A minap emlegetett pörgős, újfajta élet azért még várat magára egy ideig - megkezdődtek a majdnem-munkanélküli napok. Ennek eredményeképpen a délelőtt nagyrésze Farmville-ezéssel telt (ugyanmár, az a röpke 2,5 óra nem is volt itt, biztos időugrást végeztem, és egyébként is, egy csomó mindent meg se tudtam csinálni a Farmjaimon, alig foglalkoztam vele, de tééényleg). Valami komisz sugallat nem hagyta, hogy távol tartsam magam Szabó Magda Für Elise-ének olvasásától, bár direkt nem kértem kölcsönbe Cilitől a könyvet, többszöri felajánlásra sem. Erre nem fönt van az interneten?! De, és már kiolvastam a felét. Azért nem akartam magammal hozni, mert tudtam, hogy ha elkezdem, nem lesz nyugtom, míg a végére nem érek, és utána sem sok. "Más dolgom van." - mondtam. És van is csakugyan, most pedig elhanyagolom. Álláskeresés nuku, önfejlesztés a békáknál, főzés - na azt meg minek, mikor itt a török kebabos szemben, 10 másodpercnyire? Gürosznak hívjuk gyakorta a kebabot, főleg Dávid, de ő még Magyarországon tőlem vette át. Nem girosz, hanem gÜrosz, igen. Egy klasszika filológiás átka és áldása az ismeret... ezért érzem magamhoz elég közelinek Szabó Magdát, a református, szilárd hitű lázadozó egykét, a mindig aktívan alkotót, én, a hitetlen, latinfelejtő, nagyokatgondoló kisember, a sehovasem-odaillő örömmel-kilógó. Vonz, űz, taszít, int, nem hagy. Neki lehet köszönni a napi bejegyzéseket - jórészt legalábbis. Szép lassan cserkész be, stílusa óhatatlanul rámtelepszik, formál... hát ezért nem szeretek olvasni. Tudván tudom a következményeit, és joggal tartok a hatásától. Mégis... van, aminek jobb nem ellenállni.
Azt pedig majd holnap írom le, mennyivel könnyebben lépkedek munkahelyem falai között, most, hogy záros határidőn belül elhagyom azt. Vannak új magyarok, de nem tanítom őket. Szembejöttek az utcán. Karl és Orsolya szárnyai alatt leledzenek, napi 8 intenzív órában - én ugyan nem tudom, kit sajnáljak emiatt jobban, de Dávid szerint elég egyértelmű a helyzet...
Azt pedig majd holnap írom le, mennyivel könnyebben lépkedek munkahelyem falai között, most, hogy záros határidőn belül elhagyom azt. Vannak új magyarok, de nem tanítom őket. Szembejöttek az utcán. Karl és Orsolya szárnyai alatt leledzenek, napi 8 intenzív órában - én ugyan nem tudom, kit sajnáljak emiatt jobban, de Dávid szerint elég egyértelmű a helyzet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése