Tegnap este még bőszen fogadkoztunk, hogy a viszonylag laza szombat után itt most egy nagyon szorgos és dolgos vasárnap fog következni. Erre indításnak fél tízig az ágyban voltunk. Meg is kérdeztem Dávidot, mikor valami kósza hajlam az ablak felé vitt, hogy biztos fölkelt-e ötkor, mert halvány emlékeim vannak ugyan arról, hogy negyed nyolckor visszamászik, de az a hómennyiség az udvaron már csöppet sem halvány. Pedig kimászott ő ötkor, és kotorta is a havat, csak az megtréfálta és visszamászott. Ráhullott, na. Nem baj, a nap elolvasztotta a felét, a másik fele még most is ott van.
Tíz óra, vagy tán fél tizenegy tájban aztán laptopozva megkérdeztem az ágy jobb feléről az ágy bal felén tornyolusó Dávidot, hogy nem-e kellene kikelni innen. Honnan tudtad? - kérdezte, a kedvenc piros e-könyv-olvasójából fel sem nézve. Valami útikönyvet falt épp. Ebben maradtunk, és fél 12 után már következhett is a reggeli. A továbbiakat nem részletezem, elég tán annyi, hogy ez egy nagyon lusta és elúszós nap lett. Ellenben anyámékat sikerült elkapni a szokásos heti egyszeri Skype-ra, főztünk is (vagy inkbb csak főztem), zenéltünk is, és még némi filozofálásra is futotta az erőnkből, ha már a fizikai megerőltetést máskorra halasztottuk.
Holnap pályázás lészen, és az utolsó munkahetem kezdete. Nem túl megható, már számolom vissza a napokat. Dávid és anyám is úgy fogamazott: kivirultam. Majd nem virul a fejem, ha munkanélküliként a számlákat meg az álláshirdetéseket nézegetem.
Két okos megállapítást a végire:
1. az eltolódott napirend és az éjfél utáni bejegyzések mind az itteni színvonalon, mind másnapi tevékenységemen rontanak. Erről sürgősen le kell szoknom.
2. Sajnos sok értemes, izgalmas, vagy legalább frappáns gondolat vagy párbeszéd napközben zajlik le, és ezek többsége estére elmászik a fejemből. Jegyzetfüzetre lesz szükségem, hamarjában.
Tíz óra, vagy tán fél tizenegy tájban aztán laptopozva megkérdeztem az ágy jobb feléről az ágy bal felén tornyolusó Dávidot, hogy nem-e kellene kikelni innen. Honnan tudtad? - kérdezte, a kedvenc piros e-könyv-olvasójából fel sem nézve. Valami útikönyvet falt épp. Ebben maradtunk, és fél 12 után már következhett is a reggeli. A továbbiakat nem részletezem, elég tán annyi, hogy ez egy nagyon lusta és elúszós nap lett. Ellenben anyámékat sikerült elkapni a szokásos heti egyszeri Skype-ra, főztünk is (vagy inkbb csak főztem), zenéltünk is, és még némi filozofálásra is futotta az erőnkből, ha már a fizikai megerőltetést máskorra halasztottuk.
Holnap pályázás lészen, és az utolsó munkahetem kezdete. Nem túl megható, már számolom vissza a napokat. Dávid és anyám is úgy fogamazott: kivirultam. Majd nem virul a fejem, ha munkanélküliként a számlákat meg az álláshirdetéseket nézegetem.
Két okos megállapítást a végire:
1. az eltolódott napirend és az éjfél utáni bejegyzések mind az itteni színvonalon, mind másnapi tevékenységemen rontanak. Erről sürgősen le kell szoknom.
2. Sajnos sok értemes, izgalmas, vagy legalább frappáns gondolat vagy párbeszéd napközben zajlik le, és ezek többsége estére elmászik a fejemből. Jegyzetfüzetre lesz szükségem, hamarjában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése