Felkelés rendben, reggeli remek, indulás és érkezés percre pontosan az előre eltervezett menetrend szerint. De azzzztán... Csak azzal nem sikerült beszélni az egyik vállalatnál, akivel igazán fontos lett volna. Bár ha a viselkedése alapján belegondolok, abból a beszélgetésből is leginkább vállvonogatás, hümmögés, mentegetőzés szűrődött volna le, ami meg nem hiányzik.
Azt a másik partnercégnél úgyis megkaptuk. Egy minket notóriusan kerülő úriemberrel sikerült ugyanis szépen összefutni, és szerencsétlen nem tudott hova menekülni. A feszengős, feszültséggel terhes beszélgetések mintapéldáját tekinthette volna meg a nagyérdemű, ha lett volna... így meg csak én, meg a helyi kolléganő voltunk tanúi a bizarr esetnek.
Összefoglalva tény, hogy mindenki meredeken be van tojva a húsiparban dolgozók közül - ki kevésbé, ki jobban. Ez túl sok jót nem jelent számunkra, és ahogy főnökúrral egy amúgy pompás vacsora elköltése mellett tárgyaltuk, nemigen látjuk a kiutat mi sem. Kezdem félteni ezt a céget, pedig fél éve hol érdekelt még, hogy miből mennyit adunk el, és kinek. Hiába - az emberek változnak.
Majdnem elfelejtettem a harmadik ügyfelet, akinél utoljára voltunk. Talán jobb is lenne elfelejteni, mert az illető notórius szófosó. Ezzel még nem is lenne gond, ha nem hinné azt magáról, hogy tud németül. Node NEM TUD. Vagyis ilyen pocsék nyelvtannal rég hallottam valakit - mit valakit, bárkit is beszélni egész eddigi életem során. És valljuk meg, nem vagyok kétnapos eresztés.
Ez kérem, szabályos kínzás volt - két óra tömény borzalom egy valamirevaló némettanárnak. Nem mellesleg két kölyök folyamatosan zajongott a háttérben, és az anyjuk "nyugalom legyen már"-jellegű kirohanásai is inkább növelték a hangerőt, mintsem csökkentették volna. Túléltem, vacogtam, átfagytam, egy kád meleg vízzel hoztam rendbe magam még vacsora előtt.
Vacsoránk pedig a "szokott helyen" került elköltésre, és némi szópárbaj után sikerült rávennem a főnököt, hogy végre én is fizethessek valamit. Rendes pincér srác volt, ugyanaz, aki már tegnap is kiszolgált minket - és aki még tegnap megígérte, hogy titkon bejuttat bennünket Európa második legnagyobb báletrmébe - ami történetesen az étterem része. Éééééés bementünk. Van rengeteg szék, meg színpad, meg tudomisén még mi minden, puccos csillároktól kezdve páholyhelyekig minden. Felmentem a színpadra - jó. Füttyel és beszéddel próbálgattam az akusztikát - jó. De hogy valami égi fenomén, vagy csak az elfogyasztott kis szilvapálinka hatására énekeltem-e el az Old Lang Syne-t, azt már nem tudom. Nem sikerült rosszul, megkaptam a pincér sráctól, hogy ez bizony nem volt amatőr. Pedig be voltam ... khmm, rezelve. Csúnyán. A szereplést még gyakorolni kell. A főnök meg nem mondott semmit - vagy túl jó voltam, vagy olyan borzasztó, hogy inkább nem mondott véleményt. De lehet, hogy szót sem érdemel a teljesítményem, azért nem véleményezte. Lényeg a lényeg - elbizonytalanodtam jövőbeli énekesi karrieremet illetően.
Megint este 11 óra van, menni kell - holnap van még egy körünk, aztán a következő bejegyzést már remélhetőleg Ternitzből írom. Csak azt még meg kell érni... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése