2012. február 13., hétfő

Pirosszem-effektus

1.Vakuval történő fényképezé során előforduló jelenség, mikoris az ember nagyra tágult pupillája a fényépen vörös színben játszik, ezáltal meglehetősen zomi-jelleget kölcsönözve a szem tulajdonosának.
2. N-i szeme, sok-sok órányi internetezés után. Holnap kis internet-böjt lesz. Mellettem illatzik egy adag, még tegnap beharangozott kínai jellegű étel. Én meg már megint éhes vagyok.

2012. február 12., vasárnap

Pedig már lefeküdtünk aludni

Mégis ideűzött a szokott érzés - hogy ma még nem végeztem. Az eltelt nap nem adott ugyan túl sok okot az írásra. Igazán furcsa csak az volt, hogy Dávidot reggel öttől este 9-ig rohamokban kínozta a csuklás. Nem segített sem ecet, sem cukor, sem levegő-visszatartás, csak az, ha vízszintes testhelyzetbe helyezkedett. A nap oroszlánrészét így az ágybanfekvés tette ki. Jóanyámmal a szokásos vasárnap délutáni csevej alkalmával unokatesókat vadásztunk nekem, ha már kettő megtalált Facebook-on, ugyan miért ne találnánk meg a többit? Csak plusz egyet sikerült, pedig sokan vannak még. Az én családom nem rokonozós, egyik ága sem. Így alakult, van benne jó is, rossz is. És minthogy semmi más nem történt, az ágy pedig már hívogat, ideje eltenni magamat egy kínaitfőzős, tanulós, gitározós hétfőre. A hó kímélő verzióban van, a nap vígan segít Dávidnak az udvar takarításában - még mindig nem tudom, milyen áron alkudtak meg, de jó üzlet volt.

2012. február 11., szombat

Gyertyaoltás káposztával

Dávid főzte ma a vacsorát, mert tegnap olyat merészelt mondani nekem, hogy "igen, főnök". És méghozzá németül mondta, és hímnemben a főnököt - na erre mondtam neki, ha én vagyok a főnök, akkor ma paradicsomos káposzta legyen a vacsora fasírttal. Ilyen jót s jól még én se csináltam, mindketten dupláztunk belőle. Azért meglátszik az öröklés, mert Dávid nem hagyományosan készítette a dolgokat. Úgy volt, hgy apróra kikérdezett, mibe mennyi hány méter, és aztán jusztis másképp csinálta - a fasírtba rizst kevert meg "kicsitsemnyers" hagymát, a káposztát kissé érdekesen sűrtette be ... de talán ettől let minden olyan finom. A vacsorához meggyújtott gyertyát meg egy merész merőkanál-lendítéssel bekáposztásította - biztos annak is adni akart kóstolót, hogy milyen finom (nem Dávid, hanem a káposzta). A gyertya nem hagyta magát, sisteregve fintorgott (eszerint neki nem ízlett), de a káposztalével együtt is égett még vagy negyed órát.

Olvastunk is ma; egészségügyben ókumlálódtunk, elsősorban az alternatív medicina ágazaton, miszerint a hús rossz, a tojás rossz, a csapvíz rossz, és hathetes "csakvízivás" mellett is bátran lehet dolgozni menni. Ezt nevezem sarkításnak a javából (a magam részéről, per se), mindenesetre élveztes olvasmány volt, az biztos. Most meg még a kedvenc blog jön esti mese gyanánt - de akinál alvó csöppségek vannak, az leukoplaszttal a száján olvassa csak, mert az emberek 80 százalékánál súlyos mellékhatások vannak: fuldokolva röhögés, könnyezve visítás és ezek kombinációi. Aki még nem ismerné:

http://tekasztorik.blog.hu/

2012. február 10., péntek

Gigamennyiségű gépezés

Sajnos a mai nap leginkább a fenti cím jegyében telt el. Persze csak félig sajnos, mert ha igazán nem tetszett volna a dolog, fogom magam és változtatok rajta. De tetszett. Hát épp itt a baj.

Valami mesésen nem-romatikus tud lenni egy ágyon heverő ifjú szerelmespár, akinek összesen négy keze két bilentyűzetet, két feje két monitort bűvöl. A kezek nem akaszkodnak egymásba, a fejek nem egymás felé fordulnak. Valahol azt olvastam hogy "az igazi párok nem egymást nézik, hanem egyfelé néznek" - hát ez, jelenem alássan, megvolt, egy-egy képernyő felé ment párhuzamosan a bambulás, amíg Dávidnak el nem gémberedtek a tagjai. (Ne tessék reménykedni - azóta pózt váltott és most más irányból bambuljuk a monitorjainkat.) Megvan ennek is a maga morbid bája.

Meg lettek tanulva Dál-Amerika fővárosai is, lassan elfogy a "feltérképeznivaló", és jöhet a történelemórák sora. Még mindig hihetetlenül bunkó és műveletlen valakinek érzem magam, de olykor azért felvillanyoz, ha hallok Szomáliáról, Kuwaitról vagy New Jersey-ről, és el tudom helyezni őket egy képzeletbeli térképen. Valahogy megnyugtat a tudás - ez a fajta.

2012. február 9., csütörtök

Hóesés, a frizura még mindig tart

Könnyű annak, aki lófarokban hordja, és a hóesést a meleg szobából lesi vidoran. Azért addig evett a veszett fene, amíg csak kimerészkedtem, hogy egy - a főbérlőnktől ellesett - módszert alkalmazzak. A főbérlőnkről pediglen az alábbi dolgokat érdemes tudni:

- rengeteg ingatlant ad bérbe, és kvázi ebből él, nem is akárhogy
- hetvenvalahány éves
- ötvenvalahánynak néz ki
- férfi, jó humorral, kb. 1,80 méterrel, frissen elvált
- nem iszik alkoholt, mert valami spiritiszta-jellegű társulat tagja, egészséges életmód és társai, ezek szerint neki be is jött

A módszer pedig a következő:
1. Végy egy adag friss fehér havat. Megvan? Na ugye, eddig nem nehéz.
2. Most végy két lábat, amin járni is tudsz - a magadé pont megteszi.
3. Távolíts el a lábadról minde nem odavalót: cipő, csizma, papucs, zokni, bokaperec, banánhéj, jancsiszög, miegyéb. Visszér maradhat, bár nem ajánlott.
4. Vértezd föl magad némi "jó lesz ez nekem"-mel.
5. A józan eszed veszejtsd el pár röpke percre, vagy csak hagyd a meleg szobában.
6. Hess ki a hóba mezítláb, sétálj, ugrálj, csak ne állj egyhelyben.
7. Ha eddig eljutottál: csak halkan szidj (a felmenőim emlegetése pedig tabu, mindennemű kontextusban).

Ezt műveltem a múltkorában, majd ma is, végül pedig Dávidot is lecsábítotam némi szilánk-randira - a séta után olyan érzése van az ember lábának, mintha apró kis jégszilánkok ezreivel kezelnék akupunktúrásan. Szívet-lépő élmény volt, mert a lábnyomaink egy naaaagy szívet formáznak az udvaron. Állítólag módfelett egészséges, nekem csak vérpezsdítő és jó. A brokkoli meg bemondta az unalmast, vagy csak irigy lett a szépen zöldellő fokhagyma-szárakra, mert besárgult. Ergo brokkolikrémleves sztornó. Törökül meg hiába vagyok túl egy szép adag anyagon, ha egy egyszerű, alapfokúnak álcázott párbeszédből is alig étek valamit. Vagy csak türelmetlen vagyok, szokás szerint, és minden kell, lehetőleg azonnal, ha nem rögvest. Én kevésbé vagyok az egészséges életmód híve, mint a főbérlőnk - megyek, falok valamit.

2012. február 8., szerda

Izom-lázas takarítás

Ma csakugyan enyhén sajgó derékkal sikerült fölkelni a tegnapi kis hókotrós akciózásnak köszönhetően. Úgy néz ki, hogy van valamiféle elferdült hajlamom: a "ha már, akkor már nagyon"című. Tehát hogy rádolgozzak a megfáradt izmokra, takarítottam egy "kicsit". Ragyog minden, na. Főleg a fejem virul, hogy hosszas semmittevés után mégis hajlandó voltam megemelni a sejj-hajj-búzavirááááágamezőőőn... szóval a nemesebbik felemet. Ilenkor mindig anyám bölcs mondása jut eszembe: ahol kívül rend van, ott belül is rend van. Ha másért nem, azért, mert tettem valami jót. A takarításn túl még dalvadászat volt a mai program. Van nekem ugyanis egy kedves volt tanítványom, akinek a nővére (egy minden tekintetben NAGY formátumú jelenség) még régebben rájütt, hogy én valami fincsi hatékonysággal találok meg olyan dalokat, amikre ő épphogy emlékezik. Az első bevetés az volt, mikor egy olyasféle dalt keresett, aminek a klipjében egy "sárga bábuzokni" leledzik, meg valami muki egy roncs kis autóval valami kihalt utakon, és a szöveg kb. ááá ééé de umm umm áá. Legalábbis ő így hallotta. Akkor több napomba telt megtalálni a zenét (ezt). Most egy kicsit több információ állt a rendelkezésemre: négerek, talán tesók, de az egyik néger olyan fehér, kosaras szerkó, rajzfilm a háttérben, rap + ének, a szövegében "bumm bumm" és nem biztos, hogy amerikai/ angol. Hát a fülem kettéállt a megbízáskor, de ma az elintézendő dolgok napja volt, úgyhogy nekiveselkedtem. 10 perc úlva meglett a dal, klipestül (itt). Ilyen egy jól működő szerda. Épp csak állásom nincs még... még.

2012. február 7., kedd

Havat hányni...

... mégiscsak sokkal jobb, mint bármi mást. Mondom ezt most, izomláz és lefekvés előtt. Valamint sikerült ma megmenteni egy szép adag darálthúst. Munkavadászat van, meg töröközés. Semmi új a nap alatt, csak épp most nap sincs. A Star Wars-t ma sikerült befejeznünk, éljen soká Georg Lucas, meg a töbi elvetemült, aki segített eme remekmű elkészültében.