2012. december 14., péntek

Fut az idő, vele futok én is

Kérdés, ki éri utol előbb a másikat - egyelőre egymást előzgetjük. Kissé skizofrén helyzet - hol beérem magamat, hol lehagyom - dehát ebben már jó vagyok egy ideje. Szeretni kell a skizofrén helyzeteket - hiszen akkor is adódnak, ha utáljuk. Pont ugyanilyen megfontolásból döntöttem el anno, hogy szeretni kell, ha az emberre rábámulnak (ez a tanárrá válásomnál igencsak fontos előrelépés volt). Illetve ilyen megfontolás eredményeképp fogom megszeretni a forgalmi dugókat, és az idegesen dudáló embereket. Vicces is lehet, akkor meg minek idegelni magunkat rajta, nem?

Az elmúlt napokban viszont nem csak vidám dolgok értek. Nagyon fáj látni, hogy mennyire kétségbe vannak esve a magyar üzletfelek... És persze a feszültség és a félsz ragadós, elkapta a főnököt is. Hova, merre, mi legyen. Jó kérdés. Remélem, még egy ideig nem kell elmennem innen, megszerettem a munkámat (is) és nem óhajtok megválni tőle (sem).

Mindazonáltal a magánéletem eléggé redukálódott, és ezt nehezen viselem ám. Épp ezért ideje holnap egy naaaagy banzájnak a volt énekkarosokkal, Timi barátnőmmel, jófej emberekkel. Éneklés, taps, jó hallású emberek, jó hanggal, csodás, magyar dalokkal. Kocsma, persze. Előtte jóapám, utána jóanyámék. Még utána Gabi barátnőm, és szegény Anita néni, aki csak megkapja a kért kávéját, és csak odaadhatja a bort, amit olyan nagy gonddal választott ki. Egyébként most az ő receptje alapján lett kész egy sütemény - meglátjuk, milyen lett.

Meg kellett állapítanom, hogy a legnyugodtabb napom márpedig a hétfő lesz. Kezdem szégyellni magam.

Nagybeszámoló talán később, vagy talán nem. Sok lenne... vagy sok is lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése