Reggel Ágit elkaptam, el bizony. Gyakoroltunk kecses háromnegyed órát, de felet biztosan. Az alábbi dolgokra jöttem rá:
1. több szólamot énekelni csak akkor fogunk, ha nagyon profinak érezzük magunkat (ez az érzés az elfogyasztott alkohollal egyenes arányban növelhető)
2. nem szabad nagyon erőlködni - emiatt csak ahhoz a négy számhoz kerestünk most éjjel zenei hátteret, amiket mi választottunk ki, és nem azokhoz, amik a főnök egyik hányódó cefet papírján voltak egybegyűjtve. Van ám ész ott is... ha azt akarja, hogy azokat a dalokat is énekeljük, legalább adta volna oda, hogy tessék, dal, finom, tanuld meg szépen. Így meg kénytelen voltam lenyúlni az Íróasztaláról, hogy készítsek egy másolatot, és itthon Youtube-bal továbbképezzem magam az osztrák karácsonyi dalok tekintetében.
És ez az, ami NEM erőlködés. El lehet képzelni, milyen az, amikor még lelkes is vagyok. Hahahhh.
Aztán valahogy délig elment az idő. Főnökúr észbe kapva konstatálta, hogy ebből nehezen lesz palacsinta, Ági már ott tartott, hogy akkor mit rendeljenek ebédre. Nekem van kajám? Van hát. A palacsinta, az kérem, desszert. Utóétel, ha úgy tetszik, de nem főétel. Talán a hortobágyi húsos, de még az is csak nagyobbacska jóindulattal. Szóval igen, van nálam ebéd, tegnap csaptam össze, baromi nagy kedvetlenséggel, de VAN, ez a lényeg. Ohh, hát akkor nem is kell palacsinta - így a főnök. Én meg erre lehorgasztottam a fejem.... Igen, van mit ennem. Nem, nem kérek levest. Én ma palacsintát akartam enni.
És ekkor a főnök felállt az asztaltól, hogy akkor márpedig palacsinta lesz. Úgy tűnik, olyan ritkán nyilvánítom ki az akaratomat, hogy amikor mégis, azon kapva kapni kell. És persze szép halkan megjegyeztem, hogy segítek ám a sütésben.
Öt perc múlva egyedül készítettem a konyhában a palacsintát. Végülis igazuk van: nekem kell, hát csináljam meg. Megcsináltam. Ugyan réteslisztből, és minimális bubisvízzel, mert a főnök tejjel szereti, de megcsináltam. 15 darab lett, kiadós. Remek desszert. Lettem dicsérve, meg borral itatva, jó az a palacsintához.
Este, miközben egy sms-t fogalmaztam a főnöknek, hogy ne felejtsen el egy bizonyos képet beszerezni holnapra, elfelejtettem leszállni a megállóban, és eggyel tovább mentem. Rohantam vissza - mindhiába, a vonat messziről integetett: pápá, N-ikém, ezt szívtad. Pápá, vonat. A tüdőmnek kicsit rossz lett a hideg levegőben való futástól. De csak egy kicsit köhögök, ez még istenes.
Ami a tegnapi bejegyzésből valahogy kimaradt: azért nem tudunk autóval hazamenni, mert Wolf elhasalt a műszaki vizsgán. Úgy néz ki, Magyarországra szépen el lesz vontatva, ott kikupálják, itt meg átlökjük. Jól jönne még egy évig.
Holnap lesz a nagy idei elköszönendüsz. Átjön a két leányzó a szomszéd iordából, lesz Adri, akinek a helyén dolgozom, hoz kekszet meg tiramisut. Én viszek gofrisütőt, gofritésztát vagy hozzávalókat, és muffnit. Nem máfin az, hanem muffni. No, azt viszek. Csak még nincs kész... igazából csak most állok neki. És nem ártana egy csinosabb szoknyát is keríteni. A hajam már szárad. Most kezdődik a most kezdődik a most kezdődik a TÁNCCCC.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése