2012. október 21., vasárnap

Késssssssz

Mindeneke előtt egy nagy megkönnyebbülés - ennyit az elméletiről, ha egyszer letettem a próbát kétszer is, akkor csak sikerülni fog ez élesben is. Választottam magamnak gyakorlati oktatót (szerintem bajuszos, erdélyi és jófej, de mindez majd még kiderül), ha összejön, akkor egy piros Suzukival kell majd repesztenem Rákoskeersztúr utcácskáin. Szép lenne.

Aztán itt van persze némi korholhatnék - hogy miért is nem lehetett ezt hamarabb, szebben-jobban, alaposabban, 100 %-osra, fokozatosan, ahogy a normális emberek szokták. Miért kell mindig halogatni, ó miért?

És persze a háttérben megbújva ott a ravasz válasz - hogy csak azért, mert lehet. Mert megtehetem, ezzel az agyi kapacitással, és ezzel a fél-rendszeretettel, fél-bohémsággal. Jók a gének, jó volt a terhelés is útközben, fog az agy és megvan az akaraterő is. Egy hangyányi kis büzkeség, az elődjeim felé, nagyon kicsit magam felé is. Egy nagy adag alázat és hála egyben, hogy így lehet. És persze egy vigyor, hogy a jövőben se lesz másként, nem javul meg az N-i. Dávid azt mondta, büszke rám...

Kint illatoz a frissen elkészükt ünnepi vacsora. Nem tudom, mi az a Weinbeuschel, de most majd jól megtudjuk, van hozzá zsemlegombóc, meg párolt káposzta, piros fajta. Megyünk enni... utána még kb. 10 feladatom van mára.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Én is büszke, én is, én is, Gábor

Megjegyzés küldése