2013. február 2., szombat

Ááááásít

Valamikor majd biztosan visszasírom ezeket a szombaton-hazajárós, itthonvezetnitanulós hétvégéket, de jelenleg inkább a fárasztó kategóriába sorolom. A tááátha alakulóban van, de egy naptól senki ne várjon csodát...

A felkelés nem ment simán, nem is azzal a vonattal jöttem el, amivel akartam. Fog a fene négy órán át az esőben sétálgatva közlekedési táblákat stírölni. Így is szépen ideértem, tettem, vettem, ettem, vezettem.

Most itthon vagyok, fáradtan, álmosan, és enyhén náthásan. Holnap még vezetés, barátnőzés, aztán hess vissza pénzt keresni Ausztriába.

Igazán nem állíthatom, hogy nagyon költői hangulatban volnék...

De azért valami mára is kell. Reggel József Attila járt a fejemben, főleg ezekkel a sorokkal: 

"... Megcsaltak, úgy szerettek, csaltál, s így nem szerethetsz..." Érdekes gondolataim támadnak néha a mellékhelyiségen ücsörögve.

Wszystko w swoim czasie. Mindent a maga idejében.

Mondá a lengyel. És igaza lőn.

1 megjegyzés:

Ben Dash írta...

Ha már lengyelek...

"Lengyel, magyar – két jó barát a kezdősora annak a rímbe szedett közmondásnak, amelyet Lengyelországban és Magyarországon csaknem mindenki ismer, és amely a két nép történelmi barátságát példázza. Koccintáskor gyakran hangzik el."

„Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát.”

Lengyelül: „Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.”

Én mondjuk a Wikipédia állításával ellentétben egyáltalán nem ismertem, de majd igyekszem megjegyezni. :)

Megjegyzés küldése