2012. október 8., hétfő

Beatles jön lefele

Valahogy régi zenékre lettem éhes a napokban. Ma Illést dúdolgattam a megállóban, nemrég Bikinit nyomattam a szomszédok számára tán még elviselhető hangerővel, most meg ez a Beatles-dolog. Mindjárt lejön, lemezen nincs meg (jó kis recsegős bakelit lenne pedig a finom!), hát szedjük, ahonnan tudjuk. Nem szabályosan, de élvezettel.

Tegnap kimaradt a lejegyzésből a nagyonfontos momentum: mikoris Dávid szája megtalálta vala az enyémet. Csak én épp főztem, és el is indítottam az indukciós főzőlapon a 120 fokos programot... és addig már nem jutottam el, hogy szegény ember (is) vízzel főz. Azért fél perc után leesett, hogy a karfiol és a krumpli sem szereti a hőt annyira, hogy nedvesség nélkül ellegyen benne, és nem égett oda. De azért vidám pillanatok voltak.

Mai szerelmes mondat: "Most olyan Hitlerre aludtad magad... szarvhajú vagy. De ezt most nem én okoztam - mikor csaltad meg magad?"

Mint látjuk, sugárzik az értelem.

Kedvesem épp farag - mikor jobb passzban van, akkor a dorombjának tartót, mikor kevésbé megy jól, akkor a kezét. Két szép sebet már szerzett - él a remény, hogy itt Ausztriában nem fog eszébe jutni: "három a magyar igazság".

A főnök meg ma megint ránkcsukta az ajtót. Mérges is lettem rá, hogy ha ennyire hipertitkos telefonokat folytat, akkor miért nem megy ki a helyiségből, miért minket zár be a négy fal közé? Aztán kiderült... délután elmondta, hogy beszélt a könyvelőjével. Miért is?

Nos, a múltkor valahogy ebéd közben szó esett az utazási költségekről, és lehet, hogy kicsit drámaian hatott annak a havi 140 eurónak a megemlítése, amibe a bérletem kerül. Számoltunk mi ott aztán benzinköltségtől kezdve kötelező biztosításon át mindent, nem is tartottam fontosnak. A főnök igen - ma előállt azzal, hogy a jövő hónaptól kezdve inkább ő fizeti a havibérletet. Eddig bizonyos "Pendlerpauschale" címszó alatt az államtól (?) kaptam kb. 110 eurót ilyen célokra, de ő át akarja vállalni. Ezt tárgyalta meg kint (nem mondta, de elég egyértelmű: hogy se én, se Ági ne halljuk, más-más okokból). Vagy csak megint messzire nyargalt a fantáziám, és valójában szex-telefonozik titkon. Hehe. Szóval ő veszi a jegyeket...

Miért is? Nem rakom össze, ahogy a rubikkockát se, csak forgatom emerre, amarra, és nézek nagy, gülü szemekkel. A főnök ezeket mondta:

- nagyon lelkes vagyok a munkahelyen, tudjak róla, hogy meg vagyok becsülve
- nem akar kihasználni, ez az összeg a fizetésem kb. egy-tizede, még több is
- ennyit még megengedhet magának.

Hát, a végén belementem, de egy ideig ezt még emésztenem kell. Mire jó ez neki?

Kész a Beatles... hol is van?

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Valószínűleg én is (egyrészt) a szégyenlősségem (?) vagy az elveim miatt maradtam szegény, pedig már Ernő bácsi is mondta, ha adni akarnak, el kell fogadni. Van benne valami....Aki ad, az így érzi magát jól és szívesen adja. Nem alamizsna, oka van. Igen, a megbecsülést többnyire így lehet kifejezni modern világunkban. Szóval megérdemled, megdolgoztál érte.

Megjegyzés küldése