2012. október 24., szerda

22-e, hétfő


22-e, hétfő. Előtte lefekvés éjfél után, sejehaj. Kelés ötkor, indulás hatkor. Bízván bízva, hogy nem maradt otthon semmi fontos. Érkezés Bécsbe, fél nyolc. Császkálás, kacsás tó megtalálása másodszorra is. További császkálás, szép színes levelek lelése. Főnökék meg már percek óta vártak rám, és még csak nem is sikerült őket megijeszteni hátulról. Színes levelek Angelának, ha már kihozott minket kocsival, még akkor is, ha eltévedt egy kicsit. Ígérettétel flamingóhajtogatásra, majd ha jön az irodába. Az meg három hét múlva lesz, vagy még később.

Becsekkolás, dezodorom elszedése, mivel 150 ml-es. Pedig félig se volt már, és 100 ml-t még engedniük kell, dehát így jártam. Remek felszállás, főnök alszik, remek leszállás. SÜFFA. Ez a neve annak a kiállítás-és-vásárnak, ahol voltunk. Halódó hangulat, elég kevés ember. Pár helyen parolázás, kézrázás, ivás. Ásványvíz, gyümölcslé, ásványvíz. Hasban béka, jó az, jelzi az esőt. SÜFFA kivégzése négykor, de egy másik csarnokban még voltak szalámiárusok, meg sajtárusok, és hát ingyen falatok. A főnök valahogy "elvette az étvágyamat", mármint magának. Most ő volt folyton éhes, nem én. Ezt meg is jegyezte.

SÜFFA vége, na végre. Elég volt a zümmögő alapzajból, amit az emberek mormogása, ventik, zacskók, egyebek zörgése szolgáltatott addig. És akkor jött a kellemesebbik része a Stuttgart-látogatásnak.

Meilenwerk - itt régi autók vannak. Nagyon régiek, nagyon jó állapotban, és nagyon drágán. És újak is, menő Porsche-k, olyanok, hogy ... hú. Volt mit nézni, volt mit fotózni. Majd teszek föl pár képet. Van annak előnye, ha az ember főnöke autóbolond.

Visszafelé már érdekesebb volt az út, mint a taxival odafele: az állomásig nemigen vezetett gyalogút, nem volt pénztár, volt ugyan automata, de mire eljutottunk odáig, hogy jegyvásárlás, jött a vonat. Puff neki, bliccelés. Utána kiderült, hogy ez mégsem bliccelés, mert olyan vonalon utaztunk, amire a SÜFFA belépője biztosította a díjmentes utazást. 10 euró megspórolása, juhé.

Szálloda, olyan kilátással, mintha a Moszkva-téren lennék. De tényleg. Nem Széll, nem Kálmán. Moszkva-tér. Vagy Moszkva tér, tudom is én már... rég volt. Nyolckor találka, addig a tévén próbáltam zenecsatornát találni, kevés sikerrel. 

Vacsora Onkel Otto-nál, ez egy étkezde, műanyag malaccal az ablakában. A malac megkapta a sálamat egy fénykép erejéig. Kajaaaaa. Mondjuk ezt sem tudtam olyan könnyedén eltüntetni, ahogy jó szokásom szerint szokott lenni, de azért lecsusszant a két Maultasche, a krumplisali, a hagyma, a kóla, a bor. Finom bor. Valami Troll.... Trolliagni, vagy hasonló. Le kell vadászni, ízletes nedű.

És persze magyaróra, mert délutántól az van. 
Volt vicces jelenet. Mondtam a főnöknek, hogy majd kap tőlem szótárfüzetet, de akkor kötelező lesz leírnia az újonnan tanult szavakat. Belement, persze-persze. Én meg egy "Mondjuk most"-kijelentést követően előszedtem a szépen bekészített szótárfüzetet. Mit mondjak... volt hatása. Többszörösen is - tényleg beleírta a szavakat, sőt, utána le se lehetett lőni, még ezt, még azt, ez hogy van, az hogy volt.

Volt kevésbé vicces jelenet is... A nagy felhőtlen csevegés közben egyszercsak azt mondja a főnök, visszaváltva németre: "Ez nem ide tartozik, de már akartam kérdezni, hogy ha én abbahagyom, Ön továbbviszi a céget?" Izé. Elég övön aluli kérdés volt, ami a helyzetet illeti. Lehet, hogy a blogközönség meg van rökönyödve, de ezt ő tényleg komolyan gondolja. És már volt szó erről korábban is... De akkorse tudok ígérni semmit a jövőmre nézve, ha egy egész üveg bort iszom meg előtte. Mondtam, amit tudok: most megteszek mindent, ami tőlem telik, a jövőre nézve pedig nem ígérek semmit. Valahol hízelgő, hogy kinézi belőlem... És valahol ijesztő. Neki a családja ment rá... bár szerinte nem emiatt. 

Akkor már én se voltam rest, és megkérdeztem, mi lesz, ha terhes leszek. Ez is volt már érintve, csak semmi meglepődés a monitoroknál. Szándékomtól függően visszamehetek, tartja nekem a helyet, ha szeretném. Én elmenni se szeretnék...

Pipázni csak kint lehetett, az idő is lehűlt, hideg volt. Nyomoronc pipa nem akart meggyulladni, egy cigi jobban jött volna ilyen témák után. Dehát ha a főnöknek vacsora és sör kell, hogy meg merjen kérdezni ilyesmit, akkor legyen neki. Viszont a szobámba visszaérve valahogy le akartam vezetni a feszültséget (feküdtem ugyan az ágyban bambán tíz-tizenöt percet, de nem ez volt a megfelelő módszer a feldolgozási folyamatra)... úgyhogy elkaptam a mobilomat (a tévében még mindig nem találtam zenecsatornát), s a rádió zenéjére ugra-bugráltam még vagy fél órát. Vagy kicsit többet. Vagy nem kicsit. Kellett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése