Megint fáj a fejem, amúgy migrénesen. Ez nem azt jelenti, hogy széthasad, hanem csak ahogy néha bajusznap alkalmával szokott - csak a bal halántéknál, de ott lüktetve-nyomva, magával szédelgést-émelygést hozva. Brrr. Szerencsére már hat a Cataflam, de tökéletes nem lesz.
Túl vannak hajtva ezek a magyarországi látogatások. Pedig így is sokakat kihagyunk, fáj is a szívünk a nem látott, el nem csípett barátokért... és bizony azok is hiányoznak, akikkel sikerült, vagy még sikerül pár óra erejéig összefutnunk. Mi az a pár óra... ? Épphogy csak ízelítőt kaphat az ember a másikból: pár sietve feltett kérdés, a legfontosabbak. Pár sietve eldarált válasz, és persze viszontkérdések. Pedig milyen jó lenne ráérősen, nem sietve. Nem gondolva arra, hogy már csak pár nap. Három nap. És megyünk is. Vissza, oda, ahova félig-meddig tartozunk.
Egyelőre viszont még itt vagyunk, és ideje az irományt is ehhez igazítani.
Ma megvolt az első vezetés, a hivatalos, a gyakorlati. Első megközelítésben mind Dávidot, mind a főnökömet sokkal tehetségesebb tanárnak tartom, mint azt, aki nekem jutott. De lehet ebből még jobb is. Ugye..? Azt nem szeretem, ha túlmagyaráznak dolgokat. Az értelmi színvonalam talán meghaladja egy csimpánzét, nem? Akkor meg mi ez a rengeteg blabla, meg sztorizás más tanulókról, még ha tanulságos is a történet? Miért nem lehet csak szimplán vezetni, gyakorolni? De legalább kettesbe betehettem azt a kis minimál-Suzukit. Holnap lesz a következő. No majd meglátjuk.
Ezután Dávidot sikerült elkapni a Móricz körtéren, és néztünk fejhallgatót, fényképezőgépet, meg egeret, ami csupán egy gyűrű... eszméletlen kockaságok vannak. Ebédnek egy gyors pizzaszelet, kísérőnek Dávid régi egyetemi társa, aki már apuka, és (VÉÉÉÉGREE) azt állította, hogy nem panaszkodik, jó élete van, munkája van. Kevés elégedett embert taláni mostanság.
Eztán pedig Évi, és jó tea, és jó beszélgetések, és a különös kis incsis kép odaadása ajándékba. Elég kezdő egy kép, majd lesz jobb is. Csak egy magunnk alkotta kollázsról van szó, talán egyszer lelek hozzá képet.
Évi szerint pozitív változások mennek végbe Dávidban. Ám legyen :)
Majd pedig Anita, a kis, 84 éves erdeitündér meglátogatása következett. Dávid valamiért egy idő után Csaba néven szólíttatott, de amúgy minden teljesen rendben volt, bár én lennék ilyen fit(t) ennyi idősen.
Ettünk egy csomó friss süteményt, ami szerintem csak nekünk készült. Dávid kioperált egy dugót egy borosüvegből félig, de a másik felét végül bele kellett nyomni. Így is ittuk :)
Meghallgattunk egy csomó régi sztorit, és láttam fényképeket is. A főnökről is egyet, amint a két kislányát a karjában tartva néz szigorúan mosolygás nélkül a kamerába. Ha tudná... De nem tudja. És egy ideig nem is tudja meg. Anita nem a szakmám része, a szabadidőmről pedig nem vagyok köteles beszámolni senkinek, nem igaz? De azért majd elmondom. JókislányazN-i. Ahogy Dávid is jófiú: végighallgatott egy rakás családi sztorit egy rakás ismeretlenről egyidegen 85 éves hölgytől, tette mindezt szabadidejében szabad akaratából, valamint a végén még be is állította a tévéjét. Nem mintha azon állítani kellett volna... csak megkeresni az RTL2-t. De meg lett találva, na.
Most lassacskán eldarvadozunk aludni. Nemrég ugrabugráltam zenére egy sort, úgyhogy nem marad el ám semmi, fejfájás ide vagy oda. És jön a kultúr-falat is szépen a bejegyzés végére.
Mai versek:
Pável Ágoston: Der Fremde / Az idegen; Vak völgy ölén így zsolozsmázok
Mai mondás - Seneca: Auribus frequentius, quam lingua utere.
(Füledet gyakrabban használd, mint nyelvedet.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése