2012. február 6., hétfő

Ideért a ténfergő

Több hete ígérnek már kiadós havazást minálunk, volt is róla szó valamelyik korábbi bejegyzésben. A hó azóta elözönlötte Európát, járt Szegeden, elnézett Budapestre, sőt, ha az információim nem tévesek, még Afrika partjainál is megfordult, ahol elég szokatlan jelenség. Itt meg sok osztrák szívta eddig a fogát, hogy nem jön az a jó kis hó, hogy lesz ebből síszünet. A ma esti időjárás végre megnyugtatólag hathat a kedélyekre, mert apró szemű fehérség borította el a tájat. Elszégyellte magát az időjárás biztosan, hogy egyedül a jódliktól hangos Ausztriában nem képes 1000 méter alatt esni semmi, csak az euró árfolyama... úgyhogy most pótol. Egyedül Dávid nem örül a pótlásnak, na meg a többi jóember, akik hajnalban kelhetnek föl sózni meg lapátolni. Holnap pediglen aktív nap lesz - a mainál biztos aktívabb... de legaláb már Ázsia orszáaival is tisztába jöttem. Tisztába tettem magam, ha úgy tetszik - egy nagy Ázsia-térképpel. Merem remélni, hogy kevés vizuális típusú olvasója akad a blognak. Nem mellesleg ideért Dávid Ázsiábólt megrendelt, a vámhivatalt is megjárt kis csomagja, benne egy olyan kütyüvel, ami - mint így utólag kiderült - nem jó arra, ami miatt meg lett rendelve. De a 20 eurós vám azért ki lett fizetve, anélkül át se lehetett volna venni. Többet szerintem nem kérünk a Távol-Kelet országaiból semmit, maximum egy kis jóidőt (ahol is jó = enyhe és lehetőség szerint hómentes).

2012. február 5., vasárnap

Penészirtás, de finom vacsora

Ma sikerült mindkét "anyukát" telefonvégre kapni, aminek az lett a vége, hogy ma este már összekevertem, kinek az anyukája mit mondott. A penész óvatosan kúszik tova, de valami olyan érzésem van, hogy mivel Ausztriában élünk, Arnold Schwarzenegger módjára, mint a termintor, a
"Visszatérek!" szót sugdosta távozásakor. Sorozatot pedig továbbra sem (lenne) szabad néznünk, mert nem nyugszunk tőle. A Csillagok háborújának vagyunk áldozatai jelenleg, szerencsére csak a képernyő előtt. A vacsora brokkolikrémlevesnek indult, valami tepsis darált húsos megoldással, ezek után mi sem természetesebb, hogy végül zöldségleves került az asztalra paradicsomos húsgombóccal és kockakrumplival. Az már csak hab a tortán, hogy az elkészítéséhez szépen elővettem két fej hagymát meg egy még jóval nagyobb fej káposztát (valahogy a húsgobóc a fejemben paradicsomos káposztából akart készülni, hagymával). Tán jobb is lesz most már lefeküdni szépen.

Élni tudni kell

Csillagok háborúja éjjel kettőig? No problemo! Rend meg valahogy ma nem lett... ki tudja, miért.

2012. február 3., péntek

Hogy lesz ebből dal, meg mik vannak

Valahogy nagyon sok dallam van/ volt/ lesz a fejemben, csak épp a szöveg hiányzik hozzájuk. Amilyen fejlesztős korszakban vagyok jelenleg, a végén még ebből is kihozok valamit. De most mese jön. Dávidnak felolvastam ugyanis a Macskák tartalmát, hogy képben legyen, mitveyákolnak ezek ma Bécsben németól Akarom mondani: mit felolvastam - magyarul TOLMÁCSOLTAM a Wikipedia német változatának tartalmi ismertetőjét! A "gond" csupán annyi volt, hogy mindezt ő vízszintes testhelyzetben hallgatta végig, az ágyon. Az eredmény: miután áthelyezte magát függőlegesbe (azon is kellett ám dolgozni!), megkérdeztem, mire is emlékszik a közel negyed órás mesémből. Ím, a válasz: hát vannak macskák... meg valami kavarcok. Kavarcok csakugyan vannak, kérem, de inkább a fejében... vagyis az enyémben, hogy képes voltam neki negyed órán át lelkes előadást tartani, míg ő kb. végigaludta az egészet. Ismerhetném már, nem? A találkozóról meg megint majdnem lekésett, a változatosság kedvéért.

A lassan egy hónapja leadott pályázatomra már ma érkezett is egy kedves, helyesírási hibás egyen-elutasítólevél, hogy köszönik, sajnálják, nincs több hely. Naná, hogy nincs több hely, ha csak a harmadszorra beküldöttet tetszenek szemrevételezni! Itt Ausztriában, amely nem mellesleg Európa egyik legszebben fejlődő országa mostanság (főleg, ha körbenézünk kicsit), sajnos a régi parasztlelkület él az emberekben. Hiába vannak szép nívós szállodák, jól megtámogatott gazdaság, minőségorientáltság mindenek felett, ha közben a nagyapák szelleme lengi be az egészet, meg az őszterrejhiss. Aki pályázik, NE e-mailben tegye, ha egy mód van rá. Ha valamilyen kérdése van utánajárni-valója van, NE az interneten érdeklődjön, mert kb. úgy bagóznak rá, mint Marokkóban a nőkre. Tehát nagyon. Telefon, meg papír, az kell ezeknek, mert ha nem találják meg a Windows Intézőt, már kétségbe esnek, hogy lefagyott a gép (ez kérem, keserédes tapasztalat ám).

A lecke fel lett adva, és meg is lett tanulva - nincs több e-mail, csak kinyomtatott, beborítékolt, postai úton feladott pályázat. Ennyi. É a hétvégére véletlenül se jöjjön hozzánk senki, mert olyan disznóólat sikerült magunk köré kanyarintani, hogy már magunk is csak nézünk a fejünkből kifele... mennyi idő lesz ezt eltakarítani, jó ég! Biztos több azért, mint a magyar vezetésnek eltakarítani a Malévot, mert az ma hajnalban feladta, ha hihetek az ismerősök Facebook-os bejegyzéseinek - ennyit az átnevezett reptérről, már úgyse kell igazán.

2012. február 2., csütörtök

Az érdektelenség mosolyával

A háztartási teendők vígan halmozódnak a hétvégére: Dávid dolgozik napközben --> emiatt fáradt --> nem végez házimunkát --> én sem végzek, mert ő sem, mi vagyok én, háziasszony? Ez így elég makacs verzió, de nem óhajtok beállni a Hausfrau-k népes táborába, akkor már inkább ülök a közepében és törökül tanulok, az is munka valamiképpen. Jó is, megy is, jól. Ma egy darab ötven perces óra erejéig volam tanár az exfőnök unokájával. Latint kell az úrfinak tanulnia, de nem szereti - és ahogy a gimnáziumi tanára módszereit elnézem, hajlok igazat adni ... a gyereknek.

Ez a kis 50 perc segített visszarázódni az itthonüldögélés miatt igencsak kopós németbe, az óra után egy jó ideig Dáviddal is csak a Deutsch ment. Gyakrabban is sor kerülhetne ilyenre, majd rajta leszek, hogy így legyen. Fene hideg van itt és Magyarországon is (olyan mínusz 10-14 és társai), de hó továbbra is kevés, bár a hétvégére riogatnak vele. A múltkor még szerdára jósolták, ma csütörtök van ugye... késik a kis (?) huncut.

A hörgőim fájnak, ha levegőt veszek, emiatt a köhögési ingert igyekszem minimálisra csökkenteni. Iletőleg fene se tudja, hogy kell rendesen lefogni egy F dúrt barréval, ha egyáltalán így írják.

Holnap Dávid megy cicusokat nézni, Bécsbe, és hogy ne féljen vagy ne tévedjen el, vele megy az egész cég is. A Cats-et fogják megnézni, hogy érthető legyen, előtte vacsoráznak is, valószínűleg nem kétszersültet. Íme, egy osztrák cég, amelyben csapatépítés zajlik.

2012. február 1., szerda

Na akkor

A blog lektorálásával több mint három óra telt el. Érdekes volt nosztalgiázni, látni, hogyan indultunk, merre mentünk, hol tartunk most. A képeket is újranéztem, és láttam magunkat, úgy, ahogy nem szoktam. Idegenként. Dávidot és magamat is. Ahogy más láthat minket. És amilyenek öregként leszünk, ha lehetünk. Őszintén szólva, nem tetszett, amit láttam, vagy látni véltem.
Meg kéne tanulnom pár dolgot Amerika fővárosain kívül, fontosabbakat. Hogy ne feszegessek nem rugalmas határokat. Pl. ha van is kedvem énekelni (mikor nincs?!), ne erőltessem, mikor a köhögéstől a hangom még nem elég erős hozzá, és fél óra után már egy asztmás és egy láncdohányos keverékének hallatszom.

Mennyi betű, te jó ég... Furcsa látni, hogy most már majdnem csak én blogolok. Hogy nem hiányzik másoknak, hogy kiírjanak magukból dolgokat? Régebben miért hinyzott, régebben miért írtak a barátaim? Jöhet persze bárki azzal, hogy te csak ne beszélj, te miért nem írtál, mi?! Te nagyokos, erre válaszolj! Tudom a választ - nem voltam kész írni. Két jelentése van a "kész" szónak ebben a mondatban. Mostanra érett meg ez az írhatnék, és a legjobban azt sajnálom, hogy _egyoldalú_. Dávidnak pedig jó stílusa van, nekem tetszik. Nagy újdonságot mondtam megint, ugye? Kár, hogy nem szeret írni. Most, aki követi a blogot, olvas, és bennem is olvas. Sokaknak jobban látszom a leírt szövegben, mint személyesen - erőteljesebbnek érzékelnek, pedig élőben sem vagyok piskóta. Ismerem ezt, vannak olyan barátaim, akik nagyon masszívan tudnak fogalmazni írásban, de "nemtudom"-ok és "hát"-ok rengetege tarkítja a beszédüket, ha élőszóban nyilvánulnak meg. Lehetnék én is képzettebben beszélő, hatásvadászabb, drámaibb, vagy csupán kifejezőbb, csiszoltabb - de nem feltétlenül akarok. Így is túltudatosítottam ezt az életet, néha jó belegabalyodni pár dologba. Ez a mostani állástalan állapotom is egy gabancs. Majd kibogozódik szépen - az igazán jó dolgokra néha tudni kell várni. Ez a blog pedig egy szószátyár Ariadné-ajándék. Ma este mintha kissé el lennék szállva, nemdebár...

A ma lett a holnap tegnapja

Tanul-ságos tegnap lett volna eredetileg a bejegyzés címe, ha megírtam volna. Tegnap. És először az évben, elfelejtettem írni. Azért ne tessenek tenyeret dörzsölve örvendeni, ma dupla poszt van, egyet reggel-egyet este-alapon. Egy ilyen alkalom már-már kísérletnek is beillik - vajon mennyivel jobb reggel írni, mint este? És én vajon azokhoz tartozom-e, akik reggel tip-topok, vagy akik éjjel képesek nagyobb (leginkább szellemi) aktivitásra? Sajnos nem tudom a választ. Mikor gimis, majd egyetemista koromban azzal szórkoztam, hogy hajnalban keltem, mert akkor nem zavar senki, és hatékonyabb a tanulás, sokan elkönyveltek a reggeli aktívak közé. Jómagam nem foglalok állást. Szívesen vagyok fent reggel is, este is, egy alkalom van, mikor nem vagyok csúcsformában a bioritmusom szerint, déltájban. Erről ennyit. Cili küldött egy régebbi cikket, szóviccekről meg kutatásokról. Ismertük már, most elég volt áfutni. A végén van egy olyasféle megállapítás, hogy az elhülyülés sem ment meg a szóviccgyártástól. Megnyugtató, lesz min nevetnünk Dáviddal öreg napjainkra, ha megérjük. Addig viszont némi agyi aktivitás elkél a házhoz... ötletem épp van, abból mindig jut mindenkinek. Szegény Dávid. És most jöjjön végre a tegnap, ezúttal mai szemmel.
Kivételesen aktív kedd volt. A szokásos játszadozást persze nem lehetett kihagyni egy magamfajta, na hogy is mondják szépen, gyermeklelkületűnek. Kell a játék mindenkinek, csak sokan nem látják be, többen szégyellik, de legtöbben vannak azok, akik az őrlődésben nem érnek rá ilyenekkel foglalkozni, örülnek a napi betevő szabadidejüknek, azt pediglen pihenéssel töltik. Nem kívánom ezt a csoportot szerény személyemmel gazdagítani - kell a játék. Játszottam hát, nem keveset. Mellette sikerült viszont állást keresni (bár találni nem, lakatosnak nem megyek), törököt tanulni (finom nyelvtant is meg szókincset is), földrajzot tanulni (felejtős az ember, vigyázat), rendbehozni magamat fizikailag (fel, csak felfelé), háztartásbeli-skedni egy keveset, gitározni (békés szomszédaink vannak, szerencsére), kiolvasni egy könyvet németül (szókincsbővítés gyanánt, de ennek még egyszer neki kell mennem, szótárral). Mire ezzel végeztem, lett éjjel egy óra. Valahogy érthető, ha elfelejtettem írni... Tetszetős nap volt, a maiból hasonló lesz, koraibb lefekvéssel. Mindenekelőtt azonban végigmegyek a blogbejegyzéseken, és hibákat irtok. Irtok, mert irtózom, nem tetszenek gépelési hibám. A többit pedig dédelgetve őrzöm.