2012. március 31., szombat

Egy darab pihenésmentes hétvége

Mert ha vendégek jönnek, akkor persze nem égetjük magunkat a "czigányputri, nyomortanya, koszfészek" és egyéb gáláns jelzőkkel illetett kis otthonunkkal, hanem átvedlünk kultúr-európaiba. Ergo ma egész nap takarítááááás, főzés. És holnap is ez lesz, legalábbis az utóbbi biztosan. Na, még a menüt bepötyögöm, aztán ugye mindenki megbocsátja a leragadó szemű bloggernek ezt a rövid posztot? Hát kérem, mi ma kínait ettünk, Dávid most is azt falja. bár nem volt hozzá itthon ananász, ellenben keverődött bele mangó-csatni. Mondjuk azt inkább indiai ételekhez szokták, de nem baj, finom így is. Pulyka van benne, nem csirke, hehe. Holnap pedig ezt falhatja, aki meglátogat minket: friss saláta retekkel, magvasan; szalonnás-túrós bucik előételnek; karfiolleves túrós grízgombóccal; zsemlegombóc a szokásos kivitelezésben; pulykamell vadasmártással; savanyúság (uborka, savanyúkápi); desszertnek almáspite, vaníliasodóval. És ennek kb. a fele van kész, a többi holnap lesz esedékes. Nyálakat feltörölni és BBZZZzzzzzz....

2012. március 30., péntek

Most jön csak a java

Munkás napok helyett házimunkás napok jönnek, meg a barátnőmék. A kettő - ki hinné - összefügg: holnap a koszfészekből ragyogó lakást fogunk varázsolni, és még a So-Ma-ba sem ártana eljutni. Bár lehet, hogy utóbbiből semmi sem lesz, végülis jönnek a jól megszokott ruháim is.

A Dávid által vett kütyü, amivel netezhetek a vonaton, ma le lett tesztelve, és bár nehéz szülés volt, végül császárral kijött a net a laptopból. Szegény masina úgy belefáradt a dologba, hogy a hazaúőton le is merült. Konnektor nyista. Sajnos.

Ma is volt másfél óra túlmunka, már kezdem megszokni, hogy így van. Úgy kellett, úgy kellett, káposztába hús kellett, én mondtam anno a volt főnökömnek, hogy olyan munkahelyet szeretnék, ahol jó sok túlóra van. Hát, jelentem, sikerült!

A jelenlegi legnagyobb fejtörtést két dolog okozza: egyrészt, hogy mi módon fogok én bejárni dolgozni jövő héten, ha nem lesz vonatom? Ugyanis épp átépítés van soron, nekem meg mégiscsak el kéne jutni A-ból B-be, meg vissza. No majds meglátjuk, mi lesz.

A másik a vasárnapi menü összeállítása - nem sok ötletem van ez ügyben sem. Ami van, az meg macerás. Valami guszta menü készülődik lassan, nagyon lassan a fejemben. Erre most megéheztem, grrr. Inkább megyek is aludni, és reménykedem, hogy nem a munkahelyi számlákkal fogok álmodni.

2012. március 29., csütörtök

Munka munka hátán, mindazonáltal zuhé

Na, nem tettem tönkre a kávéfőzőt, csak elállítottam, huhh. Ilyenkor, mikor elutaznak ketten és jóóóul otthagynak egy napra, másnap mindig őőőrült hajtás van a lemaradás behozatala érdekében. Ma hatig voltam bent, hehe. Nem baj, ki lesz fizetve, és nem is fáradtam el, bár mostanra már érzem a kívánkozást az ágy melege felé... de _nem_ Dávid felé fordulva, mert ő halat evett... pfff. A fogmosás meg derogál 10 óra után, ugyebááár.

A főnökről ma kiderült, hogy amennyire én utálom a halat, ő ugyanúgy van a szárnyassal. Érdekes.
De most már kcsit jobban értem, amiket dialektusban mond... no, majd javul még a Hörverstehen a zzzidővel.

Azért mielőtt elzuhannék innen, még leírom, hogy mégsem csapott be az időjárás. Mára ugyanis hűvösebb, szelesebb és nyugtalan időt ígértek, én meg ennek megfelelően sapka-kalap-vastagkabát jellegű szerelésben futottam ma a köröket. Délelőtt erre föl napsütés, 18 fok, lágy szellő. Nesze neked, nagykabát! Ám ebéd közben már riogatott némi szél - süvöltve adván tudtomra, hogy megérkezett; mikor pedig hat után kiléptem a munkahely ajtaján, szépen rákezdte az eső is. Csak nekem, csak akkor, nem csak ott, de ez mindegy. Csöpp, csöpp-csöpp, zutty a nyakamba! Én meg, némi vidám és talán szörnyülködéssel vegyes perceket okozva leendő utastársaimnak, szépen kiálltam a zuhogó esőbe, először csak kalapban... Aztán megsajnáltam szegény nyúlszőr-alkalmatosságot, és födetlen fővel is elvoltam vagy öt percig. Mire két órával később hazaértem, már nem sok maradt a bőrig ázott ürge-image-ból, de fenemód jól esett, hogy jól esett. Ha-ha. Ugye mindenki szépen lefáradt, én igen, húzás van aludni.

2012. március 28., szerda

Megint egyedül

És előre tudom, hogy április harmadikán Ági nem jön, mert a fiának kell segítságet nyújtania autókázás-ügyben. Én meg néha elég nehezen értem a főnököt... na nem baj, majd lesz valahogy.

A mai nap a múltkori szerdához képest egész nyugodt volt, telefon csak kettő, azok is magyarok, jeee. Pár e-mail, pár számla, megrendelők, stb. stb., a nap nagy részében olvastam, unalmamban megszereltem valami kézi pumpát, és gonosz is voltam. Óvatosan, titkon meglestem a többi pályázó anyagát, akik erre az állásra jelentkeztek. Két dolgon elhűltem rendesen - az egyik, hogy már január elején is volt kiírás, nem is tudom, mi tartott ennyi ideig az alkalmas jelölt kiválasztásáig. A másik pedig, hogy azért nem kellett lepkehálóval fogniok a népet, voltak ám sokan, nem is akármilyen pályázatokkal lepték el a céget. Ezek meg mégis engem vettek föl, a kis butusok. Nem egészen értem, hogy miért - egész más területen vannak tapasztalataim, a végzettségem sem az igazi... talán a kölyök-faktor miatt. A főnök ugyanis a minap kifejtette, hogy akinek gyereke van, az csak fél lélekkel van ott a munkahelyén, de gondolatban folyton a csemetékkel foglalkozik. Ebben valóban lehet valami, de ezzel azt kockáztatja, hogy akinek nincs gyereke, annak még lehet... hát, ők tudják, én, ha egy mód van rá, nem fogom kirúgatni magam.

Pedig lehet, hogy a mai kávéfőzésemmel kiérdemlek magamnak egy ejnye-bejnyét, mert kissé bekrepált a gép... de a végén megjavult. Asszem. Nagyon remélem....

A török nyelvből ma már többet értettem, mint a múltkor, és mintha a válaszolgatás is jobban ment volna, bár sokmindent még nem tudok kifejezni. Szépen beszél Saakine, az biztos, nem hadar úgy, mint egyes volt tanítványok. Ma még nem kérdeztem meg tőle, hogy akar-e velem angolozni, de majd valamikor a közeljövőben sort kerítek rá :)

Kapok csomagot jóanyámtól, ruhákkal, Michelle közvetítésével, dejóóóó! Lesz rendes titkárnőcis kinézetem, legalábbis ezt a fajta életmódot sűrűn imitáló ruhatáram. Mert most nem nagyon van.

És végre időben értem ma haza, először, és talán utoljára ezen a héten. Dávid meg most lett kész a tejszínes spenőttal, úgyhogy ha megbocsát a nagyérdemű.... a blogger falni megy, a blogger falni megy, hijjá hijjá hijjá hó, a blogger falni megy :D

2012. március 27., kedd

Úton, útfélen

Mára nem a szokásos útvonal volt betervezve, mert a főnöknek ki kellett szállítania az egyik vevőhöz egy gépet, és tegnap megkérdezte, nem tartanék-e véle. Mondtam, dehonnem, fő a változatosság. Ezért ugyancsak változatosan fölkeltem reggel, és szépre műveltem magam (ez alatt egy elegánsabb öltözetet és némi, tőlem igencsak szokatlan sminket kell érteni). A helyi pályaudvaron a kasszás (szigorúan két S-sel) nagyon jó fej ám, betéve tudja, hogy milyen jegyem hova szól, és így nem kellett kétszer annyit fizetnem Bécsig. A vonat viszont kis késéssel érkezett be, és a főnökkel egy ideig a macska-a-forró-kását című nagybecsű játékot űztük, mivel nem találtuk egymást. Kiderült, hogy teljesen átépítették a pályaudvart, és emiatt támadtak 200 méteres nehézségek.

Az út vége felé a főnök szépen letért az útról, leparkolta az autót az erdő mellett, és olyat tettünk, amit elképzelni is nehéz... a kiszállítandó gépre felszereltünk egy dugót, mert az nem járt hozzá. Én talpig kosztümben, kb. 10 fokban, szélben - kezemben csavarhúzó, kábel, dugó... állok az erdő mellett egy autónál és tekerjük-csavarjuk, késsel faragjuk, míg sikerül a hadművelet. Hát... lesz még min meglepődni, az bizonyos.

Aztán megérkeztünk. Arra számítottam (és ezzel talán nem voltam egyedül), hogy ha már étkezébe megyünk, legalább egy kis kóstoló jut majd - de semmi, fél órát eltöltöttünk egy illatoktól nehéz konyhában, és végül magunknak kellett megvenni a betevő falatokat. Főnök úr zsebéből laza 35 eurócska átvándorolt a vevőnkhöz, igaz, cserébe legalább igazán ízletes dolgokat kaptunk - jómagam krémes süteményekből spájzoltam be.

A főnök út közben azért megismertetett pár dologgal, volt szó címvadász német kamucégekről, csalfa románokról, becsődölt konkurenciáról és ügyeskedéseel beszerzett számítógépkeről.

A nyamvadt WLB késett visszafelé, majdnem lecsúsztam a csatlakozásról, de aztán mégse. Viszont felemelő élmény volt az egész napos etikett után kiengedett hajjal ellent-állni a szélnek, figyelni az áramló tömeget (mindig otthonos érzetet kelt), látni, ahogy a nap egyre magasabban jár-kél az égen. Reggel is, este is.

Itthon bősz töröközés ment ezidáig, meg némi túrós tészta, hogy el ne fújjon a lelkesedés szele - de már csukódik le a szemem, a karika pedig hiába szép kerek, a szememnek sajnos nem áll jól. Tessék szurkolni, hogy holnap túléljem az egyedüllétet és a török takarítónőt :D

2012. március 26., hétfő

Pechek, levelek, kaják

A telóm otthon maardt. Ma hipertúlóra volt nálunk, ezért csak egy teljes órával később tudtam hazaérni, mint ahogy szoktam. Addigra a boltok már bezártak, úgyhogy nem tudtam megvenni a tegnap emlegetett vacsoránakvalót (tészta, szalonna a túróstésztához, tejföl, egyebek). Mivel nem volt nálam a telefonom, nem tudtam Dávidnak szólni, hogy neki kellene vásárolnia, ha ilyen vacsorát szeretne. Dávidéknál elment egy rendes ember a cégtől, egy megrendelést a felénél sztornóztak le, és mellesleg csak itthon vette észre, hogy írtam neki az itthon hagyott telefonomról.

A nap többi része jó volt, a cég oldalát nagyrészt sikerült lefordítanom angolra, telefonáltam is angolul, lett új megrendelőnk, sok-sok cég akar a mi kis cégünkön keresztül cucchoz jutni. A főnököt jól megleptem, mert mire egy negyedórás telefonálásból visszatért, készen várta az, amit el akart magyarázni nekem. Logót kellett feltölteni a weboldalra, ennyi volt az egész.

Odafele a vonatúton, jobb híján, mivel nem tudtam sem sudokuzni, sem zenét hallgatni, magamban beszéltem törökül, és szerencsére nem hallatszott ki. Eleinte elég akadozva ment, utána már könnyebben - ahogy rengetegszer ajánlottam a volt tanítványoknak is, tessék használni a nyelvet, dolgozni vele! Mai gyakorlás megvolt, holnapra is tartogatok :)

Valamint a hazaérkezésem után rekordmennyiségű levelet írtam egy rakat nem épp rekordmennyiségű, tehát kiválasztott barátnak. És már nagyon várom a válaszaikat... a levélírásnál még sokkal jobb, ha az ember levelet kap. Kivételes esetben pedig még kézzel írott, borítékos levél is kerülhet a postaládába, vagy képeslap ... de ilyen javakban már rég nem volt részem.

Viszont Dávid főzött nekem zöldborsófőzeléket, így nem fogok éhenhalni holnap sem. A bárány maradéka pedig ma némi győzködés után lecsusszant a torkomon.

2012. március 25., vasárnap

Bárány denied

Tegnap vettem némi barihúst, hogy ne a spórolás jegyében éljünk, és hát 28 évente akár ki is lehet próbálni valamit, amit eleddig nem evett az embör fia-lánya. Sajnos a végeredmény - egy adag, nokedlivel és tzatzikkivel tálalt tárkonyos apróhús, fokhagymás-tejfölösen, nyálakat visszafogni! - a szakácsnak nem vált ínyére. Konkrétan pont a hús nem ízlik, minden más, a szószt is beleértve, remek. Egy darab ÍJ-kártya kiosztva.

A Dávid-féle kényelmes fotel, ami annyi idelátogatónak nyerte el a tetszését, és még tavaly, a naaaagy fehér polcunk megvásárlásakor költözött hozzánk, mégpedig ingyen, és kiszállítással, most a helyhiány miatt szétszerelődésre kényszerült. A téli holmik is bezsákolódtak szépen, előkerültek a lengébb ruhadarabok. Ez a lakás továbbra is egy kis lyuk, vagy nekünk van túl sok holmink... Mindenesetre Dávid kreált a szobában jóféle hangzást az egyik hangfal áthelyezésével.

A kis helikopter pedig, amit nemrég a piacon szerzett be másodmagával, sajnos semmiféle távirányítást nem hajlandó elismerni felettes hatalomként. Magyarán nem reagál. A mocsok.

Küldetésünk is volt mára - Dávid Robi kollégájának kellett osztrák tarifákat vadászni, ez este tízkor jó kis időtöltés. Skype-oltak ma egy nagyot, és sok blabla mellett az is kiderült, lehet, hogy az autó 1000 euró körüli javításából csak egy 50 ezer körüli összeg lesz, ha valahogy sikerül eljuttatni Wolfot magyar szerelőhöz.

A mai legrosszabb élmény az óraátállítás volt, a legérdekesebb pedig, hogy a bárányhús-egyelésnél egy ideg felmondta a szolgálatot a jobb kezemen, és ettől kegyes kis zsibbadás lett úrrá a hüvelyk- és mutatóujjamon. Mostanra elmúlt, szerencsére, különben holnap érdekesen dolgoznék... és most is érdekesen írnám ezt a bejegyzést.

Valahogy így telik el egy jól megérdemelt hétvége - ma még csak ki se mozdultunk.
A törökre ráfekvés legalább folyamatban van, talán nem leszek olyan nagy bajban szerdán a török takarítóval, mint a múlt héten. Következő hét, jöjj és hozz sok finom új élményt, meg egy túróstésztát holnap vacsorára!