beszélgetéskor a főnök meg is jegyezte, hogy reméli, nem vagyok Vegetarier. Nem vagyok, de attól még sajnálok minden vágóhídon véget ért életet.

A hely innen viszonylag messze van, alsó határon is egy óra út sétával, vonattal, busszal. Utazni mondjuk épp szeretek... Budapestre emlékeztet majd a dolog. Csak kissé drágább, úgyhogy épp az útvonalak latolgatása van folyamatban, miszerint emerre, vagy amarra célszerűbb menni. Ha eldőlt a hogyan-merre, akkor havibérlet-vásárlás lesz a dologból, mert a 23 euró egynapi útra nekem bizony sok.

A jogosítvány az álláshirdetésben az alapfeltételek között szerepelt, de a második beszélgetésnél kiderült, hogy ezt nem eszik olyan forrón, mint ahogy a macska kerülgette legutóbb a kását, vagyis ahogy az első interjún a főnök beálította a témát. Jó lenne Magyarországon jogosulni a vezetésre, ha már kell... itt 800 euró alatt semmi esély nincs rá, vizsgadíjak és illetékek nélkül. Csak egy orvosi alkalmassági 35 euró környékén van... és ráadásul mindezt németül, ó hogyne.

A hétvégén tehát továbbképződést kell végrehajtanom húsipar-ügyben, mert a szakszókincs nem ragad csak úgy az emberre. Kis cég ez, kevés alkalmazottal: hárman leszünk egy nagyobbacska irodában. Én egy magyar hölggyel fogok szorosan együttműködni, és itt eléggé hangsúlyos az együttműködés... magyarán légy önálló, de a másik nélkül inkábbtapodtatse. Na persze. Rajtam ne múljék, megteszem, ami tőlem telik - az elmondás szerint egy év, míg belejön az ember. Hehe. Ezek még nem ismerik az N-i-t. De majd szépen megismerik, remélhetőleg nem kárukra.

Azért kissé még földolgozás alatt van a tény, hogy hétfőtől megint van állásom, be vagyok jelentve, pénzt keresek és megdolgozom érte. A volt főnökömnek holnap szólnom is kell, hogy az eddigi csütörtöki latinok tanár hiányában ezután elmaradnak. Márcsak azért sem árt tudnia a dologról, mert a múltkor egy lehetséges esti integrációs tanfolyamot említett, és azt mondta, tudni szeretné, hogy vállalni tudok-e belőle. Hát, én is s zeretném tudni... de első körben elég lesz ez az egy munkahely is.

Mos elfele húzás van aludni, holnap meg még kiélvezem az utolsó szabadnapomat munkanélküliként. Gyakorlatom azért már van benne, ma is a lábamat lógattam egész nap.

A gratulációkat köszönöm szépen, Dáviddal igyekszünk méltón megünnepelni az eseményt. Tegnap csak egy-egy kebabra futotta, hátha a hétvégén lesz jobb is. Mint ahogy Dávid torka és egészsége - a hétvégén már csak jobb lehet, mert ma egy felessel (többek között azzal IS) rásegített a gyógyulásra. Meg is látszik, most meg se szólal, úgy húzza a lóbőrt horkolva - dolgozik benne a javulás.

2012. január 20., péntek

Péntek, te csodás

Nekem ma különösen csodás, mivel ez volt az utolsó miunkanapom Orsolyáéknál, innentől csakis alkalmi megbízásokról lehet szó; a kulcsot már decemberben beadtam, ma leadtam, a hétvégéimet pedig nem adom. Sajnos a megpályázott hely továbbra is gyanúsan hallgat, úgyhogy ideje lesz másutt is körülnézni. Viszont a csoport egyik tagjától kaptam ajándékot, virág, nem vágott és sárga. Fotózkodtunk is, úgyhogy lesz emlék, ha már rozsdáll az agyam. Most még szerintem minden eddigi tanfolyamon szereplő külföldi nevét tudom, bár ezt le kell még tesztelnem.

Dávidnak mondtam, mikor estetájban Neunkirchenbe indult az occsón kikódolt mobilokért, hogy hozzon nekem vásárfiát. Erre inkább elvitt vacsorázni. Ezek a fiúk... ellenben rá kellett jönnünk, hogy a gulyás itt továbbra sem hasonlatos az otthonihoz. Nem marha, hanem pulya, nem hagyma teng benne túl, hanem pirospaprika, de az aztán nincs sajnálva. Kb. mint egy érdekesebb pörkölt, hagymahiánnyal fűszerezve. Desszertnek volt Scheiterhaufen; ezt nálunk máglyarakásnak hívják, de ha itt szó szerint lefordítom, aláomló rakás lesz belőle.

Este rám jött valami németezhetnék-betegség-féleség, és mivel Dávidtól immáron kaptam a szép osztrák telefonszámomhoz szép magyar fekete telefonkészüléket is, hallgattam rajta a rádiót. Kifogtam egy osztrák kabarét, amit egy német ürge szolgáltatott Salzburgból, élő egyenes adásban. Ez a pofa képes volt két-három órán át folyamatosan vicces maradni, vagy 10 féle különböző karaktert életre kelteni a hangjával, énekelni, zongorázni, gitározni, és mindezt úgy, hogy egy magyarnak is (pardon, kettőnek, ugyanis később Dávid is beszállt) élvezhető és viszonylagosan érthető is legyen a műsor. Megemelem a kajla, esőáztatta fekete óriáskalapom Ingo Appelt úr előtt.

Dávid azt mondta, már nem akar sokáig gépezni. Peeersze, mondtam magamban. Történt mindez tíz órakor. Szerintem megyek is vissza játszani. Van időm, nem?

2012. január 9., hétfő

Semmittevés, Szabómagda, "gürosz"

A minap emlegetett pörgős, újfajta élet azért még várat magára egy ideig - megkezdődtek a majdnem-munkanélküli napok. Ennek eredményeképpen a délelőtt nagyrésze Farmville-ezéssel telt (ugyanmár, az a röpke 2,5 óra nem is volt itt, biztos időugrást végeztem, és egyébként is, egy csomó mindent meg se tudtam csinálni a Farmjaimon, alig foglalkoztam vele, de tééényleg). Valami komisz sugallat nem hagyta, hogy távol tartsam magam Szabó Magda Für Elise-ének olvasásától, bár direkt nem kértem kölcsönbe Cilitől a könyvet, többszöri felajánlásra sem. Erre nem fönt van az interneten?! De, és már kiolvastam a felét. Azért nem akartam magammal hozni, mert tudtam, hogy ha elkezdem, nem lesz nyugtom, míg a végére nem érek, és utána sem sok. "Más dolgom van." - mondtam. És van is csakugyan, most pedig elhanyagolom. Álláskeresés nuku, önfejlesztés a békáknál, főzés - na azt meg minek, mikor itt a török kebabos szemben, 10 másodpercnyire? Gürosznak hívjuk gyakorta a kebabot, főleg Dávid, de ő még Magyarországon tőlem vette át. Nem girosz, hanem gÜrosz, igen. Egy klasszika filológiás átka és áldása az ismeret... ezért érzem magamhoz elég közelinek Szabó Magdát, a református, szilárd hitű lázadozó egykét, a mindig aktívan alkotót, én, a hitetlen, latinfelejtő, nagyokatgondoló kisember, a sehovasem-odaillő örömmel-kilógó. Vonz, űz, taszít, int, nem hagy. Neki lehet köszönni a napi bejegyzéseket - jórészt legalábbis. Szép lassan cserkész be, stílusa óhatatlanul rámtelepszik, formál... hát ezért nem szeretek olvasni. Tudván tudom a következményeit, és joggal tartok a hatásától. Mégis... van, aminek jobb nem ellenállni.
Azt pedig majd holnap írom le, mennyivel könnyebben lépkedek munkahelyem falai között, most, hogy záros határidőn belül elhagyom azt. Vannak új magyarok, de nem tanítom őket. Szembejöttek az utcán. Karl és Orsolya szárnyai alatt leledzenek, napi 8 intenzív órában - én ugyan nem tudom, kit sajnáljak emiatt jobban, de Dávid szerint elég egyértelmű a helyzet...