2012. január 27., péntek

Majdnem szombat

Mivel Dávid negyed nyolckor elmegy dolgozni, de negyed egyre már haza is ér, én meg egész nap itthon csücsülök. Tiszta Hawaii, csak azt még nem tanultam meg a térképen... de már nagyon profin köhögök torokból, tüdőből egyaránt. Vajon a szomszédok itt is feladják-e, mint odahaza? Akkor anyám beállított valami szerekkel, hogy ezt a szomszéd küldi, mert hallja, hogy bajom van... és nem akarja hallani. Valahol megértem - olyasmi ez a fülnek, mint egy nyolcvanas években használt kis kétütemű trabant elindítása télen, mínusz 15 fokban, hajnali ötkor.

De ez nem panasz ám, csak helyzetjelentés. S még mennyi jó volt ma, bizony! Megint jövök az ócska kis Java Flash-es Farmville-el, de ezúttal olyan dolog történt, amire nem számítottam: egy nemrég megismert ferdeszemű Farmville-es szomszéd írt nekem, hogy véletlenül nincs-e meg ez meg ez a csodálatos fa - ment is a válasz, hogy sajna, nincsenek ilyen fáim. Még gondoltam is magamban, ha a vakszerencse felém sodor egyet, vele fogom megosztani, ha már ennyire szeretne ilyen különleges és csak kivételes esetekben beszerezhető dolgokat. Erre visszaír, hogy akkor nézzem csak meg a levelesládámat, mert bizony mostantól van nekem két ilyen csoda-fám, ő adja nekem, ajándék. Én lettem a kiválasztott... és nem tudok napirendre térni afölött, hogy valaki nekem jót akart. Ez valahogy a valódi életben még csak-csak szokás, de hogy valaki, Ázsiából vagy még távolabbról pont rám gondol, na ez sok. Én mindig segítek másoknak, de ez afféle születési hiba, nem szoktam elvárni ellentételezést, főleg nem jótéteményt. És ma kaptam. És nagyon jól esett.

Aztán, hogy a számítógép mellől elszakadjunk, Dávid elvitt kocsikázni. Eleinte csak a Schneeberg lábához, utána tovább és tovább, egyre följebb. Ennek az lett a vége, hogy egyre hidegebb lett, én pedig emiatt egyre hisztisebb, de azért egy sípályáig eljutottunk. Sosem síeltem, most se persze, betegen, munkanélküliként más se hiányzik. Viszont nagyon vagány sport, ki kell majd próbálnom valamikor. Előbb munkát, utána jöhetnek a hobbik.
Szociológiai szempontból is tanulságos volt a kis kiruccanás. A sípálya oldalában ugyanis lehetett szánkózni. Volt ott két korra és méretre kb. egyforma kislány, az egyik magyar, a másik angol, vagy esetleg amerikai. A magyar az anyjával volt ott (apuka elkolbászolt valamerre, később aztán előkerült), a másik az apjával (anyuka sehol, valószínűleg valami kis Hütte-ben itta a forrócsokit, és nagyban trécselt, de a lényeg, hogy nem volt ott). Már ez se semmi, de a java még csak most jön. Anyuka is, apuka is elmentek a csomagtartóhoz, hogy a gyereknek előkotorjanak valamit. Az angol/ amcsi apuka kocsijából egy kis, egyszemélyes, összecsukható álomszánkó került elő - jobbat én sem kívánhattam volna magamnak gyerekként. A magyar anyuka pedig előkotort egy darab méretes ZACSKÓT. A gyereknek. Szánkózni. Tudom, mert hallottam, ahogy beszélgetnek, hogy majd azon lehet lecsúszni, milyen jó lesz. Hát. Én tán két éve voltam barátokkal szánkózni, még Magyarhonban. Ot valaki szórakozott egy zacskóval a havon, aztán otthagyta, úgyhogy gondoltam, kipróbálom, ha már kommunizálható állapotban van az eszköz. Zacskón csúszni kéremszépen, egész olyan, mint a puszta havon... merthogy két pillanat alatt kicsúszik az ember ülepe alól, és addig sem luxusutazás várja az embert - kemény, hideg, rögös hó, amely jobb esetben nem áztatja át a ruhát. Szegény magyar kislány sóváran nézte a másikat a kis különbejáratú szánkójával... Mit mondjak: a magyarrá nevelést nem lehet elég korán kezdeni.

Derűsebben kívánok elbúcsúzni, így még az is idefér, hogy Dávid ma szopránt is énekelt, de azért még jól van - és kikérdezett törökből. Én meg táncoltam itthon - és mikor táncoltam, egészségesnek és erősnek éreztem magam. Most nem menne - este betegnek és fáradtnak illik lenni, és aludni menni. Bzzzzzzzzzz.

2012. január 26., csütörtök

A hetedik, meg a többiek

Dáviddal ma vagyunk a hivatalos verzió alapján 7 évesek. 7 év... nem is szeretem ezt a számot. József Attilának, meg a meseíróknak bezzeg bejött. Nekem nagyon nincs ínyemre a hetes... hát gyorsan túl kell rajta lenni, és jöhet a nyolcadik. Egy év, fogja magát és huss. Mint a többi. De ez a mostani "huss" legalább rögzítve lesz nap mint nap.

Kicsit azért megadtuk a módját, nem úgy, ahogy szoktuk. Merthogy emlékezetem szerint nem szoktuk megadni sehogyse. Most viszont volt naplemente-nézés a Petersberg-i dombon, sétálás a temető mellett, vacsora (saját készítésű, paradicsomleveses-gombócos-répás-húsos). Persze a séta közben szembejöttek osztrákok szűkölő kutyákkal, akik nem köszöntek vissza Dávidnak (igen, a kutyák se, meg azok a szerencsétlen gazdáik se), a vacsorából a leves kissé savanykás lett, a répás-húsos pacsmag kevés, a gombóc pedig a STRABAG Kft. minőségét idézte (ehhez nem árt tudni, hogy a STRABAG egy betonipari cég).

Mndezzel együtt vidám, bár nem épp köhögésmentes nap volt a mai. A volt főnökömhöz végül ma mentem be, de nem úszom meg, mert még majd el kell számolni a cetlis dobozával, ami eddig az én gondnokságom alatt állt, meg a bérpapírért is be kell menni, meg az unokája ugyebár a latinnal... nem egykönnyen szabadulok onnan, de jó úton vagyok afelé, hogy mégis sikerüljön. A mai köhögésrohamok és az, hogy január 26-a van, együttesen megadták a felmentést törökből és gitározásból. Nem is baj, kell néha egy lusta nap, mikor csak 15 kiló cuccot cipelsz haza a bevásárlásból, és nem Amerika országait vagy az ujjbegyeidet nyúzod. Lúúúústa N-i.

Valamint készül nekem tea, finom. Most. "Now you're just somebody that I used to know" refrénű szám a számban, nem is, csak a fejemben. Meghallgatása következik. És van lemezjátszónk is, bibí.

2012. január 25., szerda

Köhögjünk együtt, háromra

Inkáb mégse - majd én kiköhögöm szépen a hörgőket mindenki más helyett, de otthon senki se legyen beteg - ezt üzenem innét nyugatról. Szépen halad a fejlődés a maga útján (mint a betegség is). Ezt a sablonos mondatot, N-i, hol vagy ilyenkor, te lyány? Na: ma sikerült az elfelejtett törököt feleleveníteni, és már az USA országai is mennek. Buksisimit a munkanélküli unatkozónak! Dáviddal esténként szépen leellenőriztetem magam, mint valami becsvágyó kisdiák. Valahol azért remélem, hogy amit most csinálok, hörghurut ide vagy oda, ez az itthoni agytrénelős láblógászás-tespedés, nem csupán nekem lesz hasznomra.

Valahonnan az elmém mélyiből előkeveredett egy idézet: "nem az idő halad, mi változunk". És elég sanda pillantásokat vetek erre az idézetre, mert igazsága is vagyon, meg nem is. Elgondolok pár embert, akiket régebbről ismerek, elgondolom az időt hozzájuk, aztán körbenézek a mostani mivoltukon; és nem, annyit azért nem változunk mi, emberek. Persze aki akar, és erőlteti, annak sikerül valamelyest, de ha úgy kéne megrajzolnom mindenkit, ahogy nagy és idős grafikusok tudják, pár vonással... akkor bizony maradnának az ismerős vonalak. Miért is kéne nagyot változni?

2012. január 24., kedd

Nyavalya és Afrika

Sajnos a majd 10 napi folytonos küzdelem, melyet Dávid bacilusaival vívott a szervezetem, mégis a bacik javára dőlt el, ugyanis egy kisebb dááthha felütötte nem túl szép fejét itt minálunk. És a hörgőim is panaszkodnak, ahogy teszik ezt minden kis csip-csup megfázás alkalmával, mióta a tüdőgyulladással sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnöm 11 évesen. Ez mán ilyen, tessék szurkolni, hogy mielőbb rendbejöjjek.
Afrika országai voltak ma kijelölve betanulásra, az eredményt hamarosan Dávid is letesztelheti. Kedvelem azokat, akik kicsit olyanok, mint én (ha lenne, aki nagyon olyan mint én, azt valószínűleg imádnám, dehát nincs!). Akik a tanulást jópofa dologként fogják föl; olyasfajta folyamatként, amit a legjobb élvezetesen, tehát esetemben _játszva_ megélni. És egyesek bizony készítettek tanulói játékokat, kifejezetten azzal a célzattal, hogy az ember olyan dolgokat is biflázás nélkül sajátíthasson el, mint Afrika nem mindig európai fülnek való országnevei. Mission completed, mondanám, ha tudnék angolul.
Bableves lett a vacsora, csípősen, már megint. Valahogy vonzódom a csípős, erős ízekhez, főleg, ha betegeskedem. Talán néha le kéne mondani az effajta hajlamokról (ha most nekiállnék teszemazt pudingot főzni, még abba is jutna egy kis chiliszósz, vagy Cayenne-i bors).
Holnap pedig az ex-főnököm szépen visszakap egy rakat cetlit, megcsinálom neki a leltárt, és aztán ágyő. Persze nagyobb lelkesedéssel ínám ezt, ha lenne hova mennem. De még nincs...

2012. január 23., hétfő

Mire mennék én internet nélkül

Valószínűleg nem sokra. A mai nap, a terveknek nagyrészt megfelelően, az alábbi programokat tartalmazta:
- Skype-os beszélgetés rég nem látott, kedves barátnővel, leegyeztetett időpont alapján
- Skype-os beszélgetés németül, kedves barátnő kedves párjával, leegyeztetett időpont alapján
- Farmville-ezés, német játékok játszása időkorlát nélkül
- európai országok elhelyezkedésének, fővárosok nevének betanulása
- gitározás, akkordok ellesése
- blogírás
- állások átnézése

Ezek alapján elmondható, hogy kb. hozzánőttem az internethez, és az áramfogyasztást nem sikerül nagymértékben csökkenteni, ahogy azt korábban elterveztük volt.
Dávidnak nagyon jó a képmemóriája - sokkal könnyebben veszi a német játék kihívásait, mint én... de vajon a kinti életben ennek hol lehet hasznát venni?

Az időbeosztásunk továbbra is pocsék, talán ezért kapar a torkom és kívánkozom sürgősen ágyba.

2012. január 22., vasárnap

Vidám nap, szigorúan őrült időjárással

Tegnap nagyon szép idő volt ám délelőtt. Hívtak, hívogattak kacéran a napsugarak, Dávid fel is öltötte a mártír ábrázatot, hogy "ez a legszebb kirándulóidő" - s hozzá mélabús szemek. Én meg erre, hogy "késő van, más program van, majd holnap, nem a délelőtt közepén kéne elhatározni, hogy kirándulunk, ggrrrr". És valóban, mire eljutottunk volna tegnap odáig, hogy kb. félkész legyünk a munkával, este fél hét volt, az idő közben be is borult. (És még ma sem végeztünk a lakással...) Élt viszont a remény a másnapi kirándulásra, így este meghallgattam az időjárás-jelentést. Nem értettem. Meghallgattam egy órával később, de még mindig nem értettem. Aztán áttekertem egy angol rádióadóra, és ott is meghallgattam. KO, nicht verstehen, lenni szőke bölcsész. A rádióból ugyanis olyasféle értelmetlenség szólt, hogyaszongya "lesz napos, szép derült idő, aztán felhősödés, de majd felszakadozik, és lesz helyenként zápor, meg sok eső, és hó, valamint megélénkül a szél, és esetleg köd is, a hőmérséklet -2 és +10 fok között várható".
Hát emmeg mi a fene? Nem étterembe mentem analfabétaként, hogy felolvassák az étlapot! Tolmácsoltam is Dávidnak, lesz itt minden, csak válassza ki a neki tetszőt, és már mehetünk is kirándulni.

És csodák csodája, sikerült időben felkelni. Sikerült időben lerendezni a HALASZTHATATLAN számítógépes teendőket - ez már nagy szó! Szendvicsek sikeredtek alufóliákba, térkép, kulcs, másik kulcs, pótpulóver, személyazonosító okmányok mind szépen bevették magukat a Wolf nevű járgányba, végül pedig mi. Igen, kb. fél év után sikerült elindulni kirándulni, és a szándékot tetté kovácsolni. Ehhez pedig jött az időjárás, ami a következőképp nézett ki: Teritz, parkoló - napsütés, pár felhő, kék ég, 8-10 fok. Természet lágy öle, zúgós meredélyes sziklás fenyőerdő - szél kisebb-nagyobb mértékben, kis eső, nagyobb eső, szemerkélő eső, havas eső, nap, eső, hó, nap, felhő, eső, nap, hó, nap, hó, eső, fent köd. Legalább örömmel konstatálhatjuk, hogy az időjárás is meghallgatta az előrejelzést. Jöjjön pár kép:



Ez még a tegnap elkészített étek, és még neve is van. Dávid ugyanis véletlenül nem számolt az okostelefonja eszével (és a sajátjával sem): elküldte nekem a képet, és a tárgymezőbe be akarta írni, hogy KAJAAA. Az okostelefon csak a betűsokadalmat észlelte és felülbírálta a nem épp szabatos fogalmazványt, így lett az étel neve KANADA. Brokkolis, besameles, kolbászos-szalámis-krumplis cucc. Na ugye, hogy jobb név a "kanada"?



Ím, a hely. Vad, friss, hatalmas, fenséges. Esős, havas, sziklás. Voltak kint emléktáblák olyanoknak, akik ma már sajnos nem gyönyörködhetnek ezen helyekben, mert itt érte őket a halál.



Mi, épp napos helyen. Hátul nagyon apró pelyhekben hull a hó, és/vagy az eső. Furcsa volt, mert valahogy mindig akkor kezdett hullani, mikor a nap is sütött (ja igen - mindezt úgy, hogy felettünk egyetlen felhőt sem lehetett látni, csak az ég kékje hajlott ránk vidorul). Mondtam is Dávidnak: Nincs napsugár, nincs hó se, logikus, nem? Szenvedett tőle... csak tudnám, miért.



A meder, és benne a VVVZZZVVVZZZVVZZ hangokat adó H2O. Lehet, hogy ezért lett a neve víz? Á, dehogy lehet. (Biztos!) Dávid azt mondta, néhol szakadékoskodik. Hahaha.

Na, ennyi a kép mára, de a mesének még nincs vége. Hazaérve volt némi csetparti (összesen 3 ember, összesen kb. három és fél órán át), meg főzés. Az eredmény egy jó adag narancskrémleves, melynek utóíze oly keserű sajnos (a kis fehér pöszméték miatt, amiket képtelenség leszedni a narancsról), hogy nekem nem is ízlik. Valamint van új játékom Facebook-on, német tárgymegtalálósdi. Hű de izgi. Holnap lesz az első munkamentes, munkanélküli napom. Önfejlesztés-rulez lesz, no meg töröközősdi, gitározósdi. És nem utolsó sorban álláskeresősdi. Az is jó játék, csak komolyabb a nyeremény, mint pár aranyszínű dollár egy grafikai felületen. Rend van, este van, írni nagyon jó.

2012. január 21., szombat

Egy igazán dolgos szombat

Pedig az úgy volt, hogy szépen felkeltünk, Dávid valamikor, én fél tíz után, de őt mellettem találtam az ágyban - Gandhit olvasott nagy csöndben. Lúúúúústa nap. Utána viszont jött valami gépszíj, hogy a múltkori vasárnapot nem kéne megismételni. Így kapta magát, elhúzott a piacra (nem engem, én szépen feküdtem az ágyban, ölemben a laptop, fejemben angol zöldség- és gyümölcsnevek). Hazaért, hozott egy rakat kacatot, köztük egész jó dolgokat is (a tévéantenna a kevésbé jó dolgok közé tartozik, lévén nincs tévénk). Volt vásárfia szép nagy papírzacskóban, poroltó alakú öngyújtó, kis cifra teatartó dobozkák, szintén cifra kerámia teáskanna, elosztó, headset, miegyéb. És ekkor nekikezdtünk az ultimate rendrakásnak (na jó, volt előtte egy kis reggelizős-zuhanyzós rész is, afféle "előbb mi, utána a lakás" jelszó alatt). Rend lett, hely lett, egy szép kipi-kupac hazaszállítandó mindenféle békésen várja sorsát az előszobában. Faládát ki, ágyneműt elrendez, nemférbe-dehogynem-naugye-ügyesvagy. Szőnyegtakarító akciónk keretében a delikvens (mintás, nagyobb fajta hálószoba-tartozék) először 5 perc porszívózásban, majd 20 perc kissé havazó időjárás mellett kinti porolásban, végül másfél óra súrolókefés intenzív tisztításban részesüle. A konyhai nyomtató nem tartott ugyan székfoglaló beszédet, mégis elfoglalta a hozzá legközelebb eső széket. Dávid így is örömmel gratulált neki, mivel végre ki tudta nyújtani nem rövid lábát az asztal alatt. És készít-ettünk finomat. Holnap feltöltök róla egy képet, úgyis rég volt fénykép egy posztban. Mindeközben végig osztrák rádió szólt, és végre meglett pár olyan dal címe, amikre jó ideje vadásztunk, csak a dialektus miatt nem értettünk belőlük egy kukkot se. Továbbképzés címén a kis éji zene a vacsorához tiroli (?) tájszólású jódli volt, szerencsére dalszöveggel, standard németül, olvasható állapotban. Most meg húzás van befele, mert holnap, ha kisüt a nap, tán egy kis kirándulás is belefér a hétvégi mókaságba.