2012. január 19., csütörtök

Itt jó, ott nem - komoly aggodalmak

A mai nap végre ismét a régi kerékvágásban telt el. Dávid szépen elment dolgozni, én letanítottam egy szál 50 perces órát, emellett vadul interneteztem, olvastam, vártam a nemjövő visszajelzést a megpályázott állással kapcsolatban, leveleztem, gitároztam, épp csak nem törököztem, de holnap az is sorra kerül. És akinek ennyi szabadideje van, az bizony elnézegeti mások bejegyzéseit Facebook-on, és szép lassan elhűl, mint a meg nem evett tojáslevesmaradék.

Még talán reggel olvastam föl Dávidnak valami olyasmit, hogy "A kormány egész Budapestet lefoglalja március 15-ére". A reakció: "Hírcsárda?" Ennél abszurdabban nem is lehetne jellemezni a helyzetet (vagy ahogy a mostani nyelvtannal élni szokás: a helyzet). Aki nem tudná, a Hírcsárda direkt fonák, túlzó és képtelen, de nagyonis humoros és társadalomkritikával jól fűszerezett oldal. Olya hírek vannak mondjuk, hogy "Vérmes macskák kiszabadultak a Fuan csung kínai étterem konyhájából és felfalták a tulajdonost, de előtte megforgatták mézes-mustáros szószban" meg ilyenek, a komolyabbnak tűnő híreknél is kiderül a turpisság a harmadik mondatnál. Dávid pedig egy ilyen képtelen hírnek vélte, amit fölolvastam - és ha nem lett volna előttem számtalan egyéb valós hír, valószínűleg magam sem hittem volna el.

És emellé még helyesírásgyanús köztársasági elnök is van, plágiumtól ordító doktorival, meg babaadó-államosítás meg még a jóég-tudja-mi. És aki teheti, bizony szökik, aki még nem szökik, az újabban beleveti magát a politikába és próbálja követni, hogy ki épp merre megy és milyen érdekből. Karácsonykor nem írtam róla, mert élvezet volt olyan sok jó emberrel, családtaggal és baráttal találkozni - de az már kevésbé volt élvezetes, hogy minden, de tényleg MINDEN egyes ilyen találkozás alkalmával előbb-utóbb előkerült a politika. Karcsonyi vacsora, karácsonyi ebéd, kocsmázás, szilveszter, baráti látogatás, séta - mindenre rátelepszik a fene, és csak rág, rág...

Mi bezzeg örülhetünk, hogy távolról szemléljük, de a kérdés a levegőben lóg: lesz-e hová hazamenni, és lesz-e kedvünk hozzá egyáltalán? Amott a munkanélküliség nő, emitt, ha a számoknak hinni lehet, a foglalkoztatottak száma. Egy diák Magyarországon jó két eurónyi nettó órabért kaszálhat átlagosan - mikor Dávid összevetette az osztrák diákbérezést a saját, ugyancsak nem alacsony keresetével, elhűlt. Négyjegyű, euróban levő összegre tessenek gondolni, egy hónapra leszámítva természetesen. Egyedül a nyelv, ami elijeszthet ebben a környezetben, de ha egy rakat magyar elindul, lehet, hogy jórészt itt kötnek ki, és mindjárt otthonosabb lesz minden (így is találkoztunk már pár honfitárssal).

Nekem azért jobban tetszene, ha valami csoda folytán Magyarország erőre kapna, és ismét városomnak tudhatnám Budapestet, büszkén (vagy legalább a fintor kényszere nélkül!) nézhetném az Országház gyönyörű épületét, és az utcán az emberek arcáról nem ezt olvasnám le: "Mi van itt? És mi lesz még itt...?" Ha külföldön nem kéne szégyellni a honi politikát. Vagy, ha nem is kéne külföldön lenni, mert a legjobb otthon lenne, ahogy a mondás is tartja. Elég régi az a mondás... lehet, hogy időszerű lesz egy csere? Nem. Nem a mondást kéne lecserélni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése